Szép ruhák, nagy utazások, új barátok - a mesemondás az életemben

Benedek Elek születésnapja alkalmából Zalka Csenge Virággal és Varga-Fogarasi Szilvivel blogsorozatot indítottunk, Hetedhétfő címmel. Mert mindhárman mesemondók vagyunk, Elek apó szülinapjától számítva egymást követő hét hétfőn jelentkezünk, mesékkel, meséléssel kapcsolatos témákkal. Ezen a héten arról adunk számot, hogy mit változtatott meg az életünkben a mesemondás.

Rákócifalván előadás után megmutatták nekem a maci múzeumot :)

Elsőnek mindjárt a fellépőruháim jutottak eszembe, amiket imádok. Valójában már mindenféle mesemondói törekvésem előtt is vásároltam magamnak piros, virágforma szoknyát, királylányruhát és miegyebet. A mesemondás egyszerűen csak legalizálta ebbéli mániám. Mostmár egész nyugodtan ráfoghatom, ha elcsábulok a Mesterségek Ünnepe vagy a Művészetek Völgye valamelyik iparművészes standja előtt, hogy ja, fellépőruha lesz! Úgyhogy ide nekem minden Siptárt és Lacza Lucát de azonnal! Idén végre Halloween témájú előadásunk is lesz, így végre hasznát vehetem a szorgalmasan begyűjtött, de nem eléggé kihasznált goth cuccaimnak is. 

Ez amolyan hitbeli kérdés, van aki egy farmerben is szívesen kiáll mesélni, én viszont tudom magamról, hogy másképp beszélek, mozdulok, és főleg másképp érzem magam, ha éppen madarász ovi foglalkozást tartok bakancsban, nadrágban és madaras pólóban, és megint másképp, ha hosszú szoknyában, kiengedett hajjal állok a színpadon mint Rigó a mesemondó. 

Állandó útitársam és regényhősöm, Frugilega Nagykapornakon

Azután ott van a nagy kaland, amikor beesik a postaládádba egy levél hogy meghívtak az ország másik felébe mesélni, esetleg olyan helyre, aminek a nevét se ismertem addig. Nagyon-nagyon szeretek vonatozni, úgyhogy a legjobban azokat a távoli fellépéseket szeretem, ahová hosszan, lehetőleg átszállás nélkül lehet utazni vonattal. Bár szükség esetén a busszal is megvagyok, de a vonat azért az mégiscsak hangulatosabb. Borzasztó érdekes úgy hazaérni, hogy egyetlen nap alatt láttam a Balatont, bekukucskáltam Keszthelyre, és körbesétáltam egy kis, zalai falut a fellépés után. A férjem már jelölgeti egy külön térképen azokat a helyeket, ahol jártam. Legmesszebbre eddig Szlovéniába, Lendvára utaztam el, ahol a helyi magyar gyerekeknek meséltem. Valamelyik télen pedig a Mikulással turnéztam: a Mikulás volt a tulajdonképpeni sofőr, én a műsort szolgáltattam mellé. Jó sok távoli pont keletkezett a fellépéseim térképén ettől is. 

Persze az ember ezért aztán kénytelen néha korán kelni... 

Néha a mesemondó is így kezdi a reggelt...

Mesemondóvá válásom alatt irdatlan mennyiségű népmesés kötetet sikerült elolvasnom. Egyetlen nyár volt, amikor besokalltam, és fellázadva csak meseregényeket olvastam, de azóta megint olvasok népmeséket is. Általában tervszerűen olvasok, a moly.hu -n jó előre kikeresem, hogy milyen néptől melyik köteteket szeretném elolvasni, és megnézem, hogy melyik általam elérhető könyvtárban lelhető fel. Az elmúlt években volt, hogy egyszerre 3-5 könyvtárba voltam beiratkozva egyszerre: a Somogyiba Szegeden, az egyetemi könyvtárba Szegeden, Fehérváron a megyeibe és Budapesten a Központi Szabó Ervinbe. De közben bérletet is váltottam minden Szabó Ervinbe és keletkezett olvasójegyem a Néprajzi Múzeum könyvtárába, valamint a soproni könyvtárba egy látogatói. A kedvencem a Dagály utcai könyvtár, ami valóságos kincsesbányának bizonyult, bármerre is csapongjon az érdeklődésem. Általában hihetetlen gyorsasággal barátkozom össze gyerekkönyvtárosokkal, és eldugott fiókkönyvtárak könyvtárosaival, akik ritka dolgokat őrizgetnek. Régesrégi kötetek létezését felfedezni, és aztán vadászni rájuk, majd végre-valahára kézbe venni őket borzasztóan izgalmas.

Ennek a rengeteg elolvasott népmesének köszönhető az is,  hogy ma már szinte minden élethelyzetre van egy mesém. Gyakran előfordul, hogy történik velem valami, és rögtön eszembe jut a kapcsolódó mese. Barátoknak, ismerősöknek is szeretek hozzájuk passzoló meséket ajándékozni. 

Ez egy igen jó könyv

Végzetül az egyik legcsodálatosabb dolog számomra a mesemondásban, hogy sok vidám összejövetel apropója lehet. Gondolok itt a nyilvános mesemondó előadásokra, konferenciákra, és a szűk baráti körnek tartott, bensőséges hangulatú meseestekre is. A közös munkával több régi barátságom mélyült el és az egyik legkedvesebb új barátomat is a mesemondásnak köszönhetem. Ha nem érdekel mindkettőnket a mese, és nem tévedünk be két évvel ez előtt a Hagyományok Háza konferenciájára, akkor talán sose hallunk egymásról. 

Nagyon szeretem a konferenciákon azokat a blokkokat, amikor nem előadás van, hanem egy kicsit a hallgatók is aktívan közreműködhetnek. Akkor arra is van alkalom, hogy a hasonló érdeklődésű emberek megtalálhassák egymást. 

Nekem ezt adta a mesemondás, Szilvi és Csenge pedig így mesélnek erről: 

Tarkabarka és Kétfülű :)