Tündérszárnyon, madárszárnyon a székesfehérvári városi könyvtárban

Nagy örömömre szolgált, hogy ma, Bognár Ágnes jóvoltából az Országos Könyvtári Napok keretnén belül újra "hazai pályán", Székesfehérváron mesélhettem a Széna téri könyvtárban . Már csak azért is örültem ennek, mert ez volt az első hivatalos szereplésem a szülővárosomban, így sok rokonom és barátom eljöhetett megnézni, akik Budapesten, Kiskunhalason vagy Szegeden nem láthattak. Számos barátom, ismerősöm ült a közönség soraiban, a nagybátyámék a nyolcvan körül járó nagyanyámat is elhozták, aki szintén először hallott engem mesélni.

Egy könyvtár egyébként is békés, hangulatos hely, de ma igazán az volt, mert szépséges hímzéseket, csipkéket állítottak ki benne, minden könyvtáros népi jellegű ruhákban fogadta a látogatókat, sokukon kékfestő szoknya volt, fej- vagy vállkendővel. A könyvtárban kézműves foglalkozásokon is részt vehettek az érdeklődők, a gyerekek csuhéból, kukoricaszárból készíthettek maguknak játékokat (egy nagyon ötletes, rafia-kukoricaszár alapanyagú repülőt is láttam futólag, amit egy kisfiú szorongatott az első sorban). Teljesen jól illettek ehhez a közeghez a kézjelekkel, egyszerű hangszerekkel kísért meséim.

Újra csak azt láttam, hogy számos eszköz, szórakozási forma van, amivel jó lenne megismertetni a mai gyerekeket, megmutatni nekik, hogy természetes anyagokból is milyen remek játékokat lehet készíteni, hogyan lehet teknősbékát, madarat formázni a saját kezünkből is, megtanítani őket szeretni és élvezni a meséket. Történeteket hallgatni, olvasni, eljátszani. Épp erről beszélgettünk az egyik kedves ismerősömmel, a könyvtár egy munkatársával, hogy mennyire fontos lenne kicsi kortól szórakozni tanítani a gyerekeket, hogy ismerjék az olvasás, mesehallgatás, a közösségi együttlétek örömét. Sokan sokfélét hozzá szóltak a témához, volt, aki borúlátóan "kiveszőfélben levőnek" titulálta a műfajt, a könyvtári beszélgetéseket, előadásokat. 

Pedig szerintem igenis felvehetnék a versenyt a számítógéppel, televízióval, de nagyon fontos lenne, hogy megtanítsuk örömüket lelni ezekben az embereket. Mert úgy, ahogy most sok iskolában hozzá állnak ezekhez a dolgokhoz, az olvasásra tanításhoz például, úgy semmi nem megy. Ha nincs öröm a rajzórában, irodalom órában,  ha nem szórakoztat csak önmagáért való feladattá silányul.

Nem vádolni kell a "mai gyerekeket", amiért nem járnak könyvtárba, nem játszanak már műanyag játékszerek vagy számítógép nélkül, amiért nem tudnak sokáig figyelni és nem járnak szórakozásból előadásokra. Hanem meg kéne tanítani nekik hogy hogyan találhatnak benne örömet. 

És gyerekek, felnőttek egyformán lelkesek és befogadóak. Ismerősök, ismeretlenek, barátok, családtagjaim és véletlenül oda vetődött szülők, gyerekek és idősek is velem nevettek az énekelni tanuló baglyok történetén, szurkoltak a tündérek által bajba sodort szegénylegénynek, és szívlelték meg Szabó Magda gondolatát, hogy bizony az emberek is tündérek, csak nagyon fiatalok. De majd megszelídülnek, és megtanulják szeretni önmagukat és a körülöttük élő állatvilágot, növényvilágot, talán megtanulnak játszani és egymásra figyelni.

Talán nem késő. Én hiszek ebben. A mai rendezvény mindenképpen bizakodóvá tesz. :) Köszönöm, hogy részese lehettem!

a bejegyzés illusztrációjául szolgáló fotókat Havas Eszter készítette rólam, amiket ez úton is nagyon köszönök neki! :)