Mesekeresés mint olyan

Az elmúlt 3 évben 46 népmesés kötetet olvastam el, 70 mese tetszett igazán. Nem egy ismerősömtől hallottam, hogy elkedvetlenedett, amikor mesét keresett gyerekeknek: a legtöbb kötetben egy-két mese van, ami megfelel a mai gondolkodásnak. Például kevés olyan mese van, amiben nincs kannibalizmus, erőszakos halál, de közben nem unalmas és nem csak néprajzi értelemben érdekes, hanem a történet leköti az olvasót. 

Úgyhogy nincs más megoldás: olvasni kell! Méghozzá sokat, és válogatni. 

2014 - könyves évértékelő :)

Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen mesélnek otthon – és a rendszeres mesélés mindennapos mesélést jelent! – másfél évvel előzik meg nyelvi fejlettség szempontjából mesét nem, vagy alig hallgató kortársaikat.

47.

Vekerdy Tamás: Az óvoda és az első iskolai évek

Íme a karácsonyra kapott könyveim és én. :) Bajzáth Mária (szerk.): Itt vagyok, ragyogok! és Sulyok Magda (szerk.): Az arasznyi emberkék. Előbbi remek szakkönyv és mesegyűjtemény egy nem könnyű korosztálynak, utóbbi pedig egy nagyon ritka és szuper manós mesegyűjtemény, ami egy szintén nagyon jó sorozat része. (Megjegyzem a karácsonyra kapott szoknyám se kutya, ajánlom szívfájdítás gyanánt a Fűzőszalont )

2014-ben összesen 37 könyvet olvastam. (egyel több, mint tavaly! :D plusz kettő még van, amit csak félig olvastam el, hiába igyekeztem).

Női szerzőtől (a népmesegyűjteményeket nem beleszámítva) nyolc könyvet olvastam. Köztük Catherine M. Valente, Lucy Maud Montgomery, Agatha Christie könyveit.

Férfi szerzőtől: 14 könyv, ebből Terry Prathett 3, Oscar Wilde 1, Varró Dániel 1 és Geard Durrell 1, Vekerdy Tamás 1

Madaras, egyéb, természetismerettel kapcsolatos szakirodalom: 4, ebből 3 Schmidt Egon

Schmidt Egon: Bodzavendéglő, 

Schmidt Egon: Madarak Budapesten,

 Schmidt Egon: Kígyókról, békákról 

illetve egy másik szerző: Farkas József – Gaál Domokos: Amiről az Ecsedi-láp mesél

Talán az idei év egyik legkedvesebb könyvélménye: vékony kis ifjúsági könyvnek látszik, de annál sokkal többről van szó. 

Népmesés köteteket is olvastam szép számmal: összesen tizet!

francia 

sárkányos tematikájú Dornbach Mária (szerk.) A sárkányhercegnő

kubai joruba 

majmos tematikájú

izlandi 

magyar

lapp

indián 2 db

húsvét-szigeti mítoszok

 (ezt félbehagytam, nem volt kellően összefüggő, jól olvasható)

szicíliai

Egyéb műfajok:

fantasy (ugye Pratchett ;) 4 , ó és Sztrugackijék, A hétfő szombaton kezdődik :))) kicsit ős-Harry Potter, kicsit ős- Pratchett.

A gyermek- és ifjúsági irodalom továbbra is az egyik kedvenc műfajom. 8 könyvvel szerepel a listán, ha a Schmidt Egonokat nem számolom bele.

szépirodalom: Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Elemi erejű, bár nagyon depresszív könyv. Nem mondanám az idei legnagyobb élménynek, de minden esetre jelentős.


Aztán volt még itt egy kis pedagógia Vekerdytől, mesés szakirodalom Proppttól, Ruth Edna Kelly: Halloween című, egészen remek összefoglalója a címadó ünnepről, közepesen tűrhető betegségkönyv: Rados Virág: Bipoláris ...

A legrosszabb élmény címet idén Jacqueline Wilson: Tündérek és titkok című könyve érdemelte ki nálam. Egyetlen mentsége, hogy nyelvgyakorlásnak szántam, így angolul is olvastam ami legalább dobott rajta, hogy angolból sikerélmény volt. De maga a történet eléggé bosszantó volt. Így a második könyvének olvasása után azt hiszem eleget láttam az írónőből, gyerekként se szerettem. 

A legnagyobb kedvenc pedig magyar szerző könyve lett, Varró Dániel: Akinek a kedve dacos . Valójában anyukámnak vettem meg karácsonyra, de karácsonyi készülődés közben egy szuszra felolvastam otthon a páromnak, nagyon-nagyon megszerettük. Kisgyerekes anyuka ismerős tanúsította, hogy a Bömbölgető például színigaz. :))

az idei éves megszívlelendő pedig: 

BUÉK :)

Hajnali ludak

Velencei-tó, Dinnyés, Elzamajor

Fenyvesi László és a süvöltő, Babolcsai Sándor felvétele

Kezdetnek leszögezném, hogy fél ötkor kelni nem jó. Télen meg egészen kutyául rossz. De amikor Márti kocsijában mindenféle vidám nóták csendültek fel, már éreztem, hogy jóóó lesz ez... Amikor pedig a koromsötét téli hajnalból előbukkant Fenyvesi Laci, tökéletesen éber lettem és kíváncsian vártam, hogy ezúttal milyen előre kiszámíthatatlan, izgalmas dolgok történnek ma velünk. (Példának okáért, amíg Márti ki nem pakolt a kocsiból a maximum halványan kivehető gólyafészek, mint találkozóhely alá, azt se tudtam, hogy túrára jövök. Egyszerű madárgyűrűzésre és egyhelyben állós lúdlesésre számítottam. Hát nem... )

Laci azzal fogadta az egyébként szép számmal gyülekező kiránduló csapatot, hogy a Velencei-tavon több a vadlúd, mint a Fertőn, így átmentünk oda, egy kicsit meredek lépcsőjű kilátóhoz. Itt Laci elmesélte, hogy a Velencei-tó valaha kifli alakú volt! :) Része volt a Dinnyési Fertő, és háromszor akkora volt, mint manapság.

Ebben a réges-régi világban még pákászok dolgoztak  a tavon, akik "pákát", vagyis a gyékény bugáját gyűjtötték és hamuzsírral főzve a tűzrakás fontos alapanyagát készítették el belőle. Az itt halászó emberek pedig télen nádaratóknak álltak. 

Közben a nádból láttuk felreppenni a természetvédelem címermadarát, a nagy kócsagot, régi nevén nemes kócsagot. Valaha a magyar nemesség hordta ugyanis a madár egy-egy tollát, később viszont divatba jött az úri dámák között, akik a kalapkölteményeiket telezsúfolták a madár tollaival. Ez persze a kócsag kipusztulásához vezetett. Ám 1920-ban újra megtelepedett a kócsag Magyarországon, a Kis-Balatonon. Az első fészket a megtalálója őrizte, majd 1921-ben fogadták fel a madarak mellé az első kócsagőrt, aki a ma ismert természetvédelmi őrök elődje volt. Mára szerencsésen újratelepült Magyarországon többfelé is ez a szép madár, így a Dinnyési Fertőn és a Velencei-tónál is szép számmal akad belőle. 

Dinnyési Fertő, Babolcsai Sándor felvétele

Ahogy oszlott a köd, megszólaltak előttünk a récék, ludak is. A récék éjjel járnak táplálék után és nappalra repülnek be a tóra, hogy a nappali ragadozók ne tudják megtámadni őket. Az egészséges felnőtt ludat viszont még egy sas sem tudja elcsípni, így ők nappal járnak táplálék után, és éjjel, a rókától félve alszanak a vízen. Erre vártunk, hogy a ludak végre rászánják magukat a kirepülésre, a táplálkozóhelyek felé. A Velencei-tónál nyári ludakat hallottunk, amik nem azért kapták a nevüket, mintha csak nyáron volnának Magyarországon (bár egy részük valóban elvonul), hanem onnan, hogy ez az egyetlen fészkelő fajunk. Sajnos épp akkor indultak el a tóról, amikor leértünk a toronyból, de így is láthattuk őket egy kicsit. 

Visszatérve a Dinnyési Fertőre a fehér hókájú nagy lilikeket hallottuk, rokona, a sárga szemgyűrűs kislilik nem olyan szerencsés, mint a kócsag: erősen megfogyatkozott, a kihalás szélén áll. A fertőn 20 éve még jóval gyakoribb volt a vetési lúd is, ezek helyét ma inkább a nagy lilikek vették át. Meglepő tömegben jelent meg viszont a Fertőn a vörös nyakú lúd: bár bennünket nem örvendeztettek meg jelenlétükkel, nem olyan régen negyvenhét példányt számoltak meg itt. Ennek oka bulgáriai telelőhelyének megszűnése lehet. 

kék cinege, Babolcsai Sándor felvétele

A nyári ludak egyébként érdekes viselkedést mutatnak a Fertőn, ahogy ezt Fenyvesi Laci megfigyelte: mivel a borjaikért aggódó szürkemarhák mindenhol üldözik a rókát, megtapossák a kotorékokat is (ámbár a róka igazán nem sokat tudna ártani a jól megtermett anyák által védelmezett borjaknak, amik maguk se éppen aprócskák), a ludak követni kezdték a marhákat a fiókáikkal. Bárhová terelték is a csordát, a libák utánuk úsztak a Dinnyés-Kajtori csatornán. 

A kirándulás során az emlősök is képviseltették magukat érdekességként, bár mindössze egy fajjal: az út szélén elpusztult cickányt találtunk. Laci a távcsövet megfordítva, nagyítónak használva azt megmutatta, hogy a fehér fogú keleti cickányról van szó. Talán egy róka hajította el, megérezve a "cickányszagot". Ennek a példánynak már nem sokat használ, de talán a példájából okulva a róka előbb-utóbb megtanulja, hogy a cickányok büdösek, nem érdemes fáradozni az elfogásukkal mert még a ravaszdinak sem lesz ízlése elfogyasztani őket. A legtöbb bagoly sem eszi meg a cickányt, nem úgy a gyöngybagoly, amely jó ízűen belakmározik belőle. (Csak a csontjait hagyja meg, amiket a kutatók kipiszkálnak a bagolyköpetből és meg tudják határozni belőle a környék kisemlős faunáját. Minden jó valamire!)

ott megyünk! :) Babolcsai Sándor felvétele

Mire a madarászhálókhoz érkeztünk, már jópár apró énekesmadarat fogott nekünk Márti és Zsuzsa. A nádasban egyébként kevésbé gyakori széncinegéből is jópár akadt, kék cinegét, fekete rigót, függő cinegét nézegethettünk gyűrűzés közben. (Ilyen korai órán és cudar időben pedig nem volt gyerekcsoport, így a madársimogatás után ácsingózó felnőttek is engedhettek szabadon madarat). Nagy sikert aratott az a tojó függőcinege, akiről Laci elmesélte, hogy bizony, függőcinegééknél a hím építi a fészket, de ha a tojónak nem tetszik, kíméletlenül szétszedi a bonyolult alkotmányt. Szerencséje volt annak a süvöltőnek, amit talán karvaly kapott el de eresztett is szabadon valamiért: újabb ragadozó helyett Laci találta meg, így mi megnézhettük közelről és talán megúszta némi szárnysérüléssel a kalandot. 

A közeli nádas felett kékes rétihéja szállt és a rackajuhok rohangáltak valami, csak általuk látott veszedelem elől. Nem mondom, hogy felmelegedett az idő, de megint felejthetetlen élményekkel gazdagabban térhettünk haza. 

A szép fotókért külön köszönet Babolcsai Sándornak :)

Meseközpont, Paloznak - harmadszor :) Téli Balaton és igaz mesék

"Mi igazabb az igazságnál? A válasz: a történet."

Isabel Allende Ted-előadása

Bajzáth Mária szerint minden élethelyzetre létezik egy mese, rögtön be is bizonyította nekünk a Paloznakon tartott szakmai nap elején: néhány ismert mesekezdő formulát mondott el, amire rácsodálkozhattunk, hogy mennyire igaz lehet sok olyan állami gondozásban élő gyermek sorsára, akiket a nyáron táboroztattak. Magukra ismerhetnek és erőt meríthetnek a gyerekek a mesékből. Hiszen a meseszereplők szülei is kényszerülhetnek arra, hogy az arany hajú kicsi gyermeküket szegénységükben egy teknőben vízre bocsássák, vagy annyi gyerekük legyen, mint "a rosta lika" és kevés ennivalójuk. Aztán persze a legkisebb gyerekből, vízre bocsátott gyermekecskéből is hős válik a mese végére. A mesehős pedig minta a gyermek számára, hiszen nem fut el a problémák elől, hanem megoldja őket. Ha kell, újjá is születik. 

 Ez pedig csak az egyik ok, amiért a meséket, az élő szavas mesemondást választották legfőbb eszközül a Meseközpontban. Ott van még a "mesehallgatási transz" is, amely során a jobb és a bal agyfélteke egyensúlyi állapotban van és az egészséges fejlődés elengedhetetlen feltétele ennek az állapotnak a megélése. 

A mesék mellett népdalokat énekelnek, mondókáznak, népi játékokat játszanak a gyerekekkel és találós kérdéseket is használnak. Fontos eszköz a tánc, a film és más alkotó tevékenységek, illetve a madárház lakóinak megismerése. Máriáék eszközeikkel és elfogadó jelenlétükkel az otthon biztonságát, békés légkörét szeretnék egy kicsit megteremteni olyan gyerekek számára, akik nem nőhetnek fel családban. 

Az önkéntes mesélő asszonyoknak köszönhetően, akik a hétköznapokon is bejárnak a gyermekotthonokba, 80 mesét hallhattak a Boyai Gyermekotthon lakói. Ma Magyarországon a családban élő, nyolc éves kor feletti gyerekeknek mindössze tíz százaléka hallgat mesét. Egy átlagos gyerekre pedig a  kötelező körökön túl napi hét perc jut. 

A Meseközpont táboraiban a gyerekekre igyekeznek sok személyes figyelmet fordítani, a tábor és a mesemondó önkéntesek iskolai, óvodai és gyermekotthonokban való jelenléte egyfajta védőhálót biztosít a gyerekeknek. Bumberák Maja, Bajzáth Mária és a munkatársaik közel negyven napon át táboroztattak gyerekeket idén nyáron. 

A táborok a túl sok szabállyal szemben csak a legszükségesebb szabályokra szorítkoznak, így a hét elején a gyerekek még nehezen boldogulnak a hirtelen jött szabadsággal, de a hét második felére a munkatársak türelmének, a szép környezetnek, izgalmas tevékenységeknek köszönhetően beáll egy saját rend. A madárházban még a legizgő-mozgóbb gyerekek is nyugodtan üldögélnek, amíg arra várnak, hogy a tenyerükből egyen egy madár. 

Bumberák Maja arról számolt be, hogy a tábor második turnusában tizenkilenc, kettő és tizennyolc év közötti gyermek vett részt. Szerinte a legfontosabb, hogy a gyerekek a táborban a legjobb énjüket láthatják meg, olyan élményekhez, örömteli pillanatokhoz igyekeznek hozzásegíteni a gyerekeket, amik reményei szerint az életüket is végigkísérhetik. 

Persze sokszor egyáltalán nem könnyű a táborvezetők dolga, de a közös éneklés, gitárszó, agyagozás, illetve az érzelmek szabad kifejezése sokat segít ebben.

Grosch Nándor filmes és történelemtanár a film eszközével segíti a gyerekek önmagukra találását, önkifejezését. Olyan témák feldolgozásával, mint a mesebeli "kő szív". A gyerekek komolyan el is töprengtek a valós "kő szív" élethelyzeteken, de jókat is lehetett nevetni együtt filmezés közben. A nyári mesélésem során azt is megtapasztaltam, hogy Nándor nagyon hiteles emberként, jóbarátként is erősen jelen van a gyerekcsoportban. Mellé áll a bizonytalanoknak és segít nekik részt venni egy-egy játékban. Erős, de játékos és megengedő "apaként" is meghatározó ember a táborban, akivel  a fiúk szkanderozhatnak.  

A csupaszív és mindig derűs Wirtz Ágnes, a központ egyik alapítója pedig azt mutatta be, hogy mit is ért "mesélő képek" módszer alatt, ahogy ő játszik a gyerekekkel: híres festményeket nézegetnek együtt és mesélnek köréjük történeteket. Eleinte ő maga, aztán a bekapcsolódó gyerekekkel együtt. 

Megint hatalmas élmény volt a Meseközpontban járni, nem csak nekem, hanem kezdő mesemondó kedves barátnőmnek is, aki először találkozott ilyen jellegű rendezvénnyel és a hellyel. Az ablakon át ránk mosolygott a téli Balaton és nézzétek csak, milyen fantasztikusan helyes bögrékből ittunk most mi, és egyébként meg a táborozó gyerekek: 

Mesemondás a világkörül - Ausztria :)

                                          (Bald kommt die Übersetzung auf Deutsch! :)



Még a budapesti Holnemvolt Fesztiválon ismertem meg Birgit Elizabeth Lehner osztrák mesemondót. Európai fellépőként kicsit közelebb állt az előadása a mi kultúránkhoz. Később pedig megtanultam tőle azt az igen hasznos apróságot, hogy barna hajú mesemondólány hosszú, piros ruhában jól mutat a színpadon! 

Lelkesen ismerősnek jelöltem facebookon is és igyekeztem figyelemmel követni a tevékenységét. Mivel úgy adódott, hogy a párom épp Bécsbe járt couch surfölni, idén októberben elkísértem és meglátogattuk Birgitet is. Amiről viszont fogalmunk se volt, hogy épp egy Erzähltheaterfestival (Mesemondó fesztivál) közepébe sikerül belecsöppennünk. Itt egy kis pinceszínház, a Theater Olé szervezte a rendezvényt, ahol helyi színészek, mesemondók és távoli országok művészei is felléptek. Mi két előadást csíptünk el, sajnos Birgitről épp lemaradtunk, helyette viszont a svájci Brigit Oplatka műsorát láthattuk. (!Figyelem! Hasonló női nevekben nem lesz hiány, a kedves osztrák mesemondó hölgyet Birgitnek, a kékszemű svájci lányt Brigitnek hívják)! :)  

No de vissza a svájci előadóhoz, Brigit Oplatkához : tőle egy egészen igazi, klasszikus mesemondó előadást hallhattunk. Volt egy szép ráhangoló bevezető meséje a mesékről általában, majd népmesék következtek. Nem használt hangszert, nem énekelt és nem voltak különleges eszközei, nem mozgatta meg semmivel a közönséget sem. Tényleg csak a történetek és az előadásmód erejével hatott, ez viszont nagyon jól ment neki: szép, széles gesztusai voltak, jól hallhatóan és érthetően beszélt (simán tudtam követni a német szöveget, először hallott mesénél is, pedig régen nem gyakoroltam a nyelvet). Egyetlen mesében használt csak tárgyakat, ami viszont gazdagította a műsort. Jelenségként is olyan  volt, amilyennek az ember elképzeli A mesemondót: nagy, kék szemek, félhosszú szőke haj és kicsit a Levente Péterék Égből pottyant meséiben viselt ruháira emlékeztető öltözet. (Aki még emlékszik gyerekkorából: amikor a gyerekek magukra néznek és csodálkoznak, hogy "Meseruha!" :))) A kedvenc mesém egyértelműen a Wali Dad ajándékai című indiai történet volt. 

Az előadás után azt terveztük, hogy hazamegyünk pihenni, de úgy megtetszett a fesztivál, hogy maradtunk meghallgatni még egy mesét. A szünetben Birgit összeismertetett két kedves bohóccal, akik piros orr bohócdoktorkodnak. Hirtelen rengeteget próbáltam beszélni, ami kilenc éve (?) nem használt német nyelvtudással nem volt egyszerű, de a párom sokat segített és Birgit meg a bohócok is nagyon kedvesek és türelmesek voltak velem. Az egyikük hirtelenében készített a számomra karton sütistányérkából egy névjegykártyát a színház és az ő elérhetőségével, arra az esetre, ha sikerül lefordíttatnom valamelyik mesekönyvemet németre. A színház igazgatója is nagyon kedves volt, sajnos a színház jelenlegi épületét el kell hagyniuk, de azt mondta, jövőre is biztosan lesz fesztivál. Ha újra megtanulok németül, talán még előadni is mehetek. Nagyon szuper lenne! Akár így, akár úgy, mindenképpen szívesen megyek jövőre is. 

A második előadás már inkább egy monodráma volt, mint klasszikus értelemben vett mesemondás. Az előadó egy tényleges, Traumvater című darabot adott elő, díszlettel, és nem saját magát játszotta, hanem szerepből beszélt végig. És mi volt a szerep? Egy madarászt játszott... A történetben igazi madárhangok is szerepeltek, ezen külön jól szórakoztam, hogy igyekeztem felismerni a német szövegen túl a madárdalokat is. A történet fonalát ezúttal sikerült elveszíteni, de a madarakat mind felismertem! 

A mesék után a pincehelyiségtől és a budapestinél lényegesen hűvösebb időjárástól csontig átfagyva, de füligérő szájjal igyekeztünk a szállásunk felé. A metró előtt még búcsúzkodtunk Birgittől, fogadkoztunk, hogy újra meglátogatjuk. Jó volna őt is megint mesélni hallani!

Nincs is olyan messze ez a Bécs, ahogyan gondolja az ember. (Busszal Szeged is négy, háromésfél óra Székesfehérvárról, ahonnan egyetemre jártam). Miért is ne járhatna át az ember Bécsbe is, néhány jó meséért? :)

Frugilegával Debrecenben jártunk

@krlany pedig új interjút készített velem: interjú itt :)

Madármegfigyelő Napok 2014. Nadap, Dinnyés :)

"Persze, hogy szeretlek. Igazából szeretlek, akár a vörösbegy."

Frances Hodgson Burnett: A titkos kert

Bár már a harmadik tanévemet kezdtem meg Budapesten, a Magyar Madártani Egyesület oktatási munkatársaként, előtte pedig jópár évig Szegeden éltem az egyetemi éveim alatt, mindig örömmel jövök vissza a Fejér megyei madarászokhoz. 

Persze az időt se megállítani, se visszafordítani nem lehet, sok régi ismerősöm sodródott már el így-úgy a csoporttól, és hiába keresem őket az új arcok tömegében. Már a "tábor" sem ott van, ahol kamaszkoromban. Úgy jártam, mint a mesék hőse, aki Tündérországból hazaérkezve kap észbe, hogy amíg ő távol volt, otthon sok-sok év telt el, nem áll már a ház ahol lakott, rokonai, barátai rég eltűntek, őt magát szinte senki se ismeri. 

De valami mégis megmaradt, amiért érdemes újra és újra visszajönni: hiszen itt még mindig rengeteget tanulhatok. Meg azért csak maradt néhány ismerős, az újakat pedig nosza, meg kell ismerni! 

boglárka lepke

A Bukor Zoli által szervezett kirándulásokat, programokat például azért szeretem, mert ezeknek is megvan az egészen sajátos hangulata. Fenyvesi Lacit, a Dinnyési Fertőről talán lényegesen többen ismerik, és többször hallgatták, ahogy végtelen szeretettel beszél a gyerekekhez madarakról, meg a Fertőről. Zolinál hiányzik a nagy kulissza, a Fertő, viszont ott van helyette az a kedves közeg, amit a családja állandó jelenléte teremt. Nem véletlenül szervezi ő évről évre a nadapi túrát, ahol akár kisgyerekek tempójához is igazodhat a kirándulás. Idén ugyan a borongós idő miatt a kisgyerekes családok valószínűleg nem merték bevállalni a sétát, helyettük elkísért bennünket Zoli elsős egyetemista lányának biológus hallgató lánycsapata. A lányzók talán épp növényrendszertannal,

imádkozó sáska, barátainak csak ájtatos manó

határozással küzdhetnek a suliban, mert a madarak figyelése, számlálása és hallgatása közepette hosszasan lecövekeltek egy-egy növénynél is, lázasan tanulmányozva a leveleit, hogy osztott-e vagy szeldelt, meg fogazott-e a levélszéle. Még kedvet is csináltak nekem, hogy újra elővegyem a jegyzeteim, jó móka volt beazonosítgatni a virágokat is velük. Valahol hallottam azt a közhelyet, hogy ha népszerű filmet akarsz forgatni, tegyél bele egy gyereket és egy kutyát: a túra ezt is maximálisan teljesítette, Zoli kisebbik lányának és jókora, Mili névre hallgató kutyájuknak részvételével, akik hol a csoport előtt, hol mögötte loholtak. Zoli amellett, hogy mindenkit hagyott a maga érdkelődésének megfelelően a saját feje után menni (a lányok ugye elmerültek a levelek vizsgálatában, a két "kicsi" a kutyával pedig főleg szaladgált), azért rendületlenül számlálta a madarakat és el is magyarázta a lányoknak meg nekem, hogy melyik hang milyen madáré, néhány gombát és növényt is megtanított. Lelkesen betársultam a dr. Babulka Péternél meg Dénes Andreától szerzett vadnövénygasztronómiai tudásommal és kóstoltattam a társasággal némi turbolytát és vérfüvet. Előbbit lényegesen jelentősebb sikerrel. Amikor rábukkantunk némi kökényre, a szüret után a tőkéken maradt szőlőre és dióra, végérvényesen sikerült gasztronómiai túrába fulladnia a kirándulásnak. Emellett persze hallottunk meggyvágót, kenderikét, rengeteg mezei verebet, fekete harkályt, zöld küllőt... a végére pedig egy gébicset is tartogatott számunkra a jósorsunk. 

barkós cinege

A kirándulástól fellelkesedve másnap a dinnyési madárgyűrűzésre is kilátogattam, a párommal együtt. Gábor életében másodszor foghatott a kezébe madarat, szerencséjére épp azt a furcsa barátposzátát ereszthette szabadon gyűrűzés után, aminek különös módon eltolódott egymástól a két csőrkávája. Szegény madár így keresztcsőrűre jobban emlékeztet, mint barátposzátára, de a gyűrűző szerint teljesen jó húsban volt, így mégis elboldogul valahogy a természetben. Számomra nagy élmény volt a fülemülesitke is, ami Fenyvesi Laci szerint "a legek madara": például a poszátafélék közül az ő dala a legszebb, ő a legkisebb és az ő tolla a legpuhább. Lelkes vállalkozók orcáját meg is simogatta a madárral.  A kékcinegéről már eddig is tudtam, hogy bár erdei madár, szereti a nádszálakba rejtőző légylárvákat, de azt nem, hogy az állomány jelentősebb része telel a nádasokban, mint ahány az etetőre jön télen. A nádgubacs légy ugyanis a nád hajtáscsúcsába teszi a petéjét, ami egy speciális anyagot választ ki, ettől megvastagszik a nád. De a kékcinege ellen még ez sem védi meg: a madár hegyes kis csőrével könnyen hozzájut a fehérjedús táplálékhoz, amire télen nagy szüksége is van. 

A széncinege - ahogy ezt Koleszár Balázs elmondta- hozzá hasonlóan leleményes jószág: megfigyelték, hogy a cigarettacsikkek belsejéből kiszedte a dohányt: ezt beleépítve a fészkébe védekezett a tolltetvek ellen. 

szorgalmas munka a gyűrűzőasztalnál

Jópár vörösbegyet is sikerült fogni, amely a kertészek (és az angolok) kedves madara. Valaha a vaddisznókat követte, ahogy az avart turkálták, az élelmes kis madár összeszedte a kukacokat, amik előkerültek a talajból. Ma ugyanígy követi a kertészkedő embert: ez a jelent szerepel egyébként Frances Hodgson Burnett A titkos kert című könyvében, amiből a bejegyzés elején lévő idézet származik. 

A nádas leglátványosabb énekesmadara viszont vitathatatlanul a barkós cinege: jókora csapat repült be a hálóba belőlük. Ezek a szépséges madarak mindig csapatosan, a csapatban pedig a párjukkal együtt repülnek. Erre utal a latin nevük jelentése is. Csak a nevükben cinegék, valójában semmi közük a fentebb említett kék- és széncinegéhez. Legközelebbi rokonaikat Afrikában kell keresni, a papagájcsőrű cinegék között. 

Nagy csapat seregély is repült a nádas felett, őszinte sajnálatomra nem akadtak bele a hálóba, pedig igencsak szerettem volna besegíteni a madárszedésben: csakhogy nem volt annyi madár, hogy igazán szükség lett volna még két segítő kézre. Bár a nádasba azért bevittek a csónakon, sajnos üres volt a háló, mire odaértünk. Pedig nagyon rámférne már némi madárszedés. Fájdalomdíjul a párommal nézelődtünk kicsit a toronyból, és sétáltunk egyet a környéken: láttunk is néhány kócsagot, füzikét és meggyvágót is. 

Mire visszaértünk a sétából, a többiek fogtak egy szép énekesrigót. Ezzel a pöttyös mellénykéjű madárral búcsúzott tőlünk az idei Madármegfigyelő Napok.