A fák valódi időutazók: összekötik emberi múltunkat és jelenünket. Ha ellátogatsz hozzájuk, kicsit olyan érzésed lehet, mintha még találkozhatnál a kertésszel, aki ültette őket.
Jókai Mór nemcsak író volt, hanem kertész és nagypapa is. Kicsi „unokájával”*, Feszty Masikával sokat sétált a kertjében, még a nagyobb köveket, gyökereket is elhordatta az útból, hogy a kis Masa karikázás közben el ne botoljon.
Az író, könyvei felett merengve azt is elgondolta, hogy egyik-másik regényére talán kevésbé emlékeznek majd, mint a körtéire.
Érzékeny gyümölcsfáit nagyra növő, erős lombú, „szélfogó” fákkal igyekezett védeni, hiszen a svábhegyi szél hírhedt volt akkoriban. A télen érkező vendégek ma is erősen dideregnek a kertben, odafent ma is hűvösebb, frissebb a levegő. De nyáron éppen ez a nagyszerű benne, hogy amikor a Széll Kálmán téren tombol a kánikula, a Jókai-kertben olyan jó hűsölni a fák alatt. A nagy kertet jól működő esővíz tároló rendszer segítségével öntözte, amit a mai, egyre szárazodó világban lenne miért eltanulnunk tőle.
Sajnos nem készítettek gondos leltárt annak idején, hogy mely fákat ültette Jókai Mór, ma pedig már bajos kitalálni: hiszen a fákról csak úgy lehet egészen pontosan megmondani, hogy hány évesek, ha megfúrjuk vagy kivágjuk őket, és még egy kicsi fúrás is az életükbe kerülhet, ha megtámadja őket a gomba. Így csak a magasságuk, vastagságuk alapján gyaníthatjuk a Jókai-kert fáinak korát: hogy a nagy hegyi juhar, a jókora vérbükkök, a vadgesztenyék esetleg az egyetlen, hírmondónak maradt körtefánk talán még Jókai Mór idejéből valók.
A régi fák a ma emberének adnak árnyékot, lakóhelyet a madaraknak, mókusoknak. Jókai Mór feleségének, Laborfalvi Rózának két mókusa is volt: egy fekete és egy barna színű. Több, szelíd madarat is magáénak mondhatott a Jókai család: volt Mátyás madaruk, rigójuk és szelíd verebük is, egy bizonyos Jancsi. De Jókai Mór, „a fülemülék apja” a bajba jutott, vadon élő madaraknak is azonnal a segítségére sietett, ha garázda ember, vagy macska fenyegette őket. A kedves kis kék cinegéket fél dióval etette, és jobban szórakozott a látványukon, mint bármilyen emberi légtornász mutatványain.
Jókai igazi természetbarát módjára kertészkedett: a madarakat kedves segítőtársainak tartotta, akik a kártevők irtásában voltak szorgalmas segítői, a fákat pedig barátainak, akik jelenlétükkel segítették az írásban. Legkedvesebb körtefájának egész novellát szentelt, de kedvenc állatai, növényei gyakran megjelennek más írásaiban is. Tudtad, hogy az Aranyember Narcissza cicája tényleg létezett? A tengerszemű hölgy okos papagája is a Jókai-ház valódi állatseregletéhez tartozott. Szerette, megírta a hársfáit is, a mai kertben megtaláljátok a gyógyító teát adó hársakat, bár ezek koráról sem tudunk semmi biztosat.
Magára a kertre is büszke volt a szerző: hiszen nem elvett valamit a természettől, nem egy erdőt pusztított el, hogy neki gyümölcsöse, szőlője legyen, hanem egy homokkőbánya okozta sebet gyógyított be és változtatott termőkertté, élőlények új otthonává.
Tipp: osztályoddal, családoddal látogassatok el a Jókai-kertbe! Hányan kelletek ahhoz, hogy megöleljétek a hegyijuhart? Milyen színű a vérbükkök levele tavasszal és nyáron? Figyeljétek meg! Esetleg kipróbálhatjátok Feszty Masa kedves játékát, a karikázást is a kert útjain.
* Feszty Masa Jókai Mór örökbefogadott lányának, Jókai Rózának és Feszty Árpád festőnek a lánya volt. Nem vér szerinti unoka, de mégis olyan volt a viszony kettejük között Masa kicsi korában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése