Sárkányfény

Lívió, Allegra és a karácsonyi kutyarablás

Békés délután volt, épp szenteste előtt egy nappal. Lívió és Allegra örültek, hogy végre elkezdődött a téli szünet: Lívió x-boxozott, Allegra karkötőket készített ajándékba a rokonoknak, Anyuci Simonnal nézett valami kedves, karácsonyi filmet, amibe a gyerekek is bele-belepillantottak.

És akkor hirtelen megcsörrent a telefon:

Mama volt, de milyen furcsa volt a hangja! Még a telefonon át is hallatszott, hogy sír: remegett a hangja a kétségbe eséstől!

- Eltűnt a Franky! Már az egész lakást háromszor körbejártuk Jejével, de egyszerűen elveszett!

A család nem is késlekedett tovább, azonnal autóba pattantak, és átszáguldottak Mamáékhoz kutyát keresni. Lívió meg Allegra út közben is az utcákat lesték a kocsiablakokból, hátha meglátják valahol a törpetacskót.

- Te nézd a jobb oldalt, én a balt fogom! – mondta Lívió.

- De én szeretném a bal oldalt nézni! – vitatkozott Allegra.

- Nem, a balt én nézem! – mondta Lívió, de azután mégis cseréltek.

- Mégis a jobbot szeretném! Ne nézz ki itt, ez az én oldalam! – kezdte újra a húga.

- Na, jó, cseréljünk megint. Ha civakodunk, sose találjuk meg a kutyát! – egyezett bele újra Lívió, de sajnos ezúttal sem látták meg a kutyust.

Amikor megérkeztek Mamáékhoz, Jeje tanácstalan arccal várta őket:

- Nem nyitottunk sem ajtót, sem ablakot! Mégis eltűnt reggelre a kutya! Pedig nem szökős, mi lesz így?!

- Franky nélkül nincs karácsony! – sírta Mama.

És akkor a család nekiveselkedett a keresésnek: Simon a kertben kereste, Anyuci a konyhában, Lívió és Allegra az erkélyen. Jeje Mamát próbálta vigasztalni, azután felhívta az összes menhelyet és állatkórházat, de még a rendőrséget és a postát is, de senki nem látott egy elcsavargott kiskutyát. Simon átcsengetett a szomszédokhoz, de azok sem láttak semmit.

Az egész család el volt keseredve.

- Biztos meglesz holnapig! – tette Mama kezére a karját bíztatóan Anyuci.

- Ha szentestéig nem találjuk meg, nagyon-nagyon szomorú karácsonyunk lesz, főleg Mamának és Jejének! – szipogta Allegra.

Eljött a lefekvés ideje. Lívió valahogy mégsem bírt aznap éjszaka elaludni, egyre csak szegény kis Franky kutya járt a fejében, aki ki tudja, hol sírdogál a családja után.

Azután egyszer csak valami kaparászást hallott az ajtajánál:

- Jojó, én vagyok! Szeretnék bejönni! – hallotta meg a húga suttogását.

- Munci, hányszor megmondtam hogy ide be ne gyere, ez az én szobá… - kezdte volna Lívió, de azután legyintett. – Bánom is én ezen a szomorú estén, gyere be Allegra!

A kislány a sírástól maszatos arcocskával osont be a bátyja szobájába.

− Jojó, tennünk kell valamit! Nekem nagyon fog hiányozni Franky, és Mamának és Jejének és Simonnak..

− Igen, mindenkinek, nekem is nagyon hiányzik! – mondta szomorúan Lívió.

− De talán mi tudunk segítséget kérni! – állt elő a kislány az ötletével.

− Te is arra gondolsz, hogy… − kezdte bátortalanul Lívió.

− Igen, hívjuk ide őket! – mosolygott máris Allegra.

− De én már tizenegy éves vagyok, az már majdnem felnőtt, gondolod, hogy még mindig képes leszek sárkányvarázslatra?

− Legalább próbáljuk meg! – unszolta a húga. – Én még csak egyszer láttam a sárkányomat, talán nem is emlékszik rám, de azért meg fogom próbálni idehívni!

A két testvér kézen fogva odaállt az ablak elé, megkeresték szemükkel a Hold kellős közepét (ahol a sárkányok laknak) és belekezdtek:

− Gyere, Gilice, most gyere, szükségem van rád! – suttogta Lívió.

− Gyere, Diana, most gyere, szükségem van rád! – suttogta Allegra.

Csend volt a szobában, semmi sem mozdult, csak a radiátor pattogott, talán Anyuci baktatott ki egy pohát vízért és Simon hortyogott félhangosan…

De azután a gyerekek megláttak valamit: két pár szárny bukkant fel a Hold előtt. Lassú, megfontolt csapásokkal közeledett a nagyobb, bolondul verdesett a kicsi. És akkor már hallották is őket:

− Hahó, Lívió! Hahó, Allegra!

Gilice, a hatalmas fehér sárkány suhant be az ablakon. Igazi, rettenthetetlen, óriási, felnőtt sárkány lett belőle, mégis befért az ablakon. Ez is a karácsonyi csodák egyike volt. Utána jött a kis piros sárkány, Diana. Ő vidám, bolondos kölyöksárkány volt még mindig, de tavaly óta megtanult beszélni is.

A két sárkány azonnal észrevette, hogy kis gazdáik szomorúak. Fejüket vigasztalóan hajtották a gyerekek ölébe, úgy hallgatták az elveszett kutya történetét.

− Megtennétek, hogy segítetek megkeresni? Repülve, fentről talán többet látunk – kérte Lívió.

− Hát persze! – mondta lelkesen Gilice. – Persze hogy többet látunk a magasból, főleg sárkányfénynél! Mivel én már majdnem felnőtt sárkány vagyok, tudok egy kicsit világítani! A sárkányfény nem akármilyen fény: a holdfény rokona, és látszik a fénynél az igazság, ahová világítok!

Hamarosan surrogva repült a két sárkány a Tordas utca felett, hátukon két kis utasukkal. És ahogy Mamáék háza fölé értek, Gilice fényénél megpillantottak valamit:

− Hmm. Zöld és fekete négyzetek. Hol láttam én ilyet?! – ráncolta a szemöldökét Lívió.

− Szaguk van! – szimatolta őket Diana. – Ezek bizony furcsa lábnyomok! Nézzétek, az erkélyre vezetnek! Itt feküdt a kutyus tegnap délelőtt… és itt, itt történt valami! Valaki egy zsákba rakta!

− Nézzétek, nézzétek, van valami a virágcserép alatt! – kiáltott fel izgatottan Gilice.

− Pedig mi néztük át az erkélyt Allegrával, mégse vettük észre! – mondta hitetlenkedve Lívió és kihúzott egy papírost a cserép alól. Valamiféle levélnek tűnt, de milyen levél!

„ AA!

EOU! EAUIA!

ÁÁIA ÖEEÜ! ÉÁOA AAU!

EEE É EEA”

− Ennek a világon semmi értelme! – mondta csalódottan Lívió.

− Dehogy nincs! – mondta izgatottan Allegra.− Pont ilyen titkos nyelven beszélgetek az óvónénikkel! Olvasd csak lassabban, mindjárt fordítom!

„ Haha!

Elloptuk! Nem adjuk vissza!

Váltságdíjat követelünk!

Gyámántokat akarunk!”

− Az EEE é EEA-t viszont én sem értem.

− Én már igen! – mondta elgondolkozva Lívió – De nagyon furcsa. Fekete-zöld kockák… és EEE EEA. Creeper és Endermann. De hiszen ezek a gonoszok a Minecraftból valók! Hogy kerülnének a mi világunkba?

− Sajnos a gonosz mesehősök is életre kelnek néhanapján­ – ingatta a fejét szomorúan Gilice. – De le tudjuk győzni őket, ha hiszünk benne és bátrak vagyunk! Gyerünk, én már látom is a sárkányfénynél, hová vitték a kuytust: a Laserzoneba mentek!

Sárkányháton gyorsan megérkeztek az épülethez. Minden csendes volt és kihalt, de azután… hirtelen fények villantak.

− Hű, ezek lőnek ránk! – rémült meg Diana.

− Nekem itt volt a szülinapom, én tudom, hogy kell ezt a játékot játszani! – mondta magabiztosan Lívió. – Gyere Allegriász, legyőzzük őket!

A két gyerek csendesen felvett egy-egy fejpántot és fénypuskát, és elindultak befelé a sötét épületbe.

Újabb fény villant:

− Vigyázz, eltaláltak! Még 3 életed maradt! – rántotta be a húgát egy kupac doboz mögé Lívió. – Egy pont nekik, semmi baj, gyerünk tovább!

− Na, nézd, ott van valami! – látta meg a fénylő fejpántot a kisfiú és puff, bevitt egy találatot Crepernek. – Hogy ezek élőben is ennyire rondák, nem csak a játékban! – húzta el az orrát a fiú.

Allegra is ügyesen eltalálta Creepert, de Endermann nagyon jól játszott. Az utolsó körben majdnem kilőtte Líviót, amikor Allegra megmentette a helyzetet és sikerült eltalálnia a fekete figura fejpántját.

− Vége a játéknak,galádok! – mennydörögte valahonnan Gilice – A mesebeli játékszabályok szerint le vagytok győzve, most menjetek vissza azonnal a Minecraftba! – majd egy jól irányzott holdsugárral telibe találta őket, és a két gonosz el is tűnt, csak a pántok maradtak a földön utánuk.

Allegra felfedezett a sarokban egy halkan nyüszögő csomagot, óvatosan kibontotta, és kiemelte belőle az elveszett kutyust:

− Ó, Franky, végre megtaláltalak!

A kiskutya boldogan bújt a lány karjába.

A győztesek vidáman repültek haza, nagy volt a csodálkozás, amikor másnap FrankyAllegra ágyából került elő!

A hős megmentőket Mamáéknál finom ebéddel ünnepelték meg, az egész család táncolt, Allegra még cigánykerekezett is örömében.

Karácsonyi meglepetés

 

Hatalmas csend volt a Somolyai utcában. Az egész család békésen aludt a nappaliban, a karácsonyfa alatt. Aludt Anyi, Simonhoz bújva, aludt Allegra, Anyihoz bújva, békésen szendergett Taco, a kaméleon, aludtak a babák és bizony mélyen aludt Lívió is! Pedig igen csak fogadkozott az este, hogy ezúttal igazán, de igazán soká ébren marad, mégis elnyomta az álom. Álmodott a fenyőfa is: messzi hegyekről, jéghideg, szikrázó zúzmaráról, erdei csendekről.

Minden karácsonyi mese elhangzott, az adventi mesekönyv becsukva hevert a fa alatt. Kifogytak a csokik és a gumicukrok a naptárból, az ajándékokat mind kibontották. De egy csöpp karácsonyi varázslat mégis maradt az éjszakában. Vagy talán nem is olyan csöpp…

Lívió arra ébredt, hogy egy jókora, kerek és hűvös orr nyomódik az arcához. Taco lenne? Kimászott a terráriumból? Lehetetlen! Taco nem ilyen… nagy!

− Ébredj, kedves barátom! Ébredj!- unszolta egy suttogónak szánt, mennydörgő hang.

− Gilice! – ébredt fel végképp Lívió. – Jövök már, jövök, nem kell mindjárt az egész házat felverni! Na, told odébb azt az aprócska nózid, hadd keljek fel!

A fehér sárkány próbált vigyázva kióvakodni az alvó családtagok között, de véletlenül eltaposott két üres ajándékdobozt és hosszú, pikkelyes farkával a karácsonyfa fehér-rózsaszín díszeibe is minduntalan belegabalyodott. Legalább a díszek felét magára rántotta, kész csoda, hogy a fa állva maradt!

− Halkabban! Felébred a húgom! – suttogta elgyötörten Lívió. 

Valahogy mégis kijutottak a ház elé. Odakint két óriási puttony várakozott, egy sárkányra való hám két oldalára erősítve.

− Csak azért ébresztgettelek kicsi gazdám, − magyarázta Gilice a ráakadt, rózsaszín gömbök ütemes csengésétől kísérve – mert idén mi leszünk a karácsonyi ajándékbombázók! Te leszel a vadászpilóta, én a vadászgéped, és minden olyan gyerek szobájába ajándékot csempészünk, akinek olyan szegények a szülei, hogy nem tellett karácsonyi ajándékra. Berepüljük az egész világot egyetlen éjszaka alatt!

− Hurrá! – rikkantotta magáról megfeledkezve Lívió, de aztán hirtelen elkomorult az arca – De elbírsz te még engem is az ajándékok mellett? Hiszen már tíz éves vagyok! Utazhat egy tíz éves nagyfiú még mindig sárkányháton? Hat még rám a varázslat? – tudakolta Lívió, és komoly aggodalom csendült ki a hangjából.

− Még szép! – vigyorgott Gilice – Nem csak egy tíz, de egy tizenöt, sőt, egy negyvennégy éves fiú is bátran utazhat sárkányháton, vagy ne legyen a nevem Gilice! Veled növök évről évre, mindig el foglak bírni! Sőt, ma éjjel kell egy segédpilóta is, így út közben felszedjük Botit!

− Juhé! – örült meg Lívió, máris Gilice hátára segítette a hámot, feltette a II. világháborús repülős szemüvegét és a vezető ülésbe kászálódott. De azért tovább aggodalmaskodott, meg sajnálta is a barátját, hogy ezt a sok csomagot egyedül kell cipelnie.

Talán a második „Juhé” sikeredett túl hangosra, vagy Gilice nem távozott mégsem elég halkan a szobából, de egy álmos arcocska jelent meg az ajtónyílásban:

− Hova mész, Jojó? Veletek megyek! És a babák is! – mondta határozottan Allegra.

− Na, arról aztán szó sem lehet! – csapott le Lívió – Ez amolyan fiús dolog, tudod. Csak Gilicére, Botira és rám tartozik! Te nem is tudsz bombázó repülőgépet vezetni! Szegény Gilice amúgysem bírna már el még valakit.

− Már hogyne tudnék sárkányon repülni, meg repülőt vezetni! – tette csípőre a kezét Allegra – Egész csomó mesében repülnek lányok sárkányháton! Én csak tudom, én min-dent tudok a mesékről! Nem fiúsak vagy lányosak, hanem csak mesék és kész! És a mesében a lányoknak éppúgy helye van, mint a fiúknak! És ha Botiért megálltok, akkor megállunk Julcsiért is!

Parázs vita kerekedett, már úgy tűnt, mindenki otthon ragad ajándékostul, amikor Gilice hirtelen ijedten felkiáltott:

− Jaj, valami piros mozog a bokorban! Jaj! Védj meg kicsi gazdám! – azzal megkísérelt Lívió háta mögé bújni, ami igen csak körülményes volt, lévén éppen Lívió ült az ő hátán.

− Ez a mániád, hogy valami mozog a bokorban! – mondta elkeseredetten Lívió − Biztos csak megint egy karácsonyi angyal.

− Nem! Ez piros! És nagy! Juj! – tódította Gilice, és úgy kapaszkodott Lívióba, hogy a fiú mozdulni sem tudott.

− Majd én megnézem! – indult meg a bokor felé Allegra.

− Ne, Allegra, várj, majd én, veszélyes lehet egy lánynak…! – kezdte Lívió, de Allegra máris a bokornál volt.

− Itt egy sárkány! – kiáltotta vissza.

− Ja, hogy csak egy sárkány, az mindjárt más! – sóhajtott fel Gilice – Persze, persze. Csak egy sárkány. – de aztán eltöprengett a hallottakon− Hogy mi? Mégegy sárkány? Úgy érted, rajtam kívül?

− Igen, egy szép, piros sárkánylány! – mosolygott Allegra, és óvatosan cirógatva elővezette a bozótosból a másik sárkányt.

A jövevény lényegesen kisebb volt Gilicénél, éppen feleakkora. Nagyon-nagyon kedves tekintetű, smaragdzöld szemei voltak, és piros pikkelyei.

− Hogy hívnak? – kérdezte Lívió, de a sárkánylány csak megrázta a fejét.

− Nem tud beszélni! – mondta Allegra – De én azt hiszem, hallom, amire gondol. Dianának hívják, és szeretne beszállni a karácsonyi ajándékok kiszállításába. Természetesen Julcsival és velem együtt. Szerinte kiváló vadászajándékbombázó pilóták lennénk. Így Gilicének nem kéne annyi mindent egyedül cipelnie.

Diana kedvesen bólintott, hogy igen, Allegra tökéletesen érti őt.

− Mit gondolsz, Lívió, befogadjuk őket? Azért mégiscsak… csajok! – kérdezte Gilice.

− Na jól van, hugi, − egyezett bele nagy kegyesen a bátyja – gyertek a Julcsival meg a babákkal! Segíthettek ajándékbombázásban. Legalább hamarabb végzünk és lesz még egy kis időnk aludni, mi előtt Anyi és Simon felébrednek!

− Juhé! – kiáltotta most Allegra. Gyorsan felszerszámozta Dianát, azután a két sárkány elstartolt. Tyuhú, micsoda repülés volt! Beugrottak Julcsiért és Botiért, azután hajrá! Meg se álltak, amíg háromszor körbe nem repülték a Földet és meg nem találtak minden magányos, szegény embert, aki hiába vágyott volna ajándékra az idén.

Allegra és Julcsi éppen olyan remek pilótáknak bizonyultak, mint Lívió, meg Boti. Lehet, hogy Diana nem beszélt, de csodálatosan szállt, és a sárkányvarázsból még arra is futotta, hogy a lányok haja hosszúra nőtt: gyönyörű, fonott copfjaik messzire lobogtak utánuk a szélben.

Mire Anyi résnyire nyitotta a szemét, és elgondolta, hogy el kéne kezdeni reggelit készíteni a családnak, Lívió és Allegra már rég ott szuszogtak újra a karácsonyfa alatt, új kalandjaikról álmodva.

 

Kiss Kincső - a Magyar Tolkien Társaság tagja

Végre felébredt hosszú téli álmából a gyerekkönyves blogom. :) Mostanában sok időt töltök a Magyar Tolkien Társaság különböző programjain, így márciusban egy számomra kedves tagjukat kértem fel, hogy mutatkozzon be és ajánljon olvasni valót a gyerekkori és mostani kedvencei közül. 

Kiss Kincső vagyok, magyar-folklorisztika és andragógia-művelődésszervező szakos, 23 éves. Több mint tíz éve vagyok a Magyar Tolkien Társaság tagja, eleinte résztvevőként, 2006 óta önkéntesként is. Voltam táborszervező, titkár, jelenleg gazdasági vezető vagyok, de szerveztem farsangi bált és kreatív hétvégét és még sok dolgot, legutóbb pedig a 2-3000 főt vonzó Tolkien Nap és a frissen megjelent első Hobbit-film promóciós rendezvényeinek főszervezője voltam. Amire az MTT-s munkáim közül a legbüszkébb vagyok, az az immár hetedik alkalommal megrendezett országos Tolkien Levelező Verseny, egy játékos-kreatív, élő döntővel záró vetélkedő általános és középiskolás diákoknak, amelynek én voltam a megálmodója és sokáig főszervezője is. De amiért a legjobb idetartozni, az nem a munka persze, hanem a közösség.

„Nem hiszem, hogy van olyan, hogy gyerekirodalom meg felnőtt irodalom. Ha a gyerek tényleg szeret olvasni, nem kell kivenni a kezéből a nehezebb olvasmányokat sem, mert legfeljebb mást, kevesebbet ért belőlük (én nyolc évesen olvastam először az Abigélt, pedig anyukám próbált lebeszélni). De talán fontos az, hogy legyenek gyerekekről, fiatalokról szóló könyvek is.” Kincső

(A hobbit felolvasásán a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban)

Rigó: Gyakran felmerül a probléma különböző irodalmi fórumokon, hogy kamaszok számára nincs, vagy kevés a színvonalas irodalom. Tolkien lehet megoldás erre? (Ha egy anya mondjuk a kamasz gyerekének keresne valamit). Te hány évesen olvastad először A hobbitot és A Gyűrűk Urát?

Kincső: Körülbelül 12 éves voltam, amikor először olvastam - akkor még -  A babót, mivel az unokatesóim ajánlották. Azonnal kértem is A Gyűrűk Urát karácsonyra. Ez pont az első film előtt volt, tehát 2001 végén.

Ha egy kamasz már eleve szeret olvasni, akkor jó szívvel ajánlom neki a A Gyűrűk Urát is, de nem tipikusan az a könyv, amit első nekifutásra ajánlanék.

Ha valakit még rá kell kapatni az olvasás ízére, akkor inkább a Harry Pottert nyomnám a kezébe.

A babó, vagyis új fordításában A hobbit viszont már 8-10 éveseknek is jó lehet.

Rigó: Mik voltak még kedvenc olvasmányaid akkoriban, 12 éves korod körül?

Kincső:  A slágerek közül a már említett Harry Pottert, aminek akkor azt hiszem még csak három vagy négy kötete jelent meg magyarul. De én még akkor olvastam az első kettőt, amikor még nem volt körülötte hype.  Egyébként jó kérdés, mert rengeteget olvastam (például HÉV-en, villamoson sakkedzésre menet), és nehéz a 12 éves korhoz kötni, hogy mit. Fekete István A koppányi aga testamentuma című könyve sokszor olvasott nagy kedvencem volt, de olvastam sok Hegedűs Gézát, Kertész Erzsébetet, Szabó Magdát, csíkos-pöttyös és történelmi regényeket, az Így élt...sorozatot és párját, ahol regényesebb formában "mesélték" el a híres emberek életét.

Rigó:  Mi volt a kedvenc könyved a lehető legkisebb korodban, amire vissza tudsz emlékezni?

Kincső:  Hű. Azt tudom, hogy Brumit olvastak fel nekem ovisként esti mese gyanánt. Elég sok kötete van, szóval gondolom, szerettem, ha végighallgattam. Illetve nem biztos, hogy ér a könyv kategóriában, de mikor már saját magam olvastam mesekönyveket, akkor Benedek Elek Vége jó, minden jó kötetéből a címadó mesesorozatot nagyon megszerettem.

 Rigó:  Fejből meséltek neked gyerekként, saját történetet, vagy inkább könyvből?

Kincső:  Inkább könyvből (például a Hetvenhét magyar népmesét), de anyukám énekelt is sokat altatónak. Apukám meg bakter-rigmusokat költött 

Rigó:  Az milyen?

Kincső:  Hát, a "Hetet ütött már az óra, térjetek már nyugovóra" jellegű bakter-rigmusokat variálta, és általában belekerült a tesóm meg az én nevem is. 

J. R. R. Tolkien

Rigó:  Ez kedves. És ki a kedvenc mesefigurád, regényhősöd?

Kincső:  Mesefigura? Azt hiszem Mikkamakka, meg a már említett Vége jó, minden jóból a Bűbájos, illetve A padlás hercege. Regényhős... a már említett könyvekből A koppányi aga testamentumából Babocsai Lászlót szeret(t)em nagyon, A Gyűrűk Urából Faramirt, a Mintha nővérek lennénk című csíkos-könyvből pedig sokáig eléggé azonosultam a főhősnővel.

Rigó:  Milyen a jó gyerekkönyv illetve kamaszirodalom szerinted?

Kincső:  Nem hiszem, hogy van olyan, hogy gyerekirodalom meg felnőtt irodalom. Ha a gyerek tényleg szeret olvasni, nem kell kivenni a kezéből a nehezebb olvasmányokat sem, mert legfeljebb mást, kevesebbet ért belőlük (én nyolc évesen olvastam először az Abigélt, pedig anyukám próbált lebeszélni). De talán fontos az, hogy legyenek gyerekekről, fiatalokról szóló könyvek is. Talán ezért szerettem én a csíkos-pöttyös könyveket - és engem például egyáltalán nem zavart, hogy egy másik korszak gyerekeit ábrázolják, a barátság, szerelem, szülőkkel való viszony, felnőttek elvárásai, önértékelés, önbizalom, értéktalálás kérdései minden korban ugyanazok. Sőt minden világban, ezért jó a Harry Potter, a Gergő-könyvek, vagy A Végtelen Történet is...

 Rigó:  Mik a kedvenc könyveid ma?

Kincső:  Hát ez nehéz kérdés, egyetem mellett ritkán jut idő arra, hogy az ember a saját kedvére olvasson. A Gyűrűk Ura megmaradt, körülötte persze az egész tolkieni mitológiával. Fantasy vonalon maradva - amúgy nem olvastam a műfajból igazán sokat - viszonylag új (hat éves) kedvencem a George R. R, Martin Tűz és Jég dala-sorozata, aminek érdemes várni a folytatásait. A szépirodalomból például A Karamazov testvérek volt rám nagy hatással. De drámákat is szeretek olvasni is. És persze vannak olyan régi kedvencek, amiket ma is szívesen újraolvasok, ilyen Fekete Istvántól a Hajnal Badányban, Gergely Márta A mi lányunk, Sulhóf József Csöpi, de még sorolhatnám... Hangulatfüggő is, hogy mit veszek le a polcról, ha újraolvasnék valamit. 

 Rigó:  Ha már kamaszok és fiatalok: engem leginkább az fogott meg a Tolkien Társaságban, hogy jellemformáló közösség, ahová a gyerekek, a világban helyüket kereső kamaszok vagy fiatal felnőttek csatlakozhatnak. Milyen programjaitok vannak a fiatalabb korosztály számára? Mikor lesz a legközelebbi olyan programja a Tolkien Társaságnak, amihez külsősöknek is érdemes csatlakozni?

Gandalf kalapjában az idei Tolkien születésnapra készülve :) 

"Talán ezért szerettem én a csíkos-pöttyös könyveket - és engem például egyáltalán nem zavart, hogy egy másik korszak gyerekeit ábrázolják, a barátság, szerelem, szülőkkel való viszony, felnőttek elvárásai, önértékelés, önbizalom, értéktalálás kérdései minden korban ugyanazok." Kincső

Kincső:  Ez így van, én azt hiszem, hogy a Tolkien Társaságban a vegyes korosztály - és az, hogy az idősebbek társként kezelnek, nem "kicsiként" - segít abban, hogy az ember rátaláljon az értékeire meg önmagára. De ha később, huszonévesen vagy akár felnőtt létére jön ide útkeresőként valaki, szerintem annak is segít a sokszínű közösség. No meg arra is igyekszünk figyelni, hogy maguk a programok segítsék a közösségépítést, az újak integrálódását és a különféle kreatív tevékenységek kipróbálását.

Kifejezetten az ifjúságnak szól a Tolkien Levelező Verseny, ahol 5 hónapon keresztül játékos-kreatív-gondolkodtató feladatokon keresztül 3-4 fős csapatok dolgozzák fel a különféle Tolkien-könyveket, hogy aztán egy élő döntőben is összemérjék a tudásukat. (Ezt a programunkat én találtam ki és indítottam el hat éve, az elmúlt két évben viszont már továbbadtam a szervezési stafétát.)

A többi programunk - az egyetemi Tolkien-kurzus kivételével talán - abszolút vegyes korosztálynak szól, és bármelyikre el lehet jönni úgy is, hogy még nem jártál korábban "MTT-s" programon.

Az év legjelentősebb programja pedig a nyári tábor, amely biztosan a legjobb esély arra, hogy a közösségi és kreatív foglalkozások révén az újonnan érkezők is megtalálják a helyüket, erre külön figyelünk is. Az utóbbi években vannak, akik már családdal (főleg 1-5 éves kisgyerekekkel) érkeznek, rájuk is külön figyelünk. Idén újdonság, hogy a 13 éven aluli, de már önálló gyerekeknek külön gyerektábort szervezünk, és a nagy táborba inkább csak 14 éves kortól várunk jelentkezőket.

 Rigó:  A legközelebbi mi lesz?

Kincső:  Legközelebb április 12-14. között lesz a Tavaszi Találkozónk, elsősorban közösségi programokkal. Illetve havonta van társasjátékos, beszélgetős, kézműveskedős délutánunk Tolkien Klub néven, ide is sokan jönnek el először, főleg a január 5-i Tolkien Nap (2000-2500 fős nagyrendezvény) óta.

A Magyar Tolkien Társaság részletes bemutatkozása itt olvasható! :)

 

Gyerekkönyves beszélgetés a grafikussal - László Maya

A moly.hu közösségi oldal 2. születésnapját ünnepeltük, amikor valaki megkérdezte tőlem, hogy van-e már „molyos könyvjelzőm”. Meglepődve néztem rá, hogy nahát, ilyen is van?! Mire az illető térült-fordult, és a kezembe nyomott néhány egészen gyönyörű, baglyos könyvjelzőt, amik azóta is a kedvenceim.

Később az alkotójuk kedves ismerősömmé vált „a molyon”. Nem régen tudtam meg, hogy a Könyvmolyképző Kiadónál ő fogja illusztrálni Csukás István újra kiadásra kerülő könyvét, a Süsüt. Ennek apropóján kérdeztem kedvenc gyerekkönyveiről, mesékről.

László Maya, grafikus. Sokáig dolgozott tankönyvkiadóban, nyomdai előkészítés, tördelés mellett tankönyveket és oktatójátékokat illusztrált. Néhány festményét beválogatták a Sennelier Galériába.  A 2011-ben megjelent Fejezetek Kenyeri történetéből című kötetnek is ő készítette a borítóját. Egyre több helyen kap nyilvánosságot, mindig nyüzsög valamin, a nyári fesztiválokra is rajzolni jár.

"Kicsiként a képek nézegetése jelentette az élményt, volt pár nagyon jó meséskönyv otthon, később, mikor már a falusi könyvtárban alig volt valami újdonság számomra, lassan megfogalmazódott az igény, hogy „deszeretnékegyszerénis”. Illusztrálni akartam, színes képeskönyveket alkotni, szebbé tenni a meséket. 7-8 évesen Búvár zsebkönyveket másolgattam, saját kis növényhatározót gyártottam magamnak." by Maya

 Rigó:  Azt írtad valahol, hogy a Süsüs rajzolás álom meló. Ezek szerint szeretted Süsüt gyerekként is?

 Maya:  Igen, nagyon, de akkor másért. Amúgy jó, hogy ezt felhoztad, mert így 20 év távlatából egészen új élmény olvasni. Sok poén csak így felnőtt fejjel esik le. :)

 Rigó:  Mondasz egyet?

 Maya:  Az alaptörténet is tele van szarkazmussal, szinte oldalanként fel lehet kacagni. Amit kiemelnék, hogy egyik kedvenc szereplőm Torzonborz. Ugye ő nagyon pici, csúnya is, sötét is, és iszonyat megalomán, emiatt örökké lehetetlen helyzetekbe hozza magát. A katonái pakolják fel a magasabb helyekre, és pajzsokon tartják felemelve, hogy magasabb lehessen, mint ők. Mindemellett ordibál, ugrál, mint kiskakas a szemétdombon. Uralkodni akar mindenen és mindenkin, és leigázni másokat. Számomra ő nagyon mókás figura, talán azért, mert rengeteg ilyen embert ismerek.

Viszont nem biztos, hogy egy gyereknek leesik, hogy őt a mérete frusztrálja. :D

 Rigó:  Én valamelyik szitkozódást idézgettem régen, ami tetszett.

Maya: A "Nőjön be az orra luka" volt szerintem, amivel a Kóbor Királyfi a Szénégetőt segítette ki, mert szegénynek már nem jutott több szitok az eszébe. Ez talán a legismertebb szitkozódás a történetben. (Kívülről tudom ám:D).

Rigó:  Egy ismerősömnek meg "a Jó Királyfi" a gyerekkori példaképe, mert "itt vagyok, és ott vagyok, hol nagyok a gondok bajok". Neked ki a kedvenc szereplőd a történetben? Emlékszel még, hogy gyerekkorodban ki volt?

 Maya:  Természetesen a Királyfi. :) A nőket nem szerettem, mert nyávogtak és sírtak-ríttak:D Emlékszem, a Királylány dala egyenesen kiakasztott, mert előre nyavalygott valami olyanon, ami meg se történt (“én vagyok a Bús Királylány, akit elrabolt a sárkány, brühühü”, ugyanmár). Süsüt is szerettem, de őt másért. Azt hiszem, őt inkább határtalanul sajnáltam amiatt, hogy mindenki kihasználja, és a családja kiközösítette. A Kiskirályfi is nagy kedvenc, de ő már így felnőtt fejjel. Égetnivalóan csibész rossz kölök, szeretnék egy ilyet. :)

 Rigó:  A mesemondó mesterem a rajzolókat "képírónak" hívja. Te hogy lettél "képíró"?

Maya: Már motyogtam-totyogtam, nehéz volt bármiféle házimunkát elvégezni mellettem, és anyu le akart kötni valamivel, hogy ne legyek láb alatt, ne szórakozzak a forró vasalóval például. Adott filceket és valami strapabíró papírokat, talán barna csomagolópapír lehetett, aztán végül így maradtam. A mai napig megőrizte az első firkákat. Azt mondja, előbb rajzoltam, mint járni tudtam volna. 

A könyveket is mindig szerettem, ez talán az anyatejjel jött, nem tudom. Kicsiként a képek nézegetése jelentette az élményt, volt pár nagyon jó meséskönyv otthon, később, mikor már a falusi könyvtárban alig volt valami újdonság számomra, lassan megfogalmazódott az igény, hogy „deszeretnékegyszerénis”. Illusztrálni akartam, színes képeskönyveket alkotni, szebbé tenni a meséket. 7-8 évesen Búvár zsebkönyveket másolgattam, saját kis növényhatározót gyártottam magamnak. (Meg lepkehatározót, macskahatározót, levélhatározót, stb.) Utána már, hogy tudtam, és meg is fogalmaztam mit akarok, viszonylag egyenes volt az út. (De nem zökkenőmentes, viszont ez már egy másik történet)

 Rigó:  Meséltek neked otthon kiskorodban? (Könyvből, fejből?)

 Maya:  Igen, a Papám rengeteget fejből, Anyu rengeteget könyvből. Persze mindenki más is, anyu öccse a matchboxokhoz gyárott nekem sztorikat, a húga pedig azokról az állatokról mesélt mindig, akik a munkahelye és az otthona közt ingázva az útjába kerültek. Muki, a lompos fehér komondor, aki megkergette a postást, meg egy kiabálós néni kis tacskója, stb... de a kutyatörténetek egy idő után kifogytak, és maradtak a nagyszüleim réges-régi meséi. Örülök, mert kivételesen dús fantáziájú családban nőttem fel:D

book art :)

Rigó:  Papád miről mesélt?

 Maya:  Ő a "Régi világ" embere még, nagy gyerekként élte meg az első világháborút. Élesen emlékezett minden szépre és jóra, amit vele megosztottak a szülei. Lúdvércekről, vándormuzsikusokról, varázslóasszonyokról és vátottfejű gyerekekről mesélt, akiket az erdei manók cseréltek ki. Boszorkányok, mise alatt felparázsló imakönyvek, maguktól meggyulladó gyertyák Mindenszentek éjjelén, mind mind benne voltak a repertoárban. Természetesen úgy előadva, hogy ő ennek aktív szereplője, és/vagy szemlélője lehetett.

Luca székét természetesen vagy tizenötször is faragtunk, és lestük róla a templomajtóban a boszorkányt az éjféli mise alatt (egy ideig a kisszék nélkül fel sem értem volna az ajtón lévő kisablakot. Azután rohantunk haza, még a mise vége előtt, mert a boszorkány megérzi ha lefülelik, és akkor mákot kell hinteni a vállunk fölött a hátunk mögé, mert azt szereti és megáll összeszedegetni. De mivel a mákot vagy elfelejtettük, vagy a Mama tiltott le róla, mondván, kell majd a bejglibe, ezért maradt az eszeveszett rohanás, köhögésig röhögve, természetesen. :)

 Rigó:  Hú de aktuális téma. 

 Maya: Hajrá, mindjárt lehet kezdeni a székgyártást.

Rigó:  Esetleg van kedvenc történeted, amire még emlékszel és le tudod írni röviden?

 Maya:  Sok kedvenc van ám... De van egy rövid mókás történet, amit szívesen elmesélek. Arról szól, hogy Papa még 13-14 éves volt, az anyukája elszalajtotta tejért. Igen ám, de ő elcsibészkedte az idejét valahol, és sötét volt már, amikor elindult a tejeskannával két utcával odébbra. Egyszer csak látta, hogy fényes pontok hullanak az égről, suhogás hallatszik, morgolódó zajok is, majd csend. Papa beállt egy eresz alá, kivárni ugye, mi lesz a vége. "Ludvérc-e vagy nem, mert ha ludvérc, kislányom, abból komoly baj lehet, és dédöreganyád a tetejibe még meg is nyuvasztott volna, ha nem kapja meg a tejet".

Mivel percekig lapított, de nem történt semmi, elrongyolt a tejért, majd hazament, és vacsora után az apukáját bevonta a kemence mellékibe, elsutyorogni neki, mi történt. Tőle aztán megkapta a fülest, hogy mekkora szamár, nem ludvérc volt az, csak vonulnak a gólyák hazafelé, akik előtte jól bevacsoráztak szentjánosbogarakból, és ment a hasuk tőle útközben... 

Én ezt bevettem, miért is kételkedtem volna, és meg is feledkeztem az egészről. Gimiben kezdtem gyanakodni valamelyik tanórán, hogy 1. a gólya hogy tudná megenni a szentjánosbogarat, nem akkora az, és a gólya csőre is másra lett kitalálva, 2. a gyomorsav úgyis elpusztítana minden világító vagy foszfpreszkáló vagy akármicsodáló részecskét szerintem.

(Bár még nem ettem szentjánosbogarat, és hasmenésem se lett tőle. Igaz,gólya se vagyok.)

De Papa olyan masszívan és pókerarccal állítja a mai napig, hogy "ammánpedig u'vvót", hogy én nem mondom a szemébe az eretnek gondolataimat.

 Rigó:  Megenni épp meg tudná, mert kijön a rétre sáskázni. De szentjánosbogarat eddig még mindig csak erdőben találtam, nem nedves réteken. A hasmenésről nem tudok nyilatkozni. Nem tudom, madártanilag mennyire állja meg a helyét, de jól hangzik.

Mi volt a kedvenc könyved, a lehető legkisebb korodban, amire vissza tudsz emlékezni?

 Maya:  Minden napra egy mese, és az Ezeregyéjszaka meséi. Meg Vuk , Szaffi ,  és kicsit később a 101 Kiskutya. Akkor még nem volt divat felénk a Disney könyv, a Pocahontasból csak a szöveges volt meg,imádtam. De mindenféle ismeretterjesztő könyvért is hasonlóan tudtam lelkesedni, legyen szó a vulkánokról, csillagászatról, vagy édesanyám előkotort anatómia tankönyveiről:D

A nagymamám szépen énekelt és szavalt, ráadásul 40 éves volt csak, amikor én születtem, nagyon fiatalon lett nagyi. Félállású anyukaként és a környéken lakozó mindenféle korosztályú gyerkőc állandó dadusaként minden dalt és verset ismert, ami megjelenhetett a “tanmenetben”, tőle sokat tanultam.

Viszont még oviban ért egy kisebb atrocitás: otthon találtam valami dinoszauruszos könyvet, amit elvittem magammal, és elvonultam olvasgatni. Két nap után édesanyámat behívták, hogy gond van a gyerekkel, nem játszik, de már nem is csak rajzolni kucorodik be valamelyik sarokba, hanem olvas... (minő borzalom!) Ebből kis híján családi botrány lett, mert a papa tanított meg olvasni titokban. Anyu beszélt az óvónőkkel, hogy ugyan hagyják már a gyereket, rosszat nem tesz, bántani sem bánt senkit, csak nem köti le a korosztálya, ez van. Végül aztán megegyeztek abban, hogy a hatalmas tudásvágyon kívül semmi bajom, nade mutasson valaki egy olyan négyévest, akiben nem pezseg a tudásvágy. Meg olyat is mutasson valaki, akit hidegen hagynak a dinoszauruszok...Ettől függetlenül természetesen utáltam az óvodát, annak ellenére is, hogy az eset után felsőbb engedéllyel, teljesen legálisan olvashattam és rajzolhattam a délutáni alvás ideje alatt is.

Rigó: Ha volna gyereked, mit olvasnál neki? 

moly.hu -s könyvjelzők

 Maya:  Régit. Mindenképp régivel kezdeném. Attól is függ, milyen a gyerkőc, mit szeret...de azt hiszem a Minden napra egy mesét , mert abban sok a rövid, nem unja meg. Kicsit később a Mondák Könyvét is, mert azt én is nagyon szerettem. De mindenképp igyekeznék kedveset. Értéket. Mekkora gyereknek? Annyi jó könyv van, és egyre több.

Rigó: Legyen 6-10 éves, meg egy 4. 

 Maya:  6-10 évesnek? Na egy akkora gyerek már bunkert épít a kiserdőben, neki jöhet Robin Hood, Dobozváros , és természetesen a Süsü , egy hatéves már érti az iróniát. A 4 évesnek kedves népmeséket, állatos történeteket.

 Rigó:  Milyen a jó gyerekkönyv szerinted? (Olvasóként, gyerekolvasónak, és/vagy neked? Illusztrátorként?)

 Maya:   A jó gyerekkönyv színes, érdekes, részletes, tele van olyan képpel, amibe bele lehet mélyedni, külön kis sztorikat gyártani hozzá, tovagondolni a mesét... Talán annyi, hogy fontos a jó alaptörténet. Ne legyen unalmas, annál rosszabb nincs, ha unalmas, és még a képek is "laposak".

 Rigó:  Szegedi Katának nemrég jelent meg könyve, amit nem csak ő illusztrált, de ő is írt. Te be mernél vállalni ilyet?

 Maya:  Most már be. Amikor Lakatos Istvánnak kijött a saját könyve, a Dobozváros, csodáltam érte, hogy meg merte lépni... akkor azt hittem, én nem lennék rá képes. Azóta  egyre többször eszembe jut - főleg most, a Süsü alatt - hogy mekkora élmény lenne a sajátomhoz rajzolni. Most pedig a Te példád van előttem. Néha érdemes nagyot gondolni. Papám történeteit biztosan meg fogom írni, muszáj, hogy ne vesszen el a tudása. Ha csak a fióknak és a családnak, akkor is. Meg azért kószál a kobakomban még pár dolog. Meglátjuk, mire leszek elég.  :)

 Rigó:  Hűűű, azt nagyon elolvasnám. Szurkolok. Imádom a lúdvérceket.

 Maya:  Köszi:) Már tud róla, rábólintott:) Csak idő kérdése. Azért ez nem egy hosszúhétvégi projekt lesz, azt már érzem:)

 Rigó:  Van kedvenc mesefigurád, akivel szívesen azonosultál gyerekként, vagy ma?

 Maya:  Minden általam hallott/olvasott/látott mesében volt kinek a bőrébe belebújni.  Ez is a jó mese ismérve, ha könnyen azonosul az ember a szereplőkkel...

 Rigó:  Mi a  kedvenc könyved ma, felnőttként? (szabad többet is mondani)

"A jó gyerekkönyv színes, érdekes, részletes, tele van olyan képpel, amibe bele lehet mélyedni, külön kis sztorikat gyártani hozzá, tovagondolni a mesét... Talán annyi, hogy fontos a jó alaptörténet. Ne legyen unalmas, annál rosszabb nincs, ha unalmas, és még a képek is "laposak"." by Maya 

 Maya:  Sok kedvenc van. Érdekes, mert molylétem szempontjából ez az év a csúcs, életemben nem olvastam ennyi jó könyvet: az orosz sci-fi és fantasztikus irodalom adja mindennek a gerincét, örök hála érte azoknak a molyoknak, akiknek árgus szemmel figyelem az olvasmánylistáját:D Aztán kinyílt az ajtó a svéd krimik felé is, meghatározó élmény volt felfedezni a magyar kortárs szépirodalmat, Bartis Attila és Grecsó Krisztián megvett kilóra. Rajtuk kívül vannak örök szerelmek, akiket mindig mindenhol mondok, ezért itt most nem. Aztán vannak a kihagyhatatlan kortársak-ismerősök, akik rendszeresen produkálnak valami újdonságot: Lakatos, Szeifert Nati , Baráth Katalin , Sansa , a teljesség igénye nélkül. Rengeteg könyvem van, és rengeteget olvasok. Igazából nem is szeretek rangsorolni, mert ha valamelyik kedvenc olvasmányomat nem említem meg véletlenül, még a végén megsértődik. Mint a mustár, tudod, ha csak ketchupot teszek a hamurgerbe. :D

 Rigó:  Egyedül Szeifert Natit nem tudom, hogy ki.

 Maya:  Pedig molyol is:) Egyszer együtt kávéztunk, akkor kaptam tőle a Gyógyfűrészt, pont jókor. “Soha naplója”. Nekem az a könyv nagyon sokat adott. Olvasd el majd, érdemes. "Láz" az új könyve, de azt még sajnos nem sikerült beszerezni.

 Rigó:  Köszönöm szépen a beszélgetést!