A Loreley
Nem értem, a dal mit idéz föl,
S hogy oly bús mért vagyok:
Egy régi, régi regétől
Nem szabadulhatok.
Már hűvös az este; a Rajna
Nyugodtan folydogál;
A hegycsúcs lángsugarasra
Gyult alkonypírban áll.
Ott fent ül – ékszere csillog –
A leggyönyörűbb leány;
Aranyhaja messzire villog
Arany fésűje nyomán.
Aranyban aranylik a fésű,
S közben a lány dalol;
Hatalmas zengedezésű
Varázs kél ajkairól.
A hajósnak a kis ladikban
Szive fáj, majd meghasad;
Nem le, hol a zátony, a szirt van –
Fel néz, fel a csúcsra csak!
Végül ladikot s ladikost a
Mélységbe nyel – úgye? – az ár …
S hogy ez így lett, ő okozta
Dalával, a Loreley.
(Heinrcih Heine
Szabó Lőrinc fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése