Mentsd a lápot! - Ócsa

 

Az Erdőmentők Alapítvány szervezésében egy láperdőben vehettem részt inváziós növény mentesítésen. Az Erdőmentők Alapítvány egy olyan, nagy önkéntes bázist megmozgató civilszervezet, ami aktívan igyekszik részt venni a természet védelmében. Oktatnak, kutatnak, önkéntes munkájukkal például a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkáját is segítik, ahogy azt most tették az ócsai láprét esetében. 

Sajnos sok olyan növény- és állatfajunk van, amit az ember innen-onnan behurcolt, behozott, más kontinensre, idegen környezetbe kerülve pedig sok bajt okoznak. Egy faj akkor válik idegenhonosból "invázióssá", amikor ellenségei nem lévén az új helyre érkezve agresszíven terjedni kezd, "túl jól érzi magát", és kiszorítja helyéről az eredeti élővilágot. Ettől a természet szegényebb, sérülékenyebb lesz. 

Tulajdonképpen nem az inváziós faj tehet az egészről, szóval nem ő a "gonosz ellenség", hiszen a felelőse a dolognak itt is az ember. És amit az ember elrontott, azt igazából ugyancsak az embernek kéne megkísérelni helyre hozni. 

Az ócsai láprét esetében a Amerikából behurcolt zöld juhar (Acer negundo) volt a visszaszorítandó inváziós növény. Szerencsére a tavaszi időszakban jól hántható, vízzel teli, puha kéreg körben történő lefejtésével (gyűrűzés) vegyszer nélkül is kiszáríthatóak az egyes egyedei. Az elpusztult fa később holt faként újra az erdő részévé bomlik vissza, otthont adva a holt fákban élő rovaroknak. A helyét pedig átvehetik az őshonos tölgyek, kőrisek, amelyek magoncai már több helyen ott próbálkoztak nődögélni az inváziós fák árnyékában. 

A szükséges rossz: bár az Erdőmentők Alapítvány munkatársai, önkéntesei sokkal jobb érzéssel ültetnek fát, vagy biztosítanak élőhelyet peléknek, madaraknak, minthogy fákat pusztítsanak el, de az inváziós fajok célzott irtása mégis az erdő egészségének, a fajgazdagság megőrzésének érdekeit szolgálja, így bevállalták ezt a hálátlan feladatot is. 

A magam részéről egészen sikerült belefeledkeznem a feladatba, jólesett a tudat, hogy valami természetvédelmi szempontból hasznos tevékenységet végzek. Néha jó valami manuális, látható eredménnyel járó munkát végezni. Bár elképesztő szúnyogfelhő vett minket körül, de közben hallhattuk a sárgarigót, a csilp-csalp füzikét és még az ócsai gyülekezőnél a csicsörkét is. 

És hogy például kiért-miért dolgoztunk, hogy egy élhetőbb erdőt kapjon:

Értékőrzés Dunaharasztiban

 

Dunaharaszti határában van egy zsebkendőnyi, védett értékekkel teli, természetvédelmi jelentőséggel bíró terület: a Kápolna-domb, és az azzal határos kis erdő. 

A dombon, a homoki gyepben számos védett, és két fokozottan védett növényfaj is él: fokozottan védett a csikófark és a homoki kikerics. 

A terület gyep, legelő művelési ágba tartozott, 2010 előtt nem volt rá jellemző az intenzív erdősülés, hanem egy szerencsétlenül sikerült beavatkozás, egy akácos-ezüstfás cserjecsoport kivágását követően a gyökérsarjaktól elszabadult a pokol: hatalmas sűrűség kezdte belepni a domboldalt, veszélyeztetve a védett botanikai értékeket. 

Itt lépett közbe dr Sziráki György, (az MTA doktora, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugalmazott főmúzeológusa), és Mester Andrea (a Zöld Szíves Hétszínvirág Óvoda óvodapedagógusa). Dr Sziráki György szakmai útmutatását követve, a Mester Andrea által szervezett önkéntes csapat évről évre aktívan védelmezi a kápolnadombot az inváziós növényfajoktól: cserjementesítésekkel, idén tavasszal pedig lágyszárú gyomok és inváziós fák magoncainak irtásával adják vissza az élőhelyet az itt őshonos növényeknek. 

2024. május 4-én én is részt vehettem az akcióban: rajtam kívül érkeztek még önkéntesek a helyi pedagógusok, növendékek közül is. 

dr Sziráki György szakmai eligazítást tart a csapatnak

Néhány fotó a védendő értékekről:

szártalan csűdfű

közönséges csikófark

pusztai meténg

Az élőhely kezelés közben arra is jutott idő, hogy a Kápolna-domb lepkéit is szemrevételezzem:

farkasalmalepke

A munka befejezése után pedig a legkitartóbb résztvevőkkel még egy kis sétát is tettünk a közeli erdőbe és a csatornapartra. A fű közül homoki gyíkok kukucskáltak ránk, a levegőből pedig hangos "prütty-prütty" kiáltások hallatszottak: örömmel nyugtáztuk, hogy a gyurgyalagok már megérkeztek Dunaharasztiba is. A száraz, homokos talajon virul a báránypirosító, a csatorna partján pedig az őshonos mocsári teknősök mutatták meg magukat. 

báránypirosító közönséges gyöngyházlepkével

báránypirosító vörös szemeslepkével

Mostanában sokat jár a fejemben, mintha a fél életünket azzal töltjük, hogy említésre méltó dolgok megtételére törekedjünk, hogy egyszer majd utcát nevezzenek el rólunk. Vagy tudom is én miért, de olyan sokan hajszoljuk a dicsőséget, köztük én magam is. Holott mire az emberről utcát neveznek el, az neki magának már ténylegesen teljesen mindegy. Valaki nemrég arra figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert ha mindig csak várok valami szebbre, jobbra, elmegy mellettem az élet. Hát, így is, úgy is elmegy. Mi lenne akkor az, aminek igazán értelme van? Talán a megélt, boldog pillanatoknak. Nem lehet belekapaszkodni, megállítani az időt, de mondjuk a gondolat megnyugtató, hogy annyi jó dolog megtörtént, amiért érdemes volt élni. 

kukucskál a homoki gyík

Szóval az ilyen pillanatokért vagyok hálás, hogy élhetek, amilyeneket itt is megéltünk Dunaharasztiban. Amellett, hogy tenni a természetért, jót tenni jó, jó benne lenni egy vidám csapatban, jó szakértőktől tanulni... megszokhatatlanul csodálatos élmény rácsodálkozni a természet értékeire, gyíkokra, lepkékre, madarakra és más élőlényekre. 

Gyurgyalagok az erdő felett.

Mocsári teknősök