2012. november 27., kedd

Mesemondó száriban - oltárt avatunk


- egy igazi szári hossza hat méter

- Dzsagannáth szekere, amelyet Nandigosnak neveznek, 13,7 méter magas, és 18 kereke van.

- a szekér egy kereke nagyobb egy embernél, mégis újraépítik kétévente

-  A Nátja-sásztra a táncművészet kézikönyve, a Silpa-sásztra a kőfaragás, szobrászat tudománya, a Vasztu-sásztra pedig az építészet és térrendezés szaktudománya. A Natyasastrát, Bharata írta. Ő volt aki száz fiával továbbadta.






 Történt egyszer, hogy Kiskunhalason ötven óvodásnak készültem mesélni egy könyvtárban. Töprengtem a dolgon, hogy ennyi töméntelen gyerek hogy marad egy helyben negyvenöt percen keresztül, mert leginkább sehogy. Az után eszembe jutott, hogy réges-régen a Művészetek Völgyében láttam egy indiai táncosnőtől kézjeleket, amiket a közönség is kipróbálhatott. Még napokig sikerült is megjegyezni, itthon megmutattam a barátnőimnek, aztán feledésbe is mertül az egész. A fellépés előtti kétségbe esett műsortervezés közben viszont bevillant ez az emlék, nosza neki is álltam kutakodni az interneten, hogy milyen kézjelek is léteznek... 

Így találtam meg az azóta állandóan használt mudrákat, és még sok mást is. De nagyon sajnáltam, hogy amikor megkérdezik, hogy hol tanultam, azt kell felelnem, hogy az internetről. Néha nem is volt könnyű egy-egy új jelre bukkanni, mert minden ugyanazzal a néhány, "gyógyító" mudrával van tele, hiányzott valami igazi útmutatás. 



Végre szeptemberben indult egy ingyenes odisszi óra az indiai nagykövetségen Budapesten, ahol személyesen is megismerhettem  Túri Virág Rékát , akitől azóta is tanulok táncolni. Rékának nemrégiben saját táncstúdiója lett, ahová új oltár került. Itt a szeptember óta tanuló kezdő táncosok is kipróbálhatták magukat közönség előtt, de táncolt nekünk és az oltárnak a haladó csoport is. Láthattunk egy izgalmas kortárs táncot odisszi elemekkel, meghallgattuk Virág Réka előadását Indiáról, utazási élményeiről, például arról, hogy hogyan zajlik egy szekérünnep Indiában.  Én pedig meséltem. 

A haladó csoport tánca egészen orkán erejű volt. Előadták azt a Mangalacharant is, amit mi tanulnunk, de tőlük látni egész más volt. Minden táncos lábán csörgőfűzér volt, szépen kigyakorolt, már-már akrobatikus mozdulataik voltak.
Az oltár avatásában aztán mi, kezdők is részt vehettünk, virágszirmot szórtunk, hallgattuk az indiai dalt és a kagylókürt hangját.

Majd újabb táncot láthattunk a haladóktól, amikor pedig már azt hittük, hogy ezt lehetetlen fokozni, akkor jött a kortárs tánc, Virág Réka és egy régi, táncművészeti főiskolai barátnője előadásában, egy Misztrál szám és indiai zene keverékére. Már az indiai táncnál is megfigyeltem, hogy bár a legtöbb táncos arca szoborszerű, merev, Virág Rékának nagyon-nagyon finom vonású, eleven arca van. Ahogy az indiai táncban is táncol a szem, az arc, úgy ebben a kortárs darabban is hangsúlyos volt, nem csak a mozgás közvetített érzelmeket. Érdekes volt a modern táncos mozdulatok mellett ráismerni egy-egy indiai táncból ismert kézjelre. Lírai volt, gyönyörű. 


Az esztétikai élmény után gasztronómiai jött, édes halavát, fűszeres tejes teát és valami rettentően csípős rizst kaptunk. Na ennél a pontnál kezdtem kétségbe esni, mert éhes voltam én, de az a rizs tényleg szörnyen csípett. Már éppen azon voltam, hogy szégyen nem szégyen, de inkább kérek egy pohár vizet, amikor az egyik haladó csoportos táncos rám szólt, hogy meg ne próbáljam, rosszabb lesz tőle. "Edd csak meg, utána kapsz halavát, és majd jó lesz!". Jelentem, túléltem. 


Amikor pedig már mindenki jóllakott, elindult a kötetlen beszélgetés, aminek során többen próbálták tőlem eltanulni a sárkányos kézjelemet és igyekeztek nem csomót kötni az ujjaikra. 

Mindenestül fantasztikus élmény volt számomra ez az ünnep, az avatón részt venni és kagylókürtöt hallgatni már-már misztikus volt. Igazi, indiai száriban mudrákkal mesélni, szintén száriba öltözött táncosoknak... erre már meg se próbálok szavakat keresni. Ismételni kéne. És azóta is kísért a gondolat, hogy el kéne jutni Indiába.







pár érdekesség:

Odisszi


Az indiai klasszikus templomi táncok egyike az Odisszi, amely első látásra líraiságával, kecsességével emelkedik ki a többi közül. Az egykor pompázó templomi környezetben előadott táncok híven tükrözték a táncosnők lelki alkatát, akik kifinomult művészi készségüket a védikus történetek táncban való megjelenítésében bontakoztatták ki. Isten szolgálata iránti elkötelezettségük a mindennapi életükre is kiterjedt, férjüknek magát az imádott Istent tekintették, a templom környezetében laktak, és részt vettek az ottani életben.

forrás


Ratha-Játrá fesztivál

A Ratha-játrá fesztivált az Orissza állambeli Puriban tartják, Asada hónap (június-július) újholdjának első napján. Dzsagannáthát, Balarámát és Szubhadrát hatalmas szekereiken végighúzzák Puri főútján. Nagyon izgalmas fesztivál, amelyen több mint félmillió ember vesz részt. Úgy tartják, hogy az Úr Dzsagannáth nem különbözik Krisnától. A Páhandi, vagyis az a menet, amelyben a múrtikat a templomból a szekerekre viszik, a fesztivál legszínesebb része. Ehhez a folyamathoz legalább hat erős felépítésű púdzsárira (papra) van szükség, akik az Úr ezen hatalmas formáit megfogva a hatalmas szekerekre teszik őket. Miután a múrtik elhelyezkedtek szekerükön, elindul a menet. A hatalmas szekereket végighúzzák a Dzsagannáth- templomtól a Gundicsá-templomig vezető Grand Road-on, ami körülbelül három kilométeres távolság. Orissza királya eközben egy arany nyelű söprűvel söpri, tisztogatja az utat a szekerek előtt. Miután a múrtik megérkeznek a Gundicsá-templomba, kilenc napig ott maradnak, s csak a tizedik napon térnek vissza a főtemplomba. Ezt Bahuda-yátrának, vagyis visszatérő szekérfesztiválnak nevezik. E két fesztivál ideje alatt a nem hindunak született emberek is lehetőséget kapnak arra, hogy láthassák az Úr Dzsagannáth múrtiját. Egyébként az év többi részében a múrtik a Dzsagannáth-templomban vannak, ahová csakis született hinduk léphetnek be. Dzsagannáth szekere, amelyet Nandigosnak neveznek, 13,7 méter magas, és 18 kereke van. Élénksárga és vörös színű szövet fedi, s a szekér tetejét Visnu harci korongja díszíti. Balaráma szekere 13,2 méter magas és 16 kereke van, Szubhadráé pedig 12,9 méteres, és 14 kereke van. A kormányszerkezet nélküli szekerek húzásához legalább 4 000 ember szükséges.


forrás


http://krisna.hu/w/?q=node/4515 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése