2019. február 13., szerda

Fátia kisasszony és a csillagok - a kistermelői irodalomról




Van abban valami rettentő felszabadító érzés, ha az ember egy szál tustollal rajzol: nem lehet javítani, így aztán nem izgulod túl a hibákat. Ajánlom szeretettel mindenkinek ezt a gyakorlatot: fogj egy üveg fekete tust, egy mártogatós tollat, esetleg kapcsolhatsz valami szép zenét, és tied a szabadság a papíron! Az óvatos radírozgatás és a pontosság kárára teret kap a spontaneitás és a játék. 



Így született az első képem Fátia kisaszonyról, előbb a rajz, utána a történet. A többi szereplő pedig sorra csatlakozott hozzá. A Múzeum körúton talált régi fotók ihlették őket. Igen, ennyi kis csalás van a dologban, hogy amíg a többi mesehős az 1910-es években készült, elárvult portrék alapján született, a Mályva utca furcsa tündére némi tusnak köszönheti az életét. Berecz Krisztina grafikus vizsgamunkájának választotta a történeteimet, és úgy megszerettük a kész könyvtervet, hogy úgy döntöttünk, Kriszta profi rajzaival igazából is kiadjuk. 

@Kriszta fotója


 (Még) nem írtam éves összefoglalót, de a 2018-as év azért is izgalmas volt számomra, mert elkészült életem első magánkiadásos könyve, a Macskakő és el is fogyott mind a száz, első nyomtatásból kikerült példány. Mert a felnőtteknek is szüksége van a mesékre és a szép képekre, nem csak a  gyerekeknek. Valamiért mintha kevesebbet törődnénk a felnőttekkel: pedig még igenis ők is elég nyitottak, érdeklődőek, kíváncsiak. Megérdemlik a mesét. 

Volt egy nagyon baráti hangulatú könybemutatóJulicsenge és theodora írtak a könyvről szépséges blogbejegyzéseket, krlany pedig beszélgetett velünk arról, hogy hogyan készült el. A moly.hu Merítés című, belső on line folyóiratában, a Kortárs magyar irodalom  rovatban pedig @meseanyu kedvenc, 2018-as olvasmányai közé választotta a könyvünket, amit ez úton is köszönünk!

Most pedig jó hírem van azoknak, akik kimaradtak az előző rendelésből! A mai napon a nyomda megkapta a második százas rendelését! Ne maradj le, foglalj magadnak egy példányt! A nyomdából kikerülő könyvek többsége egyenesen a gazdájához utazik, de lesznek szabad példányok is, itt tudsz lecsapni rájuk!

Vigyázz, a kistermelői joghurt és a kistermelői irodalom is gyorsan fogy! :)


@atalant szerint pedig:



"A Mályva utca pont olyan, mint a neve: andalítóan pasztell és mágikusan békebeli. A Lila akác közzel ellentétben itt nem különféle afférok és gonosz pletykák, hanem egészen másfajta titkok rejtőznek a felszín alatt: a kisasszonyok csillagokat vasalnak, szép álmokat szőnek vagy permakultúrában gondolkodnak. Na, ez az a hely, ahol megkóstolnám a rózsaszín fagylaltot! Amúgy is az a kedvencem."





2019. január 15., kedd

Jelek a hóban






Végtelen hómezők és Kelet-Pest Megye második legnagyobb fája. Aki kidugta az orrát a nagy havazások után, ilyesmiket láthatott mostanság. És nyomokat a hóban... A várostól kicsit távolabb, ahol nem jár az ember és a kutyasétáltatók, nem nagyítóval kell keresni a vadnyomot, hanem ott vannak mindenfelé. A Normafán egy egész napos kiránduláson hosszasan kellett keresgélnem, mire a rengeteg kutyanyom között végre vaddisznó nyomára leltem. Nem úgy Zsámbok és Tura környékén, ahol gyöngysorokat rajzoltak a hóra az egészen apró emlősök, hosszabb csíkokat a kissé testesebb pockok, és vidám hármas jeleket a nyulak. 


Ezt a nyomsort talán egy cickány hagyta hátra:


Ezek a girbegurba vonalak pockok nyomai lehetnek, kissé jobban belesüllyedtek a hóba: 



A pockokat egy róka követte, lompos farkával csíkot húzott: 


Hopp! Itt egy angyal szárny! Valójában madáré:  a fácán reppent fel, a szárnya hagyta ezeket a csíkokat. 


Ez pedig a nyúl ugrása, két párhuzamos csík és egy pötty az elején:



Most pedig egy kicsit irány a télből a nyárba: az alábbi képet 2007-ben készítettem, és azt a címet adtam neki, hogy Az ideális munkahely: 



Valahogy így képzeltem a jövőmet 18-19 évesen. Sőt mi több, 16 évesen még természetvédelmi őr szerettem volna lenni, a magam 45 kilójával és 159 centijével, és rettentően bőgtem, amikor alaposan körbe röhögtek vele.

Ilyesmi szerettem volna lenni:


A képen szereplő Németh Andrásnak ez a dolog jobban összejött, mint nekem. Szerencsémre András lehetőséget ad arra is, hogy a magam fajta, mások által inkább hasznavehetetlen ballasztnak tekintett, kisdarab nők is részesülhessenek a máskülönben nehezen megközelíthető, természeti értékek csodálatából. Sőt, hisz benne, hogy a természetet nem mufurc zöldruhások fogják megvédeni, hanem közösségek. Laikusok, és profi "természetvédészek" együtt. Nem elzárni kell a védendő értékeket a nagyközönségtől, hanem meg kell ismerni az érdeklődő embereket, és segíteni őket abban, hogy ismerhessék, szeressék és okosan segítsék a természetvédelmi őrök munkáját. Hiszen ebben a világban, amikor a természetvédelem olyannyira szorongattatott helyzetben van, mindenkire szükségünk van, aki segíteni akar. 

András éppen ezért egy "nyitott terepjáró" programot hirdetett: ragadozó madarak szinkronszámlálására magával vitt önként jelentkező érdeklődőket, akik egy kicsit bele láthattak a munkájába és megismerhették a problémákat, amikkel ő nap mint nap szembesül: 


A csodás, havas tájban a tájidegen, inváziós fafajokkal benőtt domboldalakat, védett pannon gyík élőhelyét, ami a legeltetés hiányában becserjésedik és offroadosok rombolják tovább. Hogy Kelet-Pest Megye második legnagyobb fájának beszántják a gyökerét, hogy sok ember akkor sem veszi észre a természet értékeit, ha forgalmas közterületen, közvetlenül a feje felett csücsül például egy nagy csapat telelő erdei fülesbagoly:





És ezek ellen csak együtt tehetünk. Mert mindenkinek van még egy ismerőse, aki tud önkénteseket toborozni az inváziós fajok kiirtására, bicikli túrát szervezni az elfelejtett kiránduló helyre, hogy megvédjük az offroadosoktól, vagy ő maga is környezeti nevelő, óvónő vagy tanítónő, aki mesélhet a gyerekeknek a baglyokról, az öreg fáról, és a hóban látott állatnyomokról. Hogy ne csak az emlékek maradjanak a következő generációknak. 

Aki szeretné aktívan segíteni a természetvédelem munkáját, az itt tud feliratkozni András levelező listájára: 


Remélem, sokakkal találkozom majd a következő túrán! És ne felejtsétek el magatokkal vinni a kisdarab, elhivatott lányokat:  hátha az egyik író és tovább meséli... 






2018. június 11., hétfő

Rettenthetetlen olvasók, vízözön, tündérek - Könyvhét 2018



Aligha én vagyok az egyetlen, akit a könyvheti monszun első blikkre elkedvetlenített. A reggeli nagy zuhé után lézengő emberek, hullámosra vizesedett könyvek, kitartóan csepegő eső. Nem volt biztató látvány na. Pedig napok óta készültem a Könyvhétre: arra gondoltam, mi lenne, ha nem csak úgy üldögélnék ott, mint az egyszeri írónéni, hanem vinnék néhány játékot mindenféle korosztálynak. És ha már a legújabb mesekönyvem tündéres témájúra sikeredett, akkor legyen igazi "tündérpróba": tündéres, kincskereső ügyességi játékok gyerekeknek, és napi szerencsetündér kereső felnőtteknek. 



A tündérkapu titka maga is számos, a néphagyományban élő tündéres hiedelmet tartalmaz, amiket főleg az ír hiedelemvilágból vettem. Így a játékokban is néhány kelta tündért mutattam be. Shellycoat-ot, akinek kagylós kabátja van, Lunantishee-t, akik a kökényt őrzik, az alakváltó Phookat, a segítőkész Browniekat, a leprikónt, akiről kevesen tudják, hogy a tündérek cipésze: eredetileg kalapáccsal a kezében szokás ábrázolni, mert ha elvásik a tündérek cipője a világban, ő javítja meg. Kis kártyácskákra nyomtattam a tündérek képeit, és az olvasók találomra rábökhettek egy-egy lefordított kártyára: arra a napra az lett a szerencse tündérük, és meséltem nekik pár szót róla. 


Mert az olvasókat nem tartotta vissza az ömlő eső: @adricca moly és egy kedves volt egyetemi évfolyamtársam még játszani is megálltak nálam a cudar idő ellenére. Sőt, idő közben befutott az utánam dedikáló @Parlandorka és megörökítette a vlogja számára, amint szerencsetündért leltünk neki. Dorka a Selkie-t húzta: a Selkiek a fókatündérek, a nőnemű Selkiek át tudnak változni csodaszép emberasszonnyá, de sajnos az ember férfiak általában durván közelednek hozzájuk. Ellopják a fókabőrt, hogy feleségükké tehessék őket. Ennek persze mindig tragikus vége van: a fókalány valahogy csak visszalopja az eredeti bőrét és visszaszökik a saját világába, hátrahagyva férjet, gyerekeket, amibe a férj nem ritkán bele is hal. Ez a szomorú mese az alapja annak a kedves rajzfilmnek is, A tenger dalának, ami nemrég ment a mozikban. Azt hiszem én is valami ilyesmit csinálok a regényeimben, hogy még a szomorú népmesei elemeket is igyekszem gyerekeknek befogadhatóvá, kedvessé tenni. 

Összesen egy igazán fair ilyen állatbőrös történetet ismerek, Angus Og és Caer történetét, ott Angus maga is hattyúvá változik egy időre és megígéri választottjának, hogy nem kell örökre elhagynia a madárruháját, sőt, a kedvéért ő is hattyú lesz néha.  



A gyerekeknek egy üveg rizsbe rejtettem mindenféle tündérekkel kapcsolatos apróságot, csengettyűt, kis játék tejes dobozt és sütifigurát is: mert a Browniek és a nagyiforma Bean tighe kedvencei ezek. A Brownie alakja ihlette Rowlingnál egyébként Dobby manót és társaikat. A ház körül segítő manó, aki maximum rongyokat hord, de megsértődik, ha ruhát kap. 
A kincskeresős üvegbe tettem még eredeti, hárfa mintás ír pénzérmét is, szárnyas Pixie figurát.. ezeket kellett meglelni benne. Ha forgatod az üveget, előbb-utóbb megleled benne az eldugott kincseket. 


Szakadó eső ide, lézengő emberek oda, remek beszélgetésbe sikerült merülni @adriccaval, Dorkával és Anikóval a tündérek kapcsán, úgyhogy ezt a jó szokást innentől bevezetem, hogy viszek ismeretterjesztő játékot felnőtteknek és gyerekeknek is. 

Gyertek velem játszani máskor is! :)


fotók: Rácz Tibor


2018. május 16., szerda

Madárszárnyon az ősök földjén - Sopronban meséltem


Régi álmom vált valóra a soproni meghívással. Hiszen régesrég a mesék földje nekem ez a város: a gyerekkori meséké, amiket apukámtól és nagymamámtól hallottam. 

Évek óta járok ide és a környékre családtörténetet kutatni. Minden kő, utcasarok ismeretlenül is ismerős, tudom, hol van az a pinceablak, ahová apukám gyerekkorában az indiántörzs nevét festette amit játékból alapítottak a barátaival, melyik utcában élt kicsi korában és hol fürdött tilosban. Sok régen, vagy sose látott rokonnal sikerült találkoznom itt, akiktől újabb és újabb kirakós darabokat, történeteket kaptam és mindig lelkendezve hívtam fel aput, hogy mire jöttem rá a családtörténetből. 


Kicsit boldog-szomorú fellépés volt ez a mostani gyerekelőadás, hiszen az első olyan soproni utam volt, amikor már nem volt kit felhívni telefonon az új hírekkel. 



De az elmúlt évek alatt történt valami: már nem csak távoli, mesebeli hely volt Sopron, minél többet jártunk ide nyaralás ürügyén kutatni, annál több barát, valódi kedves ismerőssé lett távoli (és közeli) rokon került az életembe. Így amikor a Széchenyi István Városi Könyvtár Madarak-fák napja alkalmából mesélni hívott, jócskán láttam ismerős arcokat a közönség soraiban. 

Rettentően szeretek ismerősöknek (is) mesélni. Mások talán lámpalázasok lesznek a helyzettől, hogy olyasvalaki előtt kell színpadon megszólalni aki egy másik közegből már ismer, nekem szárnyakat ad. Egészen különleges érzés volt pedig azoknak mesélni, akik egy kicsit részei annak a mesének, amit gyerekként hallottam. Mert dédanyám kedvenc öccsének ükunokái vagy apukám gyerekkori jóbarátai. 

épp dedikálok Gombóc tündér mögött :)


Játszottunk egy jó kis, kopogós esőt szivárvánnyal, meséltem hangyákról, baglyokról, sötétségről és világosságról. Egészen remek, lelkes közönségem volt, amit innen is köszönök nekik. Még az új könyvemet, A tündérkapu titkát is dedikáltam a könyvtárnak és egy lelkes olvasónak.

Hozzák a könyvem dedikálásra :)



Az előadás után a Fertő-tóhoz is kimentünk, ahol torkuk szakadtából karicsoltak a nádirigók (többüket láttuk is), a hajó körül csérek kapkodták a vízből a halat, a parton pedig a nyári ludak vezetgették a pelyhes fiókáikat. 

Igazi Madarak-fák napja volt a tóparton és a könyvtárban is, a szívemben pedig békés, tavaszi visszaemlékezés. Nekem, itt a Földön az a dolgom hogy a meséket tovább mondjam, madarakról, fákról és emberekről. 



2018. május 2., szerda

Lógós szerző lilában - Könyvfesztiváloztunk





Róbert Katalin fotója
A lógós szerző- vagyis én- aki idén nem maxolta ki igazán a Könyvfesztet. A saját dedikálásomon kívül a hotdogosig sikerült eljutni, bevallom őszintén, végül egyetlen könyvet sem vettem, még könyvnek látszó ékszert se, pedig feltett szándékom volt.

Van ugyanis egy szuper ékszerkészítő, Ediba aki elképesztően szépséges, könyvecske alakú gyűrűket, fülbevalókat és medálokat készít, amik rettentően alkalmasak arra is, hogy a gyerekolvasók figyelmét felkeltsék. Meg lehet bennük egészen picike meséket tartani. Hát ezért fáj a fogam egyre. Csakhogy Edibát majdnem olyan nehéz lefülelni mint a tündéreket, hiába lesem az oldalát, általában messze árul, vagy már pont elindultam máshová mire kiderül, hol lesz. Most is így jártam: mire föleszméltem mindenféle baráti találkozókból, már épp bezárt. Így kénytelen leszek Könyvhéten levadászni egy szép medált magamnak, ha ott kint lesz. 




Amit még nem vettem, de akartam: az egy Parti Nagy Lajos kötet, méghozzá a Szódalovaglás című. Valaha azt hiszem @encsy_eszter javasolta a moly.hu -n, és gondoltam hogy ha csak egy könyvet veszek a fesztiválon akkor ez lesz az. De erre se futotta végül az időből, így megrendeltem a legközelebbi könyvesboltban. Sebaj, támogatom vele a helyi kisvállalkozó könyvkereskedőt, aki ráaádsul aranyos volt, mert beengedett fagyival a boltjába (!) és teljesen képben volt, hogy éppen mivel foglalkozik Varró Dániel meg Parti Nagy Lajos. Nem mellesleg kaptam törzsvásárlói kártyát és ajánlott színházjegyet is. 


Róbert Katalin fotója



De akkor mi a fenét csináltam mégis a Könyfeszten? Hát, először is kis híján elkéstem. Mert a Farkaserdőből rohantam át dedikálni, Káposztásmegyerről. Ilyenkor tavasszal ugyanis folyton változnak a szerepeim. Lehet, hogy ugyanazon a napon délelőtt bakancsosan-nadrágosan teperek a szúnyogosban, délután pedig kiengedett hajjal, lilában és tündéresben várom az olvasókat. Másnap ugyanis gyerekcsoporttal kirándultam az erdőben, így fel kellett deríteni előre, merre szól a fülemüle, hol nő a turbolya, hol érdemes játszani és főleg mikor merre kell kanyarodni hogy ne tévedjek el. 

Hát így esett, hogy rohanvást, utolsó pillanatban érkeztem a Könyvfesztiválra, de amikor már épp frászt kaptam volna hogy lekésem a saját dedikálásom, ahogy a mesében is mindig felbukkan a csodálatos segítő, épp ott üldögélt @Zonyika és @atalant, akik készségesen útba igazítottak. Így aztán kissé lihegve de éppen időben lehuppantam Róbert Kata és Novák Vica mellé. 


És akkor nagyon-nagyon sokáig (de legalábbis hosszú percekig) nem történt semmi... és Vicával már komolyan kezdtünk nekikeseredni, hogy ez a pénteki időpont pocsék választás lehetett, amikor szépen elkezdtek sorjázni az olvasók. :)



Egészen meglepő olvasók is: egy középkorú, hivatalos külsejű úr is odajött hozzánk és az orrunk alá dugta a könyveinket egy titokzatos névvel, hogy ennek a valakinek dedikáljuk. Roppant furcsa volt a helyzet, így rákérdeztem, honnan is hallott rólunk? És akkor mesélte el, hogy ő tulajdonképpen egy könyvgyűjtő úr ügynöke, a megbízója pedig dedikált könyveket gyűjt. Úgyhogy most bekerülünk a gyűjteménybe egyenesen Petőfi Sándor dedikációja mellé. Azóta se tudom, valóban ez volt-e az igazság, vagy egy vicces kedvű apuka volt mégis, aki fapofával mondott nekünk egy jó nagy hülyeséget. Akár hogy is van, jó szöveg!


@Littlewood is befutott a kisfiával, és elláttak minket dedikálni valóval és oreo keksszel (amit innen is köszi, a férjem nevében is, aki végül elfogyasztotta). ;) És még jónéháány barát, ismerős  ugrott be, ha másért nem, tündérkavicsért és egy puszira.

És végül így telt el a Könyvfesztivál utolsó egy órája: beleszaladtam nagyon kedves, egyetemi jóbarátaimba, akikkel hotdogoztunk, ők helyettem is söröztek, és észre se vettük, amikor zárt a fesztivál. Szóval a lógós szerző talán nem is olyan lógós, hanem még a könyveknél is jobban szereti a barátait, akikkel beszélgetni lehet. :)



2018. január 10., szerda

Volt egyszer egy 2017 - és mit is olvastam akkor?


"– A nagymamámat Hét Csillagnak hívták – mondta. – Bölcs asszony volt. Csak fekete lovai voltak és a cinege volt a medicinája."
137. oldal

Frank B. Linderman: Csinos Pajzs A varjú indiánok orvosságos asszonya
Újra könyves pótszilvesztert tartok: a karácsonyi és újévi nagy nyüzsgés után most van végre időm kicsit leülni, elmerengeni az elmúlt év olvasmányain. Határozottan jól sikerült év volt: 97 könyvet olvastam el! 

Legnagyobb figyelmet 2017-ben a műmeséknek szenteltem. Azért is, mert részt vettem @imma Gyermekirodalmi felfedezők! című kihívásán a moly.hu-n.  Nem mintha nehezemre esett volna havonta egy mesekönyvet elolvasni, őszintén szólva alaposan túl is teljesítettem. A kihívás lényege az volt (hogy a végén szereztem egy cuki, lovagló kacsás plecsnit....nem is! :). Szóval azt a feladatot kapták a bátor vállalkozók, hogy havonta olvassanak el egy olyan gyerekkönyvet, amit előttük még senki sem értékelt a moly.hu-n. Én idegen nyelvű mesekönyveket választottam, így összekötöttem a kellemeset a hasznossal: kicsit rászorítottam magam a nyelvtanulásra is. Összesen 20 gyerekkönyvet olvastam el angolul, hatot pedig németül. Még magyarul is találtam két olyan könyvet, amit előttem más nem értékelt. Az egyik a Babaváros című könyv volt, ami után fel kellett forgatnom fél Budapestet, hogy ráleljek: ugyanis édesanyám legkedvesebb gyerekkori könyve, és szerettem volna neki szerezni egyet karácsonyra. Sikerült! :) 




De mik voltak a kedvenceim az idegen nyelven olvasott könyvek közül?

Jill Murphy Worst witch sorozatát már 2016-ban kezdtem el, 2017-ben sajnos a végére értem. De örökre a szívembe zártam a rám igencsak hasonlító, kétbalkezes, örökké lógó cipőfűzőjű boszorkánypalántát. Harry Potternél bájosabb, kevésbé véres történet, kisebb gyerekeknek is jó olvasmány lenne ha lefordítanák magyarra. 

Lucy Daniels is olyasvalaki, akit nagy kár, hogy még nem fordítottak le magyar nyelvre. Főhősét, az állatorvos szülei körül tébláboló, állatszerető kislányt szerintem hamar megkedvelné a magyar közönség is. Ő is visszatérő kedvencem. 

Nagy meglepetést okozott a Dagály Utcai Könyvtár polcáról véletlenül a kezembe került német mesekönyv: Gertrud Malberg: Eine Hexe in unserem Haus. Szemben azzal amit a cím sugall, nem boszorkányos gyerekfantasy. A boszorkányok itt valóságos kislányok fantáziájában kelnek életre. A közös titok, közös játék, egy barátság lehetőségét teremti meg. Hogy aztán ebből a lehetőségből valóban lesz-e barátság... azt megtudjátok ha elolvassátok a könyvet. Minden esetre nagyon de nagyon nem olyan egyszerű ez a kérdés, ahogy felnőttként sokan tévesen emlékeznek vissza: "Leszel a barátom?" És már kész is. Az egymástól elszakadás, képesség arra, hogy meggyászoljunk egy elvesztett emberi kapcsolatot és nyissunk az új felé hétévesen semmivel se könnyebb, mint 37 évesen. Nagyon fontos dolgokról szól ez a könyv, és mindenféle direktség nélkül. Nem divatból csinálja, hanem mert talán a szerző éppúgy megélte ezt ahogy te vagy én. 




Nem csak szerzőként, olvasóként is gyengém a gyerekirodalom. Ennek örömére további 32 mesekönyvet olvastam el magyar nyelven, kortársakat és régebbieket egyaránt. A magyarul olvasott szerzők közül Sven Nordquist került ki abszolút nyertesen. Szerző és illusztrátor egyszemélyben. De róla és a többi magyar nyelven olvasott kedvencemről már áradoztam itt .


"A boszorkányok törek rostába ülve, vagy negyvenegy parázsszemmel megrakott pörgő rosta alakjában kelnek át a Dunán. Timaffy László feljegyzése szerint ezt énekelték:
Rolláré, rolláré, rolláré, rokolla,
Annál hívebb, annál hívebb, annál hívebb az alla."
27-28. oldal

Gunda Béla: A rostaforgató asszony


Helyes kis csokrot olvastam idén néprajzos könyvekből is: összesen hetet. Valamint 5 népmesés kötetet, ezekből egyet németül, egyet pedig angolul. Nyáron és tanév elején hagytam magam elcsábítani a regényeknek is: hat felnőtteknek szóló regényt olvastam, nem túl meglepő módon fantasy és néprajzos ihletésű mágikus realisztikus szépirodalom voltak. Jó fantasyt olvasni beavatás a varázsvilágba. Ami után az ember ép elmével és mindenféle furmányos szerek nélkül maximum sóvárogva vágyik, de aligha hiszi, hogy része lehet benne, azt megkapja a meséktől és a fantasytól. Ha írom, ha olvasom: a legcsodálatosabb látomások jutnak osztályrészemül, amikre egy modernkori "sámántanonc" csak vágyhat. 2017-ben Naomi Novik Rengetege és Andrus Kivirähk: Ördöngös idők vitt el a leginkább kedvemre való világba.  S aztán... akadt még itt két "életvezetési recept", Gretchen Rubin Boldogságterve és a Stíluskalauz, természetesen a minden évben újraolvasott karácsonyi könyvek, egy képregény és a moly.hu saját antológiája, a Csillagles amiben az én novelláim is szerepeltek. 




A legizgalmasabb könyves esemény mégis az volt számomra, hogy megjelent a második meseregényem, A tündérkapu titka. A székesfehérvári dedikálás kapcsán készült is velem erről egy interjú. 



És hogy mit kívánok nektek az Új Évre? Leljetek páfrányvirágot! :) 

"Debrecenben és Beregújfaluban arról beszélnek, hogy a páfrány virágja éjfélkor látható. A virág csillog, fényes, és aki magánál hordja a virágot vagy magot, megérti a madarak beszélgetését, megtudja a betegsége okát, és meglátja a földbe rejtett kincset is."
75. oldaldlal

Gunda Béla: A rostaforgató asszony


2017. december 10., vasárnap

A tündérkapu titka - megjelent a második mesekönyvem :)



Juhú megjelentem! :) a kosárban pedig ott vannak a varázskavicsok. 


2017. decemberében a Mikulás meghozta A tündérkapu titkát a KMK webboltjába, kilencedikén pedig egy igazán hangulatos könyvbemutatóra is sor került. 

Könnyű annak akinek ennyire jó fej családja van: amikor a költözködés- mesemondó fellépések közepette levegőt venni is alig volt időm, akkor a szüleim vetették bele magukat nagy lelkesen a bemutató szervezésébe. Anyukám ismét megvarrta a mesém egyik hősét, apu kartondobozokból felépítette díszletnek a mesebeli kaput, és az egész család beállt mikulásozás után tündérkavicsot festeni, hogy mindenkinek jusson, aki eljön a könyvbemutatóra. (És anyu még sütit is sütött, csak mondom). 



A fogadott nagybátyám másodszor is keresett nekem szabad termet a KMO -ban, ráadásul éppen azt, amiben a Lea és a viharbanyák bemutatója is volt.  Kezdő mesemondó barátném, Reznák Edit és édesanyám vállalták a mese részleteinek felolvasását, szerkesztőm, Kozma Réka pedig szuper kérdéseket talált ki. Nekem már csak annyi volt a dolgom, hogy felvegyem a kedvenc színeim és meséljek a közönségnek a regényről. 





Boróka története egy régi fehérvári nyáron kezdődött, amikor véletlenül összetalálkoztam egykori gimnáziumi osztálytársammal és a kisfiával. Az akkor 5 éves fiúcskáról kiderült, hogy egy ételallergia miatt nem ehet édességeket, viszont hatalmas vonzalmat érez a könyvek iránt. Amikor más gyerek az anyukáját cukorkáért cipeli a boltba, őt antikváriumba kell vinni mert könyvet kér. A dolog nagyon megérintett, így felajánlottam Rékának, hogy ha megmondják, mi a kisfiú kedvenc állata, írok neki róla egy mesét. Nemsokára kaptam is egy levelet: Lívió kedvenc állata egy fehér sárkány, és úgy hívják hogy Gilice. (Nem ám cica vagy kutya, hanem sárkány, ráadásul egy bizonyos). Így történt, hogy Lívió azóta is szülinapra, karácsonyra mesét kap, ami a sárkányról, és róla szól. Amikor pedig belekezdtem Boróka meséjébe, belecsempésztem egy kicsit őket is. 


Gombóc tündér és jómagam

A mesébe kerültek még a kelta tündérvilág hiedelemalakjai: persze kicsit újragondolva. Nagyon szeretek azzal játszani, hogy népmesei elemeket felhasználva saját világot teremtek. A felnőtt olvasó, aki ismeri az ír népmesék szabályosságait, tündéralakjait, majd jól szórakozik azon, hogy melyik figurát ihlette bheansidhe, melyiket pixie, és mit tettem hozzá én, a gyerekolvasóknak pedig remélem kedvet csinálok a népmesékhez. Egyébként olvasóként én is imádom az ilyen könyveket, szórakoztat, amikor felismerhetem a népmesékből, néprajzkönyvekből ismerős hiedelmeket. 


A másik dolog, amivel szívesen szórakozom írás közben, hogy tovább gondolom a lakóhelyem környékét, de akár a saját lakásunkat is. Például a 13. kerületi spájzunkban közvetlen átjáró vezet Középföldére, A tündérkapu titka tündéreinek varázskapuja pedig a Vizafogó teherpályaudvar egykori romkapuja:  

márpedig ez a vizafogói átjáró Tündérországba :)


A Lea és a viharbanyák boszorkányai pedig a székesfehérvári gyerekkori kert almafáján üldögéltek. Ha visszaolvasom egy-egy történetem, még ha mesebeli is a helyszín, én mindig látom magam előtt hogy mi hol játszódik. Személyes ismerőseim közül is sokan felismerhetik ezeket és jókat derülnek rajta. Remélem a történeteimet olvasó gyerekek is megtanulják majd így látni a világot. 


 A napi munkám során sok gyerekkel találkozom, természetesen ők is hatnak rám és a történeteimre. Nagyon szeretem hogy ma divatosak a különleges keresztnevek. Igazán mesébe illő a Zorka, a Bodza, a Mirkó, igazi tündérnév szerintem a Kiara, Léna is. Mivel ma már egyre gyakoribbak ezek, szerintem sokkal életszerűbb, ha a meseíró ilyen neveket is ad a főszereplőinek, hiszen mai gyerekeknek írok akiknek ez a napi valóság. Ráadásul ezek a nevek igazán jól passzolnak egy tündérekkel játszó, varázsvilágot járó gyerekhez. 







Igazán remek hangulatban telt a könyvbemutató, és hogy mégegyszer a családomra utaljak: édesapám gyakran hangoztatja, hogy ha rekordkísérletre készülsz, vedd meg előre a pezsgőt. Így én bizony két üveggel is vettem, barackos és almás gyerekpezsgőt. Megittuk! :)

még Frugilega, a Lea és a viharbanyák varjasboszorkája is tiszteletét tette :)



Mindenkinek köszönöm aki eljött!



Lemaradtál a könyvbemutatóról de szeretnél egy Tündérkaput? Szerezz egyet itt :)