Benedek Elek születésnapja alkalmából Zalka Csenge Virággal és Varga-Fogarasi Szilvivel blogsorozatot indítottunk, Hetedhétfő címmel. Mert mindhárman mesemondók vagyunk, Elek apó szülinapjától számítva egymást követő hét hétfőn jelentkezünk, mesékkel, meséléssel kapcsolatos témákkal. Ezen a héten a témánk az otthonról, családból hozott mesék.
Nem olyan régen jöttem rá, hogy van olyan népmese, amit élőszóban adtak tovább a családban, és valamivel ritkább és bonyolultabb a Piroska és a farkasnál. Anyukám nagy szeretettel emlékszik vissza Mariska nénire, a nagymamája nővérére, aki a székesfehérvári István tér öreg platánja alatt mesélt neki gyerekkorában. Tulajdonképpen groteszk rémtörténeteket.
 |
| a fotó innen: juharlevelű platán |
A dédnagyanyám és a testvérei félárvák voltak, édesanyjuk helyét pedig igen gyorsan elfoglalta egy mostoha. Ennyi idő távlatából nehéz megmondani, mennyire volt amolyan igazi, mesebeli gonosz mostoha, minden esetre a testvérek amint lehetett, elköltöztek hazulról. Így került dédnagyanyám Fehérvárra, a nővére pedig Dunaharasztiba. De gyakran és szívesen látogatták egymást. Mariska néni pedig szíves-örömest mesélt testvére két unokájának. Rendíthetetlen derűjű asszony volt, még az sem zökkentette ki a mesélésből, ha egy drámai fordulatnál letisztelte egy galamb.
Ha mesét kéne választanom, aligha választanám az ő történeteit a gyerekközönségnek. Kollégáimat kérdezgetve arra jutottunk, hogy sok függ a mesemondó és az adott gyerek viszonyától, meg a gyerek személyiségétől. Nekem gyerekként biztosan hajmeresztőek lettek volna ezek a sztorik, emlékeim szerint amikor tévedésből beleolvastam Kóka Rozália Egy asszony két vétkecskéje című könyvébe kislány koromban, egész este bőgtem és a szüleim lábát lestem, hogy biztosan nem lúdvércek-e. De úgy látszik, anyukám ugyanilyen idősen jobban bírta ezt nálam.
Mariska néni egyik történetét anyu azóta is szívesen meséli a gimnazista tanítványainak. Röviden a sztori: az öregasszonyért eljön a halál, de az öregasszony egyre könyörög neki, hogy csak holnap vigye el. A halál nagy nehezen beleegyezik, még fel is írják az ajtófélfára: "Majd holnap!" Amikor a halál másnap megjelenik, az öregasszony csak rámutat az ajtófélfára: "Majd holnap!" A halál rettentő mérges lesz, és égre-földre esküdözik, hogy másnap már tényleg magával viszi. Az öregasszony akkor igencsak félni kezd, félelmében belebújik a mézbe, de úgy érzi nem elég jó rejtekhely. Így aztán bebújik a dunyhába a sok toll közé... szegény halál pedig alaposan megrémül a tollas lénytől, amivé az anyóka a ráragadt méztől és dunyhatolltól vált és világgá szalad.
Van ennél egy súlyosabb darab is, de azt itt nem tervezem közreadni, inkább elmesélem nektek a jövő évi halloweeni Tökhintón, élőben. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése