A véletlen úgy hozta, hogy egymást követő napokon kóstolhattam meg a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnél (barátainak csak MKNE) BioBia vadnövényes finomságait, illetve én magam is főztem valami "vadat": csipkebogyó lekvárt, ami a naptáramban hetek óta a "csipkebigyó" felirat jelzett nekem előre, hogy el ne felejtsem.
No de először Biáról: már hosszú ideje követem nyomon facebookon a BioBia Porta Pajta Szálló oldalán Németh Bia tevékenységét, Dénes Andrea Erdőkóstoló blogjával egyetemben, és így távolról is igyekszem figyelni és tanulni. Mindketten a mindenféle izgalmas, vadon termő ennivalók jó ismerői, csuda inspiráló fotókra és receptekre lehet szert tenni az oldalaikon. Sajnos személyesen eddig még egyikükhöz se volt szerencsém, ezért örültem olyan nagyon, amikor megtudtam, hogy az MKNE Ökoesték sorozatában ezúttal Bia lesz a vendég. Kicsit késve érkeztem a Pulikuckóba, de azonnal magába fogadott az egyesületnél megszokott közvetlen hangulat. Régi ismerőseim szeretettel üdvözöltek és azonnal helyet szorítottak nekem a Bia finomságaival megrakott asztalnál. Volt ott erdei gomás céklakrémes házikenyér, a facebookról már jól ismert, de általam először megkóstolt "medvehagyma bigyó" (a medvehagyma termését teszi el kapribogyó szerűen Bia), nyersen fogyasztható gombák, néhány érett csipkebogyó... Legjobban az a nagy kupac zöldsaláta lelkesített, amiben rögtön felfedeztem kedvencemet, a turbolyát. De újdonságként derült ki számomra, hogy ehető a galaj is, meg a vékony, snidlingre emlékeztető kígyóhagyma, aminek az ízével alig tudtam betelni. A felhozatal kevésbé vad részéhez tartozott az aszalt alma és az aszalt füge, ami a Mecsek Zöldutas fiatalok házi készítésű aszalójában készült.
(fotó by MKNE)
A kulináris élvezetek mellé pedig sok-sok remek sztorit és hasznos ismeretet kaptunk, alig győztem jegyzetelni a rengeteg zöld szervezet nevét, amiket mind meg szeretnék ismerni. Megtudtam, mi az általam beszédtechnikán rendszeresen gyakorolt versben szereplő "cserény": lapos aszalókosár! De ma már inkább néprajzi múzeumban találni ilyet. Azért jó kis szó! Szó esett a medvehagyma egyre aggasztóbb helyzetéről is: hogy szegény éppúgy divatba jött, mint a hóvirág, és lassan megérdemelne egy védetté nyilvánítást, de valamiképp mérsékelni kéne a túlgyűjtését. (Első sorban a kamionszám külföldre hordott hagymákra gondoltak a beszélgetés résztvevői). Hasonlóan fontos lenne a "felelősségteljes turizmus"ra való odafigyelés Magyarországon, hogy ne terheljük túl se a környezetet, se a népszerű üdülő- vagy fesztiválfalvakban élő embereket. Van még miben fejlődni, na.
De a borongós gondolatok mellett Bia örömmel mesélt az általa tartott Ökobüfék sikeréről, hogy az emberek nyitottak és érdeklődőek, szívesen rendelnek esküvőre, érettségibankettre is helyi termékekből és erdei növényekből álló menüt, viszik őhozzá a Kab-hegy oldalába osztálykirándulásra is a gyerekeket, ahol megismerkedhetnek a vadon termő gyógy- és ehető növényekkel. Bia a környékbeli falvak közösségi életének szervezésében is részt vesz, a Madarak és fák napján nyugdíjasok, diákok és sérült emberek ünnepeltek együtt a szabadban.
A tanulság? A nem túl meglepő és szokásos "mérték". Hogy lehet kirándulni, erdő-mező gyümölcseit fogyasztani, vidékre utazni, csak mértékkel és tisztelettel. Sőt, kell is!
Másnap Bia előadásától fellelkesítve vettem elő a mélyhűtőből az ősz óta sorára váró csipkebogyó - és somkészletet, amire most lett végre időm, hogy elkészítsem. A művelet valóban meglehetősen macerás, de a végeredmény mindent megér. De ha az embernek olyan jó társasága akad hozzá, mint nekem, akkor még a macera is feledhető. :)
Itt olvadnak ki a csipkebogyók és a somok:
Puhára főztük őket:
Nagyobb lukú teaszűrőn átpasszíroztuk. Ehhez a fakanál megfelelőbbnek bizonyult az addig használt evőkanálnál. Korábbi tapasztalataimból okulva két teaszűrőt is befogtunk a művelethez.
Amíg ketten a teaszűrőn átpasszírozással bíbelődtek, addig egy harmadik ember a sűrű szűrő helyett használt olajlefogó szita lukacsain passzírozta át másodszorra a masszát. (Mégkisebb lukú szűrőt nem sikerült találnunk, de alighanem ez a nagy felület kényelmesebb és praktikusabb is egy csepp teaszűrőnél).
A készülő lekvárt másodszorra és megfőztük és forró gőzzel csírátlanított üvegekbe töltöttük. Cukrot, tartósítószert egyáltalán nem tettünk bele, de nem lett olyan vadul sok lekvárunk, másrészt ideje se lesz megromlani.
Párom kóstolgatja a készülő lekvárt :) Jó lesz!
És íme a végeredmény! :) Szorgos segítőink is hazavihettek egy-egy üvegcsével, és még nekünk is bőven maradt. Most aztán kenhetjük, kenyérre, kölesre, sütibe... :)))
Amíg a bogyók főttek, sütöttünk gyurmát is. :P A pici makkok fülbevalók lesznek, a levelek kitűzők, a nagy makk talán medál vagy csak szobadísz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése