2012. május 23., szerda

Schmidt Egon


Már régen írtam ide idézetet, verset vagy mesét. Nem mintha velem épp nem történne semmi, de az alábbi idézet annyira kedves, hogy mindenképpen szeretném megosztani. Talán azért is aktuális, mert a szerzőjét, Schmidt Egont a hétvégén a Madártani Egyesület tiszteletbeli elnökévé választották. :)


(fotó: Orbán Zoltán)



"Egy kislány állt mellém, olyan háromévesforma, akár a legnagyobb unokám. Nem szólt egy szót sem, csak nézett nagy, sötét szemeivel. Figyelte, amint belenyúlok a papírzacskóba, és követte a tekintetével a kenyérdarabot is a levegőben. Amikor a sirály elkapta és tovább repült vele, mindig elmosolyodott, de amikor rám pillantott, nyomban komoly arcot vágott megint. Csak a szemei csillogtak huncutul, azokon nem tudott változtatni. Kivettem egy kenyérdarabot a zacskóból, és feléje nyújtottam. Először önkéntelen mozdulattal a kezét nyújtotta ő is, de gyorsan vissza is kapta és az oldalt álló apukára nézett. Csak amikor ő mosolyogva bólintott, akkor fordult felém újra. Kicsit félénk, bizonytalan mozdulattal vette át a kenyeret, de láttam, hogy utána erősen kis markába szorította. Aztán odament a korláthoz, és nézte a sirályokat. Azt hittem, nyomban odadobja közéjük a kenyeret, de tévedtem. A kislány várt és válogatott. Figyeltem a kezét és a tekintetét és láttam, hogy hogy folyton az egyik sirályt célozgatja. Nem volt nehéz megismerni, mert a bal szárnyán az egyik evező törött volt és a foghíj messziről látszott. Lehet, hogy a kislány is erről ismert rá, mert makacsul ezt a madarat nézte. Többször is dobni akart, de az utolsó pillanatban mindig meggondolta. Szorítottam neki, hogy sikerüljön, de készenlétben tartottam néhány falatot arra az esetre, ha másik sirály kapná el a kenyérdarabkát. Erre azonban nem volt szükség. A piros kabátos kislány éppen a legjobbkor lendítette meg a karját, a sérült tollú sirály nagy lendülettel alulról érkezett, egy pillanatra megállt a levegőben, aztán ügyesen a csőrébe fogta a jókora kenyérdarabot. A kislány tapsolt örömében, egy pillanatra minden másról megfeledkezett. Aztán gyors pillantást vetett felém, megpördült, de a mosoly még ott volt az arcán, amikor apukájához futott. "

/Schmidt Egon: Itt az Oxigén!/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése