2011. december 31., szombat

Gyógyító növények, spontán mesék





Az év utolsó madarásztábora programszervezés szempontjából a szokásos totál káoszos módon zajlott, mégis jól sikerült és kerek egész lett. Ez már-már hagyomány, nem tudjuk mi lesz másnap, vagy a következő fél órában, vannak halálosan unalmas üresjáratok és sehol máshol nem tapasztalható, felejthetetlen élmények. Én minden esetre vittem magammal kétféle korosztálynak mesét, hajtogatott madárálarcokat és egy gyógynövényes előadást, amit a dr Babulka Péter nyári táborában  tanultak alapján állítottam össze. 
Hamar kiderült, hogy főleg a "kemény mag" jött el idén, kevés laikus, és sok, régi madarász. A mieink gyerkőcei meg nem annyira mesét hallgatni, vagy hajtogatni, mint inkább rohangálni és sakkozni szerettek volna. Őszintén szólva korábban életemben nem sakkoztam, de ha ez van, hát ez van: meg Csigának amúgy sem könnyű ellenállni. Így aztán sakkoztunk, amolyan vak vezet világtalant módon: én a nulla gyakorlatommal és zéró matematikai logikámmal, ő meg az összes nyolc évével. De hamar kaptunk két-három kibicet, azóta tudjuk, hogy a sakk igazából sokkal szórakoztatóbb, ha négyen vagy öten játsszák. Pláne, ha közben valami galád eldugja Csiga bátyjának a vacsoráját is. Így aztán röhögéstől fulladozva próbáltunk játszani, és úgy tenni, mint akik mit sem tudnak az egészről, amíg Csocsó a túrós csuszája után nyomozott. 


(Csiga, alias Virág és Leó) :)

Hamar kiderült viszont, hogy rengeteg mézeskalács és egyéb süti felett, a meleg szobában üldögélve a felnőttek szívesen hallgatnak mesét (sőt, Barta Gábor konkrétan mesemondót keresett), így aztán egy délutánon jó néhány huszonéves "gyermeknek" leadtam a gyerekműsorom, néhány haladóknak szánt, sárkányos meg kígyófejes kézjellel kiegészítve. A dolog teljes sikert aratott, bár Marcsi kis híján csomót kötött az ujjaira, végül szépen kialakultak a béka- vagy kígyó-, meg sárkányfejek. Utána aztán Gáboron volt a sor, egy jóval modernebb, szanszkrit teremtéstörténet és magyar népmese közé becsúszott, hosszú-hosszú mesével rukkolt elő, aminek a végén megtudtuk, hogy jelenleg ő maga Szent László király udvarmestere (?). 
Még a madaras álarcot is szívesen meghajtogatták velem- ismét csak huszonéves illetők. Még egy egészen új teknőcös kézjelet is tanultam tőlük. 



Másnap bejártuk a Fertőt, megnéztük a nyári táborhelyünket  és a gyülekező ludakat: egy csomó, szép, fehér homlokfoltú nagyliliket láttunk, vörösnyakú lúdhoz sajnos nem volt szerencsénk. Én még nagyliliket se láttam eddig élőben, vagy legalábbis nem sikerült megkülönböztetnem a nyári ludaktól: de így legközelebb már könnyen fog menni, mert a fehér homlokfolt már messziről is jól észre vehető. (Később egészen közelről is szemügyre vehettem egy ilyen madarat, mert egy meglőtt szárnyú nagy lilik szomorkodik most Fenyvesi Laciék udvarában, a gyógyulására várva). 
Még egy kékes rétihéjához is szerencsénk volt, ami az akácos mögött vadászgatott, az után vissza indultunk a táborba. 




Esténként különböző előadásokat hallgattunk, hol lelkesebben, hol lankadó figyelemmel. Megismerhettünk néhány memóriafogast a rovásírás könnyebb megtanulásához (ez egy több, mint két órás előadás volt, amit nem sikerült egészen fegyelmezetten végighallgatnom: de Csiga megmentette a helyzetet, feldobta vele a hangulatom, hogy rajzolt nekem szép, hóemberes tetkót a kezemre, egészen helyes lett). 
Annál jobban lekötött viszont a madárfiókák játékáról szóló előadás: kevesen tudják, de a játék nem csak az emlősállatokra és azok kölykeire, hanem a madarakra és fiókáikra is jellemző. A ragadozók az emlős ragadozókéhoz hasonló játékokat játszanak. De a többi madár is hintázik ágak végén, vagy kergeti egymást játékosan, mint például a varjúfélék. 
Nagyon tetszett az állatok téli álmáról szóló előadás is, és Fenyvesi Laci könyvbemutatója. 



Én néhány nem túl ritka, könnyen hozzáférhető növényfajt mutattam be, és arról is beszéltem, hogy hogyan érdemes gyűjteni, szárítani és használni a növényeket. A madarásztáborhoz erősen kötődött az előadásom, hiszen az első növényeket az egyik barátnőmtől épp a pákozdi vándortáborban tanultam. Épp ezért egy kedves képpel kezdtem a diasort, amin ez a lányzó alszik a virágok között, láthatóan többen ismerték a régi táborozók közül és megörültek neki. 
Zita segítségével időben elkészült a citromfű tea is, ami az utolsó cseppig el is fogyott. 

Sajnos a szilvesztert némi betegség miatt ismét nem sikerült a táborban tölteni, de talán majd jövőre! 



(a legkisebb boszorka: Hajnal Anna :P :))


(hóemberes tetkóm Virágtól)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése