Pay It Forward - olvasd el, add tovább

Kultúra terjesztés, olvasás népszerűsítés flashmobbal

Alig szoktam meg a Rukkolát , máris részese lehettem valami újabb, izgalmas, könyves akciónak. A Pay It Forward mozgalomról ugyan semmit sem tudtam, de az általuk szervezett villámcsődület nagyon érdekesen hangzott: egy csomó ember kitódult a Deák térre a kedvenc könyvével, megadott jelre leültünk olvasni, majd könyvet cseréltünk. 

az együtt olvasás, várakozás pillanatai

Valami olyan könyvet kellett vinni, amit nagyon szeretsz, iránymutatást adott az életedben, vagy társad volt egy hosszú utazás során. A már emlegetett Rukkola oldalról szereztem be egy másodpéldányt az egyik legkedvesebb könyvemből, hogy tovább ajándékozhassam valakinek: Török Sándor: A hazug katona című könyvét.

A történet cselekményéből már kevésre emlékszem, de középiskolás koromban nagyon rajongtam érte, és évekig állítottam, hogy ha csak egyetlen könyvet ajánlhatnék valakinek, ez lenne az. De Török Sándor többi könyvét is nagyon szeretem: Valamiért hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről az íróról, pedig ő írta a Hahó a tenger!-t, meg Csilicsala bácsi történeteit, amiből népszerű gyerekfilmek is készültek. Neki köszönhetőek a Kököjszi és Bobojsza, meg a Gilikoti című meseregények a két kedves, gyerekekre vigyázó, kalandkereső törpéről. Azt viszont még kevesebben tudják, hogy Török Sándor a meseregények mellett egészen remek felnőttkönyveket is írt: a Bankett a kék szarvasban, a Valaki kopog, meg az Életed kész regény címűeket olvastam tőle A hazug katona mellett. Van benne valami Fekete Istvánra emlékeztető finomság, bölcsesség.

Ezt egy rövid levélben megírtam az Ismeretlen Olvasónak is, akinek ajándékozni szándékoztam a könyvet, és nagy lelkesen, de szívdobogva igyekeztem a Deák térre.  Számítottam én mindenfélére, a bölcsészkirályfitól elkezdve a molytalálkozóig. Akár úgy is alakulhatott volna, hogy csak továbbadom a könyvet, és semmit sem kapok érte, akár úgy is, hogy olyasmit kapok, amivel nem nagyon tudok mihez kezdeni... (Példának okárt kaphattam volna biofizika könyvet, "isteni büntetésül", amiért elrukkoláztam a sajátomat).

Megleltem a piros kalapos szervezőt, vártuk az idő múlását, majd a megadott jelre lecsüccsentünk a kockás pokrócok szélére olvasni. Harangzúgás, őszi szürkület, olvasás... Egészen különleges pillanat volt, kicsit újra belemélyedtem a könyvbe, és megállapítottam magamban, hogy igen, igazam volt középiskolásan, jó ez a történet nagyon. Amikor aztán elkezdődött az ajándékozás, félszegen tébláboltam a sok ember között, láttam megvillanni egy Momo -t, de aztán úgy gondoltam, hogy a szokásos lelkes-kezdeményezős módszer helyett (amivel annyiszor fel lehet sülni) inkább szépen megvárom, amíg valaki oda jön hozzám. És valóban: egy kedves, szemüveges lány lépett oda hozzám, kezében pedig ott volt A Félőlény . A könyvet ugyan korábban már olvastam, de jó élményem volt, saját példányom pedig még nem volt belőle. Az ajándékozóról hamarosan kiderült, hogy szintén molyol, és nagyon jót beszélgettünk. 

Amikor kicseréltük a könyveinket, és elváltunk egymástól, két kedves évfolyamtársam bukkant fel, és az est megkoronázásaként elindultunk forrócsokizni meg várost nézni, mert hát még mindig vidékiek vagyunk itt  a nagy Budapesten... Hazafelé ballagva aztán, az Erzsébet-hídon csak felkiáltottam, végignézve az esti fényeken: de gyönyörű helyen élünk! Jó dolog itt lakni, és részese lenni a jobbnál jobb programoknak. 

boldog mosoly, lelkesedés: kezemben immár A Félőlény, A hazug katona pedig a már nem Ismeretlen Olvasónál. beszélgetünk :)

a fotók innen valók, itt pedig egy másvalaki élménybeszámolóját találjátok. Alighanem ő kapta a Momot. :P 

Remélem mielőbb lesz hasonló akció, szívesen részt vennék rajta!

Gyerekkönyves beszélgetés a grafikussal - László Maya

A moly.hu közösségi oldal 2. születésnapját ünnepeltük, amikor valaki megkérdezte tőlem, hogy van-e már „molyos könyvjelzőm”. Meglepődve néztem rá, hogy nahát, ilyen is van?! Mire az illető térült-fordult, és a kezembe nyomott néhány egészen gyönyörű, baglyos könyvjelzőt, amik azóta is a kedvenceim.

Később az alkotójuk kedves ismerősömmé vált „a molyon”. Nem régen tudtam meg, hogy a Könyvmolyképző Kiadónál ő fogja illusztrálni Csukás István újra kiadásra kerülő könyvét, a Süsüt. Ennek apropóján kérdeztem kedvenc gyerekkönyveiről, mesékről.

László Maya, grafikus. Sokáig dolgozott tankönyvkiadóban, nyomdai előkészítés, tördelés mellett tankönyveket és oktatójátékokat illusztrált. Néhány festményét beválogatták a Sennelier Galériába.  A 2011-ben megjelent Fejezetek Kenyeri történetéből című kötetnek is ő készítette a borítóját. Egyre több helyen kap nyilvánosságot, mindig nyüzsög valamin, a nyári fesztiválokra is rajzolni jár.

"Kicsiként a képek nézegetése jelentette az élményt, volt pár nagyon jó meséskönyv otthon, később, mikor már a falusi könyvtárban alig volt valami újdonság számomra, lassan megfogalmazódott az igény, hogy „deszeretnékegyszerénis”. Illusztrálni akartam, színes képeskönyveket alkotni, szebbé tenni a meséket. 7-8 évesen Búvár zsebkönyveket másolgattam, saját kis növényhatározót gyártottam magamnak." by Maya

 Rigó:  Azt írtad valahol, hogy a Süsüs rajzolás álom meló. Ezek szerint szeretted Süsüt gyerekként is?

 Maya:  Igen, nagyon, de akkor másért. Amúgy jó, hogy ezt felhoztad, mert így 20 év távlatából egészen új élmény olvasni. Sok poén csak így felnőtt fejjel esik le. :)

 Rigó:  Mondasz egyet?

 Maya:  Az alaptörténet is tele van szarkazmussal, szinte oldalanként fel lehet kacagni. Amit kiemelnék, hogy egyik kedvenc szereplőm Torzonborz. Ugye ő nagyon pici, csúnya is, sötét is, és iszonyat megalomán, emiatt örökké lehetetlen helyzetekbe hozza magát. A katonái pakolják fel a magasabb helyekre, és pajzsokon tartják felemelve, hogy magasabb lehessen, mint ők. Mindemellett ordibál, ugrál, mint kiskakas a szemétdombon. Uralkodni akar mindenen és mindenkin, és leigázni másokat. Számomra ő nagyon mókás figura, talán azért, mert rengeteg ilyen embert ismerek.

Viszont nem biztos, hogy egy gyereknek leesik, hogy őt a mérete frusztrálja. :D

 Rigó:  Én valamelyik szitkozódást idézgettem régen, ami tetszett.

Maya: A "Nőjön be az orra luka" volt szerintem, amivel a Kóbor Királyfi a Szénégetőt segítette ki, mert szegénynek már nem jutott több szitok az eszébe. Ez talán a legismertebb szitkozódás a történetben. (Kívülről tudom ám:D).

Rigó:  Egy ismerősömnek meg "a Jó Királyfi" a gyerekkori példaképe, mert "itt vagyok, és ott vagyok, hol nagyok a gondok bajok". Neked ki a kedvenc szereplőd a történetben? Emlékszel még, hogy gyerekkorodban ki volt?

 Maya:  Természetesen a Királyfi. :) A nőket nem szerettem, mert nyávogtak és sírtak-ríttak:D Emlékszem, a Királylány dala egyenesen kiakasztott, mert előre nyavalygott valami olyanon, ami meg se történt (“én vagyok a Bús Királylány, akit elrabolt a sárkány, brühühü”, ugyanmár). Süsüt is szerettem, de őt másért. Azt hiszem, őt inkább határtalanul sajnáltam amiatt, hogy mindenki kihasználja, és a családja kiközösítette. A Kiskirályfi is nagy kedvenc, de ő már így felnőtt fejjel. Égetnivalóan csibész rossz kölök, szeretnék egy ilyet. :)

 Rigó:  A mesemondó mesterem a rajzolókat "képírónak" hívja. Te hogy lettél "képíró"?

Maya: Már motyogtam-totyogtam, nehéz volt bármiféle házimunkát elvégezni mellettem, és anyu le akart kötni valamivel, hogy ne legyek láb alatt, ne szórakozzak a forró vasalóval például. Adott filceket és valami strapabíró papírokat, talán barna csomagolópapír lehetett, aztán végül így maradtam. A mai napig megőrizte az első firkákat. Azt mondja, előbb rajzoltam, mint járni tudtam volna. 

A könyveket is mindig szerettem, ez talán az anyatejjel jött, nem tudom. Kicsiként a képek nézegetése jelentette az élményt, volt pár nagyon jó meséskönyv otthon, később, mikor már a falusi könyvtárban alig volt valami újdonság számomra, lassan megfogalmazódott az igény, hogy „deszeretnékegyszerénis”. Illusztrálni akartam, színes képeskönyveket alkotni, szebbé tenni a meséket. 7-8 évesen Búvár zsebkönyveket másolgattam, saját kis növényhatározót gyártottam magamnak. (Meg lepkehatározót, macskahatározót, levélhatározót, stb.) Utána már, hogy tudtam, és meg is fogalmaztam mit akarok, viszonylag egyenes volt az út. (De nem zökkenőmentes, viszont ez már egy másik történet)

 Rigó:  Meséltek neked otthon kiskorodban? (Könyvből, fejből?)

 Maya:  Igen, a Papám rengeteget fejből, Anyu rengeteget könyvből. Persze mindenki más is, anyu öccse a matchboxokhoz gyárott nekem sztorikat, a húga pedig azokról az állatokról mesélt mindig, akik a munkahelye és az otthona közt ingázva az útjába kerültek. Muki, a lompos fehér komondor, aki megkergette a postást, meg egy kiabálós néni kis tacskója, stb... de a kutyatörténetek egy idő után kifogytak, és maradtak a nagyszüleim réges-régi meséi. Örülök, mert kivételesen dús fantáziájú családban nőttem fel:D

book art :)

Rigó:  Papád miről mesélt?

 Maya:  Ő a "Régi világ" embere még, nagy gyerekként élte meg az első világháborút. Élesen emlékezett minden szépre és jóra, amit vele megosztottak a szülei. Lúdvércekről, vándormuzsikusokról, varázslóasszonyokról és vátottfejű gyerekekről mesélt, akiket az erdei manók cseréltek ki. Boszorkányok, mise alatt felparázsló imakönyvek, maguktól meggyulladó gyertyák Mindenszentek éjjelén, mind mind benne voltak a repertoárban. Természetesen úgy előadva, hogy ő ennek aktív szereplője, és/vagy szemlélője lehetett.

Luca székét természetesen vagy tizenötször is faragtunk, és lestük róla a templomajtóban a boszorkányt az éjféli mise alatt (egy ideig a kisszék nélkül fel sem értem volna az ajtón lévő kisablakot. Azután rohantunk haza, még a mise vége előtt, mert a boszorkány megérzi ha lefülelik, és akkor mákot kell hinteni a vállunk fölött a hátunk mögé, mert azt szereti és megáll összeszedegetni. De mivel a mákot vagy elfelejtettük, vagy a Mama tiltott le róla, mondván, kell majd a bejglibe, ezért maradt az eszeveszett rohanás, köhögésig röhögve, természetesen. :)

 Rigó:  Hú de aktuális téma. 

 Maya: Hajrá, mindjárt lehet kezdeni a székgyártást.

Rigó:  Esetleg van kedvenc történeted, amire még emlékszel és le tudod írni röviden?

 Maya:  Sok kedvenc van ám... De van egy rövid mókás történet, amit szívesen elmesélek. Arról szól, hogy Papa még 13-14 éves volt, az anyukája elszalajtotta tejért. Igen ám, de ő elcsibészkedte az idejét valahol, és sötét volt már, amikor elindult a tejeskannával két utcával odébbra. Egyszer csak látta, hogy fényes pontok hullanak az égről, suhogás hallatszik, morgolódó zajok is, majd csend. Papa beállt egy eresz alá, kivárni ugye, mi lesz a vége. "Ludvérc-e vagy nem, mert ha ludvérc, kislányom, abból komoly baj lehet, és dédöreganyád a tetejibe még meg is nyuvasztott volna, ha nem kapja meg a tejet".

Mivel percekig lapított, de nem történt semmi, elrongyolt a tejért, majd hazament, és vacsora után az apukáját bevonta a kemence mellékibe, elsutyorogni neki, mi történt. Tőle aztán megkapta a fülest, hogy mekkora szamár, nem ludvérc volt az, csak vonulnak a gólyák hazafelé, akik előtte jól bevacsoráztak szentjánosbogarakból, és ment a hasuk tőle útközben... 

Én ezt bevettem, miért is kételkedtem volna, és meg is feledkeztem az egészről. Gimiben kezdtem gyanakodni valamelyik tanórán, hogy 1. a gólya hogy tudná megenni a szentjánosbogarat, nem akkora az, és a gólya csőre is másra lett kitalálva, 2. a gyomorsav úgyis elpusztítana minden világító vagy foszfpreszkáló vagy akármicsodáló részecskét szerintem.

(Bár még nem ettem szentjánosbogarat, és hasmenésem se lett tőle. Igaz,gólya se vagyok.)

De Papa olyan masszívan és pókerarccal állítja a mai napig, hogy "ammánpedig u'vvót", hogy én nem mondom a szemébe az eretnek gondolataimat.

 Rigó:  Megenni épp meg tudná, mert kijön a rétre sáskázni. De szentjánosbogarat eddig még mindig csak erdőben találtam, nem nedves réteken. A hasmenésről nem tudok nyilatkozni. Nem tudom, madártanilag mennyire állja meg a helyét, de jól hangzik.

Mi volt a kedvenc könyved, a lehető legkisebb korodban, amire vissza tudsz emlékezni?

 Maya:  Minden napra egy mese, és az Ezeregyéjszaka meséi. Meg Vuk , Szaffi ,  és kicsit később a 101 Kiskutya. Akkor még nem volt divat felénk a Disney könyv, a Pocahontasból csak a szöveges volt meg,imádtam. De mindenféle ismeretterjesztő könyvért is hasonlóan tudtam lelkesedni, legyen szó a vulkánokról, csillagászatról, vagy édesanyám előkotort anatómia tankönyveiről:D

A nagymamám szépen énekelt és szavalt, ráadásul 40 éves volt csak, amikor én születtem, nagyon fiatalon lett nagyi. Félállású anyukaként és a környéken lakozó mindenféle korosztályú gyerkőc állandó dadusaként minden dalt és verset ismert, ami megjelenhetett a “tanmenetben”, tőle sokat tanultam.

Viszont még oviban ért egy kisebb atrocitás: otthon találtam valami dinoszauruszos könyvet, amit elvittem magammal, és elvonultam olvasgatni. Két nap után édesanyámat behívták, hogy gond van a gyerekkel, nem játszik, de már nem is csak rajzolni kucorodik be valamelyik sarokba, hanem olvas... (minő borzalom!) Ebből kis híján családi botrány lett, mert a papa tanított meg olvasni titokban. Anyu beszélt az óvónőkkel, hogy ugyan hagyják már a gyereket, rosszat nem tesz, bántani sem bánt senkit, csak nem köti le a korosztálya, ez van. Végül aztán megegyeztek abban, hogy a hatalmas tudásvágyon kívül semmi bajom, nade mutasson valaki egy olyan négyévest, akiben nem pezseg a tudásvágy. Meg olyat is mutasson valaki, akit hidegen hagynak a dinoszauruszok...Ettől függetlenül természetesen utáltam az óvodát, annak ellenére is, hogy az eset után felsőbb engedéllyel, teljesen legálisan olvashattam és rajzolhattam a délutáni alvás ideje alatt is.

Rigó: Ha volna gyereked, mit olvasnál neki? 

moly.hu -s könyvjelzők

 Maya:  Régit. Mindenképp régivel kezdeném. Attól is függ, milyen a gyerkőc, mit szeret...de azt hiszem a Minden napra egy mesét , mert abban sok a rövid, nem unja meg. Kicsit később a Mondák Könyvét is, mert azt én is nagyon szerettem. De mindenképp igyekeznék kedveset. Értéket. Mekkora gyereknek? Annyi jó könyv van, és egyre több.

Rigó: Legyen 6-10 éves, meg egy 4. 

 Maya:  6-10 évesnek? Na egy akkora gyerek már bunkert épít a kiserdőben, neki jöhet Robin Hood, Dobozváros , és természetesen a Süsü , egy hatéves már érti az iróniát. A 4 évesnek kedves népmeséket, állatos történeteket.

 Rigó:  Milyen a jó gyerekkönyv szerinted? (Olvasóként, gyerekolvasónak, és/vagy neked? Illusztrátorként?)

 Maya:   A jó gyerekkönyv színes, érdekes, részletes, tele van olyan képpel, amibe bele lehet mélyedni, külön kis sztorikat gyártani hozzá, tovagondolni a mesét... Talán annyi, hogy fontos a jó alaptörténet. Ne legyen unalmas, annál rosszabb nincs, ha unalmas, és még a képek is "laposak".

 Rigó:  Szegedi Katának nemrég jelent meg könyve, amit nem csak ő illusztrált, de ő is írt. Te be mernél vállalni ilyet?

 Maya:  Most már be. Amikor Lakatos Istvánnak kijött a saját könyve, a Dobozváros, csodáltam érte, hogy meg merte lépni... akkor azt hittem, én nem lennék rá képes. Azóta  egyre többször eszembe jut - főleg most, a Süsü alatt - hogy mekkora élmény lenne a sajátomhoz rajzolni. Most pedig a Te példád van előttem. Néha érdemes nagyot gondolni. Papám történeteit biztosan meg fogom írni, muszáj, hogy ne vesszen el a tudása. Ha csak a fióknak és a családnak, akkor is. Meg azért kószál a kobakomban még pár dolog. Meglátjuk, mire leszek elég.  :)

 Rigó:  Hűűű, azt nagyon elolvasnám. Szurkolok. Imádom a lúdvérceket.

 Maya:  Köszi:) Már tud róla, rábólintott:) Csak idő kérdése. Azért ez nem egy hosszúhétvégi projekt lesz, azt már érzem:)

 Rigó:  Van kedvenc mesefigurád, akivel szívesen azonosultál gyerekként, vagy ma?

 Maya:  Minden általam hallott/olvasott/látott mesében volt kinek a bőrébe belebújni.  Ez is a jó mese ismérve, ha könnyen azonosul az ember a szereplőkkel...

 Rigó:  Mi a  kedvenc könyved ma, felnőttként? (szabad többet is mondani)

"A jó gyerekkönyv színes, érdekes, részletes, tele van olyan képpel, amibe bele lehet mélyedni, külön kis sztorikat gyártani hozzá, tovagondolni a mesét... Talán annyi, hogy fontos a jó alaptörténet. Ne legyen unalmas, annál rosszabb nincs, ha unalmas, és még a képek is "laposak"." by Maya 

 Maya:  Sok kedvenc van. Érdekes, mert molylétem szempontjából ez az év a csúcs, életemben nem olvastam ennyi jó könyvet: az orosz sci-fi és fantasztikus irodalom adja mindennek a gerincét, örök hála érte azoknak a molyoknak, akiknek árgus szemmel figyelem az olvasmánylistáját:D Aztán kinyílt az ajtó a svéd krimik felé is, meghatározó élmény volt felfedezni a magyar kortárs szépirodalmat, Bartis Attila és Grecsó Krisztián megvett kilóra. Rajtuk kívül vannak örök szerelmek, akiket mindig mindenhol mondok, ezért itt most nem. Aztán vannak a kihagyhatatlan kortársak-ismerősök, akik rendszeresen produkálnak valami újdonságot: Lakatos, Szeifert Nati , Baráth Katalin , Sansa , a teljesség igénye nélkül. Rengeteg könyvem van, és rengeteget olvasok. Igazából nem is szeretek rangsorolni, mert ha valamelyik kedvenc olvasmányomat nem említem meg véletlenül, még a végén megsértődik. Mint a mustár, tudod, ha csak ketchupot teszek a hamurgerbe. :D

 Rigó:  Egyedül Szeifert Natit nem tudom, hogy ki.

 Maya:  Pedig molyol is:) Egyszer együtt kávéztunk, akkor kaptam tőle a Gyógyfűrészt, pont jókor. “Soha naplója”. Nekem az a könyv nagyon sokat adott. Olvasd el majd, érdemes. "Láz" az új könyve, de azt még sajnos nem sikerült beszerezni.

 Rigó:  Köszönöm szépen a beszélgetést!

A Tollaskígyó búcsúja

"Az emberek pedig úgy látták, mintha a fickándozó delfin néha kiugrott volna a vízből, pedig csak a tengeri szellem játszott vele, s jó kedvében föl-földobta a magasba."

82. oldal

A könyv az Amicus Kiadónál jelent meg, 1989-ben. Móra kiadós testvéreivel szemben sajnos puha kötésű, képei fekete-fehérek, eredetileg valószínűleg színesek lehettek, nekem hiányoznak is róluk a színek. Jelen formájukban inkább egy színes kép fénymásolatának hatását keltik. 

Annál jobbak viszont a mesék. A címadó történetet olvashatjátok itt , amiből végre az is kiderül, hogy ki is volt az a Tollaskígyó, akit nem csak ebben a mesében emlegetnek. Megjelenik egy, szintén várólistás könyvem,  A Tollaskígyó fiai című műben is. 

De röviden itt is írok erről, hogy ki Tollaskígyó: 

"Kecalkoatl mitikus király volt, az emberek tanítója és a Vénusz ura. A domborműről készült másolaton látható sas és kígyó egy lehetséges értelmezés szerint a lét két ellentétes, mégis egymást kiegészítő arculatának, a szelleminek és az anyaginak a szimbóluma. A Szárnyas kígyó az a bölcs, aki képes egyesíteni magában a két pólust, összehangolva tudását és tetteit." a szöveg forrása

A kedvenc mesém a kötetből A hűséges Ixtla című azték legenda lett, ezt inkább felnőtteknek tudom ajánlani, gyerekeknek A kolibri házasságát. 

A furfangos manócska és a lánykérés című mesében figyeltem fel egy furcsaságra: Zalka Csengétől hallottam már Ananse vagy Ananszi néven egy pók tricksterről (a mesék kópé figurái), őt fordították itt manónak. Ráadásul a mese szerint hat lába van, holott a pókoknak nyolc. 

Leltem viszont ebben a könyvben egy kedves tündérfigurát is, A fehér majom című mesében:

"hol ember vagyok, hol fehér majom, egyszer hal, másszor madár… Mert tudd meg, én az őserdő tündére vagyok, s te vagy az első ember, akinek elárulom a titkomat.

78. oldal"

Tartalmában közelebb van az Európa Kiadó Népek meséi köteteihez, vagyis egy az egyben ezt sem adnám gyerekek kezébe, de egy-egy, a felnőtt által már olvasott, korábban kiválasztott mese ajánlható otthoni esti mesének. 

Szerencsésnek tartom, hogy ebben a kötetben meghagyták az eredeti neveket, nem magyarosították sokszor az állatok neveit sem. Így lehet vele játszani, mire az ember rájön, hogy az "aura madár" néven emlegetett állat a keselyű. 

Értékelés: anyukámnak biztosan a kezébe adnám, mert érdekes mesék. Mosolygós, ám de fületlen smilet rajzolnék az olvasónaplós füzetembe: nem rossz-nem rossz, de nem lesz a kedvencem. 

A kócsagmadár és az álom

Avagy az egyszeri olvasó esete a brazil törpével

"a holdfényben fehéren csillogó sziklán egy csodálatosan szép lány ült. A haja meg a szeme akár a tenger, a bőre selymes és habfehér."

Jemzsaná, a tenger úrnője

A véletlen hozta úgy, hogy egymás után olvastam a Würtz Ádám illusztrálta  verseskötetet, a Koboldost , A titokmondó fát meg A kócsagmadár és az álom című könyveket, mindhármat a Móra kiadó adta ki a 70-es, 80-as években, és üdítően különbözőek, mégis ugyanolyan színvonalúan szépek voltak. 

A kócsagmadár és az álom képeit Hajnal Gabriella készítette, munkáiból láthattok még párat ezen a blogon . Nagyon tetszenek a fái, madarai, az erős színek, amiket használ. 

És mostmár keresni fogom azokat a köteteket, amikhez Dornbach Máriának van valami köze, mert a legutóbb olvasott könyv is nagyon tetszett (A titokmondó fa), és ezt is neki köszönhetjük. 

Hajnal Gabriella illusztrációja

A kötet meséivel is egészen jóban lettem, néha zavart, amikor az indián neveket Ferinek, Pirinek fordították, de találtam benne több mesét is, amik igazán tetszettek, otthoni felolvasásra A két jó barát címűt tudom ajánlani kisgyerekes szülőknek, de az Ogun, a kovács se rossz. Sajnáltam, hogy nem csak a neveket, de az ételek, állatok nevét is sokszor úgy fordította le, hogy nem jöttem rá, mik lehettek eredetileg. Egyedül a manióka lepény maradt meg önmagának, ebből tudtam következtetni, hogy a később előforduló "édes krumpli" is valószínűleg ugyanez lehetett. De a néha túlságosan magyarosított nevektől eltekintve is megmaradt a mesék eredeti hangulata. 

Aminek legjobban örültem, az két brazil mesefigura: kiderült, hogy nekik is van törpéjük, tengeri tündérük. A tündérről szóló idézetet már kitettem a bejegyzés elejére, sajnos róla más nem találtam, de meg kéne rajzolni a leírás alapján. (Sajnos a könyvbeli képe hiába szép, nem illik rá a leírás. Ilyenkor mindig kedvem lenne rajzpályázatot kiírni rá gyerekeknek a meserészlet alapján. De a "zöld erdőben, zöld mezőben sétál egy madár, kék a lába, zöld a szárnya" dalrészletet is szeretném megrajzoltatni egyszer).

Hajnal Gabriella illusztrációja

Viszont íme a törpe: 

"Akár hiszitek, akár nem, a brazíliai őserdőben is él egy kis törpe. Az indiánok Kurupirának meg Szaszinak hívják, és bizony igen félnek tőle. Mert annyi szent, furcsa egy fajzat ez a Kurupirá. A bőre fekete, akár az éjszaka, a lába meg, képzeljétek, nem előre, hanem hátrafelé áll, no meg abból is csak egyetlen eggyel büszkélkedhet; azzal aztán olyan mókásan ugrabugrál, mint egy veréb. Majd elfelejtettem, piros sipkát visel, és borzasztóan szeret szivarozni, pöfékelve járja az erdőt, és állandóan lesi, hol huncutkodhat."

A törpéről egy kis internetes utánaolvasgatás után a következőket derítettem még ki: Kurupirá vagy Curupira  

brazíliai trickster figura, egyesíti magában a nyugat-afrikai és az európai tündérek tulajdonságait. A kócsagmadár és az álom című könyvben szereplő mesében a sapkája piros, más, az interneten lelhető modern ábrázolásokon a haja piros színű, és megvan mindkét lába. A lábfejei viszont hátrafelé állnak: ellenségeit így félre vezeti, nyomait követve nem tudják üldözni mert a nyomok a kiinduláshoz vezetnek, nem oda, ahol valóban tartózkodik. De nem mindig gyalogol, hanem az örvös pekari hátán is szokása lovagolni. Furcsa hangján hívogatja vagy ijesztgeti az embereket, kedve szerint árt vagy segít. Az erdei lények védelmezője, megtámadja az orvvadászokat és az olyan vadászokat, akik az előírtnál több vadat ejtenek. Szerepelt tv sorozatban, videojátékban, de van egy Curupira nevű zenekar is, amelynek zenéje a kolumbiai népzene, rock, jazz keveréke. 

és ha ez nem lenne elég, itt van hozzá egy elég modern mese is: Így jár, aki bántja az erdőt

(ez netről származó kép, nem a könyvből való)

Alighanem elég népszerű a fickó. Szerintem megérdemli. :)

Még egy érdekes adalék:

Más népeknek is van fordított lábfejű meg dohányzó manójuk:

lapp mese tubákoló manóról

fülöp-szigeteki mese fordított lábfejű manóról

Kurupirá, a brazil törpe

"Akár hiszitek, akár nem, a brazíliai őserdőben is él egy kis törpe. Az indiánok Kurupirának meg Szaszinak hívják, és bizony igen félnek tőle. Mert annyi szent, furcsa egy fajzat ez a Kurupirá. A bőre fekete, akár az éjszaka, a lába meg, képzeljétek, nem előre, hanem hátrafelé áll, no meg abból is csak egyetlen eggyel büszkélkedhet; azzal aztán olyan mókásan ugrabugrál, mint egy veréb. Majd elfelejtettem, piros sipkát visel, és borzasztóan szeret szivarozni, pöfékelve járja az erdőt, és állandóan lesi, hol huncutkodhat."

32.

Dornbach Mária (szerk.): A kócsagmadár és az álom