2016. március 31., csütörtök

Zöld szív, természet-empátia





Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy részt vehettem a Zöld Szíves óvodák országos találkozóján Dunaharasztiban, ahol lehetőséget kaptam, hogy száz óvónőnek előadást tartsak a Duna élővilágáról, és meghallgathattam több, nagyon inspiráló előadást is. Remélem benneteket is úgy fellelkesítenek majd Orgoványi Anikó és Mester Andrea nem mindennapi természetvédelmi- és pedagógiai elvei, tettei és gondolatai, amilyen csodálattal én is hallgattam őket.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy költő-festő nő, Orgoványi Anikó, egy álmatlan éjszakán azon gondolkodott, hogyan találhatná meg azokat az embereket, éljenek bárhol is a világban, akik hasonlóan gondolkoznak a természetről, mint ő: nem legyőzni, átalakítani akarják, hanem éppen olyannak szeretni és csodálni, amilyen. Úgy gondolta, hogy a Föld különböző tájairól kell majd találni egy tucatnyi embert, aki társa lesz ebben. Kora reggel gyerekeknek és felnőtteknek szóló felhívásokat fogalmazott meg, azzal, hogy Zöld Szív néven indul egy baráti közösség, s aki egyet ért a céljaival, csatlakozzon hozzá. Ezután leszaladt az újságoshoz s megnézte, hogy milyen lapok foglalkoznak természetvédelemmel, és cikkeket küldött be nekik. Hamarosan érkezni kezdtek hozzá a levelek, olyanoktól, akik épp így gondolkoztak mint ő. Kezdeményezésére zöldszíves csoportok alakultak országszerte, iskolákban és óvodákban pedagógusok vezetésével. Néhány hónap múlva már meg is szervezte az első Zöld Szív országos találkozót Pomázon, közel kétszáz résztvevővel, akik az ország legkülönfélébb pontjairól érkeztek.
A mozgalom egyesületté alakult és a szelíd megismerési módszerük is egyre népszerűbbé vált.

Egy alkalommal előadónak hívták Anikót Bugacpusztára, egy nemzetközi környezeti nevelési konferenciára. A találkozó másnapján a résztvevők terepgyakorlaton vettek részt. Itt aztán a férfiak nekiálltak békát fogni, és a sikongató nők nyakába rakták az állatokat. Anikó döbbenten állt, hogy akkor mit érthettek meg az ő gondolataiból? Ekkor megkérte a társaság tagjait, hogy csendesedjenek le, mert szeretné bemutatni a szelíd megismerési módszert, ami nem más, mint barátkozás élőlénytársainkkal. Odalépett egy békához, és szelíden elé tartotta a kezét. A béka elfogadta a közeledést, és mászni kezdett rajta felfelé. Anikó ekkor egy ujját a béka felé nyújtotta, aki válaszképp rátette az egyik lábacskáját – „kezet” fogtak egymással. Ez lett az 1989-ben megalakult Zöld Szív egyik jelképe, a béka-kézfogás.


Orgoványi Anikó fotója

Később a béka Anikó hajába is felmászott és békésen elidőzött ott, mint valami eleven zöld csat.




Ez a Zöld Szív lényege, hogy nem elég érteni, eszközként használni, tanulmányozni a természetet, hanem szeretettel és tisztelettel kell felé fordulni, ahogy az olyan művészek is teszik, mint Anikó.

Így kezdődött. A gyakorlatban pedig Anikó tanárként ugyanezt a személtet igyekezett átadni a diákjainak. Ekkoriban sokak szemében ő volt a "különc", és a tanítványai is ilyen "különcökké" lettek. Rettentően fontos dolgot mutatott meg nekik: hogy nem vállat vonva kell tovább menni, passzívan sajnálkozni, ha valami nagy bajt látnak. A Zöld Szív egyik fontos része a Folyófigyelő program, melynek során az osztály vagy csoport örökbe fogad egy, a környékén lévő élő vizet, folyószakaszt, vagy patakot és rendszeresen ellenőrzik az állapotát. Egyik ellenőrző körútjuk alkalmával Anikó osztálya azt tapasztalta, hogy a patakba, ami a védelmük alatt állt, piros, bűzös lé folyik. El is sétáltak együtt a "forrásig" és kiderült, egy közeli textilgyár engedte bele a szennyvizét. Ekkor levelet írtak a gyárnak, hogy fogadják őket személyesen, mert beszélni akarnak velük az esetről. A gyár hamarosan fogadta is az osztályt és a közben hozzájuk csatlakozó tv stábot. Leültek tárgyalni a gyerekekkel és eleget tettek a kérésüknek, hogy nem rontják tovább a víz minőségét. Más alkalommal a Szentendrei szigeten való táborozásuk alkalmával szembesültek az ártéri erdő irtásával, ez ellen is azonnal felléptek. Transzparensekkel vonultak fel és megállították a munkagépeket a pusztításban. Otthonról persze újabb levél írása következett: kiderült, illegális volt az erdőirtás, az erdő megmaradt és a céget megbüntették.

Szerintem ezek is rettentő fontos dolgok: szívfájdító, hogy ma inkább azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy kicsik és tehetetlenek vagyunk, nem is érdemes megpróbálni tenni dolgok ellen, amik szerintünk nem helyesek. Úgyse érnénk el semmit, a természetkárosítók hatalmasak hozzánk képest, és különben is joguk van hozzá, meg pénz lesz belőle, és a pénz mennyivel nagyobb érték, mint a természet. Holott a gyerekek még tudják, hogy mi az igazán értékes, csak nem kapnak megerősítést. Jellemző ez a vers is, amit gyerekként szavaltam:



"Siv Widerberg: BETEG A TENGER

Nem szabad fürödnünk a tengerben.
"Megbetegszik, aki fürdik benne --
mondja anya. --
Megbetegszik,
mert beteg a tenger,
beteg és piszkos a gyárak miatt. "
Ezért tegnap Kajsa és én nyelvet
nyújtottunk
Eriksson bácsira az utcán
(Eriksson bácsinak gyára van)
és azt kiabáltuk: "Hülye!"
De mama azt mondta,
hogy nem szabad nyelvet nyújtani
Erikkson bácsira,
és `egyáltalán `nem szabad hülyét
kiabálni...

Így hát Kajsa és én
levelet írtunk Eriksson bácsinak.
"Ne piszkicsd be a vizet, fürödni
akarunk!"
Ezt írtuk.
Alatta ez van:
"Kiválló tiszteletel
Lena Persson és Kajsa Lindkvist"
Jó, mi?
De mamának nem mutattuk meg
a levelet."


Gondolkodhatnánk erről úgy is, hogy milyen cuki ez a Kajsa meg ez a Lena, aranyos hülyeésget csinálnak, bár milyen kínos lehet a mamájuknak. Holott a versbéli gyerekek épp azt tették, amit Anikó tanítványai: a maguk eszközeivel igyekeztek megtenni valamit, ami szerintük fontos. A legtöbb gyerek egy idő múlva "kinő" ezekből a dolgokból. Megtanulja, hogy úgyse ér el semmit, és az Eriksson bácsikat nem illik sértegetni. Anikó tanítványaival és a Zöld Szíves/ gyerekekkel nem ez történik: ők azt tanulják meg, hogy nem kicsik és tehetetlenek, és igenis felléphetnek eredményesen nekik fontos ügyekben, mert komolyan veszik őket. 


Nem volt könnyű megtartanom az előadásomat az előttem elhangzottak után, mert éreztem, hogy ilyen előzmények után nem kezdhettem bele egy komoly és tényszerű, "steril" szakszövegbe a Duna part madarairól.  Ráadásul nagyon meg is érintett Anikó előadása, igazán szívemből szólt. Így aztán mi előtt belekezdtem volna az előadásomba, elmeséltem neki és a bennünket hallgató óvónőknek, hogy nagyonis átérzem a természet-empátia mibenlétét és fontosnak is tartom. Hiszen épp egy nappal korábban azzal kezdtem a napom, hogy hajnali négykor keltem, és az Erdőmentőkkel békákat mentettem Tinnye határában. Szám szerint három, kb csokipuding állagú, még kissé átfagyott és lassú mozgású barna varangyot vehettem a tenyerembe és vihettem el a veszélyes autóúttól a szaporodóhelyére. Szegények ők ugyan nem tudták a beleegyezésüket adni a művelethez, de én a végtelenségig meg voltam illetődve a lehetőségtől, hogy kézbe vehetem őket és segíthetek rajtuk. Remélem ezt a szeretet és tiszteletet tudom továbbadni a saját tanítványaimnak is.


Egyetemista koromban egy barátkozó kedvű leveli békával :)



(Mester Andrea előadásáról hamarosan megírom a beszámoló második részét is: ahogy a Zöld Szív elvei Dunaharasztin megvalósulnak a Hétszínvirág Óvodában).





2016. március 20., vasárnap

Izland madárvilága - ízelítő



Árvay Márton a DINPI Klubban tartott, Viharfecske és atlanti vészmadár gyűrűzés Izlandon című előadása kapcsán írnék néhány érdekességet Izland madárvilágáról, a teljesség igénye nélkül. Izlandon kevés erdő van: általában tűlevelűek vagy nyírfából állnak. Egy izlandi mondás szerint ha eltévedsz az erdőben, csak fel kell állnod. Így kevés erdei, főleg inkább vízimadarakkal lehet megismerkedni a szigetországban.



Énekes hattyú  (Cygnus cygnus)





Nem csak a védett területeken, hanem a fővárosban Rejkjavikban is előfordul. A mi bütykös hattyúnkhoz hasonlóan korábban vadászták. Vonuló madár, Magyarországon is fel-felbukkan.



Összehasonlításképp:



Az itthon közismert bütykös hattyú, ez valamivel nagyobb Izlandon élő társánál.

Csigaforgaó (Haematopus ostralegus)

Szintén él a fővárosban, Rejkjavikban, az előadó még a repülőtéren is összefutott vele, de védett területen, rezervátumban is költ. Magyarországon is találkozhatunk a fajjal, érdemes távcsővel a lábára pillantani, hátha meglátjuk rajta az izlandi színes madárgyűrűt. "Nem csak Izlandon, hanem a Feröer-szigeteken is él, a szigetek nemzeti madara. Költőhelyén parti csigákkal, fövényférgekkel, kagylókkal, tengerisünökkel, apró rákokkal és rovarokkal táplálkozik. A kagylók héját lapított csőrével nyitja fel. Megeszi a vízicsigákat és puhatestűeket is."





Aranylile (Pluvialis apricaria)


"Nyílt tundrák, mocsarak és lápok jellegzetes madara. A Brit-szigetektől Skandinávián keresztül Észak-Oroszországig költ, ősszel délre vonul a tengerpartokra, de megtalálható a szárazföld belsejében is. " Magyarországon szintén felbukkanhat. A lappok versben is említik: Aranylile mondja tavasszal






Előadónk ellátogatott a Bakkatjörn-tóhoz is:

Itt ismerkedett meg az alábbi fajjal:

Pehelyréce (Somateria mollissima)

"A víz alá merül puhatestűekből, férgekből, rákokból és halakból álló táplálékáért. A repülésbe hamar belefárad, a szárazföldön esetlen, viszont kiválóan úszik és mélyre bukik."




a tojó a fiókákkal


a gácsér


A kevés erdei madárfaj egyike a zsezse (Carduelis flammea) 



Márton különböző apróbb, madaras szigeteket is említett az előadásában, egyik ilyen az Eldey-sziget. 1830-ban itt még volt óriás alka, itt pusztították el az utolsót. Ma viszont az egyik legnagyobb szula kolóniának ad otthont és csüllők is fészkelnek rajta. 


Óriás alka (Pinguinus impennis)




"Az óriásalka (Pinguinus impennis, vagy korábbi nevén Alca impennis) egy kihalt madár, a Pinguinus nem egyetlen ismert faja. Nagytestű, röpképtelen faj.
A 14. századig költött az Atlanti-óceán északi medencéjében, a Kanada, Grönland, Izland, Írország és Skócia partjai közelében lévő kis szigeteken és sziklazátonyokon. A legnagyobb alkafaj volt, magassága mintegy 75 cm, tömege 5 kg körül lehetett. Kiválóan úszott, a víz alatt szárnyaival evezett, főként tengeri halakkal táplálkozott. A szárazföldön nehézkesen mozgott. Évente egyetlen, nagyméretű (110–140 x 70–84 mm) tojást rakott, ezt a kopár földön költötte ki.  A világ múzeumai ma kb. 75 tojást, 24 teljes csontvázat, és 81 kitömött példányt őriznek a fajból."

Szula (Morus bassanus)



"A szula kolóniákban költ, különben nem túlzottan társas lény. A nagy magasságból, csapatosan a levegőből vágódik a vízbe, hering- és makrélarajokra vadászva, olyan látványt nyújtva, mintha késeket dobálnának a vízbe. 15-35 méter mélyre is lemerül. 16-20 évig él."

Nyugati fjordok, Isafjörsdur


Cifra pehelyréce  (Somateria spectabilis)


Érdekessége, hogy Izlandon is ritkaságnak számít, ezért külön öröm volt Márton számára, hogy láthatta.




Északi sirályhojsza (Fulmarus glacialis)

"A legidősebb madarak elérik a 40 éves kort is."



és ami nem madár, de az izlandiak büszkesége: az izlandi birka. :)



Fotók és az idézőjeles szövegek forrása: wikipedia. A többi információ a DINPI Klub előadáson hangzott el.

Szeretettel ajánlom mindenkinek a DINPI Klubot , és a nemzeti park többi programját!


2016. március 2., szerda

Régről ismerős, mégis izgalmas - madarak és tavaszi virágok a Margitszigeten


Gerald Durrell írta valahol, hogy az igazi természetbúvár még egy verebet is képes olyan lelkesedéssel figyelni, mint valami egzotikus madarat. És ha az embernek csak arra van ideje, hogy kiszaladjon a Margitszigetre megnézni az etetőn szedegető madárnépséget esetleg vinni némi száraz kenyeret a sirályoknak, akkor is bőven lehetne izgalmas élményei. 


Ami biztos, hogy legalább nem tévedek el! ;)

A megelőző napon épp egy óvodás csoporttal voltam kint, akik rengeteg almát, napraforgót és diót hoztak a madaraknak, másnap a párommal visszamentünk körülnézni. Jó pár képet készítettem a gyerekeknek az almákon lakmározó hálás madárseregletről: egy szarka épp az orrunk előtt kopácsolta meg alaposan az egyik almaszeletet. A vörösbegy szintén csipegetett az almából, a széncinegék a madáretetőkből hordták el a szotyolát. A dió sorsa felől bizonytalan vagyok, mert azt mind elvitte valaki. Több mint valószínű, hogy az a szajkó, amelyiket láttam az etetőre járni a gyerekfoglalkozás előtt. 



De akinek nincs ideje vagy lehetősége messzebbre eljutni Budapesten a Margitszigetnél, nem csak a madarakat, hanem a tavaszi virágokat is felkutathatja ittf: a közismert hóvirágok mellett téltemető, csillagvirág és krókuszok is nyílnak, a japán kert pedig telisdeteli van hunyorokkal. 

A sirályok is hálásak a jó falatért, éppúgy, mint február elején, de sokuk elkezdte már felvenni a tavaszi nászruháját: ahogy a gyerekek meg is figyelték, szépen sötétednek a tollak a fejükön. Mindenfelé énekelnek a zöldikék, széncinegék is. 

Ajánlom szeretettel a Margitszigetet, még ha csak egy-egy órára tud is kiugrani az ember körülnézni, jó hely! :)

A madarak akikkel találkoztunk: 


széncinege- a párom szerint "ordít" ;)


vörösbegy

őszapó - fehér fejű, "északi típus"

fakopáncs



hunyor

csillagvirág


ezt jól megették!


önarckép