Először is tartozom egy vallomással, amivel biztosan megosztom az embereket, de el kell mondjam: én szeretem a facebookot. Leginkább azért, mert könnyedén tudok kapcsolatot tartani a barátaimmal, könnyebben találok meg embereket, akikkel szeretnék jóban lenni, és különböző jópofa programokra szervezhetek "eseményt". Jóval több embert meghívhatok, mint ahánynak az email címét, telefonszámát tudom, az után örülhetek neki, hogy ki mindenki jelentkezik fel rá, akit szívesen látok viszont. Egyetemista korom óta mindig igyekszem a barátaimnak, kedves ismerősöknek érdekes programokat ajánlani, akár az emlegetett közösségi oldalon, akár emailben. Szeretem összeismertetni a számomra szimpatikus embereket, és egy mesefesztivált, előadást, madarászást csapatban átélni is jó, hozzá ad valamit a dolog hangulatához.
A szép emlékű szegedi kocsmázásokat leszámítva azért persze nem szoktak "tömegek" megjelenni az invitálásra, de egy-két ismerős arcnak is mindig nagyon megörülök. A szegedi madarászok egy délutáni programjára egyszer négy évfolyamtársnőmet is sikerült elcsalogatnom, aminek nálam jobban csak a helyi csoport örült, akik rögtön be is írattak minket a jelenléti íves könyvükbe, és ők is elkönyvelhettek némi sikerélményt, hogy új arcok jelentek meg a rendezvényükön. :P (Ráadásul milyen helyes, fiatal lányok). :PP
Ám de tegnap sikerült megdöntenem a rekordomat: hat ember is az én meghívómnak köszönhetően látogatott el a Hajógyári-szigetre a Fülemülék éjszakájára. :D A megjelent, legalább kilencszáz (?) főhöz képest ez kicsiség, de azért én rém örültem neki. Ezúton is *lelkesen integet* köszi hogy eljöttetek, és nagyon örültem nektek: Soldier és Réka, remélem legközelebb is jöttök, jó volt viszontlátni titeket, illetve örülök, hogy megismerhettem Soldier húgát is. Jó alkalom volt a fülemülézés korábban csak internetről ismert, ám de nagyon szimpatikus emberekkel való személyes találkozásra is, nektek is nagyon örültem, Erui és Milán, és azt a bagolyhallgató túrát tutira megszervezem idén, mert nagy ötlet. Végül de nem utolsó sorban főleg köszönöm Skadimnak, hogy az első túrától az utolsóig végig kísért, érdeklődött és biztatott, amikor nekem kellett túrát vezetnem.
Sokat számítottak, lelkesítettek az ismerős arcok, mert eléggé izgultam, de végül minden jól sült el.
A madarásztáborokhoz képest most kissé fordított volt az arány: a táborban sokszor azon bosszankodunk, hogy sok a madár, és alig néhány táborozó lézeng, aki "szedne", most látogató volt annyi, mint a tenger, és hálóval fogott madárból alig néhány. De legalább pont sikerült megfogni egy fülemülét, mindenki megnézhette a szép, vörhenyes faroktollait, nagy, fekete szemét. A közönség hosszú-hosszú sorfala előtt körbehordoztak egy csuszkát is, ami szintén a hálóba akadt, és egy "mentett" cinkegyereket: utóbbit egy jó szándékú ember összeszedte, arra gondolva, hogy biztosan elárvult, kiesett a fészekből. Pedig a kicsit már "repülős", ugrálni tudó, kitollasodott madárfiókák sokszor maguktól ugrálnak ki a fészekből, és a szülők nem hagyják magára, tovább etetik: így van ez a rigónál, fülemülénél, vörösbegynél is. De legalább ez a cinege fióka most a természetvédelmet szolgálta a balszerencséjével, mert egy fajjal több volt, amit a látogatók közelebbről megnézhettek.
Három madarásztúrán is sikerült részt venni: az elsőt Zoli vezette, én meg kaptam a lehetőségen és megnéztem, hogy milyen útvonalon megy, kb mennyit beszél egy madárról, hogy majd a későbbiekben tudjam mihez hasonlítani magam. Igen jól sikerült, sok madár szólalt meg, még az eleségért követelőző harkályfiókák hangját is hallhattuk. A következő túránál kissé összeugrott a gyomrom diónyira, mert ott nekem kellett kalauzolnom a majdnem harminc fős, csupa felnőttekből álló csoportot, (gyerekek előtt sosincs lámpalázam, de felnőtt csoportot most először vezettem), de a félelmetes " A CSOPORT"ból nagyon gyorsan csapat lett: kedvesek, érdeklődőek, lelkesek voltak, sok madarat ismertek is már, de tudtam nekik újat is mondani. Jót beszélgettem egy nyugdíjas madarász bácsival, meg egy biológia tanárnővel. Mindenki lelkesen körbefényképezte a közelünkben pózoló örvös galambot, hallgattuk a barátposzátát, fülemülét, seregélyeket, énekes rigót. Kiderült, hozzám hasonlóan többen hallottak már téli éjjel éneklő feketerigót, megbeszéltük, hogy ezt miért teszi.
Amikor elbúcsúztam tőlük, néhányan még ott is maradtak beszélgetni, az után Skadival csatlakoztunk az utolsó esti sétához levezetésképpen: akkor már csak egy álmos szarkát sikerült látni, de a lassan sötétségbe boruló szigeten sétálni így is hangulatos volt, és Laci érdekes dolgokról mesélt. Csak akkor kaptam kis híján szívrohamot, amikor hirtelen két fehér alak termett mögöttem: a rettenetes jelenségről gyorsan kiderült, hogy a szüleim azok, akik egy ideje orvul követtek bennünket, így még ők is bekapcsolódhattak a sétába, ünneplő ruhásan, ballagásról jövet. Anyukám pedig egy kis helyes, macskabaglyos kitűzővel is gazdagabb lett anyák napi előzetesként. :)
Én rendkívül jól éreztem magam, remélem mindazok így vannak vele, akik eljöttek, és várok mindenkit szeretettel a Madártani Egyesület későbbi programjaira is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése