!!!!!!!!! Nagyon fontos "Közérdekű közlemény" !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kérlek segítsétek szavazatotokkal a Vadmadárkórház pályázatát!

http://megujulas.startlap.hu/?p=12132

FIGYELEM! 

Kérjük, hogy szavazz mindhárom kategóriában, hogy szavazatod érvényesíthető legyen. Ha szavaztál egy kategóriában, a rendszer átirányít a következő kategóriára. 

A rendszer a harmadik szavazat leadását követően kéri majd az email címedet.

kapcsolódó cikkem róluk itt: az MME oldalán


egy régebbi írásom ugyancsak őróluk:

Madárkórház Székesfehérváron

2010. december 16-án,  Budai úti Központi Könyvtárban Dr. Berkényi Tamás állatorvossal Sohonyai Edit írónő beszélgetett a munkájáról, életútjáról és a madarakról

Fehérvárban azt szeretem, hogy akármilyen kicsi, mégis, itt minden van, ami nekem fontos. Van rajzszakkör, van könyvtár, van sok-sok-sok kedves ismerős, mindenki ismer mindenkit... és mostmár lesz/van vadmadárkórház is. Azt hiszem az én boldogságomhoz ennél már nemigen kell több.

Szokás szerint határesetesen, épp a kezdésre estem be a Budai úti könyvtárba, rémülten néztem körül, hogy egyáltalán jól emlékeztem-e, hogy ide kellett-e jönnöm, és nem zavarom-e meg a beszélgetést... de a könyvtáros mosolyogva fogadott.

" - Gyere csak, jó helyre jöttél, már csak rád vártunk!"  

Azért ez enyhe túlzás volt, de jól esett, hogy Ági számon tart.  Itthon számon tartanak, mint a könyvtáros.  Már születésem előtt része voltam mindennek, ide tartozom.

Az állatorvost viszont még nem ismertem: lelkes, vidám embernek tűnt, ahogy mesélt a gyerekkori első madarászélményeiről, a nagymamájáról, aki főzőkanál nyeléből ügyeskedett mankót a sérült lábú kiskacsának...

A "madármentő" tulajdonképpen állatorvos, és a madarak gyógyítása valójában hobbi, amit évekig saját zsebből fizetett, mostanra egy alapítvány is létezik, de ez is csak félmegoldás. Valójában még igazi kórházuk sincs, csak néhány ketrec egy állatmenhely területén. Hiába kaptak területet a várostól a Sóstón, nem volt még miből röpdéket, épületeket felhúzni.

Pedig bőven lenne kiért, miért... mert a villanyvezetékek, mérgezések, sőt, lőtt sebek miatt is igen sok madár kerül hozzájuk. És csak 40 százalék gyógyul fel teljesen... Az életben maradó madarak közül is sok van, ami egész életére olyan sérülést szerez be, amitől már nem lehet visszaengedni a saját élőhelyére, mert képtelen lenne újra repülni és táplálkozni.

De a "madárvédő" kitart, és minden nehézség, szomorú eset és keszekusza jogszabályok ellenére is végzi a munkáját, ráadásul tanít is: nyári táborokat szervez, és iskolákba, könyvtárakba jár előadást tartani, gyerekekkel beszélgetni. Nem is egyedül: a mostani beszélgetésen épp egy kedves kis kabasólyom ült a kezén.   Egyike a vissza nem engedhető madaraknak: Egyik szárnya rövidebb a kelleténél, a farka pedig teljesen hiányzik, ráadásul epilepsziás. Nagyon szelíd madár, valószínűleg fióka korától illegálisan tartotta valaki, és amikor rájött, hogy epilepsziás, kidobta, mert beteg madárral nem lehet jól vadászni... azután jött a villanyvezeték vagy valami más, ami a szárnyát meg a farkát is elintézte.

De szelídsége minden viszontagság ellenére is megmaradt, nagyon békésen ült ott Tamás kezén, miközben ő magyarázott, számítógépen dolgozott. Ha nincs ekkora tömeg körülötte, akkor állítólag még barátkozósabb, kedveskedő teremtés, amit valahogy egy kisragadozóból ki se nézne az ember.

Így ültek ott ők ketten, Tamás és a kaba. Tamás pedig mesélt, a papagájról, akihez végre beszélt az addig minden terápia ellenére néma kislány, egy másik, műtés után szitkozódó papagájról, szelíd galambról, ami valaha iskolába kísérte, hollókról, de kutyákról is, hasonló szeretettel.

"Miért kell megmenteni a madarakat...?" Teszi fel a kérdést Tamás a gyerekelőadásain. Hamar jönnek rá a válaszok, hogy azért, mert a tápláléklánc részei, és szükség van rájuk. Mert az ember okozta a bajukat, és akkor szép tőlünk, ha legalább segítünk is nekik, amikor eltörik a szárnyuk, ha már mi ülünk az autóban, ami elüti őket, a mienk a villanyvezeték és mi tettük ki a mérgeket is a rágcsálók ellen. (Vagy legalábbis embertársaink).

Meg azért is, - mondták a gyerekek- ,mert szépek. És szeretjük őket.

De szerintem nem csak a gyerekek gondolkoznak így, sok felnőttnek is vannak hasonlóan romlatlan gondolatai (nem kell ehhez gyereknek lenni, sokmindenkiben van szeretet később is). Legfeljebb nem gondolnak bele, nem hallanak róla eleget, esetleg nem is tudnak a fehérvári madárkórház létezéséről.

Kedves erre járók! Nézzetek körül itt:

http://www.vadmadarkorhaz.hu/

Mert létezik. És jól jön nekik minden segítség, akár csak egy esemény körbelinkelése is iwiwen. Vagy más önkéntes munka.

"Mesélj horrort"

"Mesélj horrort" by Csiga, 8 éves 

(egy táborlakó Bodzával)

Tíz éve már, hogy vissza-visszajárok az Elzamajori Vonuláskutató Táborba, a Dinnyési Fertőre. Ez egy kicsike madarásztábor a nádas szélén (és a világ végén), ahol a komoly gyűrűző munka mellett gyerektáboroztatás is folyik. Bár igazából mindenféle korosztály előfordul, a látogatók jönnek nyár elején, leteszik a sátrukat, néhány napot ott alszanak, hazamennek, visszajönnek megint... 

Nagyon furcsa hely ez, mindig egyformán felejthetetlen, de soha sem ugyanolyan, az emberek, a programok... 

Mivel az időjárás is erősen befolyásolja a dolgokat, sose tudjuk előre, hogy hogy alakul a hét vagy a nap. A leglelkesebbek (és legkevésbé lusták) öt, hat körül kelnek, ekkor húzzák ki a függönyhálókat. Pár éve még törpegémeket is foghattunk hajnalban. Az elzai hajnalok gyönyörűek, amikor bent állsz a nádasban, esetleg derékig vízben, a sátrak felett még köd van. Lassan kel fel a Nap, és hideg tekintetű, kígyó nyakú madarak, a törpegémek szállnak el a hálók felett. (Ha van egy kis szerencséd, akkor meg bele). 

(ludak a sátrak felett)

 Nagy melegben esetleg már délelőtt be kell húzni a madarászhálókat, és holtidőszak következik: ilyenkor a leglehetetlenebb dolgokból is társasjátékok születnek, vagy a táborvezető áll elő az ötlettel, hogy mondjuk menjünk el kirándulni, halat fogni a sérült gólyáknak... de építettünk már Árpád-kori veremházat, volt, hogy egy solymász hozta le megmutatni a madarait, de olyan is akad, amikor csak úgy egész nap próbálja túlélni az ember a meleget/hideget/esőt, és olvas egy sarokban. De az ilyen esős, vagy dög meleg napokért bőségesen kárpótol egy egész sor olyan, sehol máshol nem tapasztalható élmény, mint amikor kézbe foghatsz egy csodaszép barkóscinegét, és egy csomó olyan más állatot láthatsz akár lesről, akár elárvult kölyköket testközelből, amikkel amúgy nemigen találkozhatnál. 

Meg aztán ott van az esti zenélés is, néha egész zenekarnyi ember gyűlik össze, dudával, dorombbal, furulyákkal, vagy csak néhány lány ül le egymás mellé énekelni, és sok jó dalt lehet tanulni. 

És persze természetszeretetet, mindenek előtt. 

  

(Barkós cinege, Panurus biarmicus, hím)

Mivel "itt nőttem fel", idén nyáron ide jöttem vissza mesélni is. És amiért a táborvezetők, gyűrűzők és látogatók közül többen foglalkoznak állattartással, érdeklődnek a népi hagyományok iránt, Dr. Timaffy László: Táltosok, tudósok, boszorkányok, című könyve és különböző népmesék alapján egy táltos pásztorról szóló, több, rövid történetből álló mesefüzért állítottam össze nekik.  

Csakhogy azon a bizonyos estén valamiért nagyjából nyolc-tíz, tizenéves kisfiúból állt a tábor, akik előző nap horrortörténetekkel szórakoztatták egymást és azt a néhány lányt, aki még ott volt. Így anyukám jóslata, hogy "jaj, húzd ki az ördögös részt, nem fognak tudni aludni a gyerekek", erősen nem jött be... Mert tetszett-tetszett a mese, de "Mesélj Horrort"! És ezt már a nyolc éves kislány mondta... 

De máskülönben nagyon kedvesek voltak, megtapsoltak a végén, sőt Csiga, a nyolc éves a saját maga által írt meséjét is odahozta, hogy olvassam el. Szóval talán mégsem volt annyira elégedetlen a mesemondásommal. 

Másnap az egész lánykülönítmény egy emberként követelte az esti mesét (a fiúk pedig addig felfüggesztették a kártyázást). :P Aznap este egy bolgár népmese volt soron, amibe madárvonulásos, madárvédelmes, komolyabb dolgokat is beletettem. A mese során figyelemmel kísérhetjük egy madárcsapat útját Afrikáig és vissza. Kicsit aggódtam, hogy a máshol érdekesség számba menő vonuláskutatási térképnek, madárgyűrűnek, madárvédelmi dolgoknak mekkora sikere lesz itt, egy madarásztáborban, ahol a nap szinte huszonnégy órájában ezzel foglalkozunk, de nem... a táborvezető kiegészítő információi után "Sanya", az egyik "legelvetemültebb" hosszasan mesélt nekem az otthoni baromfitenyészetükről, hogy hogyan figyeli az állatai életét és hogy segít a gondozásukban. Az egyik középiskolás lány meg arról gondolkodott el, hogy hogyan is lenne az, ha ő most hirtelen madárrá változna, és helyet cserélne lélekben valamelyik gyűrűzött nádi poszátával. 

(Fehér gólya, Ciconia ciconia)

Szóval a madarásztábor még mindig ugyanolyan, mint tizennégy éves koromban, amikor elkezdtem oda járni. És nagyon nem ugyanolyan már. És a madarászok a legjobb közönség, akármilyen korúak is legyenek. Hiszen közéjük tartozom, hazai pálya. Akárhány hetet, vagy egy-egy egész nyarat hagyok is ki néha, ha vissza megyek, otthon vagyok. 

még néhány fotó a táborból: 

  a  Madárdal Alapítvány , és a 9. helyi csoport elnökének jurtái

az elzai varázsos ködök meg a sátortábor ;)

a veremház

(saját fotók, copyright meg minden. :P)

Az Olvasás hét hete - IV. hét Védőbeszéd a közösségi oldalak mellett

Védőbeszéd a szépirodalom mellett
Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése 

 A közösségi oldalak védelmében

Kizárólagosan a moly.hu népszerűsítése helyett inkább összességében írnék a különböző könyves- meg nem könyves közösségi oldalakról. 

Mert ez egy régi-régi történet, ami még gimnázium közepén kezdődött... Természettudományi tagozatos osztályba járva azon vettem észre magam, hogy nekem bizony hiányoznak a bölcsész beállítottságú barátok. Úgyhogy neki is álltam keresni a neten mindenféle diákírós, novellás oldalakat, így leltem meg az akkor még létező, azóta megszűnt íróműhely.hu -t, ahol életemben először levelezhettem hasonló korú- és érdeklődésű emberekkel. Tőlük hallottam először a sárvári diákíró táborról, ahol élőben is megismerkedhettem az oldal szerzőinek egy részével, egyikükkel a mai napig jóban vagyok: ő Csenge , akivel azóta is számon tartjuk egymást, sok-sok könyvajánlót, mesét, mesemondást köszönhetek neki, bármilyen távoli országokban is járt közben, és mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs msn, email... és persze az adott közösségi oldal, ahol megismertem. 

(szülinapi ajándékom a moly.hu -s kívánságlistám alapján by ppayter, plusz a szüliemtől kapott nagy adag új ál-népek meséi :S a kívánságlista előnye: biztosan azt kapod, amire leginkább vágysz, és nem valami egészen mást, például az ál-népek meséit :S)

Kis kitérő volt a Palackposta Net  (ami ezek szerint még mindig létezik), az ötlet maga jó, de sajnos valamiért kevéssé ismert és népszerűtlen maradt, pedig nem rossz kezdeményezés. 

Majd gimnázium vége felé indult útjára a Nagy Könyv, amihez a tv-s dolgokon kívül (amit azt hiszem, sose láttam) honlap is tartozott, hozzá való fórumtémákkal és üzenőfallal. Fórumon, üzenőfalon ott is érdekes, kedves társaság verődött össze, ismét könyvajánlók, találkozók, nagy levelezések és beszélgetések követték egymást. Az oldalon amúgy is működő játékokon kívül mindenféle hasonlót is kitaláltak a felhasználók.  Nem egy könyvet köszönhetek nekik, és ők szerettették meg velem igazán a verseket. Sajnos a honlap pénz hiányában megszűnt, de most is élő barátságaim is vannak innen, még ha nem is találkozunk, beszélünk már minden nap. 

(szoknyám és könyv. nem egy molylány két hatalmas szenvedélye: könyvek és öltözködés. hajajj...)

Az után jött a "mély víz", a HotDog, amitől aztán felületes szemlélő semmi jót nem várna... Pedig még itt is akadt, aki az elmúlt három évben "Élő költők társaságát" játszott velem, (ez olyan fórumtéma, ahova csak ma élő költők verseit írhatják, de önjelölt költők nem jöhetnek, csak másét szabad beírni), vagy elgondolkozott azon, hogy kivel szeretne együtt kávézni a kedvenc, bármikor is élt írói vagy regényalakjai közül. Sőt, egyszer még gyerekszépségversenyt is szerveztünk, a nevezni kívánó felhasználók babakori és kisgyerekkori fotóiból. Sajnos nem tudom, ki nyerte, mert épp akkor untam rá az oldalra, és töröltem magam, pedig ha jól emlékszem, benne voltam a döntőben... 

(BookArt - ezt a fogalmat is molyon tanultam :)

És AKKOR JÖTT (dobpergés-dobpergés) a Moly. :)) Szeptemberben vagy augusztus végén lesz egy éve már, hogy itt rontom a levegőt. :P Elsőre kicsit nehéz a beilleszkedés, mert a folyton változó, nem gyorsan megérthető felhasználói felület néha még most, gyakorlott "mollyerként" is nehézségeket okoz. De hát legyen ez a használati joghoz tartozó IQ teszt. :P Meg aztán ott van az a "figyel" szó... ami a visszahúzódóbb molyoknak riasztó lehet, hogy "én nem akarok figyelni senkit, és azt se akarom, hogy engem figyeljenek"! Pedig itt előnyben vannak a könnyen barátkozó, nyitott emberek, akik nem jönnek zavarba, ha valakit kedvenc könyvek alapján "figyeltnek" kell jelölni, esetleg az illető egy levélben még vissza is kérdez, hogy de hát mi volt érdekes bennem, miért jelöltél be? Ha az ember fia-lánya ezen az első sokkon túl van, és már jelentős számú ismerőst tudhat magáénak, akkor végre bekerült az oldal vérkeringésébe: mindenféle remek eseményekre hívják, Szépművésezti Múzeumba egyiptomi tárlatra, Móricz villáját megnézni Balatonfüredre, vagy éppen cukrászdába vagy könyvtárba, amik szintén nem elhanyagolható helyszínek. És egyáltalán nem baj, ha az illető moly senkit sem ismer személyesen: nagyon hamar befogadnak, nyitottak, kíváncsiak és kedvesek ezek a molyok. A moly az az oldal, ahol a leghamarabb mertem megadni bárkinek is a valódi nevem, ahol minden játékkezdeményezésemet egyöntetűen szívesen fogadták, és bár kisebb-nagyobb vitáink voltak ilyen-olyan könyvek, elvek kapcsán, de soha senki nem oltott le durván, mint pl hotdogon szokás sajnos. Sose éreztem, hogy (egy-egy kivédhetetlen negatív személyiségen kívül) bárki is csak feszültséget levezetni járna az oldalra. 

(rengeteg ötletet lehet kapni a molyoktól: például ilyen helyes, harapós könyvjelzőt is egészen sokan készítettünk @sztiminek köszönhetően)

Itt is vannak kedvenc játékaim: például az ott felejtett könyvjelző. Arról szól a dolog, hogy ha könyvtárban, antikváriumban jársz, és a választott könyvedben valaki benne felejtette korábban a könyvjelzőjét, akkor lefényképezed könyvjelzőstül, és felteszed az egyik molyos "polcra": meglepően érdekes dolgok tudnak így összegyűlni, képeslapok, levelek, régi fényképek és sok éves vonatjegyek... 

Az után vannak mindenféle olvasási mozgalmak, "Elfeledett könyvek felfedezése", a ritkán olvasott könyveket népszerűsíti, de kötődhetnek egy-egy íróhoz, Durrellhez, Agatha Christiehez például. 

Az oldal eredeti célja és lényege is remekül megvalósul: hogy "értékeléseket", véleményeket írhatunk a könyvekről és számon tarthatjuk eddigi- és kedvenc olvasmányainkat, ajánlhatunk egymásnak könyveket. 

A molyok kedvesek, kreatívak, érdeklődőek és sokfélék, nagyon szerethetőek és jó közéjük tartozni.

(ott felejtett könyvjelző a Titkok egy régi kertben c. könyvben: reklámpapír és bevásárló cédula, amin az utolsó tétel Narnia, a másik oldalán pedig az illető, feltehetőleg lány olvasó további elolvasni kívánt könyveit sorolta fel)

Úgyhogy ajánlom mindenkinek szeretettel a közösségi oldalakat, nem csak a facebookot meg az iwiwet, hanem kevésbé ismert kicsiket is. Sok-sok érdekes embert lehet általuk megismerni, akiktől aztán sokat lehet tanulni, és igenis lehetnek belőlük igazi, valós emberi kapcsolatok is. Évekre, vagy életre szólóak, meghatározóak.  

Holnemvolt Fesztivál 2011.

mesevideó:

http://www.youtube.com/watch?v=ZL5ZIzJM4kI

:)

http://www.facebook.com/holnemvolt

Az Olvasás 7 hete - harmadik hét, könyvesblogok

Témák:

Mi alapján értékel egy könyvet?

Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?

Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció

Miért vezet/olvas Ön könyves blogot? Van-e hatása egy-egy könyves blognak az olvasásra? (pl.: a következő olvasmányát egy blogbejegyzés hatására választotta ki) Van-e/Vannak-e kedvenc blogjai/bloggerei?

(a múlt karácsonyi moly.hu -s könyv + zokni versenyre készült fotóm)

Könyvesblog és könyvesbloggerek.... viszonylag későn tudtam meg, hogy egyáltalán létezik ilyesmi, hogy "könyvesblog", alig egy éve szerintem. Hogy kifejezetten könyveket véleményeznek a blogjaikon egyesek, a saját elképzelésük, értékrendjük szerint. Olvassák egymást, sőt, bizonyos kiadóktól még u.n. "recipéldányokat" is szereznek be: ajándék könyveket, értékelés fejében. Hasznos is, érdekes is, ha az ember nem csak a privát naplójába vagy a gmail chaten az ismerőseinek áradozik egy könyvről, vagy éppen szidja azt. Érdekes elolvasni sok eltérő véleményt, és aztán dönteni, hogy megéri-e nekem is elolvasni vagy sem, várni a reakciókat, "csillagozásokat", amiket a saját értékeléseimre kapok másoktól, vagy éppen vitába szállni egy könyv színvonalát illetően... Mókás és praktikus mikrovilág ez, ami számomra szervesen kötődik a moly.hu -hoz is, amin belül szintén olvashatom az értékeléseket, illetve találhatok linkeket ismerősök blogbejegyzéseihez.

 Nagyon sok könyvet olvastam az elmúlt egy, másfél évben, amit moly.hu -s értékelések vagy könyvesblogokon talált vélemények alapján találtam meg. Ha molyon sokan kedvencelik, blogokon, értékelésekben is jókat írnak róla, esetleg hangulatában, világában közel van az enyémhez, akkor kíváncsi leszek rá, és előbb-utóbb elolvasom. Ez is egy téli "rendetlenség fotóm":

A kupacból a Bűbájos Mary-t, A Félőlényt, a Hekja-t és az Őrség! Őrség!-et könyvesblogok, molyos értékelések és molyos olvasási akciók, ajánlások miatt olvastam el, A Félőlény és az Őrség! Őrség! nagyon jó is volt. Boldizsár Ildikó Meseterápiáját és A Lok-sziget tündérét egyéb internetes oldalról, hotdogról ismert lányok ajánlották, a Székely népmesék egy sajnos nem túl jó sorozat egyik darabja, amit ajándékba kaptam szüleimtől.Agatha Christie könyvét moly.hu -n cseréltem @Mircsivel, azt hiszem. A Lok-sziget tündére alatt két népmesés könyv van. Már nem tudom melyik kettő, azokat még két éve random emeltem le a polcról a könyvtárban, aztán mesemondás miatt kerestem újra elő. Nagyjából hasonlóak az arányok általánosságban is az olvasmányaimban. A többségét most már a molyok ajánlják (akiknek egy része könyvesblogger is), a többi meg innen-onnan, teljesen random csak népmesés könyveket és szakkönyveket olvasok.

"Csak úgy" és töményen, ha nem konkrét könyvet keresek, inkább csak ismerősök blogjait olvasom, első sorban olyanokét, akik ha nem is feltétlenül hasonló ízlésűek olvasás terén mint én, de szeretem a stílusukat. Sok könyvesblog fullad bele abba, hogy egyszerűen sokan vannak, és már unalmas lesz, nem is mindig van energiám mindig "komoly értékeléseket" olvasni. Sokszor szívesen olvasok inkább "magánblogokat", amik molyok blogjai ugyan, de az irodalmi dolgok mellett megjelennek a mindennapi életük vidám vagy szomorú, apróbb-nagyobb történései is, és kedves a stílusuk. (Azután persze, ha könyvről írnak, jobban odafigyelek a véleményükre is).

Ezért ilyen vegyes az én blogom is, hogy egyszerre tartalmazza a kedvenc meséimet, verseimet, olvasmányaimat, és most már a mesemondó élménybeszámolóimat is, mert így nem csak egyféle, és talán nem lesz egy a sok tucat hasonlóból. A blog jobb felső sarkában levő címkéknél lehet váltani, ha valaki viszont mondjuk csak a könyvesblogos bejegyzésekre, vagy csak a mesékre, mesemondó kalandokra stb.  kíváncsi.

(szintén moly.hu -s egyik játékból, saját könyvespolcaim egyikének képe, szakkönyvek)

Értékelni persze teljesen szubjektíven szoktam, nem is lehetne másképp. Nagyjából ugyanazt az olvasmány felett érzett örömet vagy dühöt írom ki magamból, amit egy jóbarátnak is elmondanék. Ha haragszom a könyvre, ha szeretem, ha hidegen hagy... Számít, hogy a szerző értékrendje mennyire áll közel az enyémhez, vagy mennyire fog meg a könyv világa, ezektől nem tudok és nem is szoktam elvonatkoztatni, mert nekem ezek fontosak. Ettől persze még igyekszem elismerni a könyv irodalmi értékét, ha van neki, de leírom a hozzá fűződő érzelmeimet is.

 Ezen kívül a bejegyzés végén a korábban már említett "füles" vagy "nem füles" smiley-kkal jelzem, hogy mennyire tetszett vagy sem. A harmadik mérce pedig, amin nálunk egy könyv átesik, hogy hogy tetszik anyukámnak, egyáltalán érdemes-e rá, hogy a kezébe adjam. Az már eleve sokat jelent a könyv szempontjából, ha egyáltalán oda merem neki adni elolvasásra, és ha még tetszik is neki, akkor "az a könyv a mennybe ment" :D Erre csak igazán jó ifjúsági- vagy szépirodalmi műveknek lehet esélye. :P Ilyen például A Félőlény, Máté Angi Mamója, A sündisznó eleganciája vagy A titkos kert. Gyerekkoromban én kaptam olvasni valókat tőle, most már én ajánlok neki könyveket, de még mindig sokat adok a véleményére.

És akikre még kíváncsi vagyok, hogy miket olvasnak:

úgy döntöttem, nem linkelem be minden ismerősöm blogját, mivel a többségüket ott találjátok oldalt a könyvesblog bloglistában meg a rendszeresen olvasott blogjaim között (sőt, egyeseknek nem is könyvesblogjuk van, mégis kapok tőlük olvasási tippeket), ráadásul nagy kazal blogra a kutya se kattint át.

 de ha már könyvesblog a téma, akkor a két, általam leglátogatottabb könyvesblog oldalt linkelem be ide:

Heloise

és

ppayter

ajánlom őket szeretettel! :)

Frances Hodgson Burnett: A titkos kert

Vélemény és figyelmeztet
Vélemény:



Ez is egyike volt a sokaknál kedvencnek jelölt, nálam valamiért gyerekkoromban kimaradt könyveknek. És nagyon megérte bepótolni. Már rögtön az elején megfogott, és egy percig se untam. Kalandos, érdekes, kevdes, talán még bölcs is néha. És persze, sokszor erősen idealizált, de hát ez a maga műfajában teljesen helyénvaló. Gyönyörűek benne a tájleírások, és jó együtt utazni a távoli Indiából Maryvel, felfedezni a titokzatos, sok szobájú kastélyt, meg a kertet. Szerethető szereplők, érdekes helyszínek. Külön tetszett, hogy mennyi ember- és természetszeretet van benne.

megjegyzés: Kisakkoztuk, hogy az itt látható borítóval rendelkező példányokat érdemes megvenni, mert a többi kiadónál megjelenteknek különböző hibáik vannak, átdolgozott könyv, nyomtatási hibák, csúnya illusztrációjú és puhafedeles könyv stb.

A történet: 

Árván maradt, indiai születésű angol kislányt a gyámjához küldik lakni Angliába. A magányos, addig szeretetlenül nevelt, ingerszegény környezetben felnőtt kislány végre megélheti a törődést, barátságot, igazi gyerekként játszhat és fedezhet fel titkokat. Az elhagyatott kerttel együtt feléled, magára talál ő maga, és még sokan mások is.

A szerzőről:

1849. november 24-én született Angliában, Frances Elisa Hodgson néven. Az apja

meghalt 1854-ben, így az anyja egyedül volt kénytelen gondoskodni öt gyermekéről. Nagy szegénységben, egy nyomornegyedben éltek a viktoriánus Manchesterben. A család 1865-ben emigrált Amerikába, Knoxvillbe. A szegénység megmaradt, de mégis jobb körülmények közé kerültek. Édesanyja halála után, hogy támogatni tudja két fiatalabb testvérét különböző magazinoknak kezdett írni. Fő tehetsége abban állt, hogy kitűnően kombinálta a munkásosztály valós életének eseményeit romantikus elemekkel.

1873-ban férjhez ment Dr. Swan Burnett-hez Washingtonban. Ezek után több regényét is kiadták. 1866-ban jelent meg az igazi sikert hozó könyv a "Kis lord", amely eredetileg gyermekregény, és több, mint félmillió példányt adtak el belőle.

A magánéletében változás következett be amikor 1898-ban elvált férjétől, ám nem sokáig maradt egyedül, 1900-ban újra megházasodott. Ez a házasság mindössze két évig tartott.

forrás innen

a könyv alapján készült film

A könyv értékelése: nagyon jó! 

a könyv értékelése: legjobb! :)

1888-ban jelent meg másik ismertebb munkája "Sarah Crewe" címen, amit később átdolgozott és ekkor már "A padlásszoba kis hercegnője" címet kapta.

1911-ben jelent meg a "Titkos kert", ami napjainkban a legismertebb műve, amelyben Mary a mogorva árva kislány felfedezi nagybátyja házának és kertjének rejtélyeit. A Titkok kertje- így nevezi az elveszett édent idéző varázslatos helyet. Az itt töltött idő, munka és játék ad erőt Mary és kis barátja testi-lelki gyógyulásához.

Frances Hodgson Burnett 1924. október 29-én hunyt el New York-ban.

Az Olvasás 7 hete - második hét

II. hét (júl. 11-17.)

Könyvtár vagy könyvvásárlás? E-book vagy könyv? Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?

Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)

Mint ahogy azt már az előző, kapcsolódó bejegyzésemben említettem, gyerekként egyáltalán nem szerettem könyvtárba járni. Leginkább a mord könyvtáros bácsi miatt, aki néhányszor csúnyán megmosta a fejem, amiért késtem a könyvekkel. Néha még most is szembe jön egy-egy TO néni modorú könyvtáros, de most már nem tudnak elijeszteni. (Legfeljebb néha direkt a hosszabb sorba állok be könyvvisszavételnél, hogy inkább ahhoz a kedves lányhoz kerüljek, akivel egyszer együtt nevettünk, amikor egy esősebb napon, félnapos kirándulás után, nyakig mocskosan estem be a könyvtárba, h akkor most "A sündisznó eleganciáját" kérem...)

A másik problémám a könyvtárakkal a katalógus kezelése, és a sokféle kód volt, hogy akkor milyen rendszerben, miért és hogyan vannak sorba rakva a könyvek, (amikor pedig még a betűrendbe is eléggé bele tudtam keveredni annak idején) és ha segítséget kértem, akkor szintén sokszor gorombáskodtak velem a könyvtáros bőrbe bújt TO nénik.

Úgyhogy gyerekként inkább anyukámtól kértem mindig valami olvasni valót, és vagy levett egy könyvet a polcról, vagy vett nekem antikváriumban "pöttyöst". A könyvtárat meg elkönyveltem valami szörnyű helynek, ahol az embert csak bántják, és nagy ívben el is kerültem.

Azután egyetemen mégis visszaszoktam a könyvtárba. Ez főleg @olvasobarat - nak köszönhető, mert amikor nagy rémülten belekiabáltam (az akkor még létező) Nagy Könyv fórumába elsős koromban, olyan formán, h "Segítség, felvettek Szegedre, és nem ismerek ott senkit" akkor szinte azonnal kaptam rá a választ, h ne féljek, várnak. Vera vár. :) Aki történetesen könyvtáros volt a Somogyiban, és elég rendesen odaszoktatott. Sőt, az egyetemi könyvtárral is egészen sikerült megbarátkoznom, ami nagyban köszönhető annak, hogy van számítógépes katalógus, on line hosszabbítási lehetőség, sőt, a könyvek lejárta előtt két nappal kap a hallgató egy e-mail értesítést is, így nem felejti el meghosszabbítani.

Úgyhogy újra igényemmé vált a könyvtárba járás, meg hát a családi könyvtár sem pont azokat a könyveket tartalmazza már, amiket én épp olvasni szeretnék. (Mert most már nem "általában egy könyvet" szeretnék, mint kisebb koromban, hanem egészen konkrét elképzeléseim vannak :P). Megvenni viszont szinte soha nem veszek olvasatlanul könyvet, ismeretterjesztő- és szakirodalmat még csak-csak, de regényeket jellemzően nem, maximum akkor, ha ismerem a szerzőt. A könyvtárban például ez is jó, hogy szabad mértéktelennek lenni, hogy kivesz az ember egy csomó könyvet, és esetleg a felét visszaviszi két nap múlva.

Nem is nagyon férnek már el az újabb könyvek, hiszen születésemkor bekerült a gyerekszobába az összes mesekönyv, egy polc verseskötet, ifjúsági irodalom, később nálam kötöttek ki az "állatosak" is. (Amiket anyu helyezett még el nálam, azok betűrendben vannak, én inkább "szeretem" vagy "nem szeretem" polcokat csinálok, lazán kapcsolódó témájú könyvekkel). Az évek során én magam is kaptam, vettem és kunyeráltam hozzájuk ezt-azt (mint például azt a szép, nagy A rózsa nevét, amit apu irodájából könyörögtem el, hogy én inkább elolvasom mint hogy szobadísz legyen), illetve ballagásaimra, születésnapokra is mindig könyveket kaptam. Negyedikes ballagásomon a nagyanyám meg is sajnált, hogy "Szegény lány, csupa könyvet kap, sehol egy kis aranylánc vagy valami más ékszer"... És ő nem tudta, hogy korábban listát írhattam azokról a dolgokról, amiket szeretnék a rokonságtól, és az a lista csupa könyvből állt...

Azóta persze megint nagyon változott a világ, meg benne én: most már azt mondanám: könyvet ÉS ékszert. És ruhát, és cipőt, és blúzt, és hajtűt is... Így múlik el a világ dicsősége.

Kálnay Adél: Titkok egy régi kertben

Vélemény:

@Mesemanónál láttam meg moly.hu-n, és fülszöveg alapján rögtön érdekelni kezdett: naná, titokzatos, tündéres meseregény, az ilyesmit nekem találták ki. 

Egy délután alatt be is fejeztem, nem túl bonyolult, de kedves történet. Kicsit tanító jellegű, de igazán nem tolakodó módon. Naivka, de igazán helyes sztori. Nyolc, tíz éves kislányoknak is kiváló olvasmány lehet, ha lesz valaha kislányom, biztosan a kezébe adom. 

És a legnagyobb elismerés, amit nálunk itthon egy könyv kaphat: még anyukám is elolvasta, és neki is tetszett. :D 

a történet:

Két kicsi lányt meghív nyaralni egyikük idős rokona, az előző rendszerben elüldözött, most újra itthon élő nemeskisasszony. (Ezt külön szerettem a történetben, hogy a régi "úttörős" pöttyös könyvekkel szemben itt végre pozitív szereplő az elüldözött nemesi család). Az öreg bárónő újra visszavásárolta régi családi birtokát, és ismét be is rendezte a régi módon. Az épülethez különös és hatalmas kert is tartozik, szépséges, öreg fákkal és izgalmas legendákkal. Állítólag néhanapján még tündérek is táncolnak ebben a kertben... Ezt az izgalmas helyet fedezheti fel a két kislány, és nem is egyedül, hanem sok-sok új baráttal. 

a szerző:

Kálnay Adél (Ózd, 1952. február 5.) magyar író.

1952. február 5-én született Ózdon. Édesapja Kálnay István, édesanyja Wollner Adél. A középiskolát a József Attila Gimnáziumban végezte, majd Sárospatakon szerzett tanítói oklevelet a Comenius Tanítóképző Intézetben, 1974-ben. Egy év budapesti tanítás után (Pattogós utcai Általános Iskola) Dunaújvárosba költözött, s azóta tanít a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Első házasságából született három fia, (Szentimrey Péter, Szentimrey Tamás (1976), Szentimrey Gergely, (1978). Második házasságát 1989-ben kötötte Gyöngyössy Csabával, lányuk Gyöngyössy Fanni (1990).

munkásságáról bővebben itt: Wikipedia

a kiadásról:

a Dunatáj Kiadó könyvét olvastam, a bejegyzéshez direkt nem azt választottam, mert az Alexandra-féle borító nekem jobban tetszik. A Dunatáj Kiadó-féle kiadás illusztrációi festményszerű fotók, nem finomak, egyáltalán nem illenek a könyv kedves hangulatához. Vidám rajzokkal sokkal szerethetőbb darab lenne. 

a könyv értékelése: jó!

Az Olvasás 7 hete - első hét

I. hét (júl. 4-10.)

Az első könyvélmény(ek)

Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?

Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette

Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!

... Kislányként kifejezetten utáltam olvasni. Egyáltalán nem tanultam meg magamtól, anyukámnak nagyon sokat kellett küzdenie velem, mire igazán közöm lett a betűkhöz. se írni, se olvasni nem szerettem, előbbi elég sokáig kísért is, a későbbi fogalmazás ötöseim mellé mindig betermeltem a helyesírás- és íráskép hármasokat.

Az első könyv, amire biztosan emlékszem, hogy már egyedül olvastam, és szerettem is, sőt kértem a sorozat további részeit az... nos, nem az Egri csillagok. Sajnos. Csupán Bodó Béla Brumija. De nagyon szerettem Marék Veronika Boribonját is, a Levente Péterék által szerkesztett régi Dörmögő Dömötör újságot, és hogy ne csak csupa medvét írjak, akkor volt divat LEGOból a Fabuland is, amihez szintén helyes kis füzeteket adtak ki. Az Eduárd pillangója például egyik kedvencem volt.

Később aztán az iskolai szünetekben is sokszor olvastam, és rém komolyan vettem magam: körülbelül gimi elejétől kis füzetekbe vezettem, hogy melyik tanévben illetve melyik nyáron milyen könyveket olvastam el, és ahogy itt a blogomban is használom, smile fejecskékkel jelöltem, h mennyire tetszett: mosolygós, egyenes szájú, szomorú... illetve ha füle van a fejecskének, az azt jelenti, hogy "nagyon", nagyon tetszett, vagy nagyon nem.

Könyvtárba járni is évekig utáltam. Mert mindig elfelejtettem időben visszavinni a könyveket, és a büntetés mellé alapos fejmosást is kaptam egy ellenszenves bácsitól (aki többször számon kérte rajtam a személyi igazolványomat is, h nem igaz h nincs még egy ennyi idős gyereknek - nem értünk rá csináltatni, na), úgyhogy onnan is hosszú évekre elmaradtam. Szerencsémre anyukám és apukám si könyvhalmozó természetű volt, így aztán otthon is hatalmas, szabadpolcos "könyvtár" állt a rendelkezésemre. a könyvgyűjtést sem hagytuk abba családilag, sűrűn jártunk antikváriumokba is, ahol nem nagyon néztem, hogy életkor vagy érdeklődés szerint mi való nekem vagy sem, úgyhogy meglehetősen vegyes dolgok kerültek a kezembe. (De Szabó Magdának sem ártott meg, hogy olyan jókat nevetett gyerekként az Anna Kareninán).

Így jutott el hozzám az a könyv is, amit ezennel "adoptálni szeretnék": Török Sándor: A hazug katona. Sokan nem is tudják, hogy tulajdonképpen ismerik Török Sándor egészen sok munkáját: mert ő írta a megfilmesített Csilicsala bácsit, a Hahó, a tengert, a Hahó, Öcsi!-t, a két kedves törpét, a Kököjszi és Bobojsza és a Gilikoti című meseregények szereplőit. Azt pedig mégkevesebben tudják, hogy egészen remek felnőtt könyveket is írt. Ilyen A hazug katona is. Bölcs, komoly, szomorú és vidám, valóságos és nagyon elvont, csipkefinom lélekrajzokkal. Egy katona vándorol haza a harctérről, mindegy melyik háború mindegy melyik csatájából, és bár saját maga is rászorulhatna, de ő maga visz vigaszt a családjukat vesztetteknek. Akár hazugsággal. Hazugság? Bűn? Vagy irgalom?

http://moly.hu/konyvek/torok-sandor-a-hazug-katona

a Tarkabarka Hölgy beszámolója a Meseműhely első bevetéséről :)

olvasstáokt itt: Tarkabarka Napló :)

(és bocs Cseni az önkényes fotóválasztásért, épp rendet raktam a gépemen, és megtaláltam ezt rólad, nem bírtam ellenállni a kísértésnek, h ezt tegyem ide, nagyon tetszik) :))

Jean Webster: Nyakigláb Apó

Vélemény:

Már régóta várólistás volt nálam a könyv, mert moly.hu - n sokak kedvence, és ismerőseimtől is kapott szép számmal pozitív kritikát. Kíváncsi lettem, hogy miről maradtam le kislányként.

Valószínűleg tizenévesen kevésbé akadtam volna fent a pörgős cselekmény hiányán, ezt nem tudom. Minden esetre sokszor untam, át-átlapoztam oldalakat, és ha kevésbé fontosnak tartott könyv lett volna, és nem akartam volna róla többet írni, valószínűleg nem is olvastam volna végig. Kedves, néha szórakoztató, levélformában írt regény. Alapvetően szeretek olyasmit olvasni, amit egyes szám első személyben írtak, érdekes volt a világa, a kor, amiben játszódott, tetszett maga a szöveg is, érdekes régies szavakkal, szép, játékos kifejezésmóddal.

De tulajdonképpen untam, és a könyvbeli "főtitokra" is viszonylag hamar rájöttem, pedig nem vagyok egy Miss Marple.

vigyázat SPOILER következik: !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

a szöveg tartalmazza a könyv befejezését, ugord át, ha még nem olvastad. 

és egészen ellenszenvesnek találtam a férfi főszereplőt, már amennyit láttunk belőle. erőszakos, goromba, és nagyon de nagyon nem egy ilyen fickót képzelnék Judy lázadó, vidám alakja mellé. hiába írja sok helyen, hogy hogy megértik egymást, tulajdonképpen amikor reakcióit írja le, az csak gorombáskodás és parancsolgatás. volt egy marék pénze, és nevelt magának egy feleséget, akit eltiltott tőle, hogy más fiatalemberekkel ismerkedjen. hááát... szóval nekem ez nagyon nem jött be, de ez abszolút magánvélemény és nem sok köze van a könyv értékéhez. Mondjuk az is igaz, hogy ha egy könyv valamiért világában, elveiben közel kerül hozzám, annak jobban megbocsátom, ha amúgy gyengébb, de hát ettől szubjektív az értékelés. Irodalmi párhuzam: nagyon nem szerettem annak idején a My Fair Lady happy endes, filmes változatát, és nagyon örültem, amikor megtaláltam, hogy az eredeti Pygmalionban egészen másképp végződik. Ugyanez a bajom itt is... nekem szebb lett volna úgy, ha Nyakigláb Apó végül szabadon engedi a lányt, és saját útját járja. Nem megy hozzá a világot alig ismerve a Nagy Jótevőhöz. 

spoiler vége

a szerzőről:

1876. július 27.-én született a New York állambeli Fredonia nevű kisvárosban, Alice Jane Chandler Webster néven. Mark Twain unokahúga volt. Ifjú évei alatt legjobban az irodalom és a közgazdaság érdekelte. Vékonyka lányregényeiben többször is visszatér az iskolai élethez és talpraesett csitri hőséhez, Pattyhez. Első könyve, a Patty a kollégiumban (1903) is róla szól. Később megjelent azErre csak Patty képes! (1911) és egyik leghíresebb könyve, a Nyakigláb apó (1912). Könyvei ma is népszerű olvasmányok a gyerekek körében. 40. születésnapja előtt egy hónappal halt meg, 1916. június 11.-én New Yorkban, két lánya születése után gyermekágyi lázban.

forrás: Wikipedia, Jean_Webster

a kiadás:

Nagyon helyes pöttyös, keménytáblás könyvben olvastam, 1976-os, Móra kiadós, a szerző saját rajzaival. Tényleg bájos, szórakoztató rajzok, Kovács Péter címlaprajza is kedves. 

egyéb megjegyzés: 

anyukám előttem olvasta egy héttel, neki tetszett

a könyv értékelés: közepes

három szépasszony

"A nympholeptos - vagy zinatec- elragadottság archaikus magyar (gyimesi) példáját közölte Salamon Anikó. A monda három szépasszony által tánccal elcsábított legényről szól, aki " elkezdte a szépasszonyok énekét énekelni, mert szép". Azután"... eljött egy suhogó szél, s három asszony... olyan szépek vótak, mint a nap sugára- te bódog világ! - s kezdték táncoltatni, s táncoltatni, s táncoltatni, s táncoltatni - végtelenségig ... esszeesett a legény. Akkor esszeesett. No de hát szólani nem tudott... Beteg, beteg, csak szuszogott, egyebet nem tudott csinálni... Ő mán túl vót azon az értelmen es, hogyha arról van szó. Az értelme el vót menve..." 

Pócs Éva: Tündérek, démonok, boszorkányok

tündérlekvár: az eredmény

kapcsolódó bejegyzés itt: recept

készült Zonyi molymesternő részére hálából a hírös receptért. meg csak úgy, mert bírom.
(fotó by Dün :)