a Magyar Népmese Napja alkalmából meséltünk
Jelenleg is zajlik a Magyar Olvasás Társaság által a Magyar Népmese Napja alkalmából rendezett mesekonferencia Erdélyben. Felmerült bennem, hogy én is odautazzak a konferenciára, de az általam alapított Fairy Ring mesekör egyik tagja, Szilvi felvetette, hogy mi lenne, ha inkább itthonról csatlakoznánk hozzájuk, saját rendezvénnyel.
 |
| Enikő |
Egészen izgalmas előadás sült ki a dologból: az eredetileg tervezett történetrögtönzések helyett végül azt mutattuk meg az érdeklődőknek, hogy milyen sokféle stílusban lehet mesélni. A sors úgy hozta, hogy hárman három nagyon különböző módon meséltünk. Az általam vendégelőadónak meghívott Nagy Enikő a hagyományos népi mesemondás irányvonalát képviselte. Enikő az ELTE népmesemondó versenyének harmadik helyezettje, a paloznaki mesekonferencián hallottam először mesélni. Már akkor meggyőzött az előadói stílusával.
A felvidéki lány otthonról hozott és tanult, székely tájszólással adta elő a Rózsakirályfi című népmesét. Gyakorlott mesehallgatóként számomra nem voltak újak a történet elemei vagy a cselekmény menete. Annál többet hozzáadott viszont maga Enikő az előadásmódjával. Nem csak a tájszólásával teremtett sajátos hangulatot, neki magának is van egy kedves, mesebeli királylányos kisugárzása, amitől számomra igazán hiteles mesélő lesz.
 |
| csoportkép a legkitartóbbakkal. :) lent, jobbról: Szilvi, én, Enikő |
Az Attention Klub közönsége is szeretettel, kíváncsian fogadta a történetét, volt, akinek a gyerekkorában hallott szófordulatokat, meséket idézte vissza, másnak inkább merőben új volt egy-egy részlet, mint például a kígyóból lett leány.
 |
| Gábor sárkánya |
Engem Varga-Fogarasi Szilvia követett, a rendezvény ötletgazdája és az este moderátora, aki egy saját mesével rukkolt elő. Szilvi igazi trickster, aki a gyanútlanul dohányzó-iszogató társaság közé behajított egy csomag színes filcet, és a következő pillanatban azon vettem észre magam, hogy ezzel remekül felvezetve a mesélést egy csomó remek sárkányt rajzoltatott a random arra kószáló emberekkel is. A története egy praktikus gondolkodású boszorkányról, egy kevéssé eszes sárkányról és az angol lovagról szólt, akinek greenwichi idő szerint jár az órája, de éppen ennek köszönheti, hogy sikerül megmentenie a királylányt.
Utánunk a közönség is felbátorodott, két srác mondott még nekünk számukra sokat jelentő történeteket. Az egyik fiú élete meghatározó, autósmoziban látott szerelmes filmjét mesélte el, (külön jó pont, hogy az egyik kedvenc Enya számomat játszotta be alá aláfestő zenének), a másikuk Nick Cave zenéje alatt a Harry Potter néhány felkavaró, különös hangulatú jelenetét elevenítette fel. Nagyon tetszett, hogy a srácok ennyire bátran belevágtak a történetmondásba, úgy, ahogy ők értelmezték: saját szavakkal, lámpaláz és könyvek szorongatása nélkül, a kedvenc zenéjükkel. Valami nagyon fontos dolgot tanultam ott az egyetemi éveimet idéző pinceklub cigifüstjében, tizenegy óra felé: hogy a felnőttek nagyonis szeretnek játszani. Szavakkal, zenékkel, színekkel, rajzzal, történetekkel. És ha ez igaz, akkor cseppet sem kell féltenünk a meséket, a mesemondást.
Nagyon köszönöm! Enikőnek, Szilvinek, Gábornak és a többieknek!
(és ennél még sokkal több csokoládét sikerült elfogyasztani, de megérdemeltük) :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése