Lógós szerző lilában - Könyvfesztiváloztunk

Róbert Katalin fotója

A lógós szerző- vagyis én- aki idén nem maxolta ki igazán a Könyvfesztet. A saját dedikálásomon kívül a hotdogosig sikerült eljutni, bevallom őszintén, végül egyetlen könyvet sem vettem, még könyvnek látszó ékszert se, pedig feltett szándékom volt.

Van ugyanis egy szuper ékszerkészítő, Ediba aki elképesztően szépséges, könyvecske alakú gyűrűket, fülbevalókat és medálokat készít, amik rettentően alkalmasak arra is, hogy a gyerekolvasók figyelmét felkeltsék. Meg lehet bennük egészen picike meséket tartani. Hát ezért fáj a fogam egyre. Csakhogy Edibát majdnem olyan nehéz lefülelni mint a tündéreket, hiába lesem az oldalát, általában messze árul, vagy már pont elindultam máshová mire kiderül, hol lesz. Most is így jártam: mire föleszméltem mindenféle baráti találkozókból, már épp bezárt. Így kénytelen leszek Könyvhéten levadászni egy szép medált magamnak, ha ott kint lesz. 

Amit még nem vettem, de akartam: az egy Parti Nagy Lajos kötet, méghozzá a Szódalovaglás című. Valaha azt hiszem @encsy_eszter javasolta a moly.hu -n, és gondoltam hogy ha csak egy könyvet veszek a fesztiválon akkor ez lesz az. De erre se futotta végül az időből, így megrendeltem a legközelebbi könyvesboltban. Sebaj, támogatom vele a helyi kisvállalkozó könyvkereskedőt, aki ráaádsul aranyos volt, mert beengedett fagyival a boltjába (!) és teljesen képben volt, hogy éppen mivel foglalkozik Varró Dániel meg Parti Nagy Lajos. Nem mellesleg kaptam törzsvásárlói kártyát és ajánlott színházjegyet is. 

Róbert Katalin fotója

De akkor mi a fenét csináltam mégis a Könyfeszten? Hát, először is kis híján elkéstem. Mert a Farkaserdőből rohantam át dedikálni, Káposztásmegyerről. Ilyenkor tavasszal ugyanis folyton változnak a szerepeim. Lehet, hogy ugyanazon a napon délelőtt bakancsosan-nadrágosan teperek a szúnyogosban, délután pedig kiengedett hajjal, lilában és tündéresben várom az olvasókat. Másnap ugyanis gyerekcsoporttal kirándultam az erdőben, így fel kellett deríteni előre, merre szól a fülemüle, hol nő a turbolya, hol érdemes játszani és főleg mikor merre kell kanyarodni hogy ne tévedjek el. 

Hát így esett, hogy rohanvást, utolsó pillanatban érkeztem a Könyvfesztiválra, de amikor már épp frászt kaptam volna hogy lekésem a saját dedikálásom, ahogy a mesében is mindig felbukkan a csodálatos segítő, épp ott üldögélt @Zonyika és @atalant, akik készségesen útba igazítottak. Így aztán kissé lihegve de éppen időben lehuppantam Róbert Kata és Novák Vica mellé. 

És akkor nagyon-nagyon sokáig (de legalábbis hosszú percekig) nem történt semmi... és Vicával már komolyan kezdtünk nekikeseredni, hogy ez a pénteki időpont pocsék választás lehetett, amikor szépen elkezdtek sorjázni az olvasók. :)

Egészen meglepő olvasók is: egy középkorú, hivatalos külsejű úr is odajött hozzánk és az orrunk alá dugta a könyveinket egy titokzatos névvel, hogy ennek a valakinek dedikáljuk. Roppant furcsa volt a helyzet, így rákérdeztem, honnan is hallott rólunk? És akkor mesélte el, hogy ő tulajdonképpen egy könyvgyűjtő úr ügynöke, a megbízója pedig dedikált könyveket gyűjt. Úgyhogy most bekerülünk a gyűjteménybe egyenesen Petőfi Sándor dedikációja mellé. Azóta se tudom, valóban ez volt-e az igazság, vagy egy vicces kedvű apuka volt mégis, aki fapofával mondott nekünk egy jó nagy hülyeséget. Akár hogy is van, jó szöveg!


@Littlewood is befutott a kisfiával, és elláttak minket dedikálni valóval és oreo keksszel (amit innen is köszi, a férjem nevében is, aki végül elfogyasztotta). ;) És még jónéháány barát, ismerős  ugrott be, ha másért nem, tündérkavicsért és egy puszira.

És végül így telt el a Könyvfesztivál utolsó egy órája: beleszaladtam nagyon kedves, egyetemi jóbarátaimba, akikkel hotdogoztunk, ők helyettem is söröztek, és észre se vettük, amikor zárt a fesztivál. Szóval a lógós szerző talán nem is olyan lógós, hanem még a könyveknél is jobban szereti a barátait, akikkel beszélgetni lehet. :)