A dolog ott kezdődik, hogy ismét hazalátogatott az Amerikában storytellingből doktoráló mesemondó mesterem, Zalka Csenge, és magával hozta a lelkesedését a "Myth-Off", vagyis a Mítoszok Csatája iránt. Magyarországon először rendeztek ilyen estet, és amikor szerveződni kezdett az egész, bevallom elég bizalmatlan voltam iránta: riasztott a "csata" (verseny) szó, meg őszintén szólva a mítosszal kapcsolatban is voltak előítéleteim. Hogy majd itt nem elég, hogy maguk a mesemondók ölre mennek egymással, még ráadásul kötelező lesz a történetekben a patakokban ömlő vér, meg valamiféle durva szexualitás. (Igen, túl sokan olvasnak/néznek körülöttem Trónok harcát. Igen, én az első 3 oldal után leraktam). Lehet ez értékes valami, csak nem nekem való. NAGYON nem.
De teljesen pozitívan csalódtam: mivel hiányoznak a martini részletek, egy-egy mesét, vetített kép nélkül az ember pont annyira képzelhet el véresnek, amit még elvisel. Úgyhogy aki akarta magát kínlasztani vele, az egészen nyugodtan elképzelhette plasztikusan a Csenge által elmondott perzsa mítosz kígyóinak agyevészetét, én a magam részéről sokkal inkább koncentráltam arra, ahogy a történeteket előadták, no meg arra a rengeteg izgalmas kultúrára, amikkel egy-egy mítosz erejéig megismerkedhettünk.
Nagyon jó olyanok előadását hallgatni, akiket ráadásul ismer is az ember. A Mítoszok Csatája hat mesemondóját pedig mind ismertem valamelyest, dolgoztam velük együtt, némelyikük régi barátom. Így, ismerve az előadói stílusukat, személyiségüket, már előre örültem neki, és vártam, hogy milyen jó dolgot hoznak majd ki a témából és szívvel-lélekkel izgultam értük a "kispadon".
Sajnos Hajós Erika történetének épp csak a végét kaptam el, így a ravasz Odinról nem tudok sokat elmondani, bár amit hallottam, az meggyőzőnek tűnt (remélem lesz alkalmam meghallgatni máskor). Viszont Bumberák Maja, a Gárembucka csapat mesemondója és Vejnemöjnen produkciója őszintén ámulatba ejtett. Maját se először hallottam mesélni, de azt most fedeztem fel, hogy mennyire szépen használja a gesztusokat és mennyire kecsesen mozdul a meséhez. Ahogy az ember egy igazi mesemondó asszonyt elképzel: finom és bájos, és az egész lényéhez nagyon-nagyon jól állt a finn történet. Ha nem ismerem, hihettem volna, hogy igazi északi asszony: ebben a szerepben meglepően hasonlított egy korábban általam hallott észt mesemondóra meg egy norvégra is, ők is ilyen finoman és kedvesen adtak elő régesrégi, harcos történeteket is.
A következő párost sem kellett bemutatni nekem: Varga-Fogarasi Szilvia a joruba történetet is a szokott gunyoros módján, rengeteg humorral adta elő. Szilvi az igazi csínytevő kópé, mesélő társa, Nagy Enikő viszont minden népmese királylánya. Enikőt nem tudod nem úgy hallgatni, hogy a mongol mítoszból ne ő legyen a Nap leánya.
A legnagyobb meglepetést viszont Greguss Laci, a Gárembucka másik mesemondója okozta: szerintem olyan történetet elmondani, ami az általános műveltség része és mindenki legalább kétszer tanulta az iskolában, nagyon nagy kihívás. És Laci ezt is fantasztikusan oldotta meg: Hemrész születésének történetét mesélte el, de úgy, hogy Hermész, a görög trickster magán viselte a magyar népmesék furfangos legényének stílusát. (Nem azt mondom, hogy már-már rongyos, fehér, lenvászon ingben és szövött tarisznyával képzeltem el Hermészt, de már-már igen. És nagyon jól állt neki). Laci főleg magyar népmesékkel dolgozik, ennek köszönhetően úgy tudta új köntösbe öltöztetni ezt az általam "unásig" ismert történetet, hogy végig frissnek hatott és vele nevettünk valamennyien a fiatal isten kalandjain.
Csenge pedig Csenge: ahogy ezt már a tavalyi múzeumok éjszakáján is észre vettem Aisha történetében, ugyanígy a Mítoszok Csatáján is mintha inkább moziban ültem volna, és nem egy mesemondó előadáson. Sodró, lendületes történet volt, rengeteg színnel és hanggal, mint egy nagyon-nagyon jó értelemben vett Disney film. (Mondjuk a zene nekem hiányzott, tavaly Petráék igen jók voltak hozzá).
A "verseny" része sem volt olyan életre-halálra harc, amitől megijedtem, inkább egy aranyos poénforrás, mert tényleg nem a mesemondók versenyeztek egymással, hanem a mesehősökre vonatkozóan kapott a közönség egy-egy mókás kérdést. Hogy a szócsatát Odin vagy Vejnemöjnen nyerné-e? például. Vagy hogy a joruba- vagy a mongol isteni családba tartozna-e szívesebben az ember lánya ha választhatna. Ezeken az is elgondolkozhat otthonról, aki az eseményről lemaradt. :) Nem könnyű kérdések!
Összességében egy nagyon különleges kulturális élményt kaptam, történeteket utazással, titkokkal és átkokkal, fényes istenekkel és remek vagy gyarló emberekkel. És kiváló előadókkal.
De teljesen pozitívan csalódtam: mivel hiányoznak a martini részletek, egy-egy mesét, vetített kép nélkül az ember pont annyira képzelhet el véresnek, amit még elvisel. Úgyhogy aki akarta magát kínlasztani vele, az egészen nyugodtan elképzelhette plasztikusan a Csenge által elmondott perzsa mítosz kígyóinak agyevészetét, én a magam részéről sokkal inkább koncentráltam arra, ahogy a történeteket előadták, no meg arra a rengeteg izgalmas kultúrára, amikkel egy-egy mítosz erejéig megismerkedhettünk.
Nagyon jó olyanok előadását hallgatni, akiket ráadásul ismer is az ember. A Mítoszok Csatája hat mesemondóját pedig mind ismertem valamelyest, dolgoztam velük együtt, némelyikük régi barátom. Így, ismerve az előadói stílusukat, személyiségüket, már előre örültem neki, és vártam, hogy milyen jó dolgot hoznak majd ki a témából és szívvel-lélekkel izgultam értük a "kispadon".
Sajnos Hajós Erika történetének épp csak a végét kaptam el, így a ravasz Odinról nem tudok sokat elmondani, bár amit hallottam, az meggyőzőnek tűnt (remélem lesz alkalmam meghallgatni máskor). Viszont Bumberák Maja, a Gárembucka csapat mesemondója és Vejnemöjnen produkciója őszintén ámulatba ejtett. Maját se először hallottam mesélni, de azt most fedeztem fel, hogy mennyire szépen használja a gesztusokat és mennyire kecsesen mozdul a meséhez. Ahogy az ember egy igazi mesemondó asszonyt elképzel: finom és bájos, és az egész lényéhez nagyon-nagyon jól állt a finn történet. Ha nem ismerem, hihettem volna, hogy igazi északi asszony: ebben a szerepben meglepően hasonlított egy korábban általam hallott észt mesemondóra meg egy norvégra is, ők is ilyen finoman és kedvesen adtak elő régesrégi, harcos történeteket is.
A következő párost sem kellett bemutatni nekem: Varga-Fogarasi Szilvia a joruba történetet is a szokott gunyoros módján, rengeteg humorral adta elő. Szilvi az igazi csínytevő kópé, mesélő társa, Nagy Enikő viszont minden népmese királylánya. Enikőt nem tudod nem úgy hallgatni, hogy a mongol mítoszból ne ő legyen a Nap leánya.
A legnagyobb meglepetést viszont Greguss Laci, a Gárembucka másik mesemondója okozta: szerintem olyan történetet elmondani, ami az általános műveltség része és mindenki legalább kétszer tanulta az iskolában, nagyon nagy kihívás. És Laci ezt is fantasztikusan oldotta meg: Hemrész születésének történetét mesélte el, de úgy, hogy Hermész, a görög trickster magán viselte a magyar népmesék furfangos legényének stílusát. (Nem azt mondom, hogy már-már rongyos, fehér, lenvászon ingben és szövött tarisznyával képzeltem el Hermészt, de már-már igen. És nagyon jól állt neki). Laci főleg magyar népmesékkel dolgozik, ennek köszönhetően úgy tudta új köntösbe öltöztetni ezt az általam "unásig" ismert történetet, hogy végig frissnek hatott és vele nevettünk valamennyien a fiatal isten kalandjain.
Csenge pedig Csenge: ahogy ezt már a tavalyi múzeumok éjszakáján is észre vettem Aisha történetében, ugyanígy a Mítoszok Csatáján is mintha inkább moziban ültem volna, és nem egy mesemondó előadáson. Sodró, lendületes történet volt, rengeteg színnel és hanggal, mint egy nagyon-nagyon jó értelemben vett Disney film. (Mondjuk a zene nekem hiányzott, tavaly Petráék igen jók voltak hozzá).
A "verseny" része sem volt olyan életre-halálra harc, amitől megijedtem, inkább egy aranyos poénforrás, mert tényleg nem a mesemondók versenyeztek egymással, hanem a mesehősökre vonatkozóan kapott a közönség egy-egy mókás kérdést. Hogy a szócsatát Odin vagy Vejnemöjnen nyerné-e? például. Vagy hogy a joruba- vagy a mongol isteni családba tartozna-e szívesebben az ember lánya ha választhatna. Ezeken az is elgondolkozhat otthonról, aki az eseményről lemaradt. :) Nem könnyű kérdések!
Összességében egy nagyon különleges kulturális élményt kaptam, történeteket utazással, titkokkal és átkokkal, fényes istenekkel és remek vagy gyarló emberekkel. És kiváló előadókkal.
Szívből gratulálok mindannyiótoknak! :)
(És akik erről előttem már szóltak:
)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése