http://www.youtube.com/watch?v=TwxnPzMo36Y

na most lehet, hogy ezért megköveztek, de én ezt annyira szerettem gyerekkoromban... most néztem újra, és szerintem hatalmas ötlet volt ez a mesesorozat. :) annyira kedves, olyan igazi... remélem majd az én gyerekeim is ilyeneken nőnek fel.

BÉLA KIRÁLY ÉS A BANKÓ LÁNYA (Régi magyar mondák)

- A Semptei Névtelen költemdnye nyomán -

Lovagi tornára, vitézi próbára hívta az urakat III. Béla király, meghívta Bankót is, aki már sok csatában megmutatta karjának erejét.

- Hej - sóhajtozott Bankó -, ha megvolna a régi erőm! De csúffá tesznek, érzem, hogy csúffá tesznek a fiatalok a király udvarában!

Addig sóhajtozott, addig búslakodott, amíg elébe állott kilenc szép lánya közül a legkisebb, az volt a legszebbik: - Én szerelmes atyám, neked fiúmagzatot nem adott az isten, én leszek hát a fiad! A hajamat vágasd le, a ruhámat huszármódra csináltasd, adj velem jó lovakat és fegyverhordozó szolgát a többit bízd rám. Felmegyek a királyi udvarba, és amint fiadnak illik, úgy teszek.

Mit tehetett a vén Bankó? Hamar felkészítette a lányát, adott melléje néhány jó katonát, s azzal elbocsátotta a király udvarba.

Amikor Béla király az ifjút meglátta, erősen elcsodálkozott. Az ifjú legényesen járt, de a tekintete mást mondott: szép lánynak a pillantása volt. Nézi-nézi a király a szép ifjút, aztán mondja neki:

- De honnat való vagy, és kicsoda vagy te.? . .

Mert ha leány volnál, igen szeretnélek,

Budánál, mindeneknél inkább becsülnélek.

De a vén Bankó lánya nem árulta el magát, hanem nagy büszkén így szólott:

- Vagyok olyan legény, mint a király legjobb vitéze!

„Na megállj, majd próbára teszlek én!" - gondolta magában király. Mindjárt parancsot is adott százhetvenhét vitéznek, hogy minden vitéz teljes fegyverzetben Buda piacára menjen, de hozzon magával orsót, rokkát valamennyi. Mert ha a Bankó lány küldött, a lány az orsót, rokkát veszi szemügyre, de ha legényt, az elmegy mellette, és a fegyvert fogja megtapogatni.

Mindjárt kiállt a százhetvenhét vitéz Buda piacára, ott mutogatta a sok orsót, rokkát,de hiszen mutogathatta, mert Bankó lánya elvette az egyik vitéz erős kézíját, rátette a nyílvesszőt, és kemény feszítéssel felhúzta az íjat.

Amikor a vitézek ezt látták, újra próbára akarták tenni és azt mondták:

- No, ha olyan nagy legény vagy, ám lőjünk célba mindnyájan!

Egymás után próbálkoztak a vitézek, hát egy sem talált célba! Bankó lánya volt az utolsó: egyenesen beletalált a cél közepébe.

Erre a vitézek mindjárt azt mondták:

- Te vitéz ifjú, jer, vessünk most követ!

Egymás után hajítottak a vitézek, Bankó lánya volt az utolsó, hát messze túlhajította őket.

Akkor a százhetvenhét vitéz tanácskozni kezdett, aztán közös akarattal azt mondták:

- Jertek, fussunk pályát!

Mindjárt megfutották,a vitézek a pályát, Bankó lánya utolsónak indult, s hát ő lett az első!

Amikor háromszor győzött, azt mondták a vitézek:

- Jere, üljünk mindnyájan a boritalnak! Nagy asztalt hozattak, ott körül leültek, a vén Bankó lányát középre ültették, és,a jó bort egymásra köszöntötték.

Addig köszöntötték, míg mind megrészegedtek. Csak a vén Bankó lánya maradt józan: felvett egy kupa bort, a vitézekre köszöntötte,.és a király egészségére megitta.

Amikor az urak kijózanodtak, elmentek a királyhoz, és jelentették:

- Felséges királyom, nem lány ez, hanem: vitéz, mindenkit legyőzött a vén Bankó fia. Céllövésben Ő a legjobb, futásban is első, kőhajításban is győzött, még a borivásban is levert minket.

De a király még mindig gyanakodott, mert erősen megnyerte a szívét a vén Bankó lányának szeme pillantása. Azt mondta a vitézeknek

- Még egy próbát teszünk! Elmegyünk együtt a fürdőbe!

Ott ül a fürdőben már az egész csapat, ott ül a fürdőben maga király ,is. Egyedül a vén Bankó lánya nem akar fürdeni.

Azt parancsolja akkor a király:

- Hallod-e, te Bankó fia! Jere, fürödj velünk!

Azt feleli akkor a vén Bankó lánya:

- Ó, hatalmas király! Mennék én fürdeni, vígan lubickolni, de most kaptam levelet édesapámtól, s halljad, mit ír:

Törökök, tatárok minden váraimat

Égetik, rabolják minden tartományomat.

Ugrik erre a király a fürdőből, felöltözik mindjárt, és azt mondja a vén Bankó lányának:

Siess, fiam, haza, oltalmazd földedet,

Te szép váraidat, te szép örökségedet,

És a te atyádnak tápláljad vénségét!

Mindjárt ajándékokat hozat, a vén Bankó lányát gazdagon, -megajándékozza, szépen elbúcsúztatja.

Akkor Bankó lánya beszállt egy szép könnyű gályába, hogy a Dunán aláereszkedjen.

Kigyűltek a vitézek a Duna partjára, ott állott a király is, búcsúztatták a vén Bankó fiát: aki az összes vitézeket legyőzte.

Amikor a gálya elindult, a vén Bankó lánya a gálya végébe futott, hogy a királytól végső búcsút vegyen. Kikapcsolta szépen legényes dolmányát, és megmutatta a királynak szép két almáját.

Teremnek-e, király a te birodalmadban,

A szép kertjeidben ilyen drága almák,

Mint az én kertemben, kik előtted voltak?

Budára hoztam volt a két drága almát,

De nem tudtad, király, megszegni az almát!

- Utána, utána! - kiáltja a király, s a vitézek mindjárt csónakba, sajkába ugranak, úgy mennek a gálya nyomában.

A király pedig ezt kiáltja a vén Bankó lányának:

- Örök feleségem leszel!

De hiszen kiálthatja, a vén Bankó lánya kikacagja, a gálya pedig olyan sebesen repíti, mint a szél.

Amikor a szép lány hazaérkezik, mindent elmond az apjának, és most már együtt kacagnak a királyon, aki ugyan felsült.

Manó mesék

jó időnként rábukkanni valakire, aki szintén mer még a (húúú de elcsépelt, de mégis ideírom) "mai világban" tündéreket, manókat, királylányokat álmodni! először azt hittem, hogy valami silány Boldizsár Ildikó-Szegedi Kata koppintás, de nem. Hasonló, és mégis más, kicsit ügyetlenebb, "gyerekesebb" munka, de éppen ettől másban jobb, valahogy... őszintébb. Amikor még nem gyermek módra akar valaki alkotni, hanem tényleg gyerek. Nagyon szerethető.

Csak ennyit idézek Szabó Kata és Dobay Orsolya munkájából:

" Engem Tavaszi Ezüst Harmatcseppnek hívnak - jelentette ki komolyan a kislány. (...) De mindenki csak Cseppecskének szólít, mert egy pici tündérnek túl komoly lenne egy ilyen hosszú név".

:)

és néhány mese címe, hogy kedvet kapjatok hozzá:

Köd és tündérkönny

Hubert, a kis manó

A diófa tündére

Hanna-Lea, a Szél Táncosa

A kisfiú és a sárkány

Hosszúszakállú Mérges Teorx meséje

A Tündérkirály egyetlen éjszakája

Távolország útjai

...

A Loreley

Nem értem, a dal mit idéz föl,

S hogy oly bús mért vagyok:

Egy régi, régi regétől

Nem szabadulhatok.

Már hűvös az este; a Rajna

Nyugodtan folydogál;

A hegycsúcs lángsugarasra

Gyult alkonypírban áll.

Ott fent ül – ékszere csillog –

A leggyönyörűbb leány;

Aranyhaja messzire villog

Arany fésűje nyomán.

Aranyban aranylik a fésű,

S közben a lány dalol;

Hatalmas zengedezésű

Varázs kél ajkairól.

A hajósnak a kis ladikban

Szive fáj, majd meghasad;

Nem le, hol a zátony, a szirt van –

Fel néz, fel a csúcsra csak!

Végül ladikot s ladikost a

Mélységbe nyel – úgye? – az ár …

S hogy ez így lett, ő okozta

Dalával, a Loreley.

(Heinrcih Heine

Szabó Lőrinc fordítása)

Lányrablás- második rész

Akkor elővágtatott a legkisebb Apor fiú és vele a katonái. Szembefordultak a keresztényekkel, és feltartották őket. De a vásárosok egyre jöttek: a nagy tömeg elnyomta a pogányokat.

- Előre! Fel a várba! -, kiáltotta Mikéné.

De akkor a középső fiú vágtatott elébük; azzal is megvívtak. Most már egyenesen fellovagoltak, a vár kapuját betörték, és a vár udvaráról azt kiáltotta Mikéné:

- Add vissza a lányomat, te Krisztus-tagadó!

Mondotta Imola is, csendesebb szóval:

- Békítsük meg anyámat, légy keresztény!

Akkor Apor István azt mondotta:

- Én az ősi hitet el nem hagyom. De vért eleget ontottunk a mai napon, két öcsémet, drága testvéremet, ím, elveszítettem. Béküljünk meg egymással, mert én megígérem, szavamat meg sem másolom, hogy a gyermekeimet megkereszteltetem, hogy a keresztény hitben nőjenek fel.

Most már Mikéné asszonyom is megengesztelődött, megbékült a fegyveres nép is. A holtakat nagy sírással eltemették, azután a fiatalokat összeeskették. Apor István állotta a szavát: minden gyermekét keresztény hitben neveltette.

(Régi magyar mondák)

"a pusztalakó népek elgondolása szerint az ég a földi ember sátrának a mása, vagyis maga is sátor, s amint az ember sátrának van kinyílása, az ég sátrának is van, a csillagok csillogása sem más, mint a sátor lyukain átszűrődő égi fényesség. A hét régiónak megfelelően hét nagy nyílása van az égboltozatnak (...), egy tengely körül forog (kacsaláb). Ahol az elképzelt tengely a földet éri, ott van a Világ Közepe (...)".

Komjáthy István: Mondák Könyve

"Látod-e azt a kicsinyke utat?

Benőtte a tüske és bozót

Az Igazságosság Útja az,

De ritkán hordoz utazót.

"És látod-e azt a széles utat,

Mely ott fut a liliomok között?

Arról, a Gonoszság Ösvénye bár,

Sokan hiszik, hogy a Mennybe vezet.

"És látod-e azt a kicsinyke utat

Ama páfrányos domb oldalán?

Az az út visz Tündérföldre el,

És oda kell érnünk ma éjszakán."

Thomas the Rhymer

(ezt a verset egyszer Dalnoktól kaptam, és A vízbe fúlt szeretők című könyvben szerepel. Mostanában pedig ritkán járok erre, mert épp a Mondák könyvét olvasom, és nem népmeséket, így nincs miből válogatni, de ha befejeztem az élettan2-t, majd keresek nektek valamit. :)