2012. június 25., hétfő

Tony Wolf - Mesél az erdő...



"Kedves Gyerekek! 


Nekünk, csodatündéreknek is elkél néha egy kis vakáció. Ezért küldöm el az én hat legkiválóbb csodatündéremet egy időre a törpék falujába. 



Remélem, hogy Írisz, Tulipán, Csalánka, Orchideácska, Vanília és Zörgőfű jól mulat majd ott, és nem követ el semmi illetlenséget. Ha bármelyikük mégis így-úgy rosszalkodna, kérlek, azonnal adjátok hírül nekem. 
Csodatündércsókol benneteket:

A Ti Nagy Csodatündéretek"



 (Tony Wolf: Mesél az erdő az állatokról, 

törpékről, óriásokról, csodatündérekről…

fordította: Tandori Dezső)





A blogom első, már tényleg könyves bejegyzését egy nosztalgikus témával kezdeném: azokkal a könyvekkel, amiket gyerekkoromban én olvastam, vagy nekem olvastak fel. Ebből lesz egy bejegyzés sorozat, mivel úgy tervezem, hogy néhány régi kedvencemet újraolvasom, hogy friss legyen az élmény, és ezekről bejegyzéseket írok majd "nosztalgia" címkével. Eredetileg Marék Veronikával szerettem volna kezdeni, amit anyukám 3 éves korom előtt elkezdett nekem felolvasni, de ebből sajnos csak egyetlen könyvecskét sikerült meglelnem a polcon, a Boribon születésnapját. Ráadásul a Pagony Kiadó könyvheti kiadványában azt olvastam, hogy gyerekkorom óta megjelent még néhány folytatás, összesen 11 füzetet számlál a sorozat: így inkább majd megszerzem könyvtárból és csak ez után írok erről bővebben.

Kicsit idősebb, hat-nyolc éves gyerekeknek szól Tony Wolf Mesél az erdő sorozata, amit viszont sikerült fellelnem itthon. Szívesen emlékeztem vissza ezekre a könyvekre is, egy-egy vicces, kedves részletet emlegetni is szoktunk anyukámmal. Szép, kemény táblás könyvek ezek, gyönyörű rajzokkal, amiket a szerző maga készített. Születésem környékén, 1989-ben kezdték el kiadni először, majd később újra kiadásra került. Erre akkor jöttem rá, amikor a moly.hu -n észre vettem az új borítókat, amik sokkal kevésbé szépek, mint az első kiadásé, sőt, a csodatündéres kifejezetten csúnya lett. Rejtélyes okból úgy gondolják emberek, hogy ami tündéres, azt feltétlenül rózsaszínre vagy ciklámenre kell pingálni, holott milyen gyönyörű volt ez kéknek:


Azt hiszem a legszebb könyvborító, amit valaha láttam. Igazán tündéres: finom, kedves és titokzatos. Felhívnám a figyelmet a fák közül előkandikáló, különböző korú tündérekre, amik a könyvről készült kisebb felbontású képeknél nem látszanak. Ehhez képest az új kiadás ilyen lett:

A rózsaszíneslilát tessék nézni a bal szélen. Brr. De egyébként is valahogy sokkal szebb, finomabb volt a sorozat a régi borítóval. Még egyet ideteszek belőle, az első kötetet, amit állítólag legtöbbször olvastak fel nekem és anyuval közös kedvencünk volt:


a történetről:

Ez az első kötet nagyon békés könyv. Igényes rajzok vannak benne, a történések kedvesek, sok, szerethető részlettel és szereplővel. Kicsit hasonlítanak azokhoz a játékokhoz, amiket gyerekként játszottam: mintha egy gyerek válla felett leselkednénk és hallgatnánk, hogy mit játszik. A történet szereplői állatok, és bár a többségét felöltözteti valamilyen ruhába, mégsem lesz tőle mesterkélt vagy negédes. Kicsit inkább egy régi falu emberi lakóihoz hasonlítanak, ahogy tesznek vesznek, gyümölcsöt szüretelnek, süteményt sütnek, készülnek a télre, vagy játszanak valamit. A három egérlány kifejezetten olyan is, mintha valamilyen romantikus kosztümös filmből vagy valamelyik Bronte regényből lépett volna elő. 
A második kötettől már komolyabb problémákkal is szembe kell nézniük az állatoknak: akár természeti katasztrófával, akár más, furcsánál furcsább szereplők érkezésével. Ezek az új alakok, törpék, manók, tündérek, óriások, sárkányok... nagyon mások, néha segítőkészek, szórakoztatóak, néha konfliktusa támad velük a már összeszokott közösségnek... de komoly baja senkinek sem esik, és a csatákat is egy-egy nagy, közös ünneplés követi. Az egyetlen, már-már anderseni történet a csodatündéres rész, de szerencsére mégsem hagyja sokáig szomorkodni a szerző az olvasót. 

problémásabb dolgok, avagy az egyszeri fordító esete az állatrendszertannal:

Ami a mai szemnek egy kicsit furcsa, hogy a második kötetben a törpék és az állatok egyesült erővel almabort, sőt, pálinkát is főznek. A pálinkára pedig a történet során sokszor visszautal, viccelődik vele a szerző. Ezt ma már biztosan nem nagyon írnák le, de szerintem a történetbe belesimul, nem zavaró, és reklámértéke sincs. 
A második kötettel, (Mesél az erdő az állatokról, törpékről) viszont sajnos nagyobb bajok is vannak: a szerző, aki egyben a történet illusztrátora is, valószínűleg igen jól ismerhette az állatokat. Bár némelyiket ahogy már említettem, emberi ruhákba öltözteti, mégis szép, pontos rajzok, amiken felismerhetőek az egyes állatfajok. A fordító vesztére nem csak a mókus, meg a róka, hanem például a szürke gém, a vízirigó meg sok egyéb állat is. 
Már az ürgének nevezett állatnál elkezdtem gyanakodni, hogy márpedig én egy darab ürgét nem látok sehol, de hogy hiba van a kréta körül, arról a "nádirigós" jelenetnél bizonyosodtam meg. A történet szerint egy víz alá merült aranykulcs keresésére indulnak a törpék, amiben egy madár is segít nekik: ő bukik le és akasztja a kulcsot a horog végére. Zátonyi Tibor ezt a madarat nádi rigónak fordította, ám a mellette szereplő illusztráción egyértelműen egy természettudományos igényességgel megrajzolt vízirigó szerepel. Ráadásul a nádirigó bár valóban a víz közelében él, soha nem bukik le a víz alá, ellentétben a Magyarországon ugyancsak honos, de sokkal ritkább vízirigóval. 




Balról jobbra: a rajz a könyvbeli madárról, fotó a vízirigóról illetve a nádi rigóról.
Ekkor már jobban odafigyeltem a történetben szereplő állatok kilétére, és hamarosan leltem még néhány tévesen elnevezett állatot:



Középen Tony Wolf rajza két madárról. Ezeket a fordító gyöngytyúknak és kócsagnak titulálta. A bal szélen gyöngytyúkok, mellettük hófajd fotója. Jobbra fent szürke gém, alatta (nagy) kócsag. Véleményem szerint a rajzon egy szürke gém és egy hófajd látható. (Legalábbis mindenképpen valamilyen fajd, és biztosan nem gyöngytyúk). 
Emlősökben kevésbé vagyok jó, mint a madártanban, úgyhogy amikor egy furcsa, fekete szemsávos emlőst ürge néven emlegetett a fordító (egy ürgét azért megismerek, és biztosan nincs nagy füle és fekete szemsávja), megkérdeztem a szaktársaimat. Hamarosan ki is derült az illető kiléte: a léghajós kirándulásban egyáltalán nem ürge, hanem egy pele, feltehetőleg az erdei pele szerepel. 






A kosár mellett, a földön támaszkodó, barna bundás állatot Zátonyi Tibor hódnak nevezi, ezzel szemben a következő kötet fordítója, Tandori Dezső nagyon helyesen vízi pocok néven szerepelteti, alighanem neki van igaza.  Ugyanakkor szerepel a történetben a nagy pele is, akit néha Pelének, néha Nagy Pelének neveznek a fordítók, egyedül Zátonyi hívja csak és kizárólag következetesen Hétalvónak, ami alighanem az eredeti név szó szerinti fordítása lehet. Ettől persze a gyerekek nem állnak meg a fejlődésben, de a szerzőnek biztosan nem esne jól, ha tudná, meg ha már ő fáradt vele, hogy nem negédes nyuszikat meg kiscicákat rajzolt, hanem történetesen szürke gémet meg vízirigót is, akkor megtisztelhettük volna azzal, hogy helyesen fordítjuk le. 

Érdekes különben, hogy a könyveket különböző emberek fordították, egyet Tandori Dezső, egyet Zátonyi Tibor, Szőcs Zsóka hármat, egyet pedig Pappné Varga Zsuzsa. Ezért a szereplők nevét sem sikerül mindig következetesen használniuk: az első kötetben Tüsi és Böki nevű sünök vannak, de egy későbbi könyvben felbukkan egy Sün is. A törpék mindenféle virágneveibe pedig végleg sikerült belezavarodni, mert nem nagyon jött elő kétszer egymás után ugyanaz a szereplő. A sok-sok fordító mellett ráadásul két különböző kiadótól is érkeztek a sorozat egyes részei. 

Összességében nagyon jó könyvsorozat, csak alighanem áldozatul esett a rendszerváltás utáni keszekusza állapotoknak, később az új kiadásnál pedig ismételten nem hangolták össze a fordításokat, ráadásul a korábbi nagy erényét, a szép borítókat is sikerült elrontani. Mindemellett a történet és Tony Wolf rajzai annyira kedvesek és szerethetőek, hogy mégis érdemesnek tartom a mai gyerekek számára is beszerezni a könyveket. De inkább antikváriumból a régi, szebb borítójú kiadást. A nem megfelelő néven nevezett szereplőket esetleg menet közben javíthatja a szülő, vagy meg is lehet beszélni a gyerekkel, esetleg akkor, ha már nagyobbacska lesz. Ez jó apropója lehet annak, hogy könyvekből vagy internetről megnézegessük ezeket az állatokat, hogy a valóságban milyenek és hogy élnek. 

Még egy érdekesség a szerzőről: a neve után németnek tippeltem volna, ám de kiderült, hogy olasz.  Ma is él, nyolcvan év körül járhat. Nem csak íróként, hanem illusztrátorként is számon tartják, a közismertnél jóval több könyvet díszítenek a rajzai. Tony Wolf, pseudonimo di Antonio Lupatelli (Busseto, 1930)

Kedvenc szereplőm: Rőtszakáll, az óriás. Írisz, Orchidea és Zörgőfű, a három tündér, illetve Ecetke, Borsocska és Gyömbérke, a három manó. :) Íriszt és Orchideát úgy emlékszem, gyerekként is nagyon szerettem, most is megörültem nekik, hogy újra olvastam róluk. Van is rá ötletem, hogy melyik két, kedves barátnőmre hasonlítanak. :))
Tony Wolf egyéb megjelent könyvei a molyon , ezekben pedig grafikusként vett részt. 

A szerző néhány rajza: 



(ezt a kártyát meg meg kéne csinálni rendes paklinak)



a sorozat értékelése, a Bozsána meséi című blogomon már megszokott módon:






2 megjegyzés:

  1. A nevek következetlenségéről még annyit, hogy a sárkányos részben az elején van egy Kotorék nevű sárkány, akit pár oldallal később már Tacskónak hívnak. A régi fordításban ez hogy volt? (Szávitrí vagyok :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A régi fordításban is így van. Végig kéne zongorázni ezt molyon, hogy melyik könyvet fordították újra az új kiadásoknál, melyiket nem, tegnap még csak egynél volt fent, az egyik Szőcs Zsóka fordításánál, hogy az ugyanő maradt. De ezek szerint volt, akit lecseréltek, bár ha jól emlékszem épp te írtad, hogy az állatneveket amiket Zátonyi rosszul fordított, ugyanúgy hagyták az újban is. :(

      Törlés