Könyvhét 2012.

Életem első Könyvhete. Élménybeszámoló az eseményről, molyos és nem molyos találkozásokról, és egy szívemnek nagyon kedves dedikálásról

(Radnóti szobrát bizonyára máskor is meg lehet találni Budapesten, de én most láttam először :)

Igazán nagyszerű dolog, ha az ember végre megszűnik egyetemistának lenni, és a szokásos vizsgaidőszak helyett mindenhol ott lehet, ahol valami érdekes történik. Így idén életemben először sikerült eljutnom a Könyvfesztiválra és a Könyvhétre is.  

Eredetileg arra számítottam, hogy pénteken teljesen egyedül fogok bóklászni, ráérő ismerősök híján, de aztán egy újdonsült barátnőm érdeklődését is felkeltette a dolog. Bogi: "Nahát, Könyvhét? Az meg mi?" Én: "Az egész Vörösmarty tér tele van árusokkal, olyan, mint a karácsonyi vásár, csak könyves" Bogi: "Akkor veled megyek". :)

És így is lett. Ráadásul befutott még @deardurr, @ppayter és egy volt egyetemi évfolyamtárasam is (akivel sikerült kitalálni, hogy majd össze kéne hozni Szeged idéző budapesti sörözést), úgyhogy egészen remek társaság gyűlt össze, ha sör nem is, "Soproni" márkájú, grépfrútos, alkoholmentes termék jutott mindenkinek. És persze könyvek... @ppayter hamarjában beszerzett négy sci-fit, @deardurr egy könyvet a növények nevének eredetéről, Bogi pedig hosszasan keresgélt valamilyen ruházati divatról szóló könyv után, végül azt hiszem nem leltünk ilyet. A szombati napra is került társaságom, további kedves molyok, köztük a fogadott húgom személyében, akikkel ismét lehetett üldögélni a (madárkeserű)fűben, szemlét tartani a zsákmányolt könyvek halmai felett és zenéről, egyetemről, érettségiről és molyos pletykákról beszélgetni. 

Sajnos a Kossuth Kiadónál nem láttam ismerős arcokat, így csak a Könyvmolyképző Varga Beájának sikerült odaintegetni, aki a zsűrim volt az Aranymosós pályázaton. Körbeszaglásztam a gyerekkönyves standok környékén, a Csodaceruzánál, a Pagonynál, örvendeztem Marék Veronika műveinek, és a sok-sok, igényesen illusztrált egyéb gyerekkönyvnek, de győzött a lelkiismeret, és csak könyveket simogattam, venni nem vettem egyet se. :P Bár nagyon nézegettem Ruminit, amiről annyit áradoznak a moly.hu -n, de végül úgy döntöttem, inkább kiveszem könyvtárból, csak az után veszem meg, ha tényleg annyira tetszik. Ugyanígy voltam Seita Parkkola: Vihar című könyvével is, bár a Könyvfesztiválon szimpatikus volt az írónő, és egyébként is kedvelem a finneket, de előbb inkább megvárom, mit írnak róla a molyon, vagy beszerzem könyvtárból. Általában gyermek- és ifjúsági irodalmat meg szépirodalmat olvasok, szórakoztatóból csak Pratchettet. A munkám miatt most közelebb is kerültem a gyerekekhez, talán egyszer kéne indítanom egy kifejezetten gyerekkönyves könyves blogot is. 

A jó társaság és az esemény érdekessége mellett még egy dolog volt, amiért mindenképpen ott akartam lenni a Könyvhéten: mert dedikált Schmidt Egon. Alighanem ő az az ember, aki miatt madarász lett belőlem: mert anyukámmal kislány koromtól hallgattuk az Oxigén! című műsort a Kossuth Rádióban, aminek gyerekként a középső részeiből nem értettem valami sokat, hanem az elején és a végén remek dolgok voltak: Schmidt Egon és Balogh István hangfelvételeket készítettek az erdei sétáikból, Schmidt Egon pedig alá mondta, hogy mit látnak, mi történik: hogy egy őz riaszt valahol, hogy holló korrog, vagy vörösbegy énekel a bokorban. Kicsit velük sétálhattunk mi is, nagyon hangulatos felvételek voltak ezek amiket azóta is hiányolok. A műsor végén pedig egy feladvány volt: egy madár, aminek elmondták a tulajdonságait, talán megmutatták a hangját is, és levélben be lehetett küldeni, hogy mi az. Egyszer sikerült nyernem is, egy igazán szép könyvet a nemzeti parkokról. 

Általános iskola alsó tagozatban pedig az osztályommal írtunk egy Foltos című osztályújságot, amiben rendkívül komoly, természetvédelmi cikkek szerepeltek, amiből egy példányt el is küldtem Egon bácsinak. Ezt, és a későbbi, gimnáziumban született természetleírós novelláimra kapott, írógéppel írt válaszlevelet azóta is őrizgetem. 

Ha Asimovnak trónust építettek a műveiből, Egon bácsi könyveiből is készíthető lenne egy egészen kényelmes karosszék: mi előtt a bejegyzésemet írtam, kiterítettem a földre a birtokomban lévő könyveket, hát csak ezekkel a szobám felét be tudom takarni, pedig még többet is írt, fordított. Hasznos lexikont, vidám gyerekkönyveket, és nagy-nagy szeretettel írt beszámolókat a természetről, egy-egy erdőjárásról. A dedikálás után még beszélgettünk az Új Ember kiadó munkatársaival, azt mondták, megpróbálják újra kiadni a szerző régebbi könyveit is, amik mindenféle kiadóknál vannak. Különösen szurkolok egy könyvnek, ami az egyik kedvencem volt kislányként, mert olyan eredeti megjelenése van: "Melyiket ismered?" a könyv címe, és egy fát formáz: egyik oldalán madarak ülnek mindenféle fákon, a másik oldalon mindig egy rövid történet van. Az én példányomat az illusztrátor is aláírta, az Új Ember Kiadó munkatársa azt mondta, az új kiadásnál is szeretnék, ha ő készítené a képeket. 

Éltesse az isten még sokáig Egon bácsit, és remélem hamarosan újra megjelennek a régi könyvei. Talán majd az én gyerekem is egy vadonatúj "Melyiket ismered?"-et zsirkrétázhat össze és szeretgethet, meg őrizhet tovább felnőtt korában. 

Kapcsolódó bejegyzés: 

Schmidt Egon a Madártani Egyesület tiszteletbeli elnöke

Schmidt Egon honlapja:

http://www.schmidtegon.hu/

Dedikált könyvek: 

Az a bizonyos nyereménykönyv:

Az Oxigén című műsor matricája a könyvben: 

és az egyik levél, amit "Lovranits Júlia tanuló" -nak címeztek 1996-ban. :))