Manó mesék

jó időnként rábukkanni valakire, aki szintén mer még a (húúú de elcsépelt, de mégis ideírom) "mai világban" tündéreket, manókat, királylányokat álmodni! először azt hittem, hogy valami silány Boldizsár Ildikó-Szegedi Kata koppintás, de nem. Hasonló, és mégis más, kicsit ügyetlenebb, "gyerekesebb" munka, de éppen ettől másban jobb, valahogy... őszintébb. Amikor még nem gyermek módra akar valaki alkotni, hanem tényleg gyerek. Nagyon szerethető.

Csak ennyit idézek Szabó Kata és Dobay Orsolya munkájából:

" Engem Tavaszi Ezüst Harmatcseppnek hívnak - jelentette ki komolyan a kislány. (...) De mindenki csak Cseppecskének szólít, mert egy pici tündérnek túl komoly lenne egy ilyen hosszú név".

:)

és néhány mese címe, hogy kedvet kapjatok hozzá:

Köd és tündérkönny

Hubert, a kis manó

A diófa tündére

Hanna-Lea, a Szél Táncosa

A kisfiú és a sárkány

Hosszúszakállú Mérges Teorx meséje

A Tündérkirály egyetlen éjszakája

Távolország útjai

...

A Loreley

Nem értem, a dal mit idéz föl,

S hogy oly bús mért vagyok:

Egy régi, régi regétől

Nem szabadulhatok.

Már hűvös az este; a Rajna

Nyugodtan folydogál;

A hegycsúcs lángsugarasra

Gyult alkonypírban áll.

Ott fent ül – ékszere csillog –

A leggyönyörűbb leány;

Aranyhaja messzire villog

Arany fésűje nyomán.

Aranyban aranylik a fésű,

S közben a lány dalol;

Hatalmas zengedezésű

Varázs kél ajkairól.

A hajósnak a kis ladikban

Szive fáj, majd meghasad;

Nem le, hol a zátony, a szirt van –

Fel néz, fel a csúcsra csak!

Végül ladikot s ladikost a

Mélységbe nyel – úgye? – az ár …

S hogy ez így lett, ő okozta

Dalával, a Loreley.

(Heinrcih Heine

Szabó Lőrinc fordítása)

Lányrablás- második rész

Akkor elővágtatott a legkisebb Apor fiú és vele a katonái. Szembefordultak a keresztényekkel, és feltartották őket. De a vásárosok egyre jöttek: a nagy tömeg elnyomta a pogányokat.

- Előre! Fel a várba! -, kiáltotta Mikéné.

De akkor a középső fiú vágtatott elébük; azzal is megvívtak. Most már egyenesen fellovagoltak, a vár kapuját betörték, és a vár udvaráról azt kiáltotta Mikéné:

- Add vissza a lányomat, te Krisztus-tagadó!

Mondotta Imola is, csendesebb szóval:

- Békítsük meg anyámat, légy keresztény!

Akkor Apor István azt mondotta:

- Én az ősi hitet el nem hagyom. De vért eleget ontottunk a mai napon, két öcsémet, drága testvéremet, ím, elveszítettem. Béküljünk meg egymással, mert én megígérem, szavamat meg sem másolom, hogy a gyermekeimet megkereszteltetem, hogy a keresztény hitben nőjenek fel.

Most már Mikéné asszonyom is megengesztelődött, megbékült a fegyveres nép is. A holtakat nagy sírással eltemették, azután a fiatalokat összeeskették. Apor István állotta a szavát: minden gyermekét keresztény hitben neveltette.

(Régi magyar mondák)

"a pusztalakó népek elgondolása szerint az ég a földi ember sátrának a mása, vagyis maga is sátor, s amint az ember sátrának van kinyílása, az ég sátrának is van, a csillagok csillogása sem más, mint a sátor lyukain átszűrődő égi fényesség. A hét régiónak megfelelően hét nagy nyílása van az égboltozatnak (...), egy tengely körül forog (kacsaláb). Ahol az elképzelt tengely a földet éri, ott van a Világ Közepe (...)".

Komjáthy István: Mondák Könyve

"Látod-e azt a kicsinyke utat?

Benőtte a tüske és bozót

Az Igazságosság Útja az,

De ritkán hordoz utazót.

"És látod-e azt a széles utat,

Mely ott fut a liliomok között?

Arról, a Gonoszság Ösvénye bár,

Sokan hiszik, hogy a Mennybe vezet.

"És látod-e azt a kicsinyke utat

Ama páfrányos domb oldalán?

Az az út visz Tündérföldre el,

És oda kell érnünk ma éjszakán."

Thomas the Rhymer

(ezt a verset egyszer Dalnoktól kaptam, és A vízbe fúlt szeretők című könyvben szerepel. Mostanában pedig ritkán járok erre, mert épp a Mondák könyvét olvasom, és nem népmeséket, így nincs miből válogatni, de ha befejeztem az élettan2-t, majd keresek nektek valamit. :)

"A legapróbbak is képesek fordítani a jövõ alakulásán..."

Galadriel /A gyûrûk ura/

Tengeri tündérek, tengerészek

(francia mese)

Saint-Malóból* egyszer útra kelt egy hajó: Marseille-be** tartott. Amikor megérkezett a kikötőbe, a matrózok kivetették a horgonyt, s az véletlenül éppen egy tengeri tündérnek a. vállára esett. A tündér elfutotta a harag, fogta a vasmacskát, és fölhajította a magasba onnét a

tenger fenekérő1. A matrózoknak majd leesett az álluk a csodálkozástó; amikor a horgony egyszerre csak kivágódott a vízből, elrepült a szemük előtt, és fönnakadt a"legmagasabb árboc tetején. El sem tudták képzelni, hogyan történhetett ez az elképesztő dolog. Egy ideig döbbenten tanakodtak, de mert a hajó mégsem maradhatott szabadjára a vízen, végül is fölmásztak az árbocra, leszedték róla a horgonyukat, és másodszor is kivetették.

Most aztán minden rendben ment: a vasmacska nagyot csobbant, egykettőre feneket ért, ott jól megkapaszkodott a fövényen, és meg sem moccant többet.

Hanem akkor egy"hang csendült a mélyben.

- Szerencsétek, matrózok - mondta -, hogy a horgonyotok ezúttal nem a vállamat érte, mindannyian halál fiai lettetek volna. Tengeri tündér vagyok, én hajítottam az imént a magasba a vasmacskát, mert megsebezte a vállamat.

Erre a matrózok kiáltozni kezdtek:

- Tengeri tündér, gyere fel, mutasd meg magad, szeretnénk látni

A tündér eleget tett a kérésüknek, fölbukkant a mélyből, s ott lebegett a a matrózok előtt a víz színén, míg annak rendje és módja szerint bocsánatot nem kértek tőle.

* Ejtsd: szen-máló; észak-francia kiköto

** Ejtsd: márszej; dél-francia kiköto

(…)

- Bárhol jártok ezután világban, mielőtt kiköttök és kivetitek a horgonyotokat, előbb kérdezzétek meg: "Nem tanyáztok itt, tengeri tündérek?" - mert ha még egyszer akár csak egyetlenegy tündérnek a vállát megdobjátok, végetek van!

Aztán egy kis aranyhalat hajított a fedélzetre, és azt mondta a kapitánynak:

- Ne hagyd a szárazon tátogni ezt a halacskát, keríts egy üveget, töltsd tele tengervízzel, és abban tartsd. Ha valami kívánságod van, csak hozzá kell fordulnod, minden kérésedet tüstént teljesíti, ha elmondod neki ezt a versikét:

Bászkiennek, a tündérek

Úrnőjének nevében,

Aranyhalam, kérve kérlek,

Teljesítsd a kérésem.

A kapitány meg a matrózok nagyon megköszönték Bászkiennek, hogy ilyen jó szívvel van hozzájuk, a tengeri tündérek királynéja pedig ismét alámerült a habokba. Marseille -ben megrakták áruval a hajót, azután útra keltek, és egyenesen Londonba vitorláztak. Mikor a kikötőbe értek, a kapitány így szólt az aranyhalacskához:

Bászkiennek, a tündérek

Úrnőjének nevében,

Aranyhalam, kérve kérlek,

Teljesítsd a kérésem.

- A kérésem pedig az, hogy jól értékesíthessük a rakományunkat, és akik a,hajón vagyunk, megalapozhassuk a szerencsénket.

A kis hal valóban teljesítette a kívánságukat; olyan jó vásárt csaptak, olyan jó áron tudták eladni az árujukat, hogy ennek az egyetlen útnak a jövedelméből tehetős emberek lettek, házat, földet vettek, a szárazföldön élhettek, nem kellett többé a tengeren küszködniük.

A kapitány magával vitte az aranyhalacskát, és feleségestül, gyerekestül boldogan élt, míg meg nem halt.

Azt hiszem, hogy boldogan, gond nélkül éltek a matrózok is, és jó sora lett a két újoncnak meg a hajósinasnak is.

/Az aranyláncon függő kastély/