Tudok egy erdőt

Tudok egy erdőt, 

erdőben vesszőt, 

vesszőn virágot, 

virágban álmot, 

álomban erdőt, 

színarany vesszőt, 

fényes virágot, 

kelyhében álmot, 

fekete erdőt, 

ezüstből vesszőt, 

tudok egy erdőt. 

Horgas Béla

Tündérszárnyon, madárszárnyon - mesélek a Nagytétényi Kastélyban

...Madarak, tündérek, manók, jóságosak, gonoszak, vidámak és szépségesek… Olyan mesék, versek, melyekben együtt repülhetünk ezekkel a varázslatos, mesebeli lényekkel, mint a tündérek, vagy valóságos, mégis álomszerű madarakkal. Olyan meséket, verseket gyűjtöttem össze egy csokorba, melyek valamiképpen kapcsolódnak a repülés témájához. Szó lesz képzelt és valóban létező lényekről, madárvédelemről: meséink szereplői körülöttünk élnek... 

gyertek, és hallgassátok meg! ;)

JÁTÉK A MÚZEUMBAN - Családi vasárnap a Nagytétényi Kastélyban - Tündérmesék, madármesék

PROGRAMOK

Az Iparművészeti Múzeum Nagytétényi Kastélya az ország egyik legszebb késő-barokk épülete. A fővárosban, mégis annak zajától távol eső, igazi vidéki hangulatot árasztó környezetben reprezentáló kastély és gyönyörű, rendezett parkja számos alkalommal telik meg élettel.

BÚTORMŰVÉSZET A GÓTIKÁTÓL A BIEDERMEIERIG - állandó kiállítás

A kastély állandó kiállítása „Bútorművészet a gótikától a biedermeierig” címmel Európa ötszáz évének lakókörnyezetét tárja a látogatók elé. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből válogató, a XIV-XIX. század lakberendezését idéző bútorok és tárgyak különleges hangulatot teremtenek a barokk kastélyban.

A Nagytétényi Kastély bútortörténeti kiállítása egyedülálló módon, időrendben kíséri végig az európai bútorművesség kézműves korszakát öt évszázadon keresztül. 

SZEPTEMBER 11. vasárnap 10-18 óra között

JÁTÉK A MÚZEUMBAN - Családi vasárnap!

Mese és különleges cirkuszi előadás várja a kicsiket a kastély parkjában:

-Tintaló Művészeti Egyesület: Cirkusz c. produkciója egész nap a parkban.

-11 órakor Lovranits Júlia madaras meséit,

-15 órakor Fekete Gy. Viktor tündérmeséit hallgathatják a legkisebbek. 

-A nagyobb gyerekek kézműves műhelyekben tehetik próbára ügyességüket.

-10, 11 és 13 órakor felnőtt látogatóink részére tárlatvezetések indulnak 

-14 és 16 órakor zenés barangoló a bútortörténeti kiállításon délután 

-Virág-, méz-, fűszernövény-, kézműves vásár a kastély parkjában.

A „Bútorok titkos fiókjai” kiállítás keretében kinyitjuk azokat a bútorokat, melyeknek belső kiképzése, díszítése is különleges. Így a látogatók betekinthetnek azokba a rejtett fiókokba, titkos rekeszekbe, amelyek ékszerek, fontos iratok, levelek őrzésére és tárolására szolgáltak.

Iparművészeti Múzeum - Nagytétényi Kastély

1225 Budapest, Kastélypark u. 9-11.

tel: 207-0005, 207-5462

info@nagytetenyi.hu

www.nagytetenyi.hu

Belépődíj:

Teljes árú: 1200 Ft

Kedvezményes (diák, nyugdíjas): 600 Ft

Családi jegy: 2400 Ft

boszis. :)

A boszorkány kiállott az udvarra, a kezit a szemi felé tette, úgy nézte, hallgatta, milyen gyönyörűen énekel a madár. A legény meg a táltoslóval kétszer is megpergett körülötte. Csak azon vette észre magát a vén, görbe, csúnya boszorkány, hogy szép pirosszoknyás menyecske vált belőle. Örömibe még táncra is kerekedett.

106.

Nagy Zoltán – Nagy Ilona (szerk.): Az ikertündérek

a könyv a molyon

rendkívüli közlemény. :P - a vadmadárkórház nyert :)

VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ a vadmadárkórház megnyerte a startlap pályázatát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! most tudtam meg, hogy azért volt lekapcsolva már a honlapjuk is, mert a tönk szélén álltak anyagilag, és most úgy tűnik, a pályázat miatt megmenekültek!!! szeptembertől elindíthatják a környezeti nevelő programjukat középiskolákban is, a pénz felét pedig gyógyszerekre költhetik! nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki szavazott! 

az újra élő honlap itt: http://www.vadmadarkorhaz.hu/

az eredmény itt: http://megujulas.startlap.hu/

:))))))))))))))))))))

Az olvasás hét hete - tavasz-nyár-ősz-tél

VII. hét (aug. 15 – 21.)

Olvasási szokások változása 
Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen? 
Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Nagyon szeretem nyomon követni az évszakok váltakozásait, mindegyiknek örülök valamiért.

Tavaszhoz kötődő olvasmányom vagy szokásom viszont szinte nincs is. Az utóbbi pár évben annyira hirtelen fordult át a tavasz nyárba, és nekem annyira nem volt akkor időm semmire sem. A húsvéti szünetben olvastam régen, de nem sokat, és amióta egyetemre járok, húsvéti szünet sem nagyon van, maximum néhány plusz nap tanulásra. Viszont a nyúl (becsületére legyen mondva) mindig hoz könyvet is. Az utóbbi időben főleg népmesés- meg gyógynövényes könyveket.

Nyáron több az ideje az embernek, diákként (így az utolsó nyári szünetemben még igenis mondhatom magam annak) ez évekig hosszú-hosszú olvasásokat jelentett, hátul a kert végében, a meggyfa alatt. Gimnázium elejéig a nyár egyet jelentett az olvasással, néha még a szobából se mentem ki, és addig olvastam, amíg rosszul nem lettem bele. Egészen konkrétan fájt a fejem a sok levegőtlenségtől, egyhelyben ücsörgéstől, hogy a végén anyukám kergetett ki a levegőre. Ilyenkor írtam életem első „regénypróbálkozásait” is, némelyik elérte egészen a tizennégy gépelt oldat is, vagy a harmincat.;) Később a madarásztáborok alatt is szívesen ütöttem el az üres óráimat Fekete István könyveivel, egy ízben pedig Maupassantal.
A tavalyi nyárnak volt egy számomra azóta is nagyon kedves olvasmányélménye: Julie Hearn: Nell – Egy boszorkány unokája című könyvét olvastam Horvátországban a tengerparton, esős időben, egy sziklán üldögélve. Azóta is az egyik kedvenc könyvem.

Az ősznek valahogy varázslatos, varázsolós hangulata van (talán azért, mert akkor van az a kelta tűzünnep, aminek a létezéséről először szereztem tudomást), de egyébként is olyanok a fények, a színek, hogy ihletet adnak. Középiskolás koromban a legtöbb novellám ősszel született. Olvasmány talán majd később kötődik hozzá.

Télen pedig volt néhány karácsonyi könyvem gyerekkoromban (butácska, huszadrangú műmesék), amiket minden évben elolvastam karácsony napján, A tévé maci karácsonya meg a Nagy karácsonyi mesekönyv. Később persze megjelent nálam is a Harry Potter, mint téli kedvenc, egészen az utolsó rész megjelenéséig, ahol kifejezetten bosszantott, hogy hiányzik a jól megszokott iskolai élet, csokibékástul, karácsonyostul, van helyette horror. Őszintén megmondom, félbehagyott könyv azóta is.

Idén pedig egészen speciális olvasmányaim lesznek jövő félévre: mivel a párom hosszú időre elutazik, az ő könyvtárából kaptam kölcsön jó néhány kötetet, várakozónaptár-szerűen. Úgyhogy mit nekem öt hónap, ha egyszer addig velem lesz Tolkien, a Fogjál nekem kolóbuszt! Durrelltől, Pratchett és még tibeti népmesék is. ;)

saját fotóim a gyógynövénytáborból - mesélő képek :)

Olvasás hét hete, VI. hét - "szavakból világot építünk föl magunkban"

VI. hét (aug. 8 – 14.)

Klasszikusok kontra kortárs irodalom 

Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől? 

Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat? 

Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal? 

Az utolsó téma tulajdonképpen a közhely közhelye (már az ókori rómaiak is...). No de már csak azért is ezt választanám, mert bár nyílt titok, és mindenki pontosan tudja a kérdésre a választ, mégse történik semmi. Nem égetik el nyilvánosan az irodalomkönyveket, nem vonulnak a diákok a Parlament vagy a városháza elé a kedvenc olvasmányaikat lobogtatva ("Le Dosztojevszkijel, éljen Tolkien!" vagy valami hasonló)... szóval addig erről a közhelyről igenis beszélni kell, meg hát nem csak beszélni kellene. 

Még középiskolás korom végén leltem egy cikket a témában az interneten, akit érdekel, a végén be fogom linkelni és elolvasható a teljes szöveg. A bejegyzésemben ebből a kerekasztal beszélgetésből fogok részleteket idézni. 

"A Mohácsy-könyv sikertörténete a magyartanítás kudarcának nem oka, hanem csak tünete."




Mit veszít az, aki nem olvas?


" Az emberekben hajlam van a belső látásra, belső hallásra, belső képzeletre, amit az olvasás hallatlanul gazdagíthat. Az olvasás a belső tudati, érzelmi működésre hat. Ennek elvesztése valóban belső leszűkülést okoz."

Az olvasás is egyfajta edzés. Csak az ember lelkét, szellemét edzi. Ha valaki "olvasott", az nem csak azért lesz rögtön számomra kívánatosabb beszélgetőpartner, mert mondjuk olvasta épp azokat a könyveket, amiket én magam is, és a könyv szereplője, sztorija miatt rögvest közös témánk is van... A leglényegesebb dolog az egészben, hogy a könyvek miatt az illető elméletben bele kerül egy egész sor mindenféle élethelyzetbe, tapasztal, átél a szereplővel együtt egy-egy érzelmi megrázkódtatást vagy sikert, és ő maga is alakul általa. Természetesen nem pótolja a valós tapasztalatokat, és egyáltalán nem tartom szerencsésnek a "szemüveges kislányt" sem, aki barátok híján minden tapasztalatát a könyvekből szerzi. De egyiknek vagy a másiknak a kizárásával mindenképpen sokat veszít az adott gyerek (és a későbbi felnőtt). 

(hotdog.hu -s körkérdések "olvasni" keresőszóra)

" Az az ember tud harmonikusan viselkedni, váratlan konfliktusokkal, frusztrációkkal megküzdeni, akit nem robbant föl a saját belső meg nem értett feszültségrendszere. Az irodalom ebben sokat tud segíteni"

Pontosan ez az, amit én egyfajta belső edzésnek hívnék. Ha a gyerek (vagy a felnőtt) úgy használja a könyveket, hogy segítőtársat lát bennük (és most nem az életvezetési tanácsokat osztogató  direktben lelkizős könyvekre gondolok), és a könyvbéli szereplők élete az illetőt kibékíti saját magával, segít neki szinte észrevétlenül problémákat feldolgozni, akkor látni fogja az irodalom értelmét. Boldizsár Ildikó is ilyesmit használ fel a meseterápiája során, amikor egy-egy mesében a páciensei felismerik a saját történetüket. De nem feltétlenül A Könyv, ami megváltoztatta az életem. (Nekem például, ahogy ezt egy korábbi bejegyzésemben említettem, nincs ilyen konkrét mű). De a sok-sok olvasmány, élmény mégis egymásra rakódik, segíti az embert az életben, még ha már nem is tudatos. Lehet, hogy nem emlékszem már egy-egy könyv cselekményének minden mozzanatára, egy-egy szereplő nevére, de mégis beépültek a személyiségembe, választásaimba, segítségemre vannak.  

(szintén hotdog.hu,  olvastad-e A kőszívű ember fiait c. körkérdésre adott válaszok)

"A gyerek akkor lesz olvasó, hogyha elhiszi azt, amit évezredek óta állítunk, hogy "rólad szól a mese".

Ez nem szorul kommentárra, ugyanaz, mint a fenti, segíteni kell a gyereknek felfedezni azt, hogy megtalálja a művekben a saját örömét, bánatát, vagy éppen azt a valami, ami jó kedvre deríti.  

".Az iskolarendszer nem írja a zászlajára az örömöt, mert az intézményi struktúra elvárásaitól az nagyon idegen, mégis azt gondolom, hogy kihagyhatatlan."
"Minden elemzés, értelmezés csak azután következhetne, ha már kiderült, miért szerzett egy könyv örömet, s milyen élményeket közvetített. Az irodalomórán az élmény közös élménnyé válhat."

Az iskola épp ezt a rávezetést mulasztja el, egyáltalán nem segíti a gyereket abban, hogy felfedezze magának a könyvekben a "róla szóló" mesét. Az irodalomóra "Kicsit nehéz és kicsit unalmas tantárggyá"  silányul, amire jegyet lehet kapni, az után rohanunk haza a számítógép és a televízió elé. Az olvasás nem szórakozás, pláne nem a komolyabb irodalmi művek olvasása, azon túl kell lenni egy-egy félévben, az után jöhet valami más, ami szórakoztat. No ez az, amin változtatni kellene.  

(hotdog.hu, "kötelező olvasmány" keresőszóra ezek a kérdések jöttek ki)




"Minden szeretetem Jókaié, de egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a 13 éveseknek nagyon ritkán szerez örömet A kőszívű ember fiai."

És rögtön nagy, súlyos irodalmi művekkel ezt nem lehet elérni. (Legalábbis nagyon ritka esetben, kevés gyereknél működik, vagy olyan - szintén ritka- tanárszemélyiség kéne hozzá, de sajnos tömegeknél nem működőképes).  Őszintén megmondom, én szerettem Dosztojevszkij Félkegyelműjét, sőt, Tolsztoj Anna Karenináját is. De ha csak és kizárólag a kötelező olvasmányok lettek volna az olvasmányélményeim, nem vagyok róla meggyőződve, hogy csak úgy szórakozásból elolvastam volna épp ezt a kettőt, vagy akár bármi mást. Általános- és középiskolában sokkal inkább a gyerekekről kéne szóljon az irodalomoktatás, és nem a gyerekeknek kéne alávetniük magukat egy tőlük idegen problémakörnek. Persze ehhez az kéne, hogy ne irodalomtörténeti sorrend szerint tanítsunk, hanem életkorra, uram bocsá' adott osztályra, gyerekre koncentrálva lehetne feladni a kötelezőket. Csak hát ehhez nem csak az irodalmat kéne nagyon ismerni, hanem a gyerekeket is... 

"A gyerek bizonyos értelemben már nem gyerekolvasó, másrészt minden eddiginél inkább az."

Ez is egy messzire vezető probléma, hogy a mostani gyerekek egész sor mindenféle, nem életkoruknak megfelelő ingerrel sokkal korábban találkoznak, mint néhány generációval korábban. A televízió és az internet önmagukban nem jók vagy rosszak, mindössze eszközök, amik a felhasználójuktól függően válnak ilyenné vagy olyanná. Ha ez a felhasználó egy gyerek, akinek nincs, aki a rázúduló információtömegben utat mutasson, segítsen feldolgozni a kapott információkat, nem kap alternatívákat szórakozásra, amiből ő maga választhat... akkor persze káros. De nem a számítógép létezése a hibás. El kell fogadnunk, hogy a mostani gyerekek sok mindenben sokkal tájékozottabbak, más ingereket igényelnek akár könyvek terén, de egyszersmind védtelenebbek, segítségre szorulóbbak is. Nem mindegy, hogy van-e szórakozási alternatíva, jó minta, (és itt persze nagyon fontosak a szülők is, nem csak a pedagógusok, de talán a pedagógus még tud valamicskét segíteni, ha otthonról a gyerek nem hoz elég biztos hátteret). Legyen szó akár könyvekről, kirándulásról, bármiről, amiből a gyerek élményeket szerezhet. 

"El kell hinniük a tanároknak, hogy sokkal szabadabbak, mint gondolják. Ha valaki szenved a Légy jó mindhalálig! tanításától, akkor nem kell azt tanítani." 

Nem ismerem eléggé a kerettanterveket, általános érettségi követelményeket (na de hát azon is lehetne változtatni), de nem félnék Candide meg a társai helyett Durrellt, Rejtő Jenőt, Konrad Lorenzet olvastatni a gyerekekkel. Őszintén szólva a Légy jó mindhaláligot annak idején sírva olvastam végig, annyira utáltam.  És a mai napig van könyv, amit csak hírből ismerek, de soha nem fogom elolvasni, mert nem érdekel a problémaköre és nehezen viselem a negatív könyveket. (És most már szabad, mert már nem vagyok gimnazista :P). Szóval nincs csodatabletta, továbbra sem fogják  széles rétegek vigyorogva olvasni a Bűn és bűnhődést. Na de lényegesen több embernek lehetne visszaadni az olvasás örömét, és többeket lehetne "magas irodalom" szeretetéig is eljuttatni. 

(kötelező olvasmányokról vélemények)

"Egyébként nem biztos, hogy ez a helyzet nem fog változni, mert ha a gyerekek ugyanolyan természetességgel fognak mozgóképet csinálni, mint mozgóképet fogyasztani, lehet, hogy ez is másképp lesz. Ma még viszont úgy látom, hogy a szövegalkotó szabadsága nagyobb a képalkotóénál. "

Gimnázium vége-közepe felé ábrándoztam arról, hogy egyszer majd lesz egy olyan szórakozási forma, ami diszkóhoz hasonlít majd: az lesz a lényege, hogy emberek képesek összekapcsolódni, és kivetíteni a fantáziájuk segítségével megalkotott képeket. Kollekítvan hoznak majd létre műalkotásokat, és azok lesznek a legnépszerűbbek, akiknek a legélénkebb a képzeletük. 

De ez csak egy utópia, ami vagy megvalósul, vagy nem, és vagy jól, vagy rosszul. Egyelőre a ki nem vetített, saját magunk által elképzelt dolgokon át fejleszthetjük csak a kreativitásunkat, önmagunkat. Amiben igencsak segítségünkre lehet az olvasás is, nagyot veszítünk nélküle. 

...

A fenti szöveg igazán eredeti vagy új gondolatokat nem tartalmaz. Ezeket mind leírták, megfogalmazták már mások, például épp az adott beszélgetés résztvevői. És mégsem változik semmi... A gyerekek nyüstölik a Szigeti veszedelmet, az Iliászt, Ifjú Werther életét és nyavalygásait... és aztán az internetes fórumok tele vannak a "Te melyik kötelezőt utáltad legjobban?" című körkérdésekkel, mi meg nyafoghatunk, hogy nem olvas a "mai ifjúság"... Ismét nem tudok sokkal többet mondani Arató László végszavánál: 

"Nagyon nagy baj van."

ez itt a kapcsolódó beszélgetés

Eva Ibbotson: Melyik Boszorka

Vélemény:

Egyszerre juttatja eszembe Terry Pratchettet és az Addams Familyt. Vicces, bizarr, szórakoztató és még kedves is. Pratchett előtt valószínűleg jobban lelkesedtem volna érte (mert őt meg a Vészbanyákat elég nehéz nálam lekörözni), de azért eléggé tetszett. Hogy csak a kedvenc mellékszereplőmet említsem: egy öreg, szenilis boszorkát, aki bizonyos időközönként kávézóasztallá változtatja magát, és elfelejti a visszavarázsló bűvigét. Persze mindig a legrosszabb pillanatokban történik meg vele... Na és ott van az a kedves és szerencsétlen fehér boszorkány is, akinek mindig lóg valami a hajából, például egy denevér, aki jó tanácsokat osztogat. Egyszóval nagyon nekem való világ. 

A történetről:

Mit lehet tenni, ha az ember fia történetesen varázsló, de már nagyon unja? Várni egy másik varázslóra, aki majd leveszi a gonoszkodás terhét az ember válláról. Vagy megházasodni. És egy valamire való varázsló csak boszorkát vehet el, aki lehetőleg a környéken lakik. Csak hogy a mi varázslónk háza táján igencsak megcsappant a boszorkányok létszáma, és nem valami fényes a választék: az egyiknek pikkelyes a lába, a másiknak szakálla van, a harmadik és a negyedik iker, és egyfolytában veszekednek, az ötödik a nyakláncán hordja az előző férjei fogait... Szóval teljesen kétségbe ejtő a helyzet, amikor megindul a vetélkedés a boszorkák között a varázsló kegyeiért. És ez magát a varázslót cseppet sem dobja fel. 

A szerzőről bővebben itt

A könyv értékelése: Jó! :)

Az Olvasás hét hete - V. hét - „Az vagy, amit olvasol”

V. hét (aug. 1 – 7.)

Kedvenc műfajok 

„Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján? 

Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám 

Milyen könyvet írna legszívesebben? 

Soha nem változtatta meg könyv az életemet. Azt hiszem ezt így kimondhatom. Egy időben rengeteg Szabó Magda könyvet olvastam, és egy nyár alatt, egymás után olvastam el A Pendragon legendát, A Vörös Oroszlánt meg A Mester és Margaritát, amik után kicsit zúgott a fejem kamaszként, és hülyeségeket beszéltem a telefonba éjjel kettőkor egy barátnőmnek... Sőt, az Üvöltő szelek után napokig kábultan ténferegtem, annyira felkavart és annyira utáltam Heathcliffet... 

De nem. Határozottan nem voltak jelentős hatással az életemre vagy a személyiségem alakulására. Sokkal inkább hatottak rám az emberek, olvasni szerető emberek is. :)

Akiket persze igyekeztem rögtön bekategorizálni az olvasmányaik alapján. Mondd meg, mit olvasol, megmondom... stb. Egészen sokáig meglehetősen tévedhetetlennek hitt mércém volt ebben, aminek én magam is nagyon igyekeztem megfelelni, komoly, nehéz könyvekkel, mert attól alakulok nemesebbé, szebbé, jobbá... persze. Az után hirtelen porszem került a gépezetbe. 

(táblák a Művészetek Völgyében, azt hiszem Pulán, saját fotó)

Mert mi van akkor, ha egyszer csak találkozol valakivel, aki egész egyszerűen az addigi mércéd szerint nem mérhető. Mondjuk kétdimenziós koordináta rendszerben nem ábrázolható, mert valahol egy harmadik dimenzióban helyezkedik el.  Jó fej is, szókincse van, humora van, szórakoztató és vidám... És ha csak úgy beszélgetsz vele, fel se tűnik, hogy utálja pl Dosztojevszkijt. :P És az én addig annyira szigorú értékrendszerem el is bukik mindenestül. Mert lehet utálni a klasszikus irodalmat, és egyszersmind jó fejnek és érdekesnek lenni. 

És itt jön az, ami tulajdonképpen az előző hét témája, és amit Heloise már annyira jól megfogalmazott előttem: hogy nem lehet irodalomból dobogót ácsolni, pláne nem emberi mércének használni. Szép-e, vagy szórakoztató? Nem jobb, vagy rosszabb, ilyenebb vagy amolyanabb.. csupán más-más funkciót töltenek be az ember életében. 

Ha hirtelen sok moly közül "figyeltet" kell választani, akkor persze jól jön, hogy érdeklődési kör szerint válogathatok. De ennél többre semmiképpen nem alkalmas. Különben sok-sok értékes, érdekes emberi kapcsolatról maradna le az ember sznob leánya...