"Különös, érdekes táj a Keleti-tenger
partvidéke: rideg, hideg tenger, megkapóan szép táj. Más, mint a
Földközi-tenger, kevesebb itt a napsütés, később jön a tavasz, korán a tél.
Ritka a sima, csendes tenger; szél járja örökké, néha csak szelíd fehér tarajokat
fodroz a vízen, néha meg félelmetes vízhegyeket görget a partoknak. A szél és a
víz megtépte az egész partvonulatot: öblök, belső tavak, csatornák, szorosok,
víz alatt lapuló homokpadok és zátonyok, keskeny földnyelvek, félszigetek és
kisebb-nagyobb szigetek egész sora csipkézi a homokos partot, amely hol simán,
laposan fut a tengerbe, hol meg homokdűnékké, dombokká nő a szeszélyesen
görbülő partvonulaton. A dűnék tetején itt-ott erdők, néhol magányos fenyők,
nyírfák, borókák, tüskés bokrok küzdenek a csípős, sós ízű széllel, a vándorló
homokkal."
23. oldal
Koncsek László: Az
Oderától a Genfi-tóig
A Mozgó Könyvek munkatársa, Benedek Patrik
azzal kereste meg a mesemondókat, hogy egy egész hetet szeretne a mesék
világának szentelni. Mi, mesemondók, összeálltunk néhányan, és másnaponta
megajándékozunk Benneteket mindenféle mesés tartalmakkal az
augusztus 10-ki héten. Irány a tengerpart!
Szeretettel köszöntök
mindenkit az utazásunk második állomásán, nem máshová hozott bennünket
Hamupipőke varázslatos hintaja, vagy a mesebeli dióhéj, hanem Németországba, a
Keleti-tengerhez. Vannak itt hófehér sziklák, gyönyörű, kék tenger, csípős, sós
tengeri szél, a parton pedig vénséges bükkerdő...
A hatvanas években egy magyar
újságíró, Koncsek László járt itt hosszú utazása során. Az útról könyvet írt,
és magával hozott egy csokornyi népmesét, helyi legendát is, amit „Az éber
bádogkakas” címen adtak ki. Az én számomra pedig hátrahagyott egy sor rejtélyt,
és alig hogy kiderítek valamit, már újabbra bukkanok.
Az első rejtély számomra a
fordító személye: ki volt ő, aki a népmeséket fordította? Hogy kerültek hozzá a
történetek? Hol találhatnám meg őket eredeti formájukban, esetleg más változatban?
Könyv könyvet hoz magával, egy-egy kibomló rejtvény új rejtvényeket. Annyi már
biztos, hogy "Az éber bádogkakas" meséi mellé meg kellett szereznem
"Az Oderától a Genfi-tóig" című útikönyvet is, a kettő nagyon
szorosan összetartozik. Koncsek László (aki egyébként
József Attila szerelmének, Mártának későbbi férje volt), bizonyára nagyon
szerette a jó sztorikat és a természetet. A kor kívánalmainak megfelelő szocialista
propaganda szöveg mellé gyönyörű, érzékletes természetleírásokat csempészett a
könyvébe, néha a népmesés kötet is át-átmegy útleírásba, illetve az útikönyvben
is mókás adomák bukkannak fel.
Sárga fonallal jelöltem Koncsek László útvonalát
"A
vakítóan fehér hegyoldal meredeken esik le a tengerig, amelyben a felszín alatt,
a zöldeskék vízen keresztül derengve, messzire húzódó krétapadok világítanak. A
sűrű, nagy lombú bükkerdők félhomályába rejtőző Hertha-tó, a pogány áldozati
kövek, mohos régi várak omladékai, a krétahegyek tekervényes barlangjai körül
éppen úgy, mint az északi Wittow-félsziget töredezett s porladó szláv várfalain
a Kap Arkona-iSvantevit-templom lassan tengerbe vesző romjain legendák
születtek, amelyeket ma éppúgy mesélnek, mint évszázadokkal ezelőtt."
38. oldal
Koncsek László: Az
Oderától a Genfi-tóig
Koncsek László az
útikönyvében feljegyezte például, hogy a Keleti-tenger Robin Hoodjának, a Klaus
Störtebeker nevű kalóznak emlékét mekkora szeretettel őrzik ma is a helyiek. A
legenda szerint rablott kincseiből a szegényeket támogatta. Érdekes módon
"Az éber bádogkakas"-ban nem szerepel róla történet, így a kalóz
legendáját a "Das Wasser des Lebens" című népmesés kötetben és az
interneten találtam meg.
A Störtebeker
tulajdonképpen ragadványnév, olyasmit jelent, hogy "kancsóürítő",
mivel nagy mennyiségű alkoholt tudott egy húzásra meginni. A svéd-dán háború
után Störtebeker és cimborái nem akartak lemondani a háborúban megismert, vad,
harcos életről, ezért felcsaptak kalóznak. Hajókat fosztogattak, foglyokat
ejtettek, akikért váltságdíjat követeltek. Ha a váltságdíjat nem fizették ki, a
foglyokat a hajóról a tengerbe dobták, ha csak ki nem állták a
Störtebeker-próbát: ki kellett inniuk egy húzásra a bort a kalózkapitány
hatalmas korsójából.
Kép az Északi tenger kalózai című filmből, forrás: http://est.hu/
Jó ideig támogatóik is
akadtak, például a frízek, hiszen az egyik fríz vezető Keno ten Brooke leánya
beleszeretett Störtebekerbe, a hajójára is követte és a felesége lett. Végül
egy áruló halász mégis a hamburgiak kezére juttatta a bandát. A vesztőhelyen a
kalózkapitány utolsó kívánsága az volt, hogy őt fejezzék le elsőnek, és azoknak
az embereinek, akik előtt képes lesz fej nélkül elsétálni, kegyelmezzenek meg.
Megtörtént a kivégzés, és mindenki legnagyobb ámulatára a lefejezett kalóz
elindult a legénysége sorfala előtt. Már hét ember előtt elment, amikor a bakó
orvul a lábai közé csúsztatott egy botot (más forrás szerint elgáncsolta),
így a többieket nem tudta megmenteni.
A hamburgiak soká hiába
keresték a kalózok kincseit is, majd végre megtalálták: a hajó árboca volt tele
arannyal.
Ma szabadtéri játékokon játsszák
újra a kapitány történetét, életéről film is készült, a Karib-tenger kalózai
mintájára az Északi-tenger kalózai címet viseli. Megmaradt állítólagos
koponyája is, amiről arcrekonstrukció készült, így akár szembe is nézhetünk
vele.
A helyiek pedig a kalózokkal
ugratják a gyerekeket is:
" Klaus Störtebeker és Gödeke Michael, az
urakat dézsmáló és a szegényeket segítő kalózok személye köré a szeretet szőtte
évszázadokon át a legendákat, (…). Idestova fél évezrede,hogy a hamburgi
patrícius kereskedők vesztőhelyén mindketten elpusztultak, de a dűnék
hajlataiba bújt halászfalvak homokos utcáin a magányosan bandukoló apróságokat
még ma is így szólítják meg:
– No, nézd csak, hová mentek, Störtebeker meg Gödeke Michael?"
39. oldal
Koncsek László: Az
Oderától a Genfi-tóig
Meglepett, hogy bár "Az
éber bádogkakas" alcíme "A német tengerpart regéi", mégis kevés történetében játszik jelentős szerepet a tenger. De számos mese
szól a halomsírok többnyire barátságos, harangvirág-méretű, ezüstcsengőket és
hegyes sipkát viselő törpéiről, házimanókról, kék szemű, hosszú hajú germán
istennőről. De azért akad vízimanó, sőt bosszúálló, vízbefúlt zombi
asszonyszemély, s akadnak benne sellők és vízitündérek
is.
Érdekes a története a
Buskam-sziklának, ami tulajdonképpen egy egészen apró, furcsa kis sziget. A
valóságban ez egy úgynevezett vándorkő: a jégkorszakban, egy gleccserrel
érkezett apróbb társaival együtt, amik viszont nem emelkednek a tengerszint
fölé. Koncsek László könyvében három különböző legenda is szól róla. Az egyik
szerint Walpurgis éjszakáján ide repülnek a boszorkányok, hogy levegyék
öregasszony-bőrüket és szép, fiatal leányokká változva mulatozhassanak a
főnökükkel, az ember arcú, bakkecske testű ördöggel. Itt avatják az új
boszorkákat, itt tanulják a praktikákat, és még éjfél előtt újra felkapnak a
kecskék, macskák hátára vagy a seprűnyélre, piszkavasra, mert akit a hajnal a
levegőben talál, az lepotyog! De ugyanennél a sziklánál találkoznak egy másik
legenda szerint Szent Ivánkor a hableányok. Tálcáikon finom ennivalót hoznak,
és kiülnek a sziklára eddegélni. Játékosan körbeúszkálják a sziklát, és aki
elfárad, az nagyobb halakba kapaszkodik, azokkal húzatja magát.
 |
a Buskam-szikla. a kép forrása: https://de.wikipedia.org/wiki/Buskam |
A harmadik legenda
pedig azt véli tudni, hogy Adebar, az a bizonyos varázslatos gólya jár ide, aki
a gyermekeket hordja az embereknek. Kiveszi a tengerből a gyermekeket, és
kicsinykét kiteszi őket száradni a Buskam-sziklára. Végülis, miért ne
használhatnák mindannyian ugyanezt a sziklát?! Sőt, az internet tanúsága szerint
házasulandó emberek is odajárnak, esküvő előtt ajánlatos a pároknak hűségük
próbájaként a sziklához evezni és ott fent táncolni néhány lépést. Utána
mehetnek a templomba!
De a németek nem csak az
Adebar gólyát becsülik meg, szeretettel gondoskodnak a valóságos madarakról is.
Koncsek László feljegyzi, hogy a Fähr-sziget madárvédelmi terület, ő maga pedig
a Gólyanyár című, német ismeretterjesztő könyv fordítója is.
Itt egyébként körbe is lehet úszkálni a sziklát virtuálisan:
https://www.youtube.com/watch?v=WwpPThnvcRI
De még egy utolsó körre
térjünk vissza a mesék világába, a közismert Loreley történetre emlékeztető
történet él a Keleti-tenger partvidékén a borostyán boszorkájáról. Azt mondják,
valaha a borostyán boszorkája szép tündérlány volt, egy magányos szirtfokon
dalolta szomorú énekeit. Egy fiatal halászlegény egyszer a közelébe evezett,
majd egyre több időt töltött a tündérrel. A lány barátságosan fogadta a
közeledését, olyannyira, hogy egy idő múlva átszállt a bárkájába is, a
halászatban is a segítségére volt. Csakhogy a lány a gonosz szellemek szolgája
volt, akik a borostyánt őrizték. Kérve kérte a fiút, hogy szöktesse meg őt tőlük,
vigye magával messzire, ahol örökre boldogok lehetnek. Úgy tervezték, hogy
indulás előtt még megrabolják a gonosz szellemeket és nagy halom borostyánt is
visznek magukkal. Egy sötét éjszakán elindultak a vénséges bükkerdőbe, de az
egyik szellem elébük toppant és félelmes hangon rájuk dörrent:
"Hová mész te tolvaj,
hová mész te áruló?!"
A halászlegény úgy megrémült,
hogy visszarohant a bárkájához, és messze kievezett a tengerre – vesztére! Másnap
találták meg a bárkát felborulva, ő maga a tengerbe veszett. A szellemek pedig
megbüntették a tündérlányt, soha többé nem énekelhet szélcsendes időben a
szirtfokon, hogy emberfia meg ne közelíthesse mégegyszer. Csak szörnyű, viharos
időkben engedik a földfelszínre, ekkor kiáltja világgá boldogtalanságát, és bosszúból
a tengerbe szórja a szellemek kincseit, a borostyánt...
Itt egyelőre vége az Északi-tengeri
kalandnak, de az utazás még folytatódik! Kövessétek nyomon a mesék útját a
mesemondók blogjain, az Óperenciás- tengeren is túl...
Zalka Csenge
·
weboldal: http://tarkabarka.blogspot.com/
Stenszky Cecília
·
weboldal: http://naposholdasmesek.blogspot.com/
Varga-Fogarasi Szilvia
·
weboldal: https://www.ketfulu.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése