Orchideák, napsütés, múlt és jelen - Ócsán

Sokan megkönnyebbülten kezdenek felsóhajtani, hogy na végre indul az élet, látszik a karanténok vége, több a fény és mindenki menni, menni, menni, élni akar végre...! Nekem azért sok pozitívat is hozott ez a furcsa helyzet az elmúlt időszakban, úgyhogy nem éltem meg igazán rosszul. De nekem is van egy sor mindenféle, aminek örülök, hogy végre visszatér az életembe. A koncertek mellett a vezetett túrák hiányoztak leginkább. Szeretek csak úgy kirándulni, de ha a területet ismerő szakvezető mesél az élőhelyről, akkor sokkal-sokkal több dolgot láthatok. Pláne, ha még tájtörténeti, néprajzi érdekességeket is hozzátesz! Ezért voltam különösen boldog, hogy újra elindultak a Duna-Ipoly Nemzeti Park túrái, nem volt kérdés, hogy egy kedves barátnőmmel feljelentkeztünk az orchidea nézős kirándulásra. És milyen jól tettük! Bár az idei szárazabb, orchideák szempontjából fajszegény évnek számít, azért mi így is boldogok voltunk. De lássuk, mi mindent láttunk, hallottunk! A kirándulás a tájháztól indult, így rögtön néhány kultúrtörténeti, néprajzi érdekességet hallhattunk elsőnek. Ócsa valaha lápos, mocsaras "Turjánvidék" volt, a falu épületeihez a követ dereglyén, vízi úton szállították ide. (Ócsáról Kalocsára el lehetett jutni ladikkal). A házak egymás közelébe, viszonylag kis területen, a magasabb részeken épültek. Ma is működő szőlőhegy is tartozik hozzá, 70-80 aktív pincével. A tájház ma kiállítás, de nem skanzen, mivel valaha ténylegesen lakták. Egy módosabb gazda, illetve egy szegényebb család otthonai voltak az épületek. Ma már több bútor van bennük, mint amennyit ténylegesen tartottak bennük, a múzeumi célok miatt. Valaha a tiszta szobában a legmodernebb bútorokat tartotték, ez volt a vendégek szobája, de ide hozták a betegeket, itt szültek az asszonyok és ez szolgált ravatalozó helyül is. Ócsa valaha puritán, református falu volt, lakói kékfestőben jártak. (Na utóbbiért kissé irigylem őket). 

 De visszatérve az élővilágra: a célul kitűzött orchideák közül két fajjal találkoztunk, vitézkosborral és pókbangóval. Előbbi a vitézek sisakjának alakjára emlékeztet, innen kapta a nevét. A másik, jóval szerényebb külsejű társa pedig rovar utánzó növény, feromonokkal csalogatja magához az ízeltlábúakat, és mire szegény jószág rájön, hogy nem egy fajtársával van dolga, már be is porozta a virágot! Az orchideák Magyarországon egyrészt védettek, ráadásul gyökerükön olyan gombák találhatók, amik nélkül életképtelenek, így nem csak tilos, de teljesen értelmetlen is kiásni és hazavinni a kiskertbe: úgysem maradnának életben, ráadásul tetemes büntetést is fizethet az ember, ha bántja őket. De a helyükön megcsodálni, fényképezni őket érdemes.

Vitézkosbor

Pókbangó

Az orchideákon kívül ráadásnak láthattunk még jópár csodaszép növényt. És fenséges illatúakat is! A réten járva folyamatosan éreztük a kakukkfű felszálló illatát, a turbolya is virágzott az út mentén, a vállalkozó szelleműek annak az ánizsos illatát is szagolgathatták a leveleket megdörzsölve. A mezei zsálya "csodáját" én már ismertem Victor András és Vásárhelyi Tamás révén, hogy fűszállal piszkálva a porzók lecsapódnak, mintha csak egy arra járó méhet kólintanának főbe. (Annak idején a múzeumban Tamás ezt egy jó emberfejnyi virágmodellel illusztrálta, ami a kelyhébe nyúlkáló gyerekkézre egy kis porcukrot szórogatott). Ma Ócsán a valódi virágra csodálkozhattunk rá. 

Mezei zsálya

Lila ökörfarkkóró

Az állatvilág is szép számban képviseltette magát: egy őz lódult meg a jöttünkre egy közeli bokorból, kanál fülű nyúl csodálkozott ránk és vagy 4-5 kócsag keresgélt, nem túlságosan zavartatva magát a közeledésünkre. Folyamatosan énekeltek a fülemülék, a citromsármány és a sárgarigó, a fű között pedig fürge gyíkok szaladgáltak. Utóbbiról megtudtuk, hogy annyira nem is fürge, csak Linné épp ezt a fajt ismerte. Termetesebb, itthon gyakrabban látható társa, a zöld gyík például gyorsabb nála. Az a példány, ami az egyik kisfiú elől menekülve a nadrágom szárán feliszkolt a térdemig, azért elég gyorsnak tűnt! 

Néhány hangulatképet megosztok még itt a végén a tájról és a tájházról. Valamint ezúton köszönjük Berecz Tibornak és kollégáinak a szép kirándulást és a sok érdekességet! :)

kócsagok egymásközt

egy kis szerelem :)