a Zöld Zugoly egyik önkéntese madarat reptet a Művészetek Völgyében, 2013
"Az ujjakkal és magával a kézfejjel (kéztartás + ujjtartás), vagy az alkarral történő kommunikáció igen ősi módja a kommunikálásnak (Egyiptom). Használták kiabálás helyett, és titkosítás okán katonák irányítására, de használták a templomok kórusainak irányítására is, amikor több ember pontos éneklését – zenélését irányították úgy, hogy a kéz mozdulatai mintegy emlékeztették az előadókat a dallam (és a szünetekre!) vonalára és az egyes hangok (záróhangok) hosszára. A Brachoho-keironómia (brahiosz = alkar, cherio = kéz, nomosz = törvény)a karral, kézjelekkel való irányítás a zenében. Festészetben számtalan jellemző kéztartást látunk (Krisztus összezárt hüvelyk- és gyűrűsujja, de ez látható Buddha esetében is). A daktil alapja az ősi testbeszéd.
A kézzel való beszéd az Indiában alkalmazott mudrákkal (kéztartás, kifejező, valamit felidéző szimbólum, később vallásos kéztartás) szoros kapcsolatban áll (Dunkel), mert valaha a beszéd = mozgás volt. (vö: Austin: Apeach-Act Theory, Noam Chonsky az agyban eleve adott nyelvi mélyszerkezet + annak biológiai alapja)"
forrás: wikipedia
Mivel annyit használom őket az előadásaimon, mesélek egy kicsit róluk. 2007 nyarán a Művészetek Völgyében láttam egy indiai tánc előadást, Somi Panni bharatanatyam előadását, ahol mutatott néhány érdekes, állatos jelet. A barátnőimnek még otthon meg is mutattam néhány jelet, aztán a dolog feledésbe is merült. Évekkel később, az első mesemondó fellépéseim egyikén szembesültem a problémával, hogy ötven nagycsoportoshoz hívtak egy könyvtárba mesélni... Hogy tudnám őket úgy megmozgatni, hogy valóban élvezzék a mesélést, és a könyvtár se dőljön szét? És ekkor jutottak újra eszembe a kézjelek.
Somi Panni 2007-ben a Művészetek Völgyében
A néhány, innen-onnan összeszedett jelgyűjteményemet azóta gyarapítottam, mert én magam is beiratkoztam táncolni, 2012-2013 között egy tanévet táncoltam Túri Virág Réka odisszi csoportjában.
Tehát léteznek az indiai kézjelek, vagyis mudrák, amiket a táncban szokás használni. Rékától azt tanultuk, hogy a táncosnak a szeme a leglényegesebb, az összes többi, a kéz, a testmozgás, a tánclépések csak díszítenek. Ez egy kezdő táncosnak egészen kétségbeejtő valami, amikor kész csoda, ha a lépések sorrendjét megjegyzem, nemhogy a szememmel, kezemmel is tudjak foglalkozni! Nézzük az indiai táncosok mudráit, egykezes jelek:
mudrasor dalocskával: http://www.youtube.com/watch?v=mbI1Dckp0xw
A jelek egy része egykezes, mások kétkezesek. Van köztük "két szerelmes kismadár", "ágyacska", "bimbó" és "oroszlán" jelentéssel bíró is, a többség nem ennyire konkrét jelentésű. A táncban akkor válnak legkifejezőbbekké, amikor a táncos egész testével rásegít a megjeleníteni kívánt dolog (kígyó, íjazás, lovaglás, félelem) megjelenítésére. Az általam megismert mangalacharan nevű odisszi táncdarab például nem rendelkezik konkrét történettel, inkább olyan, mint egy ima, csak megjelenítettünk egy-egy istenséget, apró jelenetet, ezzel szemben más darabok valóban egész történeteket mesélnek el a jelek, de a testmozgás, szemmozgás segítségével is. Rékától azt is megtanultuk, hogy azért is érdemes indiai táncot tanulni, mert ha nem is lesz belőled esetleg soha profi táncos, értő közönsége lehetsz az előadásoknak. Én nagyon jól szórakozom a mai napig, ha indiai táncost látok, és felismerem az egyes mudrákat a táncában.
Egy "kúcsipúdi" irányzat csodálatos jellemdrámája, ami tényleg történetet mesél el:
Mi pedig ezt a táncot tanultuk Rékától, ami egy szép virágfelajánlással kezdődik:
kezdő odisszi csoport, lent középen a blog szerzője
Azután vannak az amerikai kézjelek, amik náluk egyszerűen csak valamiféle játékot, szlenget jelentenek. Vicces dalok, szleng kifejezések megjelenítésére szolgálnak, vagy csak önmagukban való játékok. Meglepő módon az indiai mudrasorból ismert oroszlán az amerikaiaknál láma. Az amerikaiak nem gyerekek szórakoztatására használják, inkább kamaszok viccelődnek vele egymás között, de szerintem túl aranyosak és látványosak, hogy gyerekelőadáshoz ne használjuk őket.
A legbetegebb lámás dalocska ez:
A kézjelek harmadik fajtája, amit találnom sikerült, a siketek jelnyelve. Ez a feladat még előttem áll, hogy a különböző nyelvek siket jeleit tanulmányozzam, hiszen nem egyetlen, nemzetközi nyelvük van, hanem ugyanúgy külön nyelvek, mint a beszélt nyelvben.
A wikipedia szócikkből nekem ez volt a legérdekesebb momentum:
"
Emberszabású majmok
A nyelv eredetének kutatásában felmerült az az ötlet, hogy meg kellene vizsgálni az emberszabású majmok nyelvi képességeit. Először a beszéddel kísérleteztek, de kiderült, hogy a majmok hangképző szervei beszédre alkalmatlanok. Ezután a kutatók figyelme a jelnyelv felé fordult, és a majmok nagy lépést tettek előre. A majmokkal amerikai jelnyelven kommunikáltak, ahogy siket szülők jelelnek a gyerekeikkel. A leghíresebb majmok Washoe és Loulis, a csimpánzok, és Michael és Koko, a gorillák voltak. Koko 600 jelet tanult meg, és alkalmazott néhány egyszerű nyelvtani szabályt, mint például a szórend, vagy a szóösszetétel. Mindezek ellenére jelelése nem felelt meg a jelnyelv szabályainak. Vitatott, hogy az általa alkalmazott rendszer mennyire tekinthető nyelvnek."
forrás: wikipedia
A jelnyelv történetéről, nyelvjárásokról az adott szócikkben olvashattok még. http://hu.wikipedia.org/wiki/Jelnyelv
Létezik egy jel, ami az indiai mudrasorban, az amerikai szlengben és a magyar siket jelnyelvben is megvan, az indiaiaknál halacska, a másik két jelsorban teknős.
Léteznek még árnyjátékos jelek, és ázsiai kéztrükkök. Utóbbiak közül két, igen bonyolultat ismerek, én így hívom őket, anyukám ázsiai cserediákjai szokták ismerni.
Amikor pedig mesélésnél én használom a gesztusnyelvet, az ilyen:
Akinek az összefoglalóm felkeltette az érdeklődését, itt kipróbálhatja magát, hogy mennyire ismeri meg a jeleket:
Jó szórakozást! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése