Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon Samu. És Samu szörnyen utálta a magasságot. A mélységet. Vagy lenézni egy barlang plafonjáról.
Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha Samu embergyerek. Vagy kisoroszlán. Esetleg zebra vagy farkaskölyök. Nagyjából bármi más, mint… kis patkósdenevér a Szemlő-hegyi-barlangban.
Denevérnek a tériszony nem a leghasznosabb tulajdonság. Ráadásul fejjel lefelé lógva még szédült is. Úgyhogy nem lógott. Gyalog közlekedett, méghozzá fejjel felfelé.
Pedig eleinte olyan jól indult minden…
Samu első emléke az volt, hogy a mamája suttogott a fülébe:
− Na, kié a világ leggyönyörűbb orrlebenykéje? Na, kié? Kié a legszépségesebb farokvitorlácska? Na, kié? És a legédesebb pici pracli? Naná, hogy a Samukáé!
Valószínűleg minden denevérmama és embermama hasonló dolgokat suttog a kicsinye fülébe a kezdet kezdetén. És Samu úgy gondolta, ő a legszebb, a legtökéletesebb denevérgyerek a világon.
Hanem azután Mama elrúgta magát a barlang tetejéről, és a rémülten kapaszkodó Samukával együtt elindult vadászni.
− Jííííííííííííííííííííí! − visított rémülten Samu.
− Pici fiam, ne sikíts, nem hallom tőled rendesen, hogy merre vannak az éjjeli lepkék! – kérlelte a mamája. De minden hiába volt. Samu visított, sivított, és könyörgött, hogy azonnal szálljanak le valahova, mert nem bírja elviselni a rettenetes mélységet, magasságot, gyorsaságot.
− Na, mi az, Klementina, nem denevérkölyköd született, hanem kisegered, aki utálja a repülést? – gúnyolódott egy arra szálló ismerős denevérmama.
− Samu igazán rendes kisdenevér, csak még szokatlan neki a repülés, hiszen épp most jött világra! – vágott vissza Klementina. – Csukd be a szemed, kisfiam, hátha úgy jobban megy! – súgta oda Samunak, aki szorosan behunyta a szemét.
Ez valamennyire segített. Attól kezdve, ha Klementina vadászni indult, Samu szorosan behunyta a szemét.
Hanem eljött az az idő is, amikor a nyolchetes kisdenevérek már nagy, „óvodás” denevérgyerekek lesznek és önállóan kéne tudniuk repülni. A barlangi denevér oviban már sorra lógtak egymás mellett fejjel lefelé a jól nevelt, nagyra nőtt denevér csemeték, azután egymás után lendültek ki könnyed suhanással a barlang nyílásán. Csak egy maradt: Samu. Aki nem lendült. Nem suhant. Hanem lefelé vette az irányt, és lemászott a barlang aljára, elindult kifelé – gyalog.
Hanem mégsem ő volt az egyetlen denevérgyerek, aki a barlangban maradt. Hirtelen szárnysuhogást hallott, és megjelent felette egy denevérlány: olyasmi korú lehetett, mint ő maga.
Samu szomorúan pillantott fel rá: azt hitte, már senki nincs a barlangban rajta kívül, így nem fogja látni a többi denevér a csúfos pillanatot, amikor ő repülés helyett mászni kezd.
− Te is csak azért jössz utánam, hogy gúnyolódj rajtam? – kérdezte mérgesen.
− Dehogy akarlak bántani! – mondta meglepetten a másik. – Igazából segíteni szeretnék rajtad. Mi baj, miért nem repülsz? Eltört valamid?
− Nem, sokkal rosszabb – vallotta be pironkodva Samu. – Félek. Amíg a mamám repült, mindig becsukta a szemem és próbáltam nem figyelni az ultrahangokra, amik a messzi sziklákról verődtek vissza. De önállóan repülni így nem lehet. Úgyhogy most nem tudom, mi lesz velem. Arra gondoltam, ha mindenki kirepült a barlangból, én is kisurranok és elmegyek az egerek közé, hátha azok majd befogadnak.
− Nagyon rossz érzés félni. Főleg olyan dologtól félni, ami fontos lenne neked – mondta együttérzően a denevérlány, és esze ágában sem volt gúnyolódni. – De nem vagy te egér. Nagyon kedves, csinos denevér vagy. Közöttünk van a helyed! Kell lennie valami megoldásnak.
− Rajtam csak a varázslat segíthet! – legyintett lemondóan Samu.
− Varázslat? – gondolkodott a denevérlány. – Nem is rossz ötlet! Viszont sajnos csak egy valakit ismerek, aki tud varázsolni. Az pedig senki más, mint a Barlangi Banya!
− Hű, te, ennél még az is jobb, ha beállok egérnek! – szörnyülködött Samu. – Hiszen ő egy igazi gonosz boszorkány!
− Biztos vagy te ebben? Ha mérgében egérré változtat, vagy békává, legalább nem lesz többé gondod a tériszonnyal. De még az is lehet, hogy jó kedvében találod!
− Végülis… Ennél rosszabb már aligha lehet! Egy próbát megér – állt rá a dologra Samu. – Köszönöm a jó tanácsot, akkor megyek is a boszorkányhoz!
− Várj, vár, jövök veled én is! Ha már ilyen tanácsokat osztogatok neked, minimum, hogy elkísérlek az úton! – mondta gyorsan a denevérlány, talán azért is, mert kezdte megkedvelni Samut.−Egyébként Fruzsinának hívnak – nyújtott szárnyat Samunak. És szolidaritásból leszállt mellé a földre.
Így indultak ketten a boszorkány barlangmélyi kunyhója felé – gyalogosan.
Igen messze lakott a boszorkány a denevérek lakhelyétől. Három nap, három éjszakát gyalogolt a két kis denevér, mire megérkezett a boszorkához, aki épp a konyhájában volt. Nagy üstökben főzte a macskafarkat, békacombot, vagy talán csak gulyáslevest pudingos galuskával.
− Az a legenda járja, hogy ha a boszorkát jó kedvében találod, mire hazaérsz, megfőzi a kedvenc ételed! – súgta Samu Fruzsinának és nagyot kordúlt a gyomra.
− De ha tiszteletlen vagy, boróka bokorrá, békává vagy kisegérré változtat! – súgta vissza Fruzsina.
Samu pedig hangosan, bátran így szólt:
− Szerencsés jó estét kívánunk, kedves Öreganyánk!
Erre hatalmas csendülés-kondulás támadt, és a boszorkányok konyhájából kiperdült egy hosszú-hosszú, bibircsókos orrú, csúf banya!
− Szerencsétek, hogy öreganyátoknak szólítottatok! Különben varangyos békává változtattalak volna mindkettőtöket most ízibe! Vagy belefőzlek a babgulyásba! Ezer éve nem ettem ilyen zsenge denevért! De mi szél hozott ide benneteket a barlang mélyére, ahol a madár se jár?!
− Kedves Öreganyám, − folytatta Samu, még a hangja sem remegett meg – én talán még annak is jobban örülnék, ha a bablevesben végezném levesbetét gyanánt. Egy fabatkát sem ér az életem. Hát élet ez?
− No, no, no! – lépett közelebb a banya, csúnyának csúnya volt, de egyáltalán nem látszott már barátságtalannak és tőle telhető kedvességgel lapogatta rücskös-gacsos kezével a kis denevér háta tájékát. – Mitől vagy így nekikeseredve, édes gyerekem, hogy már a boszorkány levesében is szívesen végeznéd?
− Denevér vagyok édes Öreganyám, de milyen?! Nekem tériszonyom van! Amíg a többi denevér boldogan száll az ég felé, én lenn a földön kuporgok, mert félek a magasságtól, a mélységtől, a repüléstől!
− Az nagy baj… − gondolkodott el a boszorka.–Denevérnek a repülés a lételeme. Talán egy megfelelő bájital segíthetne… − vakargatta a fejét a boszorkány. – Én ugyan egy gonosz, vén szipirtyó vagyok, de nekem is lehet jó napom. És mert ilyen bátrak voltatok, hogy bár tudtátok, hogy nem jó a hírem, mégis eljöttetek hozzám segítséget kérni, és olyan kedvesen köszöntöttetek, megpróbálom megtenni, ami tőlem telhető. Valamelyik dédnagynénikém jótét boszorkány volt, valahol a konyhaszekrény legfelső polcán meg kell lennie a bájital gyűjteményének…
A boszorka beinvitálta őket a konyhába, azután keresett, kutatott. A két kisdenevér is segített neki felforgatni a konyha minden rejtett zegét - zugát, majd a boszorka egy diadalmas rikkantással előhúzott egy vaskos, porlepte szakácskönyvet:
− Ha! Ez az! Bibircsókos Begónia dédnagynénikém legfájintosabb bájital receptjei! Nézzük csak… Szerelmi bájital, Bájital visszér ellen, Bájital főfájásra és hascsikarásra, Bájital békává vált királyfiak számára… Bájital tériszony ellen! Ez kell nekünk! Itt azt írja, pontosan éjfélkor kell meginni… Éjfélig még van fél óránk, gyorsan összerittyentem nektek gyerekek, addig is egyetek egy kis fülbemászó pogácsát, biztosan megéheztetek az úton.
− Fülbemászó pogácsa! – mondta boldogan Fruzsina – Édes Nagyanyó, hát honnan tudta, hogy épp az a kedvencem?!
− Ugyan-ugyan, egy kis csekélység! – pironkodott a boszorkány. Azután nekilátott megfőzni a tériszony ellen való bűbájos orvosságot.
Éjfél fele a boszorkányüstben már bőszen fortyogott valami élénk narancssárga színű lé. A boszorka Samut odaállította a kondér mellé és egy jókora merőkanállal töltött számára egy hatalmas bögrébe. Samu bizalmatlanul szemlélte a bögre tartalmát. Mi van, ha boszorka csak színlelte, hogy jó napja van és mégis be akarja csapni őket? Esetleg átváltoztatja valamivé, mint szegény Szép Borókát abban a másik mesében? De nem volt veszítenivalója: annál bármi jobb, mint gyalogdenevérnek lenni. Óvatosan belekortyolt az italba:
− Fujj, ennek sütőtök íze van! – súgta oda Fruzsinának – Legalább egy kicsit lenne bőrfutrinka vagy pláne cserebogár íze!
De azután hősiesen fenékig ürítette a bögrét.
A boszorka még egy varázsigét is elmormolt, hogy jobban hasson az ital:
„Macska füle, kajla fürj,
Denevérszárny most repülj!”
− Érzel-e valamit? – kérdezte Fruzsina kíváncsian méregetve Samut.
− Mintha lenne valamiféle bizsergés a szárnyaim hegyében… − mondta elgondolkodva Samu.
− Esetleg megpróbálhatnál repülni! – javasolta Fruzsina.
− De hát te is tudod, hogy nem tudok! – méltatlankodott Samu.
− Honnan tudod, ha meg se próbáltad? – kérdezte a barlangi banya ravasz tekintettel. – Csak onnan a könyvespolc tetejéről!
Végülis, a könyvespolc teteje még nem olyan magas, mint a barlang plafonja. Samu óvatosan felkapaszkodott, azután… elrúgta magát, pont úgy, mint az anyukája annak idején.
− Juhú, Samu röpül! – ujjongott Fruzsina és utánaszállt.
Boldogan csapongtak a boszorka konyhájában.
− Na, most próbáld meg odakint! – bíztatta Samut a boszorkány és szélesre tárta a konyha ajtaját.
Fruzsina aggódva figyelte, mi lesz: de Samu egy elegáns surranással már kint is termett és szép nagy tiszteletkört írt le a barlang mennyezetéig emelkedve.
− Köszönjük édes Öreganyánk! – kiáltotta vidáman Fruzsina, cuppanós puszit nyomott a boszorka bal orcájára és Samu után repült.
− Köszönöm, köszönöm drága Öreganyám! – kiáltott Samu is.
− Nincs mit, igazán nincs mit, drága gyerekeim! Csekélység egy ilyen vén csoroszlyától, de mostmár repüljetek kifele a barlang száján, vár titeket a szép, tavaszi este és a sok zaftos bagolylepke!
− Egész szakajtónyi bagolylepkét hozunk hálából! Egész szakajtónyit! – kiáltott vissza Samu és a két vidám kisdenevér eliramodott a barlang kijárata felé.
A barlangi banya még sokáig, mosolyogva integetett utánuk. Mind a három fogát kivillantotta örömében.
Így volt, mese volt, ha nem hiszitek, látogassátok meg ti is a Szemlő-hegyibarlang banyáját, hátha süt nektek is fülbemászópogácsát. Vagy amit szeretnétek.
A kulisszák mögött:
A történet a Meseszőttes Csapat halloweeni játékában készült. A Meseszőttes Csapat meseírók baráti köre, akik időről időre történetekkel lepik meg egymást és az olvasókat. Mert nem csak írni, mesét kapni, olvasni is ugyanúgy szeretünk
ez volt Eszter három kívánsága, ami alapján a mesét írtam:
Szereplő: Samu, a tériszonyos denevér
Meseelem: boszorkány kunyhója
Cím: Éjféli bájital
rajzok és szöveg: Lovranits Júlia Villő
Itt találtok egy mókás videót arról, hogy hogy is megy ez a játék, kik is vagyunk:
https://www.youtube.com/watch?v=Tt5cuMFI1fA
Egy másik Meseszőttes tag, Palásthy Ági néhány halloweeni játékkal készült nektek:
Amire pedig a mesém hősei utalnak, Boróka és Folyondár, no meg a Barlangi Banya meséjét, amit Döbrentey Ildikó írt meghallgathatjátok a Szemlő-hegyi-barlang kiállításában Gryllus Vilmoskék előadásában vagy elolvashatjátok/kiszínezhetitek:
https://www.dunaipoly.hu/hu/termek/boroka-es-folyondar-szinezo-a-szemlo-hegyi-barlang-meseje
A holnapi meséért pedig figyeljétek Tóth Eszter oldalát:
https://www.facebook.com/teszteriroiblogja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése