Egyszerre juttatja eszembe Terry Pratchettet és az Addams Familyt. Vicces, bizarr, szórakoztató és még kedves is. Pratchett előtt valószínűleg jobban lelkesedtem volna érte (mert őt meg a Vészbanyákat elég nehéz nálam lekörözni), de azért eléggé tetszett. Hogy csak a kedvenc mellékszereplőmet említsem: egy öreg, szenilis boszorkát, aki bizonyos időközönként kávézóasztallá változtatja magát, és elfelejti a visszavarázsló bűvigét. Persze mindig a legrosszabb pillanatokban történik meg vele... Na és ott van az a kedves és szerencsétlen fehér boszorkány is, akinek mindig lóg valami a hajából, például egy denevér, aki jó tanácsokat osztogat. Egyszóval nagyon nekem való világ.
A történetről:
Mit lehet tenni, ha az ember fia történetesen varázsló, de már nagyon unja? Várni egy másik varázslóra, aki majd leveszi a gonoszkodás terhét az ember válláról. Vagy megházasodni. És egy valamire való varázsló csak boszorkát vehet el, aki lehetőleg a környéken lakik. Csak hogy a mi varázslónk háza táján igencsak megcsappant a boszorkányok létszáma, és nem valami fényes a választék: az egyiknek pikkelyes a lába, a másiknak szakálla van, a harmadik és a negyedik iker, és egyfolytában veszekednek, az ötödik a nyakláncán hordja az előző férjei fogait... Szóval teljesen kétségbe ejtő a helyzet, amikor megindul a vetélkedés a boszorkák között a varázsló kegyeiért. És ez magát a varázslót cseppet sem dobja fel.
A szerzőről bővebben itt
A könyv értékelése: Jó! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése