Mesemondó találkozó Turán

Egyéb elfoglaltságom miatt nem tudtam részt venni a címben beharangozott találkozón, hanem van énnekem egy kedves mesemondó kollégám és barátném, Varga-Fogarasi Szilvia, akit megkértem, meséljen erről. Tehát most itten vendégposzt következik, mégpedig Szilvitől. Fogadjátok szeretettel :)

fotó: Pintér Zsolt

Február hetedikén háromnegyed tizenkettőkör ezüstmetál családi paripánk két fővel hasította az aszfaltot, valahol épp fél úton a Csűrdöngölő Alkotó- és Rendezvényház felé. A Mitfahrer pozíciót Hajós Erika foglalta el, akivel pár éve találkoztam először, és a mesemondáson keresztül szerencsésen újra megtaláltuk a közös fonalat.

Apró pici emberkének éreztem magam, amikor beléptünk a kapun: agyagozó műhely, díszes vaskályha, pödört bajusz – amolyan barátságos, ismerős-ismeretlen kis világ a magamfajtának, akinek neveléséről Eder mester és Benedek Elek közösen gondoskodtak A gulyáslevesért külön dicséret illeti a szakácsot, testben és lélekben is kiválóan megágyazott a délutáni beszélgetésnek. De előbb még mind kocsiba pattantunk, hogy megtekintsük a kastélyt. Merthogy Turán olyan is van, bizony, nem is akármilyen. Nem túl nagy, de nem is kicsi. Éppen tetszetős. Éppen olyan, amibe a házigazda, Pintér Zsolt, nagyon helyesen egy mesemondó rendezvényt álmodott meg. (Sőt, Zsolt szervezésében már volt is hasonlóra példa, méghozzá nem elhanyagolható részvétellel.) A kastélykertben csatlakozott hozzánk három további résztvevő, így a Csűrdöngölőbe már kissé kibővült társaságunk érkezett vissza.

A nap hátrelévő része bemutatkozással, mesemondással és vitákkal telt. Ez a rendezvény valóban egy tető alá kerítette az egyébként csak szétszórtan tevékenykedő mesemondók egy szeletét. Szükség is van rá, efelől senkinek nem is volt kétsége. Hasonló céllal jött létre a Meseszó egyesület is, amelynek születéséről Tóth Kriszta nagy örömmel tájékoztatott bennünket. Az együttműködés irányát már persze egyénenként különféleképp képzeljük el, de azért a Csűrdöngölőben talán valami mégis elkezdődött.

A bemutatkozást igyekeztünk mesemondással egybe kötni, amit eleinte még tartottunk is, de mert közben rengeteg kérdés merült fel, később idő hiányában a történetek sajnos már elmaradtak. Mesével ketten szóltak igazán a szívemhez. Mindig irigyeltem, ha valaki hitelesen tud igazán ízesen beszélni, és Bukovics Jánosnak ez szemlátomást a világon semmi nehézséget nem okoz. Története pedig a furfangos orvvadászról ezen felül fordulatos is volt, vicces is, igazán remekül szórakoztam rajta. A másik különdíjat Sőrés Rozinak szeretném kiosztani, aki leginkább egy kis kiegészítő elemmel kápráztatott el. Felkeltette az érdeklődésemet a meséket felvezető képek iránt, az ő nulladik bekezdése éppen olyan elragadó volt, mint Rozi temészete maga is. Mindenképpen ki fogom dolgozni a saját változatomat, azt a holdról éneklő arany gerlicémet, akinek a tollairól lepereghet a történet. Jómagam egyébként viszonylag az elején kerültem sorra, azt hiszem, akkor sikerült tényleg megérkeznem. Legalábbis annak halltán, hogy már a speciális relativitáselméletről is meséltem, a Csűrdöngölő Alkotóháznak még a falai is vagy tíz centivel közelebb húzódtak, én úgy láttam. Így aztán, noha eredetileg erre a szekcióra egészen mást gondoltam ki (amolyan környezetbe illőbbet), mégis fizikus mesét fűztem a bátor legények és világszép leányok közé. (A Kiberiáda egy tudományos nyelvi leleménnyel kevésbé terhelt történetét választottam.)

A bemutatkozások közben a vita parazsa a mese vs. üzlet vonalon izzott fel újra és újra. Nagyon eltérőek a vélemények arról, hogy a mesemondás színpadi műfaj-e vagy kiscsoportos tevékenység, vagyis hát milyen rendezvényre való egyáltalán? A közös nevező helyén abbeli vágyunk állt, hogy a mesemondásról peregjen le az a modern tévhit, miszerint a mese csak a gyerekeknek való, illetve ezzel egy időben lopódzzék be a mesemondás újra a mindennapjainkba. Van, aki félig poénnak

szánva ezt egyenesen egy közös kukoricamorzsolás romantikus keretébe foglalná, de az tény, hogy a ma divatos hagyományőrző mozgalmak talaján a népi mesemondás percek alatt vet(hetne) gyökeret. De azért sokan evezünk más vizeken, a modern meséknek, vagy éppen más népek történeteinek éppúgy van érdeme és keletje. Nekem az a benyomásom támadt az elbeszélt tapasztalatok alapján, hogy tulajdonképpen még a hazai piac sem határozta el magának, mit kezdjen velünk, mire jó, hogy is jó a mesemondás. Ez szerintem egy valóban fontos pillanat, hiszen még nyitott a kérdés. Most lehet csak igazán ezerszínűt álmodni.

Sok érdekfeszítő beszélgetéssel a hátunk mögött esteledett ránk ez az igazán jól eső szombati nap. Hűvös is lett, késő is lett, így Erikával végül elszántuk magunkat az indulásra. Hazafelé egyebek közt megvitattuk a mesemondás anyagi realitásait, kikérdeztem a méltán népszerű fenyőkúti mesetáborról, és nem utolsó sorban megállapodtunk abban, hogy Turára legközelebb is eljövünk.

Köszönet a remek beszámolóért Szilvinek, akit egyébként hamarosan meghallgathattok a Mítoszok Csatáján :)