Madármegfigyelő Napok 2014. Nadap, Dinnyés :)

"Persze, hogy szeretlek. Igazából szeretlek, akár a vörösbegy."

Frances Hodgson Burnett: A titkos kert

Bár már a harmadik tanévemet kezdtem meg Budapesten, a Magyar Madártani Egyesület oktatási munkatársaként, előtte pedig jópár évig Szegeden éltem az egyetemi éveim alatt, mindig örömmel jövök vissza a Fejér megyei madarászokhoz. 

Persze az időt se megállítani, se visszafordítani nem lehet, sok régi ismerősöm sodródott már el így-úgy a csoporttól, és hiába keresem őket az új arcok tömegében. Már a "tábor" sem ott van, ahol kamaszkoromban. Úgy jártam, mint a mesék hőse, aki Tündérországból hazaérkezve kap észbe, hogy amíg ő távol volt, otthon sok-sok év telt el, nem áll már a ház ahol lakott, rokonai, barátai rég eltűntek, őt magát szinte senki se ismeri. 

De valami mégis megmaradt, amiért érdemes újra és újra visszajönni: hiszen itt még mindig rengeteget tanulhatok. Meg azért csak maradt néhány ismerős, az újakat pedig nosza, meg kell ismerni! 

boglárka lepke

A Bukor Zoli által szervezett kirándulásokat, programokat például azért szeretem, mert ezeknek is megvan az egészen sajátos hangulata. Fenyvesi Lacit, a Dinnyési Fertőről talán lényegesen többen ismerik, és többször hallgatták, ahogy végtelen szeretettel beszél a gyerekekhez madarakról, meg a Fertőről. Zolinál hiányzik a nagy kulissza, a Fertő, viszont ott van helyette az a kedves közeg, amit a családja állandó jelenléte teremt. Nem véletlenül szervezi ő évről évre a nadapi túrát, ahol akár kisgyerekek tempójához is igazodhat a kirándulás. Idén ugyan a borongós idő miatt a kisgyerekes családok valószínűleg nem merték bevállalni a sétát, helyettük elkísért bennünket Zoli elsős egyetemista lányának biológus hallgató lánycsapata. A lányzók talán épp növényrendszertannal,

imádkozó sáska, barátainak csak ájtatos manó

határozással küzdhetnek a suliban, mert a madarak figyelése, számlálása és hallgatása közepette hosszasan lecövekeltek egy-egy növénynél is, lázasan tanulmányozva a leveleit, hogy osztott-e vagy szeldelt, meg fogazott-e a levélszéle. Még kedvet is csináltak nekem, hogy újra elővegyem a jegyzeteim, jó móka volt beazonosítgatni a virágokat is velük. Valahol hallottam azt a közhelyet, hogy ha népszerű filmet akarsz forgatni, tegyél bele egy gyereket és egy kutyát: a túra ezt is maximálisan teljesítette, Zoli kisebbik lányának és jókora, Mili névre hallgató kutyájuknak részvételével, akik hol a csoport előtt, hol mögötte loholtak. Zoli amellett, hogy mindenkit hagyott a maga érdkelődésének megfelelően a saját feje után menni (a lányok ugye elmerültek a levelek vizsgálatában, a két "kicsi" a kutyával pedig főleg szaladgált), azért rendületlenül számlálta a madarakat és el is magyarázta a lányoknak meg nekem, hogy melyik hang milyen madáré, néhány gombát és növényt is megtanított. Lelkesen betársultam a dr. Babulka Péternél meg Dénes Andreától szerzett vadnövénygasztronómiai tudásommal és kóstoltattam a társasággal némi turbolytát és vérfüvet. Előbbit lényegesen jelentősebb sikerrel. Amikor rábukkantunk némi kökényre, a szüret után a tőkéken maradt szőlőre és dióra, végérvényesen sikerült gasztronómiai túrába fulladnia a kirándulásnak. Emellett persze hallottunk meggyvágót, kenderikét, rengeteg mezei verebet, fekete harkályt, zöld küllőt... a végére pedig egy gébicset is tartogatott számunkra a jósorsunk. 

barkós cinege

A kirándulástól fellelkesedve másnap a dinnyési madárgyűrűzésre is kilátogattam, a párommal együtt. Gábor életében másodszor foghatott a kezébe madarat, szerencséjére épp azt a furcsa barátposzátát ereszthette szabadon gyűrűzés után, aminek különös módon eltolódott egymástól a két csőrkávája. Szegény madár így keresztcsőrűre jobban emlékeztet, mint barátposzátára, de a gyűrűző szerint teljesen jó húsban volt, így mégis elboldogul valahogy a természetben. Számomra nagy élmény volt a fülemülesitke is, ami Fenyvesi Laci szerint "a legek madara": például a poszátafélék közül az ő dala a legszebb, ő a legkisebb és az ő tolla a legpuhább. Lelkes vállalkozók orcáját meg is simogatta a madárral.  A kékcinegéről már eddig is tudtam, hogy bár erdei madár, szereti a nádszálakba rejtőző légylárvákat, de azt nem, hogy az állomány jelentősebb része telel a nádasokban, mint ahány az etetőre jön télen. A nádgubacs légy ugyanis a nád hajtáscsúcsába teszi a petéjét, ami egy speciális anyagot választ ki, ettől megvastagszik a nád. De a kékcinege ellen még ez sem védi meg: a madár hegyes kis csőrével könnyen hozzájut a fehérjedús táplálékhoz, amire télen nagy szüksége is van. 

A széncinege - ahogy ezt Koleszár Balázs elmondta- hozzá hasonlóan leleményes jószág: megfigyelték, hogy a cigarettacsikkek belsejéből kiszedte a dohányt: ezt beleépítve a fészkébe védekezett a tolltetvek ellen. 

szorgalmas munka a gyűrűzőasztalnál

Jópár vörösbegyet is sikerült fogni, amely a kertészek (és az angolok) kedves madara. Valaha a vaddisznókat követte, ahogy az avart turkálták, az élelmes kis madár összeszedte a kukacokat, amik előkerültek a talajból. Ma ugyanígy követi a kertészkedő embert: ez a jelent szerepel egyébként Frances Hodgson Burnett A titkos kert című könyvében, amiből a bejegyzés elején lévő idézet származik. 

A nádas leglátványosabb énekesmadara viszont vitathatatlanul a barkós cinege: jókora csapat repült be a hálóba belőlük. Ezek a szépséges madarak mindig csapatosan, a csapatban pedig a párjukkal együtt repülnek. Erre utal a latin nevük jelentése is. Csak a nevükben cinegék, valójában semmi közük a fentebb említett kék- és széncinegéhez. Legközelebbi rokonaikat Afrikában kell keresni, a papagájcsőrű cinegék között. 

Nagy csapat seregély is repült a nádas felett, őszinte sajnálatomra nem akadtak bele a hálóba, pedig igencsak szerettem volna besegíteni a madárszedésben: csakhogy nem volt annyi madár, hogy igazán szükség lett volna még két segítő kézre. Bár a nádasba azért bevittek a csónakon, sajnos üres volt a háló, mire odaértünk. Pedig nagyon rámférne már némi madárszedés. Fájdalomdíjul a párommal nézelődtünk kicsit a toronyból, és sétáltunk egyet a környéken: láttunk is néhány kócsagot, füzikét és meggyvágót is. 

Mire visszaértünk a sétából, a többiek fogtak egy szép énekesrigót. Ezzel a pöttyös mellénykéjű madárral búcsúzott tőlünk az idei Madármegfigyelő Napok.