Kell egy kis kosz! - Az ihletről

holdviola, a virág, aminek a nevét
a regényem egyik szereplője viseli

Ma fedeztem fel, hogy néhány szerző körüljárta az ihlet témáját a blogján, amit őszintén bevallva igencsak megkívántam tőlük. Úgyhogy én is hozzáteszem a magamét, elétek tárva az évek óta dédelgetett, szemléletes, ezzel együtt is suta hasonlataimat a dologgal kapcsolatban. Hátha valakinek hasznára válik! :) 

Gyerekkoromban voltak cetlik, és volt egy fiók: mindenféle ötleteket írtam fel cédulákra, amiket az ominózus fiókba gyűjtöttem. Amikor kellően sok lett, kiborítottam az egészet és összeraktam egy novellává. 

Kell "ihlet" az alapötlethez, meg a folyamatos íráshoz is. De nem csak saját alapötletből tudok használható dolgot kihozni: szívesen írok pályázatra, nem zavarnak a megkötések, sőt! Sokszor segít, ha "muszáj" írni, ha van egy kis kényszerű kiinduálsi alap. Tudok és szeretek "gombnyomásra" írni. Kell egy kis kosz, mint a kagylónak az igazgyöngyhöz. Egyáltalán nem bánom, ha megadnak egy címet, egy szót, vagy egy képet, amiről írni kell. Ez kicsit olyasmi, mint a mesemondásban, bábozásban a tárgyjáték, amikor különböző embereknek ugyanazt a hétköznapi tárgyat adják oda (fakanál, babzsák, bármi) és kezdeni kell vele valamit, fel kell használni egy mesében, de nem az eredeti rendeltetése szerint. Sokszor ez könnyebb nekem, mintha azt mondanák, "írj valamit magadtól". Az időbeli megkötések is inkább motiválnak, nem borítanak ki. Kimondottan élvezem, ha mondjuk csak néhány napom vagy órám van befejezni valamit, de más szerzőkkel egyszerre dolgozhatok. A sportolóktól, táncosoktól mindig irigyeltem a közös tevékenységet, a közös írás ezt adja meg a magamfajtának.

ez a fotó is megérne egy mesét

Viszont ha nagyon meg akarják kötni a témát, az már kimondottan bosszant és sokszor nem tudok vele mihez kezdeni. Hiszen vannak olyan dolgok, amik lehet, hogy szépek, fontosak, vagy éppen nagyon nagy kár, hogy nem foglalkozik velük senki, mert így egy bizonyos olvasói csoportot elhanyagolnak, de engem egyszerűen nem érdekelnek. Olyankor nincs az az ihlet, ami segítene rajtam. 

Ha nincs egy külső kényszer (pályázat), akkor legtöbbször erős érzelmi sokk hoz elő saját alapötletet, késztetést az írásra. Vágyakozás, elvesztés, soha létre nem jövő emberi kapcsolatok. Egy világ (ami lehet egy másik ember) meg nem ismerése. Szabó Magdával történt meg gyerekként, hogy nem vitték el megnézni egy bizonyos filmet, mert a szülei túl rettenetesnek találták. A kis Magdolna viszont annyira vágyott a történet megismerésére, hogy bánatában megírta magának. Valahogy így vagyok ezzel én is. 

Ennyit az alapötletről. És ha már benne vagyok a történetben, de eljön az a rémes pillanat, amikor valaki azt mondja, hogy nem elég az oldalszám, vagy egyszerűen elakadok egy sztori közepén, akkor legtöbbször az anyukámmal kezdek el beszélgetni. Ő az első számú és legkeményebb kritikusom. :) Alapvető emberi problémákat is hamarabb megold az ember lánya, ha valaki más meghallgatja és ad pár "jótanácsot" (amiről talán egy tök másik megoldás jut majd az eszedbe), nem működik ez nálam másképp az írással sem. De sokat segít a párom és az erdő is: nem olyan régen fedeztem fel, hogy mennyire jó leírások születnek abból, ha valóban leülök egy kiránduláson egy odvas fa, furcsa formájú szikla mellé, és hiteles, részletes leírást készítek róla ott helyben. Azt is el szoktam képzelni, hogy kik lakják és mire használják. Az ihletszerzésnek ezt a formáját nagyon szeretem. Máskor meg elég egy-egy madár vagy rovar leírását elolvasnom egy-egy szakkönyvben, hogy egyénisége szülessen a mesebeli szereplőnek: nem is értem, miért nem mennek a bölcsészek csőstül biológusnak, földrajztudósnak vagy fizikusnak, amikor a természettudományokban annyi kiaknázható, irodalomban jól használható ötlet rejtezik! :)

akiktől pedig a mai témaötletet szereztem:

Bartos Zsuzsa:

http://zsuzsyb.blogspot.ro/2014/09/sorok-mogott-az-ihletrol.html

Brandon Hackett:

http://www.brandonhackett.hu/2014/09/sorok-mogott-az-ihletrol.html

Moskát Anita:

http://moskatanita.blogspot.hu/2014/09/sorok-mogott-az-ihletrol.html

On Sai:

http://onsairegenyek.blogspot.hu/2014/09/sorok-mogott-az-ihletrol.html

Őszi délután - gimis novella :)

Ni, mit találtam...! :) Ezt még gimnáziumban írtam, egy felejthető regénypróbálkozásom eleje, de így önmagában novellaként nem is rossz, emlékszem, hogy meg is dicsért érte az akkori magyartanárom :)

Őszi délután

 Jó 10 perce támasztom a falat a buszmegállóban. Tulajdonképpen bódérész nincs is, csak a tábla egy ház előtt: állatorvosi rendelő, aminek az udvarán egy rendkívül barátságos kutya lakik. A baj csak az, hogy ettől aztán beállni sincs hová, ha esetleg esik, vagy meleg van. Kellemes, csendes környék: A ház mellett nagy park kezdődik, öreg fákkal, dús bozóttal, és gondozott virágágyakkal. Néha be is bóklászom ide, ha sok időm van még és nincs körülöttem senki. 

     Viszont most nem vagyok egyedül: vagy húszan ácsorognak még rajtam kívül itt. Nagyjából minden nap ugyanazok a figurák: először is egy rakás vén nyanya, valószínűtlenül nagy hálószatyrokkal a kezükben. Az ő mindenkori ellenségük a „mai fiatalság”. Ez a típus is szép számmal képviselteti magát: Némelyek (a nénék rosszalló pillantásától kísérve) az egyetlen pad támláján ülve cigarettáznak, mások kisebb csoportokba tömörülve „dumálnak”: igen cifrán káromkodva szidják a tanáraikat, ismerőseiket, sztárokat… meg aki még eszükbe jut. Néhány háziasszony is álldogál itt, kicsi gyerekkel és szatyorral, egy diplomata külsejű úr, egy félrészeg (vagy bolond?) vénember, aki ordítva politizál a mellette állóval, egy nagyon büdös munkás, meg egy iskolatársam, aki cseszik köszönni. Megint érkezik valaki lélekszakadva, megnézi a narancssárga kocka-táblát, és ijedt képpel kérdezi meg a hangos öregembertől:

-          Elnézést uram, a 24-es elment már?

-          Ló….szt! – kiabálja a kérdezett, hogy az egész utca házai is beleremegnek- Mi is azt várjuk, vagy másfél órája, de ebben a rendszerben még a k….va buszok sem járnak tisztességesen!

Igaz, a 24-es késik, ha nem is másfél órája… Visszafojtok egy vészesen kitörni készülő röhögés-rohamot. Ja persze, nekem könnyű! Holnap kirándulok az osztállyal. Szokás szerint a parkot figyelem: Langyosan cirógat az októberi napfény, a természet színei barnásvörösre, sárgára váltak. Az egyik fára hirtelen apró madár repül: cinke, méghozzá széncinke! Kedves hangját hallatva ugrál ágról ágra, majd eltűnik a szemem elől. Aztán ütemes kopogtatás és néha magas, nyekergő kiáltás hallatszik: itt valahol harkály is van, épp csak meg kéne találni! Forgolódok és nyújtogatom a nyakam, közben pedig a fél megálló hülyének néz.  Ekkor úgy döntök, engedek a csábításnak és sétálok egyet. (Úgyis indul negyed óra múlva a következő busz.) Igyekszem halkan járni, de a kavicsos úton ez nagyon nehéz, így letérek róla. A bokrok között feketerigók riasztanak, és stiglicek veszekszenek, majd egy mókus rohan át a „színen”. Nem hiszem, hogy vad lenne őkelme: inkább valamelyik közeli házból ereszthették ki levegőzni. A park közepén kis csobogó van, amin balkáni gerlék gubbasztanak: egy négy-öt éves kisfiú zavarássza őket önfeledten, amíg anyukája egy padon olvas.

 De van ebben a túlzott nyugalomban valami cinkosság, érzem, hogy a fák kacsintanak egymásnak a hátam mögött és a szökőkút figurái, összesúgnak a galambokkal..

 Valami titok lappang.

Visszatérek a buszmegállóba, ahol ugyanazokat a korábbi, morcos pofákat találom:

-          Elnézést, uram,-szólok- a 24-es elment már?

-          Ló..szt! Mi is azt várjuk, vagy másfél órája, de ebben a rendszerben… stb.

De valami megváltozott: tudom már, a titok! Ide is elért, vagy korábban is jelen volt, csak nem vettem észre?  Különben meg mit is pusmog ott a pad és az a félig szívott cigarettavég? És összemosolygok egy százszorszéppel…

Különös érzések születnek ilyen délutánokon: egy fiú, meg egy lány, egy félszeg mosoly, zavart pillantás, se csók, se ölelés, csak egy őszi napsugár… De azért szerelem! (Talán…)  

Buborékfújó nap! :)

Szeretem a flash mobokat. Voltam már könyvcserélő-könyvolvasó flash mobon, voltam Bombadil Toma megemlékezésen... most boldogan vettem észre, hogy augusztus 10-én Buborékfújó napot szerveztek a Margitszigeten. Régen a vizsgaidőszakok végét mindig szappanbuborékokkal ünnepeltem, így egész kis készletem volt otthon kisebb-nagyobb buborékok fújására alkalmas eszközökből. A legviccesebb minden esetre az a pipa, amit a tömegben őgyelgő fotós is kiszúrt:

(Krizsán Gábor felvétele)

Az a helyzet, hogy Budapestet is egyre jobban szeretem: azért is, mert mindig talál az ember valami vicces programot, meg azért is, mert mindig van kivel elmenni vagy találkozni. Ezúttal már rég útnak indultam, amikor felhívtam egy random ismerősöm, hogy ugye komolyan gondolja, amit a facebookon bejelölt és tényleg ott lesz a buborékoláson, mert nem szeretnék egyedül ücsörögni. Szerencsére @negyvenkettő tényleg úgy gondolta, hogy jön, még egy amerikai barátnéja is vele volt, akivel aztán lelkesen magyaráztunk egymásnak kézzel-lábbal: én igyekeztem minden létező angoltudásomat bevetni, ő meg a magyart. Szerintem jól sikerült! Persze a helyszínen további ismerősökbe botlottunk bele, köztük egy rég látott kollégába a Zöld Zugoly ból. Úgyhogy a továbbiakban együtt eregettük a buborékokat, rácsodálkoztunk a profik embernyi nagyságú óriásbuborékjaira. Utóbbiakat nem is kis, kézi fújókával fújták, hanem hatalmas póznákról eregették. A titkos receptet is megtudtuk: nem kell bele víz! Hatvan százalék mosogatószer mellé tette a gilcerint. 

Bár igazán szervezett program nem volt, azért akadtak érdekes meglepetések: például egy fiú "elkeseredett vagyok, csókolj meg!" feliratú táblát cipelt. Friss szingli barátnőnket erősen biztattuk, hogy nosza, próbálja meg, mennyire gondolja komolyan a srác, de nem állt kötélnek. 

Végül inkább a buborékokat szétpukkasztó, vagy direkt a nyakunkba eregető kisgyerekekkel barátkoztunk.

Olyan igazi, káoszosan is vidám nap volt, ajánlom nektek jövőre, hátha ötödszörre is megszervezik! 

(forrás: moly.hu, @Jeffi karcából :)

Művészetek Völgye 2014. Zöld Zugoly

Marci és Frugilega :)

A fenti képen a közönség egyik leglelkesebb tagja látható. :) Mert hogy idén a Művészetek Völgyében is meséltem, Taliándörögdön a Zöld Zugolyban. Tizenéves korom egyik meghatározó élménye volt a Művészetek Völgye, nem is tudom pontosan, mikor jártam ott először, de még "Művészetek Völgye 2001" feliratú pólóm is van. Egy nyaralás alkalmával ismerkedtem meg Victor Andrással, Darvas Katával és a Zöld Zugoly csapattal, tavaly már mint madarász és környezeti nevelő vehettem részt a programjukban, idén pedig meséltem is. 

egy hosszabb beszélgetés velem a Zöld Zugoly rádiójában, a Muzsikus Rádióban: 

A meghirdetett mesemondó előadás előtt egy esős napon még főpróbát is tartottam a Zöld Zugoly zömmel végzős középiskolásokból, egyetemistákból álló önkéntescsapatának, ez alighanem kedvenc előadásaim egyike lesz: nagyon hálás közönségnek bizonyultak. Mivel egymást nagyon ismerő, közös élményekkel teli társaság volt, a "belső poénok" és Yeti, az ügyeletes társaságközepe srác még pluszban sokat hozzáadtak a hangulathoz.

A  szombati gyerekelőadáson is inkább felnőtt közönségem volt, de szegedi molykülönítménnyel érkezett egy kisfiú, Marci és két apróka kislány is jött a szüleivel.

a taliándörögdi patakparton, mögöttem aranyvessző és réti füzény, lórom

A Völgyben hajnali és "lusta" madarász sétát is tartottunk a párommal. Meglepő módon a "lusta" túra indult kisebb létszámmal: ámde nagy örömemre csatlakozott hozzánk az európai stoppolásból éppen hazaérkezett kedves barátném meg a párja is. Néhány gyógy- és ehető növényt, élvezeti teának való virágot is megnéztünk. Néhány nappal korábban kitaláltam, hogy a Klastromig sétálunk majd le, mert ott rendszeresen hallottunk sárgarigót is: csodák csodája a dolog annyira bejött, hogy "élesben" épp el is repült felettünk a két sárgarigó, megrendezni se lehetett volna szebben. 

Ezúton is nagy-nagy köszönet Écskáéknak és Gergőnek, amiért eljöttek és meghallgattak, igen jól éreztem magam veletek!! A séta után az alábbi kedves feliratot fedeztük fel a Klastrom melletti csapon, aminek eleget is tettünk:  

A hajnali madarász séta is meglepően jól sikerült, ezt egy csikung meditációs gyakorlattal kötötte össze a párom. 4:30 kor kezdtük a meditációt a romoknál, ahol egyébként egy törésvonal is van, épp az egykori oltárkőnél. Sajnos az idő borús volt, így a tavaly megcsodált napfelkeltét most nem láthattuk, cserébe rengeteg fürjkakas szólt. Azután ébredezni kezdtek a rozsadafrkúak, galambok a kövek között, egy zöldküllő kiáltozott és a sárgarigó is megszólalt. Az ébredő madarakkal további útitársak is érkeztek a madarász sétához: köztük az a kedves hölgy, aki éjjel kettőkor kelt Kaposváron, csak hogy velünk jöhessen. 

Kicsit csalok: taliándörögdi hajnal, 2013

Lelkes útitársaink a sétát követően belátogattak hozzánk a Zöld Zugolyba, a benti előadásainkra, foglalkozásainkra is. Később Victor András is tartott egy gyógynövényes sétát, amire már csak mint egyszerű résztvevők mentünk el és mi magunk is sokat tanultunk, valamint további szimpatikus emberekkel ismerkedtünk meg. Például azzal a párral, akik egy különleges, a környéken készített fotósorozatot mutattak nekünk egymással verekedő egerészölyvekről. A két madár nagyon komolyan összeakaszkodott, negyven percen keresztül nem is engedték el egymást, mire rászánták magukat, hogy feladják a harcot és tovaröpüljenek. 

Munkában:

Ők is meglepődtek, hogy mennyi tollat, fészket ismernek fel. :)

Szembekötősdi: még jól ismert apró tárgyakat, csigaházat, tobozt is nehéz ám csak tapintással felismerni!

De sok élményt tartogattak számunkra a teremben tartott madaras foglalkozásaink is: egy szabolcsi, roma származású férfi azt mesélte, hogy a kócsagot náluk kopasz galambnak hívták, amiért lazábbak, ritkásabbak a tollai mint más madárnak. A nagyapja még hordta is a kalapja mellett. De egy magunkforma fiatal párral is jót beszélgettünk, akik természetismereti tábort tartanak felnőtteknek és gyerekeknek is, talán egyszer még dolgozunk együtt velük. 

közönséges boglárka a dörögdi patakparton

Szombat estétől aztán mi is belevegyünltünk a kapolcsi forgatagba: a Kaláka udvarban meghallgattuk Varró Danit, a József Attila estet, másnap pedig Kaláka családi koncertjét. Bevallom meglepett, hogy Varró Danitól már a negyven éves férfi versét hallgattuk, amikor nemrég (?) még a Harminckét éves lettem én átiratát olvastam tőle, hű de megy az idő! Furcsa volt belegondolni, hogy már én vagyok közelebb a harminchoz, nem ő. De legalább egyértelműen megdőlt egykori irodalomtanárom negatív jóslata, bizony, lehet negyven évesen is "VarróDaninak" lenni. És hála istennek, hogy így van! :) Az új, Misi dackorszakáról, meg a "kistesóról" szóló versek ugyanolyan hitelesek, derűsek és nagyon igaziak, mint a Bögre azúr költeményei. Ezzel együtt furcsa átélni, hogy kamaszkorom laza, vidám sztárjai, Palya Bea és Varró Dani mára pelenkákról, büfiztetésről írnak, énekelnek. :D De nyilvánvalóan nem én vagyok az első akivel ez megtörténik. 

szabadnapos én :)

Kaláka pedig bár jócskán nagypapa korú lett, igazán kortalan és felülmúlhatatlan. Hallgattam én ifjabb, feltörekvő, verseket éneklő együtteseket, de egy napon nem lehet említeni velük őket. Valahogy atmoszférájuk van ezeknek a daloknak, talán a sokféle hangszertől is. A családi koncerten pedig volt egy nagyon kedves pillanat, amikor egy gyermekkórust hívtak fel a színpadra, akik Kaláka dalokat énekeltek. Ők a szomszédos Halimbán táboroztak épp, és egy hangfelvételt küldtek el Gryllus Dánielnek, akinek annyira megtetszettek, hogy közösen énekeltek a gyerekekkel a színpadon. 

A kapolcsi sátrak között nagy örömünkre megleltük Halimba standját is, ahová gyógynövénytáborba járunk évek óta és persze a standon elhelyezett gyógynövény szárítmányok közül nem fejenként ötöt, de majdnem az összeset sikerült megismerni. 

A zenei, irodalmi és temrészettudományos élmények után még gyűjtöttünk egy kis réti füzényt meg apróbojtorjánt, hogy a Völgy velünk maradhasson a télre is, majd hazautaztunk. De már tele vagyunk ötletekkel, hogy milyen programokat lehetne tartani jövőre. Várunk mindenkit szeretettel! Mi pedig köszönjük Darvas Katának és a Zöld Zugoly teljes csapatának, hogy ott lehettünk! :)

a párom beszámolóját itt olvashatjátok: Most jöttünk a Völgyből!

Látomás - régi írásom :)

Még gimnáziumban született írásom. :)

Látomás

Alattomos, csípős hideg van, és sűrű köd gomolyog mindenfelé. Aki ilyenkor kilép a házából, bizony számoljon vele, hogy ebben a goromba fehérségben alaposan eltévedhet, és gazdagabb lehet valami ronda hideglelős nyavalyával is. No ilyen csúf időben járnak riogatni a jó népet a lidércek, boszorkányok és más gonosz szerzetek: csak beleugranak a gyanútlan áldozat nyakába, az meg futhat velük a pokolig. Vagy ha mégsem akadna össze velük a boldogtalan járókelő, akkor meg úgyis minden fára rémeket képzel, magamagának szerezve a bajt: A hirtelen előtűnő bokrok, földkupacok, különös alakú tuskók megannyi fenyegető ellenségnek tűnnek és a szerencsétlen dadogóssá rémül, mire hazaér. Ebben az ítéletidőben a tisztességes ember épp csak kipillant az ablakon, aztán azt mondja, hogy:

- Pfuj!- és megint a fülére húzza a kockás takaróját.

A melegebb szívű háziasszony azért résnyire kinyitja az ajtót, mi előtt visszabújik a paplan alá, hogy kedvenc macskáját vagy kutyáját beinvitálja, aki bizonnyal kap is a lehetőségen. Égen-földön senki nem jár most a barátságtalan világban. Erdőn, mezőn vackaikra húzódnak a vadak, a manók. Elhallgat a tündérek dala, szaladnak azok is visszabújni a barlangjaikba. A kihalt tisztásokon csak a barátságtalan hideg marad, nincs többé senki, aki a vakmerő utazót segítené. Mindenki egyre csak a Napot várja, de az soká késlekedik.

A rideg, késő őszi Hajnal az egyeduralkodó, elégedetten néz körbe a tájon. A dermesztő hidegben riadtan hallgat ember és természet, csak a néma fohászok szállnak az égbe (ha ugyan feljutnak). De jaj! Valakinek mégis van mersze háborgatni a birodalma csendjét: egy tizenéves lány az. Cipője néha csosszan az út színes kavicsain, egyetlen fekete folt, egyetlen hang a néma fehérségben. Igen, valami járda-félén megy, az út mentén, a ködön át pedig magas épületek elmosódó, girbe-gurba körvonala látszik és megannyi, színes lámpa bizonytalan fénye. Messziről, a házakon túlról vízcsobogás hallatszik. Miféle város ez? Emberek világa-e, vagy más lények lakják? Bár a Hajnalnak tulajdonképpen mindegy: akár így, akár úgy, mindjárt jönnek a boszorkák, és a betolakodót halálra rémítik. Egy csúf lúdvérc talán máris szorosan a háta mögött jár.

Hanem törődik is a lány a körülötte ólálkodó tisztátalan népséggel! Hosszú köpenyét szorosan összefogja és mélyen az arcába húzza a csuklyáját, de még a lépteit sem szaporázza meg, ha egy torzkép eléje ugrik. Pedig azok aztán igyekeznek kitenni magukért, de végül egyhamar elunják és könnyebb préda után néznek, mert a lány mintha nem is látná őket:

Gondolataiba mélyed, és megy-megy tovább, most már teljesen egyedül, talán maga sem tudja, merre.

Démonvadászat és tündérkör

Idén nyáron hazalátogatott Amerikából a mesemondó mesterem, Zalka Csenge Virág. Ez már önnmagában is elég örömre adna okot, hiszen nagyon kedves barátnőmről van szó. De újra hallhattam mesélni is, sőt, Kulcs a mesemondáshoz címmel mesemondó workshopot is tartott. 

Az Aisha, a Démonvadász című mesemondó premierre a MagNet közösségi házban került sor, a múzeumok éjszakáján. Segítettem kiosztani a dalok szövegeit, kezdetben még az üres székekre is tettem néhányat, de aztán percek alatt telt ház lett a teremben: volt egy kis de ja vum az évekkel ez előtti Szabó Magda író-olvasótalálkozót illetően, ahol órákkal korábban be kellett vennem magam a könyvtárba, hogy a második sorban kaphassak helyet. No most is ilyesmi történt: mondjuk most fél órával korábban érkeztem, majd boldogan becsüccsentem az első sorba. És abszolút érdemes volt! 

Voltak kételyeim afelől, hogy akár felnőtt közönség is képes mindenféle mozgás nélkül, teljes órás mesét végigülni egy teremben, főleg, ha komoly történetről van szó és nem puffognak folyton bereczi poénok. Az aggodalmam alaptalannak bizonyult: a már-már fantasyt vagy Disney filmet idéző, vagány, különleges hangulatú történet maximálisan lekötötte a közönséget. Inkább úgy éreztem, mintha filmet néznék, holott nem volt hozzá kép. Körmendy Petrának és csapatának zenéje, dalai is ráerősítettek erre az érzésre, és egy-egy kaland végén bőségesen elegendőek voltak pihenésképpen. Külön örültem, hogy egy szintén meséléssel foglalkozni készülő barátném is ott ült a közönség soraiban és ő is részese lehetett ennek az élménynek. Mindketten kíváncsian vártuk Csenge két héttel későbbi workshopját.

Sőt, annyira vártam a workshopot, hogy folyton azzal rémálmodtam, hogy elkésem, eltévedek Budapesten vagy bármi más szörnyűség történik és mégse jutok el. Kis híján valóban ez történt (pedig ha az ember a rémálmokat elmeséli, állítólag nem fognak megtörténni :P) mert a MÁV úgy döntött, nem indítja el a vonatot, amire felültem. Végül a fél órával korábban érkezés helyett fél órás késéssel futottam be... Szerencsére a bemutatkozókörön kívül másról nem maradtam le (bár meg kell mondjam, erről sem szeretek lemaradni), azért a résztvevők jórészét ismertem: különböző irányvonalat képviselő, gyakorló mesemondók és más érdeklődők gyűltek össze. Jöttek olyanok, akiket a Hagyományok Háza indított el az útjukon, jöttek a Holnemvolt Fesztivál szervezői, meg sok kedves barátnőm is. Kaptunk jónéhány hasznos tippet a mesék tárolását, keresését, színpadi emlékeztetőfüzetke elegáns használatát illetően, majd a magunkkal hozott vagy a helyszínen kapott mesékkel is foglalkoztunk. Csináltunk egy csomó izgalmas gyakorlatot, melyek során egymással folyton cserélődő párokban a meséinkről beszélgettünk: együtt gondolkodva számos részlettel gazdagítva a későbbi előadásainkat. 

Csenge azóta visszarepült Amerikába és már az arizónai mesemondó konferencián van, nekünk hagyott egy csomó lelkesítő gondolatot és egy kis internetes meseműhelyt a workshop résztvevői számára. A párommal pedig úgy döntöttünk, hogy a kertünket is szeretnénk mesékkel életre kelteni. Néhány kedves barátunkkal azóta is havonta mesélünk egymásnak, immáron nevünk is van, Fairy Ring mesekör néven önképzőkörözünk, mesélünk. A nevet azért választottam, mert egy tündérkörben mindig történik valami különös: különleges tér, a kertünket is ilyennek szeretnénk. Tábortüzet gyújtunk, és azt meséljük körbe: ha a többiek hazamentek, és csak kilátogatunk a kertbe, a tűzrakónál meg-megállva érzem az ott elmondott mesék hangulatát. :)

A későbbiekben tervezünk nyilvános rendezvényeket is, például októberben a Madártani Egyesület számára tartott felnőtt mesemondó estemen már az egyik Fairy Ring mesekörös lány működik velem együtt, aki majd dalokkal egészíti ki a műsorom.

egy kis ír leprikón :)

a párom így ír a Fairy Ring mesekör első találkozójáról: kerti mesék

a démonvadászatról bővebben: Csenge beszámolója

A kertben nemcsak meséltünk, hanem ilyen szép kézműves munkák is készültek :) batikolás

az ihletet adó vers:

Durrell és Sissi nyomában - Korfu

"– De hogy kerültek skorpiók az asztalra, drágám?
– Az a nyavalyás kölyök… ebben a házban minden gyufaskatulya életveszélyes!"

142. oldal

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

A számomra legfontosabb ok, amiért meglátogattuk a szigetet, hogy valaha itt élt az egyik legkedvesebb íróm, Gerald Durrell a családjával. Így nem fogadtam kitörő örömmel, amikor az idegenvezető rögtön az első napon azt mondta, hogy amit mi kinéztünk, hogy "Durrell villa", ott valójában Gerald soha nem lakott, hanem a bátyjáé, a szintén író Larryé volt, az eperpiros villát pedig már lebontátták. 

Azért elindultunk mégis felkutatni az eperpirosat, gondolván, hogy ha már nem láthatjuk az épületet magát, legalább a helyet lássuk, ahol Gerry élt. Közben ijedtemben segítséget kértem: ki mástól, mint a moly.hu -s barátaimtól és a páromtól. Már az autóban ültünk, amikor megírtam a segélykérő üzenetem, szinte azonnal érkeztek is a válaszok, linkek, üzenetek. :)

Hasznos tanácsok annak, aki Korfura érkezve az egyik kedvenc íróm, Gerald Durrell nyomába szeretne eredni és látni szeretné valamelyik villát, amit a Durrell család valaha lakott: 

Korfun négy villát bérelt a família, ebből három még áll.  A "Nárcszissárga Villa", vagyis a velencei stílusú Villa Anemmoyani a gouviai öböl mellett, Sotiriostissában van, 4 km-re északra Korfu várostól. Kalamiban van egy fehér, itt @whydobozék jártak. Való igaz, hogy a szintén író Larry Durrell bérelte a feleségével, de korábban a teljes család, így Gerald is itt lakott. A Hófehér Villa már nincs meg, lebontották.

Az Eperpiros Villa, més néven Villa Agazini, a Peramából Benitzába vezető út mentén megvan, csak alaposan át lett építve. Szóval az eperpiros villa bár átépítve, de bizony ott áll a helyén! 

Utcanevet persze nem találtunk hozzá, de @dr_watson kiderítette, hogy az Aegil hotel feletti dombon van, Peramaban. A hotel tábláját viszonylag könnyű kiszúrni a kocsi ablakából, mert az út mindkét oldalán van belőle. Itt el is akadt a dolog, apu ezen a ponton fel akarta adni, hogy pontosan úgyse lesz meg, de egy végső, kétségbeesett kísérletet még tettünk, és megkérdeztük a hotel portáján. Az Aegil hotel portásnője pedig mosolyogva húzott elő egy régi fotót, amin az édesapja és Gerald Durrell feszítettek egymás mellett :) Azt is elárulta, hogy melyik úton kell továbbmenni a házhoz: a hotel mellett keskeny, köves út kezdődik, azon kell felbaktatni ameddig az út tart. 

És akkor végre megérkeztünk... 

A villa kicsi volt és négyszögletes; piros képű elszántsággal állt kis kertjében,zsaluit a nap finom krémzöldre fakította,helyenkint repedezett és felhólyagzott rajtuk a festék. A magas fuksziasövénnyel kertben bonyolult mértani ábrákat alkottak a virágágyak,melyeket sima, fehér kövek szegélyeztek. A fehér kavicsos ösvények, alig szélesebbek egy gereblyenyomnál, buzgón tekeregtek az ágyasok körül,melyek nem voltak nagyobbak egy-egy jókora szalmakalapnál, és csillagot, félholdat, háromszöget és kört formáztak,mind telis-tele elvadult virágok kusza szövevényével.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Itt állok a kapujában!

És ez a ház környéke, amit Gerry is láthatott: kilátás a ház mögül (itt sikerült hosszabban elüldögélni és magam elé idézni a kis Gerryt)

és az Aegil hotelhez tartozó étterem teraszáról:

további haszons információk a házakról angolul és az alábbi kép forrása itt

a Durrell család a sárga villában :)

– Itt Korfun – mondta Theodore, és szeme ragyogott a büszkeségtől – minden megtörténhetik.

137. oldal, A teknősbékadombok

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták 

Még egy érdekes, híres személy talált itt békére a szigeten: Sissi, a királyné. Ő a kedvenc görög hőse, Akhilleusz nevére keresztelte el az itt építtetett palotáját, ide menekült, amikor elege volt az udvari intrikákból. 

Az Achilleon palota. Lawrence Durrell szerint rémes giccs, nekem a szobrok némelyikének kivételével tetszett. 

A kertben ott áll a királyné kádja is: hiszen abban az időben ő még nem fürödhetett a tengerben: minden reggel ide hozták neki a friss tengervizet. 

A palotában a királyné néhány ékszerének másolatát is kiállították. Ti melyiket hordanátok? :)

Bár sajnos komoly túrát nem sikerült tennünk a környéken, mégis észlelhető volt a fantasztikus állat - és növényvilág. A turistaövezet szélét alig hagytuk el, fantasztikus olajfa ligetek következtek: kardoslepkéből például nálunk is akad jópár, de közel se ennyi mint Korfun!

ez a kis gyomnövény is él nálunk, de soha nem ekkora! a máskor fél centis virág itt a duplájára nőtt. 

erre a különös hüllőre Sissi kastélyának parkjában bukkantam: 

hardun agáma (Laudakia (Stellagama) stellio)

Gekkót, bár azt hiszem láttunk este átszaladni a teraszon, de sajnos nem sikerült lefényképezni. Annál több volt viszont a mindenféle színes gyík: zöld és kénsárga volt az egyik, olyan élénk színekkel, mint egy műanyagfigura. A másik feje kék volt, zöld a háta és piros a hasa. Ez pedig, ami olyan rendesen pózolgatott nekünk, csíkos: 

a balkáni zöldgyík fiatal példánya. Ilyenkor látszik, miért kapta a trilineata fajnevet a zöld és kénsárga a kifejlett példány volt, ahogy ezeket később a Kétéltű és Hüllővédelmi Szakosztály egy munkatársától megtudtam :)

Amit nem sikerült lefényképezni: fekete éleshátúgyík, érdemes megnézni, állítólag Korfun gyakori és nagyon szép: http://www.euroherp.com/species/Algyroides_nigropunctatus/3/

Persze rengeteg kabócát is hallottunk, néhányat láttunk is. Lefotózni viszont csak ezt a szegény félszárnyú jószágot sikerült, de legalább meg tudom nektek mutatni, milyen is közelről:

Ez egy fecskefarkú lepke, nálunk sajnos megritkult, de azért még látni. Kicsit hasonlít a kardosra, de más a mintázata: anyukám szerint olyan, mint egy japán festmény. 

ez valami jószágnak a lárvabőre, kabócára tippelek: 

ez pedig egy helyi néni :) A turistás részeket alig fél utcányira magunk mögött hagyva ilyen idős hölgyekkel, meg tiszteletre méltó ortodox papokkal lehet összefutni. :) Szóval nem csak a képeslapokon léteznek, hanem egészen igaziak. 

Az utazás arra is jó volt, hogy apa még Korfun letöltötte az olvasójára a Családom és egyéb állatfajtákat, anya pedig itthon kezdett bele, szóval terjesztem az őrületet. :) Jelentem, én peidg három könyvet is elolvastam a nyaralás alatt: Jacqueline Wilson: Midnight című könyvét nyelvgyakolásnak szántam, angolul olvastam el és sikerrel! A történet sajnos nekem felejthető volt, a csábító borítója ellenére egyáltalán nincsenek benne tündérek, csak beszélnek róla. :( A népek meséi sorozatból a Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a viziszörny című, indián meséket tartalmazó könyvet olvastam, ami bár a helyhez és a hangulatához nem illett igazán, de maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, jó kis mesék vannak benne! A "fő fogás" viszont a @dRen által kölcsönadott Lucy Maud Montgomery: A kék kastély volt, mert minden nyaraláshoz kell egy Montgomery, erre jöttem rá. :) 

Végezetül köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzájárult valamivel az utazáshoz: a szüleimnek, akik magukkal vittek (mindenképpen!!), a molyoknak és a páromnak, akik kinyomozták az eperpiros villa helyét, létezését, és annak a régi-régi lakótársamnak, aki 2005 karácsonyára az Istenek kertje című könyvvel megajándékozott, megismertetve velem Gerald Durrellt és Korfut. :)

"De a rá váró gyönyörűségek - "a dicsőség, ami Göröghon volt, és a pompa, ami Róma" -, a kortalan Nílus, a Riviéra ragyogása, mecset, palota és minaret ellenére is jól tudta, hogy a világon nincs olyan hely vagy otthon, ami felérne a Kék Kastély varázslatával."

Lucy Maud Montgomery: A kék kastély