Hol vár állott, most szeméthalom - mondhatnám, de szerencsére már nincsen így. Mert a legutóbbi erdőmentős bevetésen pont ez ellen tettünk.
Terv szerint a turisták által szétszórt szemetet akartuk összegyűjteni, az utat szakaszokra bontva három, egyenként hét fős csapatban. A kapcsolatot a szokásos mobiltelefon helyett walkie talkien tartottuk, térerő híján, ennek máris volt egy érdekes romantikája.
Azután minden szemétnek nagyon örültünk. Mert az út elején (szerencsére) nem sok volt, ami viszont azt eredményezte, hogy amikor végre tejeszacskóra vagy eldobott üdítős fémdobozra bukkantunk, mindannyian boldogan kiáltottunk fel. Szerintem még életemben nem örültem így szemétnek. Közben kicsit nekieredt az eső is, de nem volt vészes.
Az első izgalmas lelet egy fél vadászkürt volt, később pedig igazi "aranybányákra" is bukkantunk: sikerült felszámolnunk két, közel 30-40 (vagy több?) éves illegális szemétlerakót. Bár az eredeti cél, a turisták által az útmentén szétszórt random szemét nem volt, de annál többet bányásztunk ki az erdőből ezen a két helyen. Mintha valaki éveken át rendszeresen oda hordta volna a szemetes zsákjait az erdőbe. Fogkrémes tubusok sokasága, konzerves dobozok, technokol tubusa, cipőpaszta, üvegek és drótok voltak egymás alatti rétegekben. Az elszomorító, káros és csúnya halomnak azért volt egy humoros oldala is: a régi kupacból sok olyan márka került elő, amit ma már nem kapni a boltban, vagy pedig az ára volt mai szemmel mókás.
Májkrémet már láttam életemben, de "üdülőkrémet" viszont még soha. Illetve olyan tejeszacskót is régen, aminek nem csak forintos, hanem filléres ára is volt. Azután még egy kedves kis lakót is kimentettünk a kozervdobozok és üvegszilánkok közül: egy termetes varangy lakott a szemétkupac oldalában. Öreg Varangyanyó vackát biztonságosabbá, lakájosabbá tettük, és miután az erdőmentős lányok végigszeretgették, vissza is engedtük a kuckójába.
A jól végzett munka után ipari mennyiségű szendvicsebéddel várt bennünket a Pénzásási Háznál három mosolygós helyi néni. Már az elején megfogta a fantáziámat, hogy miért is hívják a helyet Péznásásnak, az épület előtti táblán meg is találtam a legendát: a Kámor-hegyen egykor álló vár legendájához köthető, Kámor rablólovag, a vár ura ide ásta el vasfazéknyi aranyát.
Alighanem mi egy vasfazéknyi aranynak sem örültünk volna annyira, mint a finom uborkás-szalámis szendvicseknek.
Ebéd után pedig a jutalomprogram következett: egy kis gombaismeret. A program szervezője, a terület újdonsült erdőmentős régióvezetője, Borgulya Gizella ugyanis gombaszakellenőr, így a leghitelesebb forrásból tanulhattuk az új ismereteket.
Megtudtuk például, hogy a tejelő gombák lemezfelületét megvágva fehér levet eresztenek, ami irdatlanul keserű. De ha ugyanezt a gombát a tönkjénél fogva forró, lobogó vízbe lógatod, a keserű tejnedv a kalapból a tönkbe távozik, a kalap pedig ehető lesz. (Juhtúróval és szalonnával állítólag kiváló).
Az egyetlen gomba, amit Gizi jószívvel tud ajánlani nyers fogyasztásra, a kenyérgomba, aminek nincs kitin tartalma. Szerintem egye, aki akarja, mert ez szintén rém keserű.
Mérgező a kígyógomba és a szappanszagú galambgomba, de a piruló galóca a gyanús neve ellenére egy ehető gomba, szárítva állítólag a parmezánra emlékeztet.
Pár alapvetően fontos dolog: ha gombát szedni mész, sose sárosan csomagold el, pláne ne nejlon zacskóba, mert tönkre megy. A helyet ellenőrizd, hogy kell-e engedély a gombaszedéshez és kinek az engedélye. Illetve amit szedtél, mutasd meg szakellenőrnek elfogyasztás előtt, mert nagyon sok ehető gombának van megtévesztő, mérgező hasonmása.
Az eső miatt a fényképezőgépemet csak az akció elején és végén mertem használni, de mutatom a szemétszedés eredményét is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése