Ami a regényből kimaradt - a lányok az iskolában

A meseregényemből kimaradt a boszorkányok érkezése előtti időszak, amikor  a lányok még nem kalandoznak a mesevilágban, hanem az iskolai életüket élik. Bár ez sem hétköznapi és unalmas, mivel egy alternatív és mesebeli iskolában minden kicsit másképpen van. Néha sajnos bosszantó dolgok is megesnek: hiszen Angika nem egyszer bajba keveredik. A regény első változatában még Leát Teónak, azaz Teodórának hívták, és nem egy, hanem két barátnője is volt, Angika és Dalma. Most ebből mutatok egy részletet. :)

Török Sándor Alternatív Iskola

A Török Sándor Alternatív Iskola hatalmas, öreg téglaépület volt, zöld tetővel és jókora ablakokkal. Valaha laktanya volt, mára átalakították általános iskolának és gimnáziumnak. Fegyelmezett katonák helyett hangos gyereksereg járt oda, egyetlen, újonnan épített tornyába pedig a fizikaszertárt költöztették.

Teóék terme az emeleten volt, ablakaiból szépen rá lehetett látni néhány nagyobb fa koronájára. Az osztálytermek falait a gyerekek maguk festhették. Elsős korukban még csak a festékes  tenyerüket nyomkodták a falra, később azután, amikor előadták azt a bizonyos darabot, „A gyomorbajos sárkány esete a királylánnyal”-t (amit az osztály fogalmazásai alapján a magyartanáruk írt), ebből festettek jeleneteket a falakra.

Egy alacsony, gömbölyű magyartanár, „Magyaros Ági néni” volt Teóék osztályfőnöke. Harsány, vidám, pirospozsgás nő, kis, barna konttyal, ami mindig mókásan billegett a feje tetején, ha nevetett valamin vagy futott valahová. Angolt és magyart tanított, ő eszelte ki a színdarabokat, a reggeli két hosszabb tanóra végén ő tízóraiztatta az osztályt és mesélt is nekik. Angika szívből kedvelte, és titokban nagyon szeretett volna hozzá hasonlítani, de reménytelenül sovány volt, és a haját is mindig centis rövidségűre vágatta az anyukája. Gömbölyűség meg konty nélkül pedig lehetetlenségnek tartotta, hogy „Magyaros Ági nénire” hasonlíthasson.

A rajzot, az éneket és a testnevelést egy fiatal, magas, erősen szeplős, vörösesszőke nő, „Rajzos Ági néni” tartotta. Nagy, zöld szeme volt, és derékig érő vastag copfja, a gyerekek nagyon szépnek látták, főleg, ha nevetett valamin. Torna óra helyett sokszor inkább erdőjárásra vitte az osztályt, nagyon sokat tudott a növényekről, állatokról. (A gimnazistáknak biológiát, a felsősöknek környezetvédelmet is tanított. Teóék alig várták, hogy náluk is elkezdődjön ez a tantárgy.)

Az osztályban több, kisebb baráti társaság volt: a feketehajú, titokzatos Tilla, meg a barátnője, Dóra például egyáltalán nem álltak szóba senki mással. Egymás mellett ültek az osztályban vagy a kertben, valamelyik padon, esetleg karonfogva sétáltak, és egymás között pusmogtak valamiről.

Cintát, meg a barátnőit pedig egészen más dolgok érdekelték, mint Teóékat: naphosszat a felsősök osztályai előtt lógtak, és a nagyobb fiúkat lesték. Esetleg képes újságokat nézegettek, és különböző énekesnőket, színésznőket bírálgattak. Maga Cintia is énekesnek, színésznek vagy filmrendezőnek készült, színes, nagyhangú lány volt, és jóval idősebbnek nézett ki a többieknél.  A legtöbb lány vele akart jóban lenni, az egyfajta rang volt, ha valaki Cinti barátnője lehetett, pláne, ha a legjobb barátnője. Angika egyszer rosszmájúan megjegyezte, hogy úgy cserélgeti a legjobb barátnőit, mint más a zokniját, amiből aztán hatalmas veszekedés lett. Dalmának éppen csak sikerült megakadályozni, hogy ki ne közösítsék és ne szálljanak rá a nagyobb szájú lányok.

Érdeklődésük közös tárgyai egyedül a felsős fiúk voltak. Bár Angika és Dalma nem mert folyamatosan a felsősök terme előtt támaszkodni, azért ők is el-elábrándoztak egy-egy srácról. Mindig unszolták Teót is, hogy ugyan mondja már meg, neki ki a szerelme, amíg Teó végül ki nem fizette őket egy Javelin Alexander nevű kék szemű, fekete hajú, félig lengyel fiúval, aki persze csak Teó képzeletében létezett, és arra szolgált, hogy hagyják már békén. Titokban neki is egy szőke felsőbb éves tetszett, de bele halt volna, ha el kell mondania valakinek.

Angika igazi titkos szerelme pedig Lackó volt, egy nagyszájú, vidám fiú, aki még csak nem is felsőbb éves volt, hanem a tulajdon osztálytársuk. Egyszer Teó tett valami megjegyzést a srácra, hogy „micsoda kis éretlen tökfej”, (ami ráadásul még igaz is volt), mire Dalma alig tudta leszedni Angikát Teóról, mert rögtön meg akarta cibálni a haját, így aztán kisült a dolog.

Még korán reggel volt, amikor „Magyaros Ági néni” már kint állt az osztályajtóban, a maga gömbölyűségében, és várta, hogy érkezzenek a gyerekek. Sokakkal ellentétben már „hajnali” fél nyolckor is képes volt mosolyogni. Most is jókora mosoly terpeszkedett rózsás képén, még az apró krumpliorra is mosolygott.

Elsőnek a bejárósok érkeztek, akiket korábban hoztak a szüleik, utánuk sorra a többiek. Ági néninek mindenkihez volt néhány kedves, köszöntő szava, vidám megjegyzése, ami jobb kedvre derítette az álmos és durcás társaságot. Angika egyenesen meg is ölelgette érte, és rögtön lecövekelt mellé hosszú eszmecserét folytatni a felnőttkori meseíró tevékenységéről. Így már alig fértek be mellettük a többiek az ajtón.

Nyolcra végre összeverődött az egész osztály, egy újabb, hangos „Jó reggelt!” – tel köszöntötték egymást és az újnapot, azután félretolták a padokat. Minden reggel volt valamilyen játék, vagy ének, amit az első két óra előtt eljátszottak. Néha Ági néni férje jött be, és moldvai pásztorfurulyán zenélt nekik.

 Ma éppen Weöres Sándor Macskaindulója volt soron, amit már az egész osztály kívülről fújt, de újra és újra lelkesen mondták és játszották el. Teljes beleéléssel meneteltek és karmoltak, majd fújtak visszavonulót. Kivéve Teót, aki utált veszíteni, mint a vers végén a macskák, és ezért próbált valahol Dalma meg Angika háta mögött meghúzódni.

Angika, Dalma meg a többiek viszont boldogan lényegültek át harcias macskákká, és harsányan szavalták hozzá a verset.

„‎"Kurrogj, kurrogj, kormos macska,
cirregj, cirregj, cirmos macska,
büszkén lejt hat vak bak macska,
sok pettyes láb, száz karmocska.
Jobbra át, balra át,
agyon marjuk a kutyát,
Jobbra át, balra át,
agyon marjuk a kutyát,

Nyávogj, nyávogj, nyavalyás macska,
pisszegj, pisszegj, pikulás macska,
aki beteg, pikulálhat,
szedjen macska pilulákat.
Hátra arc, nagy kudarc,
nem marunk ha te se marsz,
Hátra arc, nagy kudarc,
nem marunk ha te se marsz,

nyauúu!"

Utána egészen átlagos, dupla irodalom óra következett, épp a Mary Poppins a Cseresznyefa utcában című regényt vették, ami nyári kötelező olvasmány volt. Ehhez kapcsolódva angol szokásokat, érdekességeket, szavakat tanultak, ugyanis Ági néni volt az angoltanáruk is. Az osztály békésen zümmögött, megoldották az önálló munkát egy feladatlapon, és kisebb csoportokban előadásokat tartottak egymásnak mókás, rövid szövegekről, amit az „önálló” alatt olvastak.

Az óra utolsó tíz percében Ági néni általában mesélt valamit, most éppen a regénysorozat folytatásából olvasott fel, kedvcsináló gyanánt. Ezalatt általában egy gyerek kiment, hogy teát főzzön a többieknek. Nem volt igazán hálás feladat, mert így lemaradt a meséről. Ezen a héten épp Angikára esett a választás, aki kissé zúgolódva vonult ki, de imádott Ági nénijének nem mondott ellent.

Az ajtó becsukódott mögötte, és ő boldogtalanul bandukolt az iskolai konyha felé. De aztán eszébe jutott valami, amitől mégis felvidult, és gyorsabban szedte a lábait.

Az jutott eszébe ugyanis, hogy az órán szó volt róla, hogy az angolok tejjel isszák a teát, gondolta, meglepi vele a többieket. Fogta a tejes dobozt, a tartalmát pedig a teafőzőbe öntötte. Mekkorát néznek majd a többiek!

5.

Balesetek napja

Ezalatt odabent a teremben békésen folyt a felolvasás. Dalma éppen elhatározta, hogy ha mégsem lesz esetleg dúsgazdag férje, aki mellett csak a gyerekekkel és a háztartással (süteménysütéssel, lekvárfőzéssel, meseolvasással, miegyébbel) kell törődnie, akkor alighanem Angliában akar majd élni és feltétlenül bébiszitter lesz. De egy papagájfejes esernyőt még idén kér a születésnapjára, ez már biztos. Mennyivel könnyebb lesz megtalálnia a húgait a nagy tömegben, ha elkóricálnak, mint tavaly nyáron! Anyukája rettenetesen ideges volt, majdnem sírt, amikor a turistatömegben elvesztek a kicsik. De ha már akkor lett volna egy szép, színes, papagájfejes ernyőjük, amilyen senkinek sincs, csak égnek kellett volna emelni, ahogy az idegenvezetők szokták, akkor Dórika meg Annamari biztos azonnal meglelték volna őket. Persze így is meglettek, de azért alaposan megizzasztották a családot.

Körülbelül idáig juthatott a gondolatsorban, amikor Ági néni abbahagyta a felolvasást, és csodálkozva vonta fel a szemöldökét:

- Ti is érzitek ezt a furcsa, fanyar szagot, gyerekek?

Az egész osztály nekiállt szimatolni, (nem mintha amúgy nem érezték volna maguk is az égett szagot), és arra jutottak, hogy egyértelműen valahonnan az épületből jön.

- Ég az iskola! – visította Cintia, máris menekülésre készen

Ebben a pillanatban meg is szólalt a füstjelző szirénája, figyelmeztetve, hogy ideje elhagyni az épületet. Mindenki azonnal a kabátja, táskája után kapott, és menetkészen tódultak az oldalajtó felé, ami egyenesen a kertbe vezető lépcsősorra nyílt. A szomszéd osztályokból is özönlöttek kifelé a gyerekek.

- Ági néni, Ági néni! – tört át Dalma kétségbe esetten az általános zűrzavaron- Angika a konyhában maradt!

- Ne aggódj, rögtön indulok érte! – mondta Ági néni, és amint az első gyerekek szerencsésen elértek a lépcső aljára, és látta, hogy fegyelmezetten vonul le mindenki, indult is a másik ajtó felé, hogy Angikát mentse.

De még el sem érte a kilincset, amikor Angika viharzott be nagy zokogva:

- Ági néni! A teafőző! A tej meg a teafőző! Ági néni! – kiabálta összefüggéstelenül, és újra zokogni kezdett.

Ági néni mégis azonnal érteni vélte, hogy mi történt. A zokogó lányt Dalmára bízta, és azonnal a tett helyszínére csörtetett. A konyhában addigra már ott volt több más tanár is, és sikeresen meg is oldották a helyzetet: tűz sem volt, csak füst, a tej égett bele a teafőzőbe. Angika balszerencséjére épp az egyik tűzérzékelő alatt.

Az osztályok megnyugodva térhettek vissza a termeikbe tízóraizni, a konyhát meg igyekeztek alaposan kiszellőztetni.  De a teafőző, az bizony menthetetlen volt.

Angika vigasztalhatatlanul hüppögött az osztályterem végében, hiába cirógatták a vállát a barátnői. Nem akart látni senkit, leginkább Cintiáék kaján vigyorát.

Végül Magyaros Ági néni ment oda hozzá, hogy kicsalogassa a sarokból.

- Alapos ijedelmet okoztál, Művésznő, na de most már minden rendben! Nagyon jó, hogy neked nem esett bajod és nem égetted meg magad a tejjel!

- Dehogynem lett volna jó! – mondta Ágika morcosan.- Legalább kórházban lehetnék és nem itt…

-  Én minden esetre örülök, hogy nem így történt. Kórházban lenni eléggé rossz. És nem olyan nagy dolog ez, ezt-azt odaéget az ember élete során. Egyetemista koromban odaégettem egy egész zacskó rizst, mert épp belemerültem a regényolvasásba, teljesen megfeledkeztem a fazékról. És ott még tűzjelző sem volt, az egyik lakótársam találta meg a szénné égett edényt… Az egészben az volt a legrosszabb, hogy az volt otthon az utolsó zacskó rizs, és este tíz volt, vasárnap, nem volt a közelben egyetlen éjjelnappali sem. Úgyhogy odalett a vacsorám. – az utolsó mondatot Ági néni olyan átélve, és olyan mély tragikummal tette hozzá az eddigiekhez, hogy még Angika is elvigyorodott.

Helyre állt a béke, bár Angika szüleinek venniük kellett egy a teafőzőt az iskolának, de Ági néni azt mondta, ők is örülnek majd, hogy magának Angikának semmi baja sem lett, és amúgy is megígérte, hogy ő, Ági néni ott lesz a nap végén, amikor Angikának be kell vallania az esetet.

Énekórán ugyan még Cintiáék gonoszul vigyorogtak magukban, de Dalma, Teó meg Angika tüntetőleg tudomást sem vettek róluk.

 Rajzra pedig tökéletesen elfelejtették az egészet, amikor „Rajzos Ági néni” bejelentette, hogy kiviszi az osztályt a közeli erdei tornapályára rajzolni.