Rettenthetetlen olvasók, vízözön, tündérek - Könyvhét 2018

Aligha én vagyok az egyetlen, akit a könyvheti monszun első blikkre elkedvetlenített. A reggeli nagy zuhé után lézengő emberek, hullámosra vizesedett könyvek, kitartóan csepegő eső. Nem volt biztató látvány na. Pedig napok óta készültem a Könyvhétre: arra gondoltam, mi lenne, ha nem csak úgy üldögélnék ott, mint az egyszeri írónéni, hanem vinnék néhány játékot mindenféle korosztálynak. És ha már a legújabb mesekönyvem tündéres témájúra sikeredett, akkor legyen igazi "tündérpróba": tündéres, kincskereső ügyességi játékok gyerekeknek, és napi szerencsetündér kereső felnőtteknek. 

A tündérkapu titka maga is számos, a néphagyományban élő tündéres hiedelmet tartalmaz, amiket főleg az ír hiedelemvilágból vettem. Így a játékokban is néhány kelta tündért mutattam be. Shellycoat-ot, akinek kagylós kabátja van, Lunantishee-t, akik a kökényt őrzik, az alakváltó Phookat, a segítőkész Browniekat, a leprikónt, akiről kevesen tudják, hogy a tündérek cipésze: eredetileg kalapáccsal a kezében szokás ábrázolni, mert ha elvásik a tündérek cipője a világban, ő javítja meg. Kis kártyácskákra nyomtattam a tündérek képeit, és az olvasók találomra rábökhettek egy-egy lefordított kártyára: arra a napra az lett a szerencse tündérük, és meséltem nekik pár szót róla. 

Mert az olvasókat nem tartotta vissza az ömlő eső: @adricca moly és egy kedves volt egyetemi évfolyamtársam még játszani is megálltak nálam a cudar idő ellenére. Sőt, idő közben befutott az utánam dedikáló @Parlandorka és megörökítette a vlogja számára, amint szerencsetündért leltünk neki. Dorka a Selkie-t húzta: a Selkiek a fókatündérek, a nőnemű Selkiek át tudnak változni csodaszép emberasszonnyá, de sajnos az ember férfiak általában durván közelednek hozzájuk. Ellopják a fókabőrt, hogy feleségükké tehessék őket. Ennek persze mindig tragikus vége van: a fókalány valahogy csak visszalopja az eredeti bőrét és visszaszökik a saját világába, hátrahagyva férjet, gyerekeket, amibe a férj nem ritkán bele is hal. Ez a szomorú mese az alapja annak a kedves rajzfilmnek is, A tenger dalának, ami nemrég ment a mozikban. Azt hiszem én is valami ilyesmit csinálok a regényeimben, hogy még a szomorú népmesei elemeket is igyekszem gyerekeknek befogadhatóvá, kedvessé tenni. 

Összesen egy igazán fair ilyen állatbőrös történetet ismerek, Angus Og és Caer történetét, ott Angus maga is hattyúvá változik egy időre és megígéri választottjának, hogy nem kell örökre elhagynia a madárruháját, sőt, a kedvéért ő is hattyú lesz néha.  

A gyerekeknek egy üveg rizsbe rejtettem mindenféle tündérekkel kapcsolatos apróságot, csengettyűt, kis játék tejes dobozt és sütifigurát is: mert a Browniek és a nagyiforma Bean tighe kedvencei ezek. A Brownie alakja ihlette Rowlingnál egyébként Dobby manót és társaikat. A ház körül segítő manó, aki maximum rongyokat hord, de megsértődik, ha ruhát kap. 

A kincskeresős üvegbe tettem még eredeti, hárfa mintás ír pénzérmét is, szárnyas Pixie figurát.. ezeket kellett meglelni benne. Ha forgatod az üveget, előbb-utóbb megleled benne az eldugott kincseket. 

Szakadó eső ide, lézengő emberek oda, remek beszélgetésbe sikerült merülni @adriccaval, Dorkával és Anikóval a tündérek kapcsán, úgyhogy ezt a jó szokást innentől bevezetem, hogy viszek ismeretterjesztő játékot felnőtteknek és gyerekeknek is. 

Gyertek velem játszani máskor is! :)

fotók: Rácz Tibor

Madárszárnyon az ősök földjén - Sopronban meséltem

Régi álmom vált valóra a soproni meghívással. Hiszen régesrég a mesék földje nekem ez a város: a gyerekkori meséké, amiket apukámtól és nagymamámtól hallottam. 

Évek óta járok ide és a környékre családtörténetet kutatni. Minden kő, utcasarok ismeretlenül is ismerős, tudom, hol van az a pinceablak, ahová apukám gyerekkorában az indiántörzs nevét festette amit játékból alapítottak a barátaival, melyik utcában élt kicsi korában és hol fürdött tilosban. Sok régen, vagy sose látott rokonnal sikerült találkoznom itt, akiktől újabb és újabb kirakós darabokat, történeteket kaptam és mindig lelkendezve hívtam fel aput, hogy mire jöttem rá a családtörténetből. 

Kicsit boldog-szomorú fellépés volt ez a mostani gyerekelőadás, hiszen az első olyan soproni utam volt, amikor már nem volt kit felhívni telefonon az új hírekkel. 

De az elmúlt évek alatt történt valami: már nem csak távoli, mesebeli hely volt Sopron, minél többet jártunk ide nyaralás ürügyén kutatni, annál több barát, valódi kedves ismerőssé lett távoli (és közeli) rokon került az életembe. Így amikor a Széchenyi István Városi Könyvtár Madarak-fák napja alkalmából mesélni hívott, jócskán láttam ismerős arcokat a közönség soraiban. 

Rettentően szeretek ismerősöknek (is) mesélni. Mások talán lámpalázasok lesznek a helyzettől, hogy olyasvalaki előtt kell színpadon megszólalni aki egy másik közegből már ismer, nekem szárnyakat ad. Egészen különleges érzés volt pedig azoknak mesélni, akik egy kicsit részei annak a mesének, amit gyerekként hallottam. Mert dédanyám kedvenc öccsének ükunokái vagy apukám gyerekkori jóbarátai. 

épp dedikálok Gombóc tündér mögött :)

Játszottunk egy jó kis, kopogós esőt szivárvánnyal, meséltem hangyákról, baglyokról, sötétségről és világosságról. Egészen remek, lelkes közönségem volt, amit innen is köszönök nekik. Még az új könyvemet, A tündérkapu titkát is dedikáltam a könyvtárnak és egy lelkes olvasónak.

Hozzák a könyvem dedikálásra :)

Az előadás után a Fertő-tóhoz is kimentünk, ahol torkuk szakadtából karicsoltak a nádirigók (többüket láttuk is), a hajó körül csérek kapkodták a vízből a halat, a parton pedig a nyári ludak vezetgették a pelyhes fiókáikat. 

Igazi Madarak-fák napja volt a tóparton és a könyvtárban is, a szívemben pedig békés, tavaszi visszaemlékezés. Nekem, itt a Földön az a dolgom hogy a meséket tovább mondjam, madarakról, fákról és emberekről. 

Lógós szerző lilában - Könyvfesztiváloztunk

Róbert Katalin fotója

A lógós szerző- vagyis én- aki idén nem maxolta ki igazán a Könyvfesztet. A saját dedikálásomon kívül a hotdogosig sikerült eljutni, bevallom őszintén, végül egyetlen könyvet sem vettem, még könyvnek látszó ékszert se, pedig feltett szándékom volt.

Van ugyanis egy szuper ékszerkészítő, Ediba aki elképesztően szépséges, könyvecske alakú gyűrűket, fülbevalókat és medálokat készít, amik rettentően alkalmasak arra is, hogy a gyerekolvasók figyelmét felkeltsék. Meg lehet bennük egészen picike meséket tartani. Hát ezért fáj a fogam egyre. Csakhogy Edibát majdnem olyan nehéz lefülelni mint a tündéreket, hiába lesem az oldalát, általában messze árul, vagy már pont elindultam máshová mire kiderül, hol lesz. Most is így jártam: mire föleszméltem mindenféle baráti találkozókból, már épp bezárt. Így kénytelen leszek Könyvhéten levadászni egy szép medált magamnak, ha ott kint lesz. 

Amit még nem vettem, de akartam: az egy Parti Nagy Lajos kötet, méghozzá a Szódalovaglás című. Valaha azt hiszem @encsy_eszter javasolta a moly.hu -n, és gondoltam hogy ha csak egy könyvet veszek a fesztiválon akkor ez lesz az. De erre se futotta végül az időből, így megrendeltem a legközelebbi könyvesboltban. Sebaj, támogatom vele a helyi kisvállalkozó könyvkereskedőt, aki ráaádsul aranyos volt, mert beengedett fagyival a boltjába (!) és teljesen képben volt, hogy éppen mivel foglalkozik Varró Dániel meg Parti Nagy Lajos. Nem mellesleg kaptam törzsvásárlói kártyát és ajánlott színházjegyet is. 

Róbert Katalin fotója

De akkor mi a fenét csináltam mégis a Könyfeszten? Hát, először is kis híján elkéstem. Mert a Farkaserdőből rohantam át dedikálni, Káposztásmegyerről. Ilyenkor tavasszal ugyanis folyton változnak a szerepeim. Lehet, hogy ugyanazon a napon délelőtt bakancsosan-nadrágosan teperek a szúnyogosban, délután pedig kiengedett hajjal, lilában és tündéresben várom az olvasókat. Másnap ugyanis gyerekcsoporttal kirándultam az erdőben, így fel kellett deríteni előre, merre szól a fülemüle, hol nő a turbolya, hol érdemes játszani és főleg mikor merre kell kanyarodni hogy ne tévedjek el. 

Hát így esett, hogy rohanvást, utolsó pillanatban érkeztem a Könyvfesztiválra, de amikor már épp frászt kaptam volna hogy lekésem a saját dedikálásom, ahogy a mesében is mindig felbukkan a csodálatos segítő, épp ott üldögélt @Zonyika és @atalant, akik készségesen útba igazítottak. Így aztán kissé lihegve de éppen időben lehuppantam Róbert Kata és Novák Vica mellé. 

És akkor nagyon-nagyon sokáig (de legalábbis hosszú percekig) nem történt semmi... és Vicával már komolyan kezdtünk nekikeseredni, hogy ez a pénteki időpont pocsék választás lehetett, amikor szépen elkezdtek sorjázni az olvasók. :)

Egészen meglepő olvasók is: egy középkorú, hivatalos külsejű úr is odajött hozzánk és az orrunk alá dugta a könyveinket egy titokzatos névvel, hogy ennek a valakinek dedikáljuk. Roppant furcsa volt a helyzet, így rákérdeztem, honnan is hallott rólunk? És akkor mesélte el, hogy ő tulajdonképpen egy könyvgyűjtő úr ügynöke, a megbízója pedig dedikált könyveket gyűjt. Úgyhogy most bekerülünk a gyűjteménybe egyenesen Petőfi Sándor dedikációja mellé. Azóta se tudom, valóban ez volt-e az igazság, vagy egy vicces kedvű apuka volt mégis, aki fapofával mondott nekünk egy jó nagy hülyeséget. Akár hogy is van, jó szöveg!


@Littlewood is befutott a kisfiával, és elláttak minket dedikálni valóval és oreo keksszel (amit innen is köszi, a férjem nevében is, aki végül elfogyasztotta). ;) És még jónéháány barát, ismerős  ugrott be, ha másért nem, tündérkavicsért és egy puszira.

És végül így telt el a Könyvfesztivál utolsó egy órája: beleszaladtam nagyon kedves, egyetemi jóbarátaimba, akikkel hotdogoztunk, ők helyettem is söröztek, és észre se vettük, amikor zárt a fesztivál. Szóval a lógós szerző talán nem is olyan lógós, hanem még a könyveknél is jobban szereti a barátait, akikkel beszélgetni lehet. :)

Volt egyszer egy 2017 - és mit is olvastam akkor?

"– A nagymamámat Hét Csillagnak hívták – mondta. – Bölcs asszony volt. Csak fekete lovai voltak és a cinege volt a medicinája."

137. oldal

Frank B. Linderman: Csinos Pajzs A varjú indiánok orvosságos asszonya
Újra könyves pótszilvesztert tartok: a karácsonyi és újévi nagy nyüzsgés után most van végre időm kicsit leülni, elmerengeni az elmúlt év olvasmányain. Határozottan jól sikerült év volt: 97 könyvet olvastam el! 

Legnagyobb figyelmet 2017-ben a műmeséknek szenteltem. Azért is, mert részt vettem @imma Gyermekirodalmi felfedezők! című kihívásán a moly.hu-n.  Nem mintha nehezemre esett volna havonta egy mesekönyvet elolvasni, őszintén szólva alaposan túl is teljesítettem. A kihívás lényege az volt (hogy a végén szereztem egy cuki, lovagló kacsás plecsnit....nem is! :). Szóval azt a feladatot kapták a bátor vállalkozók, hogy havonta olvassanak el egy olyan gyerekkönyvet, amit előttük még senki sem értékelt a moly.hu-n. Én idegen nyelvű mesekönyveket választottam, így összekötöttem a kellemeset a hasznossal: kicsit rászorítottam magam a nyelvtanulásra is. Összesen 20 gyerekkönyvet olvastam el angolul, hatot pedig németül. Még magyarul is találtam két olyan könyvet, amit előttem más nem értékelt. Az egyik a Babaváros című könyv volt, ami után fel kellett forgatnom fél Budapestet, hogy ráleljek: ugyanis édesanyám legkedvesebb gyerekkori könyve, és szerettem volna neki szerezni egyet karácsonyra. Sikerült! :) 

De mik voltak a kedvenceim az idegen nyelven olvasott könyvek közül?

Jill Murphy Worst witch sorozatát már 2016-ban kezdtem el, 2017-ben sajnos a végére értem. De örökre a szívembe zártam a rám igencsak hasonlító, kétbalkezes, örökké lógó cipőfűzőjű boszorkánypalántát. Harry Potternél bájosabb, kevésbé véres történet, kisebb gyerekeknek is jó olvasmány lenne ha lefordítanák magyarra. 

Lucy Daniels is olyasvalaki, akit nagy kár, hogy még nem fordítottak le magyar nyelvre. Főhősét, az állatorvos szülei körül tébláboló, állatszerető kislányt szerintem hamar megkedvelné a magyar közönség is. Ő is visszatérő kedvencem. 

Nagy meglepetést okozott a Dagály Utcai Könyvtár polcáról véletlenül a kezembe került német mesekönyv: Gertrud Malberg: Eine Hexe in unserem Haus. Szemben azzal amit a cím sugall, nem boszorkányos gyerekfantasy. A boszorkányok itt valóságos kislányok fantáziájában kelnek életre. A közös titok, közös játék, egy barátság lehetőségét teremti meg. Hogy aztán ebből a lehetőségből valóban lesz-e barátság... azt megtudjátok ha elolvassátok a könyvet. Minden esetre nagyon de nagyon nem olyan egyszerű ez a kérdés, ahogy felnőttként sokan tévesen emlékeznek vissza: "Leszel a barátom?" És már kész is. Az egymástól elszakadás, képesség arra, hogy meggyászoljunk egy elvesztett emberi kapcsolatot és nyissunk az új felé hétévesen semmivel se könnyebb, mint 37 évesen. Nagyon fontos dolgokról szól ez a könyv, és mindenféle direktség nélkül. Nem divatból csinálja, hanem mert talán a szerző éppúgy megélte ezt ahogy te vagy én. 

Nem csak szerzőként, olvasóként is gyengém a gyerekirodalom. Ennek örömére további 32 mesekönyvet olvastam el magyar nyelven, kortársakat és régebbieket egyaránt. A magyarul olvasott szerzők közül Sven Nordquist került ki abszolút nyertesen. Szerző és illusztrátor egyszemélyben. De róla és a többi magyar nyelven olvasott kedvencemről már áradoztam itt .

"A boszorkányok törek rostába ülve, vagy negyvenegy parázsszemmel megrakott pörgő rosta alakjában kelnek át a Dunán. Timaffy László feljegyzése szerint ezt énekelték:

Rolláré, rolláré, rolláré, rokolla,
Annál hívebb, annál hívebb, annál hívebb az alla."

27-28. oldal

Gunda Béla: A rostaforgató asszony

Helyes kis csokrot olvastam idén néprajzos könyvekből is: összesen hetet. Valamint 5 népmesés kötetet, ezekből egyet németül, egyet pedig angolul. Nyáron és tanév elején hagytam magam elcsábítani a regényeknek is: hat felnőtteknek szóló regényt olvastam, nem túl meglepő módon fantasy és néprajzos ihletésű mágikus realisztikus szépirodalom voltak. Jó fantasyt olvasni beavatás a varázsvilágba. Ami után az ember ép elmével és mindenféle furmányos szerek nélkül maximum sóvárogva vágyik, de aligha hiszi, hogy része lehet benne, azt megkapja a meséktől és a fantasytól. Ha írom, ha olvasom: a legcsodálatosabb látomások jutnak osztályrészemül, amikre egy modernkori "sámántanonc" csak vágyhat. 2017-ben Naomi Novik Rengetege és Andrus Kivirähk: Ördöngös idők vitt el a leginkább kedvemre való világba.  S aztán... akadt még itt két "életvezetési recept", Gretchen Rubin Boldogságterve és a Stíluskalauz, természetesen a minden évben újraolvasott karácsonyi könyvek, egy képregény és a moly.hu saját antológiája, a Csillagles amiben az én novelláim is szerepeltek. 

A legizgalmasabb könyves esemény mégis az volt számomra, hogy megjelent a második meseregényem, A tündérkapu titka. A székesfehérvári dedikálás kapcsán készült is velem erről egy interjú. 

És hogy mit kívánok nektek az Új Évre? Leljetek páfrányvirágot! :) 

"Debrecenben és Beregújfaluban arról beszélnek, hogy a páfrány virágja éjfélkor látható. A virág csillog, fényes, és aki magánál hordja a virágot vagy magot, megérti a madarak beszélgetését, megtudja a betegsége okát, és meglátja a földbe rejtett kincset is."

75. oldaldlal

Gunda Béla: A rostaforgató asszony