(a minap én is elkészítettem eme remek főzetet, fotó a végeredményről hamarosan...)
@Zonyika molymesternő engedélyével itt közlöm az eddig szupertitkos receptet:
Tündérlekvár készítési javallat
6-8 tündér (mérettől függő)
cukor
só
minden, mi jó
fakanál
lekváros süvegek
szaténszalag (5-6 színben)
Szerencsére a tündérek befogására manapság már igen kellemes körülményeket teremtettünk, hála a Szent Makró Ambróziának, hogy felfedezte, a tündérek befogásának legalkalmasabb időpontja június 4-6 között van, mindenik nap hajnalában (-danában), pitymallatkor.
Ha összefogdostuk a kellő mennyiséget ebből a fönséges lényből, elégedetten hátradőlhetünk a hajnalnedves füves domboldalba, izmainkat megpihentetve konstatálhatjuk, hogy bizony azok a mocsok tündérek mind egy szálig elsuttyantak, s hét határon túl vannak már. Mivel ekkorra már bőven elmúlt az ideális időpont, aznap már nem kezdhetjük elölről, másnap vagy harmadnap, rosszabb esetben egy évvel meghaladva eredeti terveinket.
Egyébként meg árulnak a vaskereskedésben is tündért. Csak mondom. Kilóra.
No, ha ez megvan, vigyük haza kecsességünk utolsó darabját, s akasszuk fel a begyújtott kandalló fölé, sózzuk (ínyenceknek curryport ajánlok, de csak csínján!), várjunk 3-4 napot, míg elkezd zöldülni a szárnyuk. Ez persze csak jelzi, hogy az állapot megfelelő, a főzetbe nem kerül bele, le is vághatjuk, amint tudjuk (csípőfogót és fodrászollót ajánlok, gyakorlatban kiderül, miért).
Leszehetjük őket a kandalló fölül, hely híjában egyesével ajánlom (én mindig így járok, azt hiszem, hogy kettő is elfér az én jó kis asztalomon, aztán nagy mulatság ám visszarakni!), hátukra fektetve. Illik ilyenkor egy verset elmondani felettük, afélét, amilyen ízűre szeretnénk a lekvárt végérvényűleg (az én kedvencem Poe: A holló, kellemes csípősséget ad neki, amit Nagy: Napraforgóföldek, óh, be szépek! című édes kis eposza ellensúlyoz). No most jön a turpisság! Felszeletelninem szabad szöröncsétleneket, egyben kell a zubogó vízbe tenni, de nem csak bedobni (második turpisság, tessenek figyelni!), hanem minél lassabban beleengedni, lehetőleg 10-14 perc alatt, szép fokozatosan (különben könnyedén szétpukkannak). Nem hiába mondják a dorozsmai asszonyokra: „Na, ez is lekvárfőzésben erősödött!” Innentől már egyszerű a dolgunk, ha minden tündér rotyog (szigorúan födő alatt), meg lehet kezdeni az éneklést. Először kellemes borvidéki népdalokat (ki-ki a maga szülőföldjéről), majd órák teltével válthatunk a kellemesebb popslágerekre, itt Máté Péter a legoptimálisabb, elég egy óra talán. Ha ez is megvan, mehet 1-2 kanál só a rotyogányba. Na most, hogy bekeményítettünk, gyors váltások következnek, egy Ladánybene 27, egy Tankcsapda, egy Pokolgép elteltével mehet bele minden, mi jó, fakanálnyi cukor, fakanállal együtt. Le lehet ülni most már, már ha nem helyeztük a hokedlit is a főzménybe. Az ciki. Zöld lesz tőle az egész, tiszta undorító. Hunyhatunk is akár néhány órácskát, hisz mind tudjuk, ilyen nehéz jól artikulálni az Édes babám, Lonyomá-t. Felkelvén azért ellenőrizzük, minden rendben van-e a fazékban. Ha barna lett, az se baj, nem kell nagyon kétségbe esni, még kililulhat a végére.
Eztán már csak az üvegeket kell alaposan kimosni, lehetőleg belülről díszíteni. Virágminta illenék legjobban, de lehet nyuszifül vagy molyrágta könyv is, esetleg lerágott csont.
Az üvegekbe beletöltjük a friss lekvárt, ügyelve a sorrendre, mert a fazék aljáról -ugyebár- egészen más kerül ki, mint a tetejirül. Ehhez kell a szalag, megjelölni, praktikus okokból árnyalatonkénti-erősségi táblázat alapján (táblázat a vaskereskedésben).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése