Látomás - régi írásom :)

Még gimnáziumban született írásom. :)

Látomás

Alattomos, csípős hideg van, és sűrű köd gomolyog mindenfelé. Aki ilyenkor kilép a házából, bizony számoljon vele, hogy ebben a goromba fehérségben alaposan eltévedhet, és gazdagabb lehet valami ronda hideglelős nyavalyával is. No ilyen csúf időben járnak riogatni a jó népet a lidércek, boszorkányok és más gonosz szerzetek: csak beleugranak a gyanútlan áldozat nyakába, az meg futhat velük a pokolig. Vagy ha mégsem akadna össze velük a boldogtalan járókelő, akkor meg úgyis minden fára rémeket képzel, magamagának szerezve a bajt: A hirtelen előtűnő bokrok, földkupacok, különös alakú tuskók megannyi fenyegető ellenségnek tűnnek és a szerencsétlen dadogóssá rémül, mire hazaér. Ebben az ítéletidőben a tisztességes ember épp csak kipillant az ablakon, aztán azt mondja, hogy:

- Pfuj!- és megint a fülére húzza a kockás takaróját.

A melegebb szívű háziasszony azért résnyire kinyitja az ajtót, mi előtt visszabújik a paplan alá, hogy kedvenc macskáját vagy kutyáját beinvitálja, aki bizonnyal kap is a lehetőségen. Égen-földön senki nem jár most a barátságtalan világban. Erdőn, mezőn vackaikra húzódnak a vadak, a manók. Elhallgat a tündérek dala, szaladnak azok is visszabújni a barlangjaikba. A kihalt tisztásokon csak a barátságtalan hideg marad, nincs többé senki, aki a vakmerő utazót segítené. Mindenki egyre csak a Napot várja, de az soká késlekedik.

A rideg, késő őszi Hajnal az egyeduralkodó, elégedetten néz körbe a tájon. A dermesztő hidegben riadtan hallgat ember és természet, csak a néma fohászok szállnak az égbe (ha ugyan feljutnak). De jaj! Valakinek mégis van mersze háborgatni a birodalma csendjét: egy tizenéves lány az. Cipője néha csosszan az út színes kavicsain, egyetlen fekete folt, egyetlen hang a néma fehérségben. Igen, valami járda-félén megy, az út mentén, a ködön át pedig magas épületek elmosódó, girbe-gurba körvonala látszik és megannyi, színes lámpa bizonytalan fénye. Messziről, a házakon túlról vízcsobogás hallatszik. Miféle város ez? Emberek világa-e, vagy más lények lakják? Bár a Hajnalnak tulajdonképpen mindegy: akár így, akár úgy, mindjárt jönnek a boszorkák, és a betolakodót halálra rémítik. Egy csúf lúdvérc talán máris szorosan a háta mögött jár.

Hanem törődik is a lány a körülötte ólálkodó tisztátalan népséggel! Hosszú köpenyét szorosan összefogja és mélyen az arcába húzza a csuklyáját, de még a lépteit sem szaporázza meg, ha egy torzkép eléje ugrik. Pedig azok aztán igyekeznek kitenni magukért, de végül egyhamar elunják és könnyebb préda után néznek, mert a lány mintha nem is látná őket:

Gondolataiba mélyed, és megy-megy tovább, most már teljesen egyedül, talán maga sem tudja, merre.