Nyári napforduló:
Szent Iván-nap, Szent Iván-éj, Keresztelõ Szent János napja, "virágos" Szent János napja, nyári napforduló, Alban Hefin (druida), Alban Heruin ("A Part Fénye": a "Föld Fénye" és a "Víz Fénye" - azaz a két napforduló közti ünnep), verbéna-ünnep (spanyol), Tölgyünnep (kelta)
(Keresztelõ Szent János: Firenze védõszentje. Ez a nap a születésnapja.)
Csillagászat:
A napforduló (latinul solstitium (sol+stare)) csillagászati kifejezés, mellyel aNapnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. Valójában az év két pillanata, a Nap legmagasabb déli, illetve északi pozíciója a Baktérítőn, illetve aRáktérítőn; az az időpont, amikor (látszólagos) éves égi útján a Nap észak-déli mozgása valamilyen irányba megváltozik.
A nyári napforduló alkalmával a nappal, a téli napforduló alkalmával pedig az éjszaka a leghosszabb, azonban a téli, illetve nyári napforduló ellentétes a Föld déli és északi felén.
Szent Iván:
Szent Iván éje a napforduló misztikumával, mágiákkal, apró csodákkal fűszerezett éjszaka. A napfordulót már a keresztény egyház létrejötte előtt megünnepelték Egyiptomban, a közelkeleti népeknél.
Ez az éj titokzatos értelmű és hatású népi virrasztás: a fény az élet, a szerelem, a termékenység ünnepe. Még a XX. században is a határban rakott nagy tüzek mellett töltötte az éjszakát az egész falu, énekkel, szertartásos táncokkal ünnepelve az élet diadalát.
A nyári napfordulós tűzünnepet Szent Iván napjának előestéjén tartották, de mára a csilalgászati értelemben vett nyári napfordulót tartjuk a helyes időpontnak.
A régi korok emberei a tüzet a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintették. A tűznek különös jelentősége volt, azt őrizték, nem szabadott kialudnia, a házban égő tűzbe szemetet nem dobtak. Szavaink és gyermekjátékaink megőrizték ezt (háztűznéző, Bújj, bújj itt megyek). Így már érthető, hogy a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakoroltak Európa szerte ezen az éjszakán.
A Kárpát medence nagyon sokáig kelta hatás alatt állt, erről a feltárt leletek is tanúskodnak. A kelta hagyományokból így sok fennmaradt. Szerintük a Napisten és Földanya nászünnepe ez az éj (neve Tölgy ünnep), és Litha, a napforduló istennője védelmét élvezi. Ez az év leghosszabb napja, a Föld a bősége, ereje teljében van. A csúcspont. E nap alkonyán megnyílnak a világok közti kapuk és a tündérnép átjön a mi világunkba. Fogadjuk őket szeretettel, vendégeljük meg őket. A dolgok ma megkeverednek, az ellenkezőjükre fordulnak. (Shakespeare: Szentivánéji álom). Ez a nap a kívánságok ideje.
A kelták együtt éltek a természettel, követték annak ritmusát. Az évszakok váltakozása szerint négy részre osztották az évet a két napéjegyenlőség és a két napforduló szerint. Hitük szerint az évszakválasztó határnapok és a négy kozmikus fordulónap mágikus erőkkel bírtak. A kelták mindig napnyugtától napnyugtáig számítottak egy napot. Ezért ünnepeik is a megadott nap előestéjén kezdődtek.
Ehhez a kozmikus fordulathoz kötődik Keresztelő Szent János ünnepnapja a magyar néphagyományban. Keresztelő Szent János az utolsó próféta és Jézus előfutára, ő kereszteli meg Jézust. Az ő személye kapcsolja össze az Újszövetséget az Ószövetséggel. A keresztény egyház Szent Jánost tette e nap védőszentjévé, ünnepe az V. századtól vált általánossá. Az egyház a középkori liturgiában építette és megszentelte a Szent Iván napi tüzet.
Ehhez a tűzgyújtáshoz különböző hiedelmek kapcsolódnak.
A félig elégett nagyobb faágak, faszéndarabok az eresz alá helyezve, a ház különböző sarkaiba rejtve, vagy amulettként helyezve a testre megvéd az ártó hatásoktól (villámkár, dögvész, betegségek, köd, jégeső, rontás). A füsttel az ártó szellemeket űzték el. A tűz maradványaival körbejárva a földeket bő termést segítettek elő.
Ezt a tüzet egészség varázslásra is használták. A tűzben elégetett, megégett, megfüstölt növényeknek (fodormenta, vasfű, bodza) gyógyító hatását vélték, a tűz átugrásakor a betegségek elmúlását kívánták (Kezem-lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjon).
Szerelemvarázsló, párválasztó célja is volt a szertartásnak. A tüzet lányok gyújtották meg. A tűz meggyújtásának és átugrásának szertartásos módja volt. A tűz átugrásakor párosító és kiházasító dalokat énekeltek. Mindig annyiszor énekelték, ahány lány volt a csoportban. Gyakran elhangzó szó az énekekben a rutafa, amely a szüzességre, a két ága pedig a tiszta szerelemre utalt.
Érdekes, misztikus része a néphitnek az aranyosan fénylő páfrányvirág megkeresése. Aki megtalálja a páfrány virágát (csak ezen az éjjelen virágzik és csak néhány percig), az megérti az állatok nyelvét, meglátja a földbe rejtett kincseket és láthatatlan lesz. De vigyázni kell, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsájthat az emberre.
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium:
A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög-szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a nyelveken szólt eleinkhez.) Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.
A katolikus egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent János esetében ünnepli névnapként a szent feltételezett evilági születésnapját. A napfordulati János-nap kiválasztásakor az egyházdoktorok a Szentírásra támaszkodtak.
A növekedés a téltől nyárig hosszabbodó nappalokra, az alábbszállás a nyártól télig rövidülő napokra is érthető (mennél alacsonyabban jár a Nap, annál rövidebbek a napok, és fordítva). Bod Péter XVIII. századi leírása jelzi, hogy az ő idejében a János-nap napfordulat-ünnep jellege köztudomású volt: „Néhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a’ maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult.” Dömötör Tekla hívta fel a figyelmet arra az énekbe foglalt előírásra, mely szerint az Iván-napi tüzet „négy szögre rakálták” (rakták). Ez a négyszög bizony a Nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi.
