"hogyan lehet megszerezni a manólátás képességét. „Ha vörös a hajad. Vagy ha hetedik gyereke vagy az apádnak, aki szintén hetediknek született. Vagy ha egy manó fürdővizében…”
Tony DiTerlizzi – Holly Black: A varázskő
Szent Iván és a nyári napforduló ürügyén álljon itt egy bejegyzés egy tündérekben, manókban ugyancsak bővelkedő könyvsorozatról.
Már régen felfigyeltem erre a sorozatra, először akkor ötlött a szemembe a VMMK honlapján, amikor A manók című könyvet kerestem, és belebotlottam az első kötet címébe. De először csalódottan "engedtem ki a karmaim közül", bármennyire is szeretem a manós, tündéres történeteket, de nem volt kedvem egy sorozatba belefogni. Azután amikor olvastam @Lahara elismerő kritikáját a moly.hu -n, mégis úgy döntöttem, hogy elolvasom, legalább egy-két kötetet. A dolog annyira jól sikerült, hogy egyetlen hét alatt befejeztem az egész sorozatot. Nem volt túl nehéz feladat, hiszen egy-egy könyv elolvasása maximum egy órát vesz igénybe. Távolsági buszra, metróra, helyi járatos buszra magammal cipelős könyvnek kiváló. Kicsi a súlya, gyorsan lehet vele haladni, az egyes könyvek végei sohasem lezáratlanok, csak a hangulatukkal sürgetnek a továbbolvasásra, nem bosszantó a függő vég.
Ami tetszett benne: a világa. Ebben még szívesen időztem volna, jobban is érdekel, mint maga a cselekmény. Szépen használja a tündéres hiedelmeket, akinek pedig egy kicsit is vannak a témában előismeretei, az jókat szórakozhat ezen. Néha előbb tudtam, értettem, hogy mi miért történik a szereplőkkel, például hogy miért jó kifordítva viselni a ruhadarabjainkat, mire jó a négy levelű lóhere, mi történik, ha valakit elrabolnak a tündérek. Vagy hogy mit kell csinálni a dühös házimanóval, hogy lehet megbékíteni és miért érdemes tejet kitenni neki.
Nagyon szépeknek ábrázolták az elfeket, mind a történetben, mind a rajzokon, örültem a tündérmanók, varangykobold, manókobold, házimanó megjelenésének. Sajnálom, hogy nálunk magyaroknál nincs annyiféle tündérlény, ahány például az íreknél megjelenik, nekünk szavaink sincsenek rájuk. Jó volt olyan történetről olvasni, ahol nem csak "manók", "törpék", "tündérek" vannak és slussz, hanem ezeknek számos megjelenési formái. Tetszettek a magyarított elnevezéseik is. A manótündérek, elfek megkülönböztetése volt csak problémás, mindkettőre használta simán a tündér szót, az elfek nem kaptak semmilyen plusz jelzőt, ezért "előtanulmányok" nélkül olvasva ez zavaró lehet, hogy hogy van ez, hogy a tündérek hol picikék, hol embernyiek.
A kedvenc szereplőim sem az emberek, hanem a tündérlények közül kerültek ki: először a kis házi manót, Nyüsszentyűt szerettem meg nagyon, de tetszettek az elfek is. A sorozat utolsó három kötetében pedig a vízitündérek fogtak meg, Taloa és a testvérkéi. Jó ötlet, hogy énekelve beszél. A tündérvilágot hangulatában hitelesen ábrázolták, gyerekkönyvbe nem is illő, de az eredeti hiedelmek hangulatához illő kiszámíthatatlansággal, kegyetlenséggel. Ez a dolog csak egy helyen csúszik meg, amikor a tengeri tündérek egy "új halat" kérnek a segítségért cserébe. Igazából arra számítottam, hogy ez alatt nem igazi halat, hanem egy ember lelkét értik.
Ez a hal-dolog természetvédelmi szempontból is problémás: arról beszélnek, hogy mennyi mindent elvett az ember a természettől, a tengertől, és most adni kéne neki valamit. Sajnos az idegen tengerből hozott hal egyáltalán nem segít, hanem ront a helyzeten: mert éppen azzal is sokat tesz az ember a természet ellen, hogy ide-oda hurcolja a növény- és állatfajokat, oda kerülnek, ahová nem valók és csak további kárt csinálnak. A valóságban a sok betelepített halfaj tönkreteszi a vizek élővilágát. Szóval ha már természetvédelemre akartak utalni, ennek egy kicsit jobban utánanézhettek volna. Problémásnak érzem annak az emlegetését is, hogy a szalamandrák nem égnek meg a tűzben. Igen, ez hiedelemként létezik, és hiedelmekkel dolgozik a szerző, de ezt inkább mégse írnám bele egy könyvbe: mert hogy nem igaz. Sajnos a szalamandráknak is árt a tűz, ráadásul nagyon kevés van belőlük, védettek is, jobb lenne, ha véletlenül se adnánk okot az embereknek ilyen tévedésekre, épp elég babonaság van a világban enélkül is, amivel ártanak a természetnek. 
A könyv igazi hibájának viszont a lelketlenségét, erőszakosságát érzem. Egész idő alatt, amíg olvastam, az volt az érzésem, hogy ezt valaki hideg fejjel átgondolta, mintha receptre írta volna, hogy mitől lesz jól eladható egy könyv. Nem látok benne érzelmi indíttatást, szeretettel írt leírásokat, finom humort. Pörgős cselekményű, "unalmas" részek nélküli, ízig-vérig 21. századi gyerekekkel és családi problémákkal, gyönyörű külsővel, könnyen, gyorsan olvasható könyv, a kor igényének megfelelően egy kis misztikummal is... Darabja majdnem 2000Ft. :S Jó kis üzlet ez... Ahogy @Lahara is megfogalmazta előttem, igazából ki lehetett volna adni egy, max két kötetben, ez már gyanús nekem. Nagyon intenzív, hatásos könyv, a Harry Potter óta ismerős érzés köszönt vissza az elolvasása után, hogy "ez után minden más ingerszegény". Nekem, aki egyébként is sokat olvasok, könnyen sikerült visszazökkennem a népmesék, egyéb regények világába, de nem tudom hogy lenne ezzel valaki, aki most ismerkedik az olvasással, és rögtön az elején ilyesmit kap a kezébe? (Harry Pottert érték hasonló vádak, annál nem éreztem ennyire igaznak őket: Rowling azért megdolgozott a könyveivel, alaposan megteremtette a világot, és nem lehet egy-egy óra alatt befejezni egy-egy kötetét. Talán egy kicsit idősebbeknek is íródott, mint a Spiderwick, és az első könyvei még sok kedves ötletet, békés részeket is tartalmaznak). Ezzel szemben ez a sorozat az első kötettől kezdve az érdeklődést fenntartani hivatott kegyetlenkedésre , agresszióra épít. Leginkább ez zavart benne, hogy rendkívül agresszív. Igen, ezt "diktálja a korszellem", így "kell" írni, ha népszerűek akarunk lenni és sok pénzt keresni. Csak hát a felelősség az nagyon nagy. A szerzők feladata énszerintem nem az lenne, hogy minél inkább kiszolgálják a filmek, videojátékok támasztotta igényeket, naivul hiszek benne, hogy az irodalomban még mindig több a felelősségtudás (többnek kéne lennie), mint a televízióban. Hanem segíteni kéne a ma gyermekeinek, megtanítani őket odafigyelni tudni apró, szerethető lényekre, humorra, szép tájakra. Békére. A Spiderwick krónika ezen a ponton nálam elbukik. 
Legfőbb értéke számomra a tündérvilág, amit háttérnek használ, illetve a szép megjelenés. Az agresszivitása miatt viszont nem avatom kedvenccé. Csak olyanoknak ajánlom jó szívvel, akik ezen kívül sok-sok egyebet is olvasnak, Michael Endét, Lázár Ervint, Szabó Magdát például.
Értékelése:
Sokat olvas a családban a magyar-népművelés szakos édesanyám, aki nagyon szereti az ifjúsági- és gyermekirodalmat is, meg a szépirodalmat, és nagyon igényes az olvasmányaira. A könyvek értékelésében nálam az is szempont, hogy anyunak egyáltalán a kezébe merném-e adni, és mit mondott róla, ha elolvasta.
Ezt a sorozatot anyukámnak biztosan nem adom a kezébe, mert ő nem olyan tündérkedvelő, mint én, így ez nem mentené előtte a könyvet, de valószínűleg felbosszantaná az agresszivitás.
A régi, blog indítása előtti smile alapú értékelésem szerint pedig:
határeset. annyira nem rossz, de nem is jó
egyéb megjegyzés: a sorozatban emlegetett Manóútmutató azóta szintén megjelent, ebben alaposabb leírás található a sorozat világára vonatkozóan. Alighanem ez jobban érdekelne, mint a sorozat maga, sajnos magyar nyelven még nincs, de az ebből származó képeket felhasználtam a bejegyzésemhez. Szép lehet. Érdekelne a belőle készült film is, a megjelenített világ miatt.
Néhány kép a filmből is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése