Mesebeli túra az erdőben - Erdőajándéka Erdei Iskola

Kik ismerik jobban az erdőt, az erdőmérnökök vagy a manók? Az óvodások jól tudják a választ: természetesen a manók! Éppen ezért hord magánál Szabó Miklós erdőmérnök az erdei gyermekfoglalkozásokra egy gyapjú manócskát, segítőnek. De ezt-azt már elleshetett a manótól, mert az épp csupa "fölnőttből" álló túrázó csapatot is magabiztosan kalauzolta az erdőben, sok izgalmas dolgot megosztva velünk annak titkairól. Többnyire természetvédelmi őrökkel, biológusokkal járom az erdőt, egészen új, másfajta tudást és szemléletet tanulhattam egy természetszerető erdőmérnöktől. Lássuk!

A túránk leírása, ami alapján kiválasztottam:

Tavaszváró séta a Pilisben - egy kicsit másképp!
Szabó Miklós erdőmérnök vezetésével különleges bakancsos túrára hívjuk a természetjárókat. A cél nem csak a távolság legyőzése, hanem a kapcsolódás, az erdő ajándékainak megismerése, relaxáció a természetben. A túra folyamán kapcsolódunk a szép fákhoz, a legendás helyekhez, a természet gyógyító energiáihoz. Megkeressük az első virágokat, és megkóstoljuk a rügyeket. Tartsatok velünk élményekben és érzésekben gazdag túránkon!

Útvonal: Pilisszentkereszt – Zsivány sziklák – Dobogókő – Szent kút – Dera szurdok – Pilisszentkereszt
A táv kb. 13 km

A pilisszentkereszti hársfától indultunk

Első állomásunk és gyülekezőhelyünk egy barátságos, pilisszentkereszti hárs volt. Vidám, családias létszámú csapat verődött össze, a borús idő okán mindössze hét fővel. 

"- Annál jobb, nem lesz nagy tömeg, talán még látunk vadakat is!" - biztatott túravezetőnk és a csapat elidnult. Kicsit eleredt az eső, de hamar el is állt, és mi ott találtuk magunkat három alacsony, öregecske és a levelei nélkül egyformának tűnő fa alatt. Az egyik galagonya volt, a másik vackor, a harmadik a barkóca berkenye! De jó is, amikor valakinek a kertje végében őshonos, vadon termő gyümölcsfák nőnek! Nem kell nekik annyi gondozás, permetezés, a gyümölcsük sem messziről jött, ízetlen és vegyszerekkel teli, félig érett valamik, mint a déligyümölcsök a boltban. Ilyenkor pedig, rügyfakadáskor, kóstolgatható a rügy, mint a csíra: a galagonyáé rózsaszín és finom. 

a galagonya rügye, amit kóstoltunk

barkóca berkenye

A barkóca berkenye régi ismerősöm, egy réges-régi túrán a Művészetek Völgyében mutatta valaki, hogy a levele ülő békát formáz. De a rügyéről bevallom, nem ismertem volna meg! Számos, nem vad rokona is van itthon, a városokban a madárberkenyét szeretik a fenyőrigók, a fekete rigók, már csak miattuk is érdemes ültetni. De Szabó Miklós szerint a jó, érett berkenyét Berecz András mesemondó sem veti meg! 

az ominózus "ülő béka", a barkócaberkenye levele

Azután végre kisütött a nap, olyan igazi Lázár Ervinesen: "Olyan, mintha álomban járna az ember. Az ég tündérszoknya-kék".

Választ kaptam egy régi kérdésemre is: hogy miért van az, hogy télen sokszor a falevelek fent maradnak a csertölgyön. Mint megtudtam, a csertölgy mediterrán fafaj, az elterjedési határa van nálunk. Szegény melegebb időhöz szokott, hosszabb (lenne) a vegetációs ideje, később hullik le a levele, mint a többieké. Néha csúful is jár, ha télen a sejtjeiben túl sok víz marad, megreped a hidegben, ez lesz az erdőben gyakran látható fagyléc. Beheged, de újra repedhet, ez pedig olyan hangot ad, mint a puskalövés. Hallani nem hallottuk, csak láttuk egy balszerencsés fa oldalán: 

fagyléc

a csertölgy levele

A nap másik peches fája egy hatalmas bükk volt: hatalmasra nőtt az erdő védelmében, de kivágták mellőle azokat a fákat, amik a viharoktól védték. A levelei az esőtől még nehezebbek voltak, szokatlan irányból támadt a szél, és a gyönyörű, hatalmas, eleven fa - ami pedig szokatlan- kidőlt. A története szomorú, de legalább nem értelmetlen a pusztulása: most megfáradt kirándulók pihenője, vidám gyerekcsapatok mászókája. Oldalán pedig júdásfül gomba nő: most a sok eső miatt egészen bőrszerű a gomba tapintása, mintha az ember egy koboldot csípne fülön! 

a bükk szerencsésebb testvére

A bükkfa szappanbuborék fújására és betűnyomtatásra is használatos, mint Miklóstól megtudtuk. Bükkfával lehet remek "varázslatot" kipróbálni a gyerekekkel. Ha van otthon feleslegessé vált bükkfa fakanál, össze kell darabolni, és egy kis darabját folyékony szappannal bekenve, erősen megfújva buborékokat "varázsolhatunk". Az erős nedvszívó képességét felhasználták a könyvnyomtatásban is, amikor kifaragták belőle a betűket, majd a tintapárnába mártva sokkal tartósabban, tovább lehetett vele nyomtatni, mint más fával. Erre utal a német név, a Buchstabe, ami a Buche, bükk szóból lett. 

A bükkhöz hasonló, világos törzsű, gyertyafolyás nyomokra emlékeztető kérgű fa a gyertyán. Levele jó talajjavító. De napsütötte, városi iskolaudvarra inkább a mezei juhart ajánlotta Miklós. Szó esett a mulcsozásról is, amit francia lovagok olyannyira tökélyre fejlesztettek, hogy télen a bomló növényi anyaggal fűtöttek. 

Utunk Dobogókőre, a Zsindelyesbe is elvezetett, ahol megvan még a cserépkályha, és talán ugyanaz a macska, mint hét éve - kissé ravaszabb tekintettel, szélesebb pofácskával feküdt a kályha tetején. Aligha nagy titkok tudója ő maga is! 

Végül a Dera-szurdok számtalan apró hóvirágtündérével fejeztük be a túrát, még utánunk integettek, ahogy a közeledő szürkületben elértük a végcélt. 

Köszönjük a tavaszindító sétát Szabó Miklós erdőmérnöknek és az Erdőajándéka csapatnak! Új kalandok indulnak ezen a tavaszon, erdőkön át... 

Merj ökológusnak lenni! - Szupra klub

Vannak napok, amikor az ember lánya legszívesebben az egész világot magához ölelné széles jókedvében. Pedig kivettem miatta egy rendkívül ritka és értékes szabadnapot a munkahelyemről, csak azért, hogy felkelhessek hajnali 4:50-kor, és gázolhassak a szúnyogosban egy csomó, hozzám hasonló őrülttel. És én pont ettől vagyok boldog!

sóvirág

Hosszú évek óta keserít el, hogy milyen sokan próbálják leszerelni azokat a fiatalokat, akik természetvédelemmel, ökológiával szeretnének foglalkozni. Óvodában még mindenki teljesen normális dolognak tartja, ha egy gyerek a dinoszauruszok, a madarak, a lovak vagy bármi más, lelkesítő téma iránt érdeklődik. Sőt, még az egyetemre is sok fiatal úgy érkezik biológus szakra, hogy aktív madarász, érdekli a természetvédelem, valami széppel, izgalmassal szeretne foglalkozni, kutatni szeretné a lepkéket vagy tenni egy-egy állatfaj vagy élőhely sorsának jobbra fordulásáért.

És aztán jön valaki, aki a gyerekkori álmokat kinőhetőnek, a világmegváltó törekvéseket naivnak, értéktelennek titulálja, mondván, az ökológusok mind éhen halnak. Menjél te fiam-lányom biotechnológusnak, gyógyszerésznek, jobb lesz úgy mindenkinek. És amikor egy egész család vagy egy egész egyetem próbál lebeszélni arról, hogy azzal foglalkozz, amivel legjobban szeretnél, akkor ott kevesek mernek kiállni magukért.

tavaszi héricsek között

tavaszi hérics

Ezért is tartom rettentő fontosnak az ELTE-s biológus hallgatók kezdeményezését: mert a Szupraindividuális Biológia Klubban (barátainak csak Szupra Klub) maguk mellé veszik azokat az alsóbb éves hallgatókat, középiskolásokat, akik a természet iránt érdeklődnek, és bepillantást engednek nekik a munkájukba. A PHD hallgatók, természetvédelmi őrök rengeteg türelemmel, szeretettel, lelkesedéssel mutatják meg a fiatalabb generációnak a kutatási módszereiket, és az egyszeri hallgató kitalálhatja, hogy rovarász, békász, botanikus vagy éppen madarász szeretne lenni. Szerveznek kirándulásokat, előadásokat és múzeumlátogatásokat is. És az érdeklődő fiatal bekerül egy igazán vidám, támogató közösségbe, ami nem hagyja elkeseredni, és feladni az álmait.

egy aranyos (szemű) varangyos :)

És nem csak a biosz iránt érdeklődő gimisek, lelkes hallgatók motivációját erősítik: az egyik kiránduláson egy idősebb biológia tanárnővel találkoztam, és engem, a múzeumpedagógust is szívesen fogadtak. Ez a másik dolog, amit rettentő fontosnak tartok, hiszen amikor gyerekekkel foglalkozom, akkor ott példát mutatok. Ott a kutatókat képviselem, az ő majdani kollégáikat, a munkájuk folytatóit indítom útnak.  És akkor tudok hitelesen példát mutatni, ha nem csak a tantermet meg a preparált állatokat látom hónapszámra. Ha nem szakadok el az igazi természettől, hanem valódi, saját terepi tapasztalataim is vannak, így van, amiről mesélni tudok a gyerekeknek és a laikusoknak. Mert az emberek nélkül nem lehet természetvédelmet csinálni! És ehhez kellenek azok az emberek, akik közvetítenek az adathalmazok zsonglőrei és a négyéves között. Ez éppolyan fontos tudás, mint a statisztika.

Tápiószentmárton

Ádám vízirovarokat keres

És ezt tisztelem végtelenül Laciban, Balázsban, Ilóban, Erikában, Zsuzsiban, Annában, Ádámban és a többiekben, hogy ezeket a dolgokat nagyon is tudják. Ők maguk, kutatóként, szabadidejükben is szeretettel fordulnak a négy éves, a tíz éves, a huszonéves felé, és segítik a biológiatanárok, környezeti nevelők és társaik munkáját. Emellett kézen fogják a természetre épp rácsodálkozó hallgatótársakat, és nem engedik őket elveszni. Merj ökológus lenni! Merj természetismerettel, természetvédelemmel foglalkozni! Most is. Bármilyen korban és időszakban. Soha nem elvetélt ötlet, soha nem meddő kamaszálom. Irtózatosan kemény lesz. Küzdelmes lesz és nagyon-nagyon sokan nevetni fognak rajtad, de te ne add fel. Te higgy abban, hogy megtalálod a saját utad. Nem vagy egyedül!

az ifjú "padavan"

Szóval hajrá srácok, imádom a lelkesedéseteket, nagyon vigyázzatok rá, mert óriási kincs. Ha valami képes kifordítani a sarkaiból a világot, akkor ez az.

A Szupra Klub birtokba vette az erre a célra létrehozott "öko" ugrálóvárat 

És ajánlom szeretettel az érdeklődőknek, pályaválasztás előtt állóknak, útkeresőknek: https://www.facebook.com/groups/szupraklub/

szupraklub@gmail.com

Jelek a hóban

Végtelen hómezők és Kelet-Pest Megye második legnagyobb fája. Aki kidugta az orrát a nagy havazások után, ilyesmiket láthatott mostanság. És nyomokat a hóban... A várostól kicsit távolabb, ahol nem jár az ember és a kutyasétáltatók, nem nagyítóval kell keresni a vadnyomot, hanem ott vannak mindenfelé. A Normafán egy egész napos kiránduláson hosszasan kellett keresgélnem, mire a rengeteg kutyanyom között végre vaddisznó nyomára leltem. Nem úgy Zsámbok és Tura környékén, ahol gyöngysorokat rajzoltak a hóra az egészen apró emlősök, hosszabb csíkokat a kissé testesebb pockok, és vidám hármas jeleket a nyulak. 

Ezt a nyomsort talán egy cickány hagyta hátra:

Ezek a girbegurba vonalak pockok nyomai lehetnek, kissé jobban belesüllyedtek a hóba: 

A pockokat egy róka követte, lompos farkával csíkot húzott: 

Hopp! Itt egy angyal szárny! Valójában madáré:  a fácán reppent fel, a szárnya hagyta ezeket a csíkokat. 

Ez pedig a nyúl ugrása, két párhuzamos csík és egy pötty az elején:

Most pedig egy kicsit irány a télből a nyárba: az alábbi képet 2007-ben készítettem, és azt a címet adtam neki, hogy Az ideális munkahely: 

Valahogy így képzeltem a jövőmet 18-19 évesen. Sőt mi több, 16 évesen még természetvédelmi őr szerettem volna lenni, a magam 45 kilójával és 159 centijével, és rettentően bőgtem, amikor alaposan körbe röhögtek vele.

Ilyesmi szerettem volna lenni:

A képen szereplő Németh Andrásnak ez a dolog jobban összejött, mint nekem. Szerencsémre András lehetőséget ad arra is, hogy a magam fajta, mások által inkább hasznavehetetlen ballasztnak tekintett, kisdarab nők is részesülhessenek a máskülönben nehezen megközelíthető, természeti értékek csodálatából. Sőt, hisz benne, hogy a természetet nem mufurc zöldruhások fogják megvédeni, hanem közösségek. Laikusok, és profi "természetvédészek" együtt. Nem elzárni kell a védendő értékeket a nagyközönségtől, hanem meg kell ismerni az érdeklődő embereket, és segíteni őket abban, hogy ismerhessék, szeressék és okosan segítsék a természetvédelmi őrök munkáját. Hiszen ebben a világban, amikor a természetvédelem olyannyira szorongattatott helyzetben van, mindenkire szükségünk van, aki segíteni akar. 

András éppen ezért egy "nyitott terepjáró" programot hirdetett: ragadozó madarak szinkronszámlálására magával vitt önként jelentkező érdeklődőket, akik egy kicsit bele láthattak a munkájába és megismerhették a problémákat, amikkel ő nap mint nap szembesül: 

A csodás, havas tájban a tájidegen, inváziós fafajokkal benőtt domboldalakat, védett pannon gyík élőhelyét, ami a legeltetés hiányában becserjésedik és offroadosok rombolják tovább. Hogy Kelet-Pest Megye második legnagyobb fájának beszántják a gyökerét, hogy sok ember akkor sem veszi észre a természet értékeit, ha forgalmas közterületen, közvetlenül a feje felett csücsül például egy nagy csapat telelő erdei fülesbagoly:

És ezek ellen csak együtt tehetünk. Mert mindenkinek van még egy ismerőse, aki tud önkénteseket toborozni az inváziós fajok kiirtására, bicikli túrát szervezni az elfelejtett kiránduló helyre, hogy megvédjük az offroadosoktól, vagy ő maga is környezeti nevelő, óvónő vagy tanítónő, aki mesélhet a gyerekeknek a baglyokról, az öreg fáról, és a hóban látott állatnyomokról. Hogy ne csak az emlékek maradjanak a következő generációknak. 

Aki szeretné aktívan segíteni a természetvédelem munkáját, az itt tud feliratkozni András levelező listájára: 

Gondolatok az ásóbékák feneke alól

Remélem, sokakkal találkozom majd a következő túrán! És ne felejtsétek el magatokkal vinni a kisdarab, elhivatott lányokat:  hátha az egyik író és tovább meséli... 

Messze túl, messze túl... Svájc :)

Környezeti nevelői tanulmányúton Bernben és Lyssben, az Égig érő tanterem programmal

Pontosan egy héttel ez előtt érkezett haza a Madártani Egyesület és a KOKOSZ közös magyar csoportja Svájcból. Ami azt illeti, kiábrándítóan sötét volt, kiábrándítóan este 11 a közel 16 órás buszút után, nekem ráadásul migrénes fejfájásom volt. Úgyhogy beletelt némi időbe, mire sikerült összeszedni magam és végre a szép, magyar, szeptemberi napsütésben bele tudtam kezdeni a blogolásba. 

Mint MME, már most sokmindent köszönhetünk a "svájci projektnek": tőlük kaptunk támogatást, hogy  elkészíthessük azokat a gyönyörű, fa puzzleöket és egyéb játékokat, amik természetvédelmi témában készültek gyerekek számára, és a rendezvényeinken már rendszeresen használjuk őket. Ugyancsak a svájciaktól kaptunk segítséget a hamarosan elkészülő gyerekhonlapunkhoz is, és még egy környezeti nevelési tanulmányútra is elvittek bennünket őhozzájuk. 

Több kollégámmal együtt oktatási munkatársként én is azon szerencsések közé kerültem, akik részt vehettek a tanulmányúton. Ez már csak azért is nagy dolog volt, mert életemben először járhattam az országban, és nagyon kíváncsi voltam, milyen az ottani környezeti nevelési szemlélet, milyenek a lehetőségek. 

Több gondolat nagyon tetszett, amiben megerősítést nyertem, hogy szerintem is így lehet, csak a svájciak ki is mondták. Hogy a kisgyerekek fejét nem kell feleslegesen sok tényanyaggal telegyömöszölni, de annál inkább kell játszani velük. Viszont a kamaszok már nem játszani akarnak és bosszantja őket az öncélú tevékenység, hanem értelmes, fizikai feladatokat kell nekik adni, amiben sikerélményeket érhetnek el és büszkék lehetnek az eredményeikre, komoly szakemberek pedig a példaképeik lehetnek.

Az itthoni viszonyokra alkalmazva azt hiszem természetvédelmi őröket lehetne ezzel megkeresni, esetleg egyetemi tanárokat, akiknek élőhelyrekonstrukcióban tudnának segíteni a gyerekek. A svájci példa a vihar által elpusztított erdő újratelepítése volt, itthon inkább az ember által tönkre tett élőhelyek rendbehozására fektetném a hangsúlyt (hiszen a vihar természetes zavarás, szerintem nincs értelme emberi erővel "rendet tenni", amíg annyi általunk elrontott és igazán tönkre ment élőhely van). Például a székesfehérvári Sós-tó tanösvény létrejöttében sokat

segítettek egy középiskola diákjai. De eszembe jut a Fertőhanságban létrehozott vizesélőhely rekonstrukció is, ahol egyetemista koromban élőhelyet felmérni segítettünk a természetvédelem tanárnőnknek, ehhez hasonló feladatot is kaphatnának. Annak idején a Lánczos Kornél Gimnáziummal pedig békamentésben és békaterelő kerítés építésében vettünk részt.

Az erdőben, természetes környezetben való fizikai munka segít a kamaszok (akár viselkedészavaros gyerekek) személyiségfejlődésében, de itthon mindenképpen hozzátennék egy szemléletformálást is. Hogy ne csak a gazdasági célokat szolgáló, monokultúrás fenyőerdőt ültessük újra, hanem belekerüljön a természettel együtt élő, de a hibáit beismerő és ezen változtatni próbáló ember is. Nem csak a természetet mint erőforrást használó ember. 

Nagyon jónak tartom, hogy a gyerekeket nem féltik túl feleslegesen. Bármilyen idő is van, eső, hó vagy napsütés, a hét adott napján a projektben részt vevő svájci kamaszok illetve az erdei játszócsoport óvodásai mindenképpen kimennek a megszokott területükre. Így visszatalálnak a természethez, rájönnek, hogy nem csak ragyogó napsütésben létezik az erdő és lehet benne jól érezni magunkat. A kamaszok kezéből nem veszik ki az éles, veszélyes sarlókat, hagyják őket igazi felnőtt munkákat végezni. Velük együtt dolgozik az osztályfőnökük is, de szerintem a munka komolysága és felelőssége is motiváció önmagában is. 

Nálunk talán ez fokozott odafigyelést igényelne, mert itthon a szülők és a pedagógusok is nagyobb biztonságot várnak el a tanulóik, gyerekeik számára. Ez persze a szervezők részéről több munkát igényel, hogy meg kell tanítani a gyerekeket, hogy biztonságosan tudják használni a veszélyes eszközöket és nagyon oda kell figyelni rájuk aztán is, de úgy gondolom, azért nyugodtan a kezükbe adhatjuk. Ugyancsak fokozatosan érdemes a "rossz" időhöz is hozzászoktatni őket, és ezt se meglepetés szerűen és mértéktelenül bevinni az életükbe. Én a két gyakorlati nap alatt például rettenetesen felfáztam, pedig úgy öltöztem fel, ahogy télen szabadtéren szoktam dolgozni, pedig felnőtt vagyok. Mint mindenben, ebben se érdemes szélsőségesnek lenni, de az itthoni csak jó időben és csak nagyon biztonságos (és unalmas ?) dolgok helyett azért lehet másképp szervezni a gyerekek életét. 

Legjobban az óvodások erdei játszócsoportja tetszett. Ide hetente egyszer jönnek a gyerekek, a kicsik 2-3 órára, a nagyobbacskák már reggeltől délutánig, két éven át. Itt egy kezdetlegesen, kézzel felépített, természetközeli táborhely várja őket. Egyszerre 15 gyerek van itt és 3 óvónő.

Nyomokban hasonlít a waldorfra, ahogy reggel körbe ülnek velük az óvónők és beszélgetnek velük róla, hogy hogyan érzik magukat, épp mi foglalkoztatja őket. Utána különböző, fantáziát és mozgást fejlesztő játékok vannak. Például forgácsból kell előkeresniük manófigurákat. Sok, fából készült játék is van, "magas" les, nagy fa xilofon, sátor, amibe egy-egy gyerek bebújhat, pici manóházikó... A magaslesnél szoktak színjátszani is, legutóbb egy viselkedészavaros kisfiú kérésére eljátszották a Gombos Jim és Lukács, a masiniszta történetét. Többször is előadták, egyszer a szülőknek is, ez a kisfiú fejlődését érezhetően pozitívan befolyásolta. De minden gyereknek van lehetősége néha-néha kívánni valamit: befekszik a sátorba, a többiek körbe állják, énekelnek neki, majd kívánhat dalt, játékot. Ez az óvónő szerint a félénkebb gyerekek miatt különösen fontos, de mindenki szeret egy kicsit középpontban lenni.

Néha két csoportra osztják a gyerekeket, és az egyik csoport elindul, nyomokat hagy maga után, az utánuk jövőknek meg kell találniuk őket, amikor utol érik az első csapatot, cserélnek. Máskor a manókról írnak valamilyen mesét, kalandjátékot az óvónők, levelet kapnak a gyerekek egy manótól és ő üzeni meg a következő programpontot... Az erdei manók és a velük kapcsolatos mesék nagy szerepet kapnak az erdei játszócsoport életében. De persze figyelnek az állatokra is, egyik fontos szabályuk, hogy semmit nem bántanak, nem taposnak rá. (Ez itthoni viszonylatban fontos, sajnos sokszor nem figyelnek rá a felnőttek, hogy mit játszanak és mivel játszanak a gyerekek az udvaron és számos apró állat áldozatul esik). 

Különösen tetszett, hogy minden gyerek választhat egy fa barátot, amire madzaggal ráakasztják a gyerek nevét. Az óvónő igyekszik erősíteni a kapcsolatot a gyerek és a fa barátja között, például ha valamiért szomorú az óvodás, akkor oda is küldi hozzá, hogy mesélje el a bánatát a fa barátjának. Van az egész csoportnak egy nagy fa barátja is, amire egy bábut akasztottak, ennek ajándékokat is szoktak vinni és az óvónő meg is szokta személyesíteni. 

Tanultunk még a SILVIVA projektvezetőitől számos játékot, amiket szintén hasznosítani tudok a munkám során, a fent leírt tapasztalatok is meghatározóak voltak. Remélem nyári táborokban, rendezvényeken és madarász suli/ovi oktatásokon is tudom majd kamatoztatni a megszerzett tudást. 

Természetesen a csokoládévásárlást sem hagytuk ki, mint programpontot, és láttunk gyönyörű hegyeket is.

A svájci erdőben eltöltött idő is jó volt (az egyik játékban a hideg földön végigfekvést leszámítva), tényleg jó volt megtapasztalni, hogy két napig folyamatosan erdőben van az ember, függetlenül az időjárástól. Leginkább az tűnt fel, hogy minden gyönyörű zöld, olyan mohos tuskók és odúk, amik nálunk csak sötét, rejtett zugokban vannak, itt lépten-nyomon az út mentén találhatók, és még a nálunk sima, ezüstös törzsű bükköket is vastagon borítja a moha, nem látszik a kéreg. Erdőben mozgó apró állatokból viszont kevesebb van, ahogy ezt a főnököm megjegyezte, kisebbnek tűnik a biodiverzitás.

Nem véletlenül küldték régen a tanulni vágyó fiatalokat külföldre, tényleg sokat tanultunk mi is, de a legkedvesebb élményem tagadhatatlanul az erdei játszócsoport lett. 

Schmidt Egon: Vízivilág

250 millió évvel ezelőtt éltek a Földön 70 cm szárnyfesztávolságú óriás szitakötők is.

157. oldal

Schmidt Egon: Vízivilág

A könyv szerzőjéről írtam már a Könyvhét és annak kapcsán, hogy a Madártani Egyesület tiszteletbeli elnökévé választotta. 

Nekem gyerekkori példaképem, az ő valamikori rádióműsorának hatására lettem madarásszá, ezzel pedig nem vagyok egyedül. Egy madarász találkozón mások is említették, hogy kincsként őrizgetnek Egon bácsitól írógéppel írt válaszleveleket, amiket gyerekként kaptak. Csak az itthon meglévő könyveivel le tudom fedni a fél szobám padlóját is. 

Nagyon kedves, szép könyveket ír gyerekeknek is, a Vízivilág inkább ifjúsági és ismeretterjesztő könyv. A gyönyörű leírások mellett olyan tömény megfigyelési tényanyagot tartalmaz, hogy rájöttem, bizony hiába olvasom el egyszer, nem fog megmaradni belőle sok. Pedig a munkámhoz nem elég, hogy pusztán egy kellemes élményt nyújtson (laikus olvasónak pedig azt is nyújt), hanem meg kéne tudnom jegyezni az egyes fajok leírásait. Így aztán nem átalltam ceruzával aláhúzogatni az érdekesebb részeket, és egy külön kis füzetbe lejegyzetelni. 

Mivel már többször írtam a szerzőről és az iránta érzett tiszteletemről, így most nem is kerülne ide újra az életrajza, hanem egy fájdalmasan aktuális madarász hírt és a könyvből származó idézetet írnék ide. Hogy mi az, ami igazán fontos:

Az Egyiptomban "bebörtönzött", majd elengedett jeladós gólya története az ígéretes kezdet után szomorú véget ért

Mi is védjük tehát a svéd, finn vagy az erre tévedő német halászsasokat, és ez így is van rendjén, hiszen a madárvédelem nem ismer határokat, s csupán nemzetközi alapon lehet igazán eredményes.

75. oldal

Schmidt Egon: Vízivilág

Ilyenkor bizonyosodik be, hogy igen, mennyire sokat számít a szemléletformálás, környezeti nevelés, és a nemzetközi együttműködés is. 

Merre járok... :)

Kicsit elmaradtam megint, képekkel, címszavakban:

 Zalaegerszeg, Népek kultúrája tábor, mesemondó fellépés (épp sárkányt tanulunk :)

Gyógynövénytábor, Halimba

(ide tanulni mentem, nem dolgozni) ;)

Művészetek Völgye, Zöld Zugoly, Taliándörögd

madárbarát játszóház és túravezetés, 

a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, és a Madártani Egyesület színeiben.  

Jól telt az idei nyár! :)

Kiss Kincső - a Magyar Tolkien Társaság tagja

Végre felébredt hosszú téli álmából a gyerekkönyves blogom. :) Mostanában sok időt töltök a Magyar Tolkien Társaság különböző programjain, így márciusban egy számomra kedves tagjukat kértem fel, hogy mutatkozzon be és ajánljon olvasni valót a gyerekkori és mostani kedvencei közül. 

Kiss Kincső vagyok, magyar-folklorisztika és andragógia-művelődésszervező szakos, 23 éves. Több mint tíz éve vagyok a Magyar Tolkien Társaság tagja, eleinte résztvevőként, 2006 óta önkéntesként is. Voltam táborszervező, titkár, jelenleg gazdasági vezető vagyok, de szerveztem farsangi bált és kreatív hétvégét és még sok dolgot, legutóbb pedig a 2-3000 főt vonzó Tolkien Nap és a frissen megjelent első Hobbit-film promóciós rendezvényeinek főszervezője voltam. Amire az MTT-s munkáim közül a legbüszkébb vagyok, az az immár hetedik alkalommal megrendezett országos Tolkien Levelező Verseny, egy játékos-kreatív, élő döntővel záró vetélkedő általános és középiskolás diákoknak, amelynek én voltam a megálmodója és sokáig főszervezője is. De amiért a legjobb idetartozni, az nem a munka persze, hanem a közösség.

„Nem hiszem, hogy van olyan, hogy gyerekirodalom meg felnőtt irodalom. Ha a gyerek tényleg szeret olvasni, nem kell kivenni a kezéből a nehezebb olvasmányokat sem, mert legfeljebb mást, kevesebbet ért belőlük (én nyolc évesen olvastam először az Abigélt, pedig anyukám próbált lebeszélni). De talán fontos az, hogy legyenek gyerekekről, fiatalokról szóló könyvek is.” Kincső

(A hobbit felolvasásán a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban)

Rigó: Gyakran felmerül a probléma különböző irodalmi fórumokon, hogy kamaszok számára nincs, vagy kevés a színvonalas irodalom. Tolkien lehet megoldás erre? (Ha egy anya mondjuk a kamasz gyerekének keresne valamit). Te hány évesen olvastad először A hobbitot és A Gyűrűk Urát?

Kincső: Körülbelül 12 éves voltam, amikor először olvastam - akkor még -  A babót, mivel az unokatesóim ajánlották. Azonnal kértem is A Gyűrűk Urát karácsonyra. Ez pont az első film előtt volt, tehát 2001 végén.

Ha egy kamasz már eleve szeret olvasni, akkor jó szívvel ajánlom neki a A Gyűrűk Urát is, de nem tipikusan az a könyv, amit első nekifutásra ajánlanék.

Ha valakit még rá kell kapatni az olvasás ízére, akkor inkább a Harry Pottert nyomnám a kezébe.

A babó, vagyis új fordításában A hobbit viszont már 8-10 éveseknek is jó lehet.

Rigó: Mik voltak még kedvenc olvasmányaid akkoriban, 12 éves korod körül?

Kincső:  A slágerek közül a már említett Harry Pottert, aminek akkor azt hiszem még csak három vagy négy kötete jelent meg magyarul. De én még akkor olvastam az első kettőt, amikor még nem volt körülötte hype.  Egyébként jó kérdés, mert rengeteget olvastam (például HÉV-en, villamoson sakkedzésre menet), és nehéz a 12 éves korhoz kötni, hogy mit. Fekete István A koppányi aga testamentuma című könyve sokszor olvasott nagy kedvencem volt, de olvastam sok Hegedűs Gézát, Kertész Erzsébetet, Szabó Magdát, csíkos-pöttyös és történelmi regényeket, az Így élt...sorozatot és párját, ahol regényesebb formában "mesélték" el a híres emberek életét.

Rigó:  Mi volt a kedvenc könyved a lehető legkisebb korodban, amire vissza tudsz emlékezni?

Kincső:  Hű. Azt tudom, hogy Brumit olvastak fel nekem ovisként esti mese gyanánt. Elég sok kötete van, szóval gondolom, szerettem, ha végighallgattam. Illetve nem biztos, hogy ér a könyv kategóriában, de mikor már saját magam olvastam mesekönyveket, akkor Benedek Elek Vége jó, minden jó kötetéből a címadó mesesorozatot nagyon megszerettem.

 Rigó:  Fejből meséltek neked gyerekként, saját történetet, vagy inkább könyvből?

Kincső:  Inkább könyvből (például a Hetvenhét magyar népmesét), de anyukám énekelt is sokat altatónak. Apukám meg bakter-rigmusokat költött 

Rigó:  Az milyen?

Kincső:  Hát, a "Hetet ütött már az óra, térjetek már nyugovóra" jellegű bakter-rigmusokat variálta, és általában belekerült a tesóm meg az én nevem is. 

J. R. R. Tolkien

Rigó:  Ez kedves. És ki a kedvenc mesefigurád, regényhősöd?

Kincső:  Mesefigura? Azt hiszem Mikkamakka, meg a már említett Vége jó, minden jóból a Bűbájos, illetve A padlás hercege. Regényhős... a már említett könyvekből A koppányi aga testamentumából Babocsai Lászlót szeret(t)em nagyon, A Gyűrűk Urából Faramirt, a Mintha nővérek lennénk című csíkos-könyvből pedig sokáig eléggé azonosultam a főhősnővel.

Rigó:  Milyen a jó gyerekkönyv illetve kamaszirodalom szerinted?

Kincső:  Nem hiszem, hogy van olyan, hogy gyerekirodalom meg felnőtt irodalom. Ha a gyerek tényleg szeret olvasni, nem kell kivenni a kezéből a nehezebb olvasmányokat sem, mert legfeljebb mást, kevesebbet ért belőlük (én nyolc évesen olvastam először az Abigélt, pedig anyukám próbált lebeszélni). De talán fontos az, hogy legyenek gyerekekről, fiatalokról szóló könyvek is. Talán ezért szerettem én a csíkos-pöttyös könyveket - és engem például egyáltalán nem zavart, hogy egy másik korszak gyerekeit ábrázolják, a barátság, szerelem, szülőkkel való viszony, felnőttek elvárásai, önértékelés, önbizalom, értéktalálás kérdései minden korban ugyanazok. Sőt minden világban, ezért jó a Harry Potter, a Gergő-könyvek, vagy A Végtelen Történet is...

 Rigó:  Mik a kedvenc könyveid ma?

Kincső:  Hát ez nehéz kérdés, egyetem mellett ritkán jut idő arra, hogy az ember a saját kedvére olvasson. A Gyűrűk Ura megmaradt, körülötte persze az egész tolkieni mitológiával. Fantasy vonalon maradva - amúgy nem olvastam a műfajból igazán sokat - viszonylag új (hat éves) kedvencem a George R. R, Martin Tűz és Jég dala-sorozata, aminek érdemes várni a folytatásait. A szépirodalomból például A Karamazov testvérek volt rám nagy hatással. De drámákat is szeretek olvasni is. És persze vannak olyan régi kedvencek, amiket ma is szívesen újraolvasok, ilyen Fekete Istvántól a Hajnal Badányban, Gergely Márta A mi lányunk, Sulhóf József Csöpi, de még sorolhatnám... Hangulatfüggő is, hogy mit veszek le a polcról, ha újraolvasnék valamit. 

 Rigó:  Ha már kamaszok és fiatalok: engem leginkább az fogott meg a Tolkien Társaságban, hogy jellemformáló közösség, ahová a gyerekek, a világban helyüket kereső kamaszok vagy fiatal felnőttek csatlakozhatnak. Milyen programjaitok vannak a fiatalabb korosztály számára? Mikor lesz a legközelebbi olyan programja a Tolkien Társaságnak, amihez külsősöknek is érdemes csatlakozni?

Gandalf kalapjában az idei Tolkien születésnapra készülve :) 

"Talán ezért szerettem én a csíkos-pöttyös könyveket - és engem például egyáltalán nem zavart, hogy egy másik korszak gyerekeit ábrázolják, a barátság, szerelem, szülőkkel való viszony, felnőttek elvárásai, önértékelés, önbizalom, értéktalálás kérdései minden korban ugyanazok." Kincső

Kincső:  Ez így van, én azt hiszem, hogy a Tolkien Társaságban a vegyes korosztály - és az, hogy az idősebbek társként kezelnek, nem "kicsiként" - segít abban, hogy az ember rátaláljon az értékeire meg önmagára. De ha később, huszonévesen vagy akár felnőtt létére jön ide útkeresőként valaki, szerintem annak is segít a sokszínű közösség. No meg arra is igyekszünk figyelni, hogy maguk a programok segítsék a közösségépítést, az újak integrálódását és a különféle kreatív tevékenységek kipróbálását.

Kifejezetten az ifjúságnak szól a Tolkien Levelező Verseny, ahol 5 hónapon keresztül játékos-kreatív-gondolkodtató feladatokon keresztül 3-4 fős csapatok dolgozzák fel a különféle Tolkien-könyveket, hogy aztán egy élő döntőben is összemérjék a tudásukat. (Ezt a programunkat én találtam ki és indítottam el hat éve, az elmúlt két évben viszont már továbbadtam a szervezési stafétát.)

A többi programunk - az egyetemi Tolkien-kurzus kivételével talán - abszolút vegyes korosztálynak szól, és bármelyikre el lehet jönni úgy is, hogy még nem jártál korábban "MTT-s" programon.

Az év legjelentősebb programja pedig a nyári tábor, amely biztosan a legjobb esély arra, hogy a közösségi és kreatív foglalkozások révén az újonnan érkezők is megtalálják a helyüket, erre külön figyelünk is. Az utóbbi években vannak, akik már családdal (főleg 1-5 éves kisgyerekekkel) érkeznek, rájuk is külön figyelünk. Idén újdonság, hogy a 13 éven aluli, de már önálló gyerekeknek külön gyerektábort szervezünk, és a nagy táborba inkább csak 14 éves kortól várunk jelentkezőket.

 Rigó:  A legközelebbi mi lesz?

Kincső:  Legközelebb április 12-14. között lesz a Tavaszi Találkozónk, elsősorban közösségi programokkal. Illetve havonta van társasjátékos, beszélgetős, kézműveskedős délutánunk Tolkien Klub néven, ide is sokan jönnek el először, főleg a január 5-i Tolkien Nap (2000-2500 fős nagyrendezvény) óta.

A Magyar Tolkien Társaság részletes bemutatkozása itt olvasható! :)