A szerkesztőm javaslatára végül Lea és Frugilega jelenete került az első kisregény végére, eredetileg a Fekete Királyfi sorsáról esett volna szó. A balul elsült boszorkányszombat előestéjén a banyák tervezgetik, hogy milyen varázslatokat visznek majd véghez. Egyikük egy önhitt, fekete hajú, a szerelmes királylányokból folyvást gúnyt űző királyfit akar teáskannává varázsolni. Természetesen amikor megtartják a második boszorkányszombatot, erre is sor kerül:
.jpg)
Az önhitt, gonosz szívű Fekete Királyfi viszont még azon a hajnalon egy szűk, sötét és hűvös helyen találta magát. Kiáltani akart a szolgáiért, de nem jött ki hang a torkán, sőt, mintha nem is lett volna torka! Se lába, hogy a folyosóra szaladhasson, és fellármázhassa a palotát. Dúlt-fúlt magában, és elhatározta, hogy még aznap felnégyelteti azt, aki miatt ebbe a kínos helyzetbe került. De persze még egyetlen teáskannának sem sikerült bárkit is felnégyeltetnie. Reggel a konyhalány megörült, amikor a szép, rózsamintás teáskannát meglelte a kamrában, rögtön el is határozta, hogy ebben küldi fel a királykisasszonynak a reggeli kakukkfűteáját. Szépen egy tálcára állította a királyfiból lett kannácskát. És elhihetitek, hogy egy amúgy is rossz éjszaka után semmivel sem hangolódik jobb kedvre tőle valaki, ha színültig töltik tűzforró teával (hiszen nem volt szabad kihűlnie, amíg fel nem vitték a hétszázhetvenhetedik szobába, a királykisasszonyhoz).
De a királyfi minden szenvedését elfelejtette, amikor felértek vele abba bizonyos a hétszázhetvenhetedik szobába. Baldachinos ágyában, fehér párnáin ott üldögélt a kicsi királykisasszony: égszínkék hálóköntösében, hosszú, kibomlott hajával, alvástól kisimult, békés arcocskájával olyan szép volt, hogy a királyfi menten beléje szeretett. De hosszú-hosszú időnek kellett eltelnie, hogy a Fekete Királyfi végre visszanyerhesse emberi alakját, bocsánatot kérhessen egykori durvaságáért, és feleségül kérhesse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése