Az a hír járta, hogy Bori
undok, magának való lány. Legalábbis ezt gondolták róla az osztálytársai. Már
senki sem tudta, mikor és hogyan kezdődött, de Bori mostanra tényleg nem volt barátságos
velük. Ahogy ők sem vele. Az iskolában szinte villámokat szórt a lány szeme a hosszú,
fekete frufruja alól, mire a többiek úgy röppentek el mindig az útjából, mint a
galambok, ha varjú száll közéjük. Nem volt ez másként azon az október végi napon
sem, amit már minden gyerek izgatottan várt. Halloweenkor ugyanis szellemnek,
vámpírnak vagy más rémlényeknek öltözve gyűjtik a csokit és a cukorkákat a
töklámpásokkal kivilágított utcákon. Csak Borinak nem volt párja estére, ezért
menni sem akart. Holott az anyukája nagyon szerette volna, ha barátokra talál.
Ezen előző nap csúnyán össze is vitatkoztak. Anyu
nem ért semmit, gondolta, és olyan komor lett reggelre, mint egy fekete
felleg. Sem az iskolaudvar fái mögül fáradtan kikandikáló, reggeli napsugarak, sem
az ágakról piros bogyókat felcsippentő rigók, sem a lába elé szállingózó
falevelek nem tudták jobb kedvre deríteni. Még Trícia, a sulimenza fekete macskája
sem, pedig őt szerette a legjobban az iskolában. Így hát csak az undokság
maradt.
A nap során azonban minden
egyre rosszabb lett.
Előbb matekórán hívták
ki a táblához, de nem tudta megoldani a feladatot. Aztán magyarból kellett
felolvasnia a fogalmazását, de nem írta meg otthon a meséjét a veszekedés miatt.
Ráadásul egyetlen őszi verset sem tanult meg a csokigyűjtésre (hiszen amúgy sem
akart menni), és nem is kérte fel senki a párjának sem. Mindennek a tetejébe
csak úgy záporoztak a fekete pontok meg az egyesek az elmaradt házi feladatok
miatt. Mire eltelt a délelőtt nagy része, Bori nem komor felleg volt már, hanem
inkább mogorva förgeteg! Azt pedig mindenki tudta Boriról, hogy minél komorabbá
válik, annál undokabb lesz.
Közeledett az ebéd
ideje. Az utolsó óra előtti szünetben a többiek az iskolaudvar túlfeléről
mutogattak Bori felé, míg ő a menza külön épülete előtt dúlt-fúlt. Háborgása
még a lépcsőn sütkérező Tríciát is felverte a piruló csirkecombok illatával
átitatott álmából. Hosszasan nyújtózott egyet, majd barátságosan odanyávogott
Borinak.
– Igen, egyest kaptam!
Na, és? – fakadt ki a lány. – Még te is kigúnyolsz?
– Nyaú! – próbálkozott
újra Trícia. Erre Bori teljesen dühbe gurult, és felkapott egy kavicsot a
földről.
– Majd adok én neked! – rikoltotta, azzal a macskához hajította. Nem sokon múlott, hogy eltalálja vele Tríciát. Az meg vadul fújt egyet, és gyorsan beiszkolt a borostyán levelei közé.
Bori szeme könnybe
lábadt. Igazából nem akarta ő bántani a macskát, de már nem lehetett
visszacsinálni.
– Mekkora egy undok
görcs vagy! – hangzott fel a háta mögül. Flóra volt az, Bori osztálytársa. –
Nem tudtad, hogy nem szabad dobálózni? – Flóra feltolta az orrán a szemüvegét,
hogy nyomatékot adjon a kérdésének. A lencsén keresztül hatalmasnak és
barátságtalannak tűnt a szeme.
– Mintha érdekelne
titeket… – nyüszítette Bori, és akkorát taszajtott Flórán, hogy a másik lány
majdnem elvágódott.
De csak majdnem.
Ekkor ugyanis kicsapódott
a menza ajtaja. A konyhás Marika néni suhintott ki rajta a fakanalával,
miközben zabosan elkiáltotta magát:
– Na, ebből most lett
elég, a kótyonfitty rúgja meg!
Ahogy ezt kimondta, megállt
az idő. Az udvar felett vonuló varjak megdermedtek röptükben, a szél által
felkapott falevelek mozdulatlanul lebegtek a levegőben, és még Flóra sem terült
el a földön. De nem ám! Marika néni varázslata lágyan elkapta, és talpra állította
őt, végül mindkét lányt kivonta magából. Ők már mozoghattak, míg mindenki más
kimerevedett. Egyedül Tríciára nem hatott a bűbáj. Azóta is dühösen villogó
szemmel kuporgott a borostyán tövében. Marika néni lehajolt hozzá, és gyengéden
a karjába vette az állatot.
– Hadd halljam csak, mi
ez a ribillió? – kérdezte a konyhás néni. – És miért zargatjátok az én drága
Patríciámat? – Azzal ringatni kezdte a macskát.
– A Marika néninek
boszorkánynak tetszik lenni? – ámultak el a lányok.
– Bah! – legyintett az
öregasszony. – Ilyen idősen nem tetszem én már senkinek! Az idén töltöm be a 173. esztendőmet. De meg kell hagyni, tényleg boszorkány vagyok.
– Hát én azért nem a
suli menzáján képzeltem el egy boszorkányt – morogta Bori az orra alatt.
– Bűbájos lányka, tudod
te, milyen sanyarú sorsa van manapság a magamfajtának? Az ükanyám ükanyja
még hercegkisasszonyokat mérgezett meg almával, ha szebbek voltak nála. Az
ükanyám egész birodalmakat átkozott el, mert nem hívták meg egy hercegkisasszony
keresztelőjére. Még a nagyanyámnak is kijutott egy-egy hercegkisasszony, akiknek
bibircsókot varázsolhatott az orrára. De tudtok nekem akár egyetlen
hercegkisasszonyt is mondani a közelben?
– Nem – bökte ki Bori
és Flóra egyszerre.
– Na, ugye? Alig vannak
már hercegkisasszonyok! Nem csoda, ha a boszorkányok inkább olyasmikben élik ki
a varázshatalmukat, amikben igazán tehetségesek. Az unokanővérem például remek
fejszámoló, és a közeli szupermarketben pénztáros. Én meg imádok főzni, így
konyhás néni lettem a menzán.
– Az igaz, hogy Marika
néni készíti a legfinomabb májgombóclevest – helyeselt Flóra.
– De elég is rólam! –
folytatta az öregasszony. – Nagy szerencsétek van, hogy Patrícia mérgében nem
változott vissza az igazi alakjába. Sárkányként sokkal nehezebb megfékezni,
mint amikor csak macska.
– Trícia igaziból sárkány?
– A lányok egyik ámulatból a másikba estek.
– Inkább egy
familiáris, amolyan boszorkánysegéd. Azóta szolgál engem, hogy a hónom alatt
kikeltettem őt egy aprócska sárkánytojásból. Ráadásul zenélő sárkánytojásból! Hajj,
de hiányzik az a hangulat. Micsoda bulik voltak akkoriban a konyhán. A jó
ebédhez szólt a nóta! Ma meg már csak dorombol az én kis drágám… – Marika néni
a görbe orrával megbökte a macskája orrát.
– Nyaú! – felelte
Trícia, mire a konyhás néni szigorú tekintettel a lányok felé fordult:
– Ezért is nem örülök,
ha bántjátok őt. Annak meg pláne nem, ha két ilyen szép kislány egymást bántja.Hah!
Még hogy kislányok?! – kiáltotta, és rájuk kacsintott. – Inkább kis boszorkányok!
Mindkettőtökre ráfér, hogy a mai nap kicsit jobban alakuljon!
Marika néni vadul
kalimpált a fakanalával, miközben rákezdett a kántálásra:
Poshadt
cefre, égett rántás,
Híg
hurkalé, túl sós mártás.
Penészes
sajt, bors bele:
Forr
a kondér közepe!
Ettől varázslatos
csillogás borította be a fakanál végét, és a ragyogás széles ívben követte
annak minden mozdulatát. Marika néni ekkor Flórát célozta meg a varázslattal:
– Te leszel a zsebboszorkány!
Arasznyi segítség, kis reménysugár, ami szétoszlatja Bori komor fellegeit.
Bori, te pedig tiszta lappal újrakezded ezt a napot. Igyekezz majd kihasználni!
Mindkettőtökre ráfér, hogy minden kicsit jobb legyen! Kora délután gyertek majd
vissza, és meséljétek el nekem, mit tanultatok!
Azzal Flórát bevonta a
csillogás, és akkorára töpörödött, mint egy nagyobbacska egér. Bori megijedt,
felkapta a pöttöm méretű Flórát, és becsúsztatta a pulcsija zsebébe, hogy ne
essen baja. Közben Marika néni egyre hangosabban folytatta a kántálást:
Varázslat,
ha kerekedik,
Minden
visszatekeredik:
Délből
reggel lehet megint!
– Trícia, tedd a
dolgod! – kiáltotta végül, mire a macska felugrott az égre. De ekkorra mintha
nem is teljesen macska lett volna már. Szárnyai nőttek, a hátán meg tüskék, a
testét pedig fényes fekete pikkelyek borították be.
Ádázul suhant az
égbolton egyenesen a Nap felé. Amikor beérte azt, beleakasztotta a karmait, és
úgy elgurította a keleti láthatár irányába, mintha csak fonalgombolyag lenne.
Ekkor ismét aznap
reggel lett. Újrakezdődött minden. Megint kikandikáltak az iskolaudvar fái
mögül a fáradt napsugarak. Ott csipegették a bogyókat a feketerigók.
Szállingóztak a sárga falevelek. És újra ott volt Trícia is. Immár újra fekete
macskaként.
Flóra óvatosan kidugta
a fejét Bori zsebéből.
– Jól vagy? – kérdezte
halkan Bori.
Flóra bólogatott.
– Akkor induljunk – suttogta
Bori, és újra nekiveselkedett a napnak, ami korábban annyira rosszul alakult.
Matekórán megint
kihívták a táblához. Írásban kellett összeszoroznia a harminckettőt
tizennyolccal. Bori felírta a táblára a feladatot, de ugyanúgy ódzkodott
nekikezdeni, mint legutóbb. Úgy érezte, mintha valaki egy nagy csomót kötött
volna a hasába.
– Miért nem csinálod
már? – húzta meg Flóra Bori zsebének falát. – Ez nagyon könnyű! Egy szorozva
kettővel az kettő, egyszer három meg három. Írd le a vonal alá!
Bori így is tett, Flóra
pedig észrevétlenül súgta tovább:
– Most folytasd a
nyolcassal egy új sorban! Nyolcszor kettő az tizenhat. Leírod a hatot, maradt
az egy. Nyolcszor három az huszonnégy. Ha ehhez hozzáadod a maradék egyet,
akkor huszonöt lesz. Húzd alá, és a végéről indulva add össze a két sort! Hat.
Aztán öt meg kettő egyenlő hét. Három meg kettő az öt. Vagyis a végeredmény
ötszázhetvenhat!
– Ügyes vagy, Bori! –
dicsérte meg a tanító néni. – Látod, hogy sikerült? Biztosan sokat gyakoroltad
otthon.
Bori arca egy
pillanatra felderült a dicséret miatt, de aztán mégis csüggedten ült vissza a
helyére.
– Mi a baj? – kérdezte
Flóra. – Azt hittem, örülni fogsz, hogy sikerült.
– Igen, az tényleg jó
volt – felelte Bori. – De tegnap egyáltalán nem gyakoroltunk anyuval, és végül a
többi házimat sem csináltam meg. Csak veszekedtünk.
– Akkor ezért nem írtál
mesét mára? És ezért nem tanultad meg a verset sem?
Bori némán, fátyolos
szemmel bólintott.
– Min vesztetek össze
anyukáddal? – faggatta tovább Flóra.
– Azon, hogy velem
senki sem barátkozik, és egyedül nem akarok menni a csokigyűjtésre. Pedig ő
nagyon szeretné, mert ott talán szerezhetnék barátokat. Mindig azt mondja,
bárcsak mások is olyan jónak látnának, mint ő.
Flóra nem szólt semmit,
de kezdte már sejteni, hogy Bori talán nem is olyan undok és magának való.
Lehet, hogy csak nem voltak vele elég kedvesek, hogy megnyíljon.
Eljött a magyaróra, és
a fogalmazás továbbra sem volt készen. Bori az osztály előtt állt, hogy
felolvassa, de csak az üres füzet volt a kezében. A csomó a hasában egyre
szorosabbnak érződött. Flóra a zsebéből súgta:
– Csak mondd utánam! A világ egyik távoli szegletében, messze a
nyüzsgő nagyvárosoktól található egy Lúdbőrháza nevű falu. Ennek a falunak a
szélén, az árnyas erdő fáinak tövében pedig volt egy aprócska tök…
Bori legnagyobb
döbbenetére Flóra meséje varázslatos gyöngybetűkkel elkezdett megjelenni a
füzetében. Ő pedig olvasta tovább:
–… és abban lakott a Zsebboszorkány. Olyan kicsi volt, mint egy fenyőtoboz,
és a többi falusihoz hasonlóan imádta a Halloweent. Lúdbőrháza lakói azonban féltek
tőle, mert pöttömnyi volt, és nem olyan, mint ők. Éppen ezért sosem hívták meg
a halloweeni ünnepségre.
Itt Bori egy pillanatra
elhallgatott, mert a gyöngybetűk abbamaradtak.
– Gyerünk, meséld
tovább! – noszogatta Flóra. – Innen már menni fog neked is!
Bori összeszedte minden
bátorságát, és folytatta a történetet. De ezúttal úgy érezte, hogy már nem is Flórából,
hanem belőle jön a mese:
–A Zsebboszi azonban eltökélte, hogy az idén másként lesz. Már jó előre
elkezdett készülni az ünnepségre: tököt faragott, tökhintót varázsolt és gesztenyés
pitét sütött, hogy elbűvölje Lúdbőrháza lakóit. A legnagyobb attrakciója
azonban egy mágikus főzet volt: aki abba bele mer kóstolni, az éppen akkorára
zsugorodik majd, mint ő, a Zsebboszi. Elérkezett Halloween estéje, és a
Zsebboszorka felvette a legszebb, legfeketébb és legpókhálósabb ruháját. Így
ment el az ünnepségre, bár senki nem hívta meg. Vitte magával az ajándékait, és
követte a vidám zenét egészen Lúdbőrháza főteréig. A falubeliek eleinte
gyanakodva figyelték a Zsebboszorkát, de annyira megtetszettek nekik az apró
ajándékok és díszek, hogy hamarosan még a bájitalt is meg merték kóstolni.
Mindenki összetöpörödött, és megláthatta, milyen a világ a Zsebboszi szemével.
Egész este szállt a vidám muzsikaszó, miközben Lúdbőrházalakói tücskökkel
táncoltak, szitakötőn lovagoltak és tökhintót hajtottak. Varázslatosan érezték
magukat! Amikor éjfélt ütött az óra, minden falubeli visszaváltozott az eredeti
méretére. Attól fogva minden évben meghívták a Zsebboszit az ünnepségre, és
ettől csak még jobban várták a Halloweent.
Mikor Bori befejezte,
az egész osztály üdvrivalgásban tört ki. Mindenki imádta a Zsebboszi halloweenimeséjét.
A többiek tapsának hatására pedig mintha a lányhasában lévő csomó is oldódott
volna valamicskét.
– Ez igazán elbűvölő
volt – mondta a tanító néni mosolyogva, mikor az osztály végül elcsendesedett. –
Elszavalod nekünk a verset is, amivel a csokigyűjtésre készültél? Utána áruld
el nekünk, kit szeretnél párodnak!
– Tanító néni, én nem…
nem… – hebegte a lány, de Flóra ekkor rosszallón megcibálta a zsebét.
Bori pedig belekezdett
egy versbe, amit még az anyukájával tanult tavaly:
„Tök, tök, sárga tök,
Halloween-re mit főztök?
Kígyót,
békát, csontvázakat,
Mindenféle
bogarakat.
Tök, tök, kicsi tök,
Ugye hozzánk eljöttök?
Elmegyünk,
elmegyünk,
Ajtódon
becsengetünk.
Megtréfálunk,
cukrot kérünk,
Aztán
gyorsan odébb lépünk.
Tök, tök, csúnya tök,
Jobb lesz, hogyha nem jöttök!
Cukrot, csokit mi is várunk,
Házról-házra körbejárunk.”[1]
Ahogy végzett, a tanító
néni elismerően bólintott.
– És kit kérsz meg,
hogy a párod legyen az esti csokigyűjtésen?
A csomó megint összébb
szorult Bori hasában.
– Én… én… – a lány
ismét habogni kezdett, mire Flóra újfent megcibálta a zsebét. Ezúttal teljes
erőből. – …én azt hiszem, hogy Flórát szeretném majd megkérdezni. Amikor ezt
kimondta, érezte, hogy a csomó teljesen kioldódik és eltűnik a hasából. Félve
lepillantott a zsebébe, ahol Flórának fülig ért a szája, úgy bólogatott. A
szemüvegén keresztül igazán barátságosan csillogott a szeme. Ettől fogva Bori
sem volt már olyan, mint egy komor, fekete felleg.
–Furcsa is, hogy nem
jött ma iskolába – mélázott el a tanító néni. – Pedig reggel mintha még láttam
volna.
Erre Flóra halkan
kuncogni kezdett, és Bori is úgy vigyorgott, mint a tejbetök.
***
Kora délután a két lány
felkereste a konyhás Marika nénit a menzán. Az öregasszony kiült a lépcsőre, és
így szólt:
– Na, kis boszorkák,
meséljetek! Hogyan telt a napotok?
– Nagyon jól, Marika
néni! – viháncolták a lányok.
– És tanultatok-e
valami újat? – Az öregasszony fürkészőn felvonta kesze-kusza szemöldökét.
A lányok egy pillanatra
elgondolkodtak a kérdésén.
– Én azt, hogy nem
minden az, aminek látszik – bökte ki végül Flóra, aki még mindig akkora volt,
mint egy nagyobbacska egér. – Könnyen félre lehet ismerni a másikat.
Bori folytatta:
– Én meg azt, hogy
sosem késő változtatni és kijavítani a hibáinkat. Igaza volt anyunak. Alig
várom, hogy elmondjam neki, hogy sajnálom, és hogy elmegyek este csokit
gyűjteni. – Ekkor lepillantott Flórára. – És azt is, hogy talán szereztem ma
egy új barátot.
Flórahevesen bólogatott.
– Marika néni, vissza
tetszene varázsolni Flórát az eredeti méretére?
– Úgy látom, hogy ennek
már semmi akadálya!
Azzal a konyhás néni
meglendítette a fakanalát. Körülötte most is megjelent a varázslatos csillogás.
Végül a bűbáj egy ragyogó ívben Flórára pattant, és visszaváltoztatta a lányt
éppen akkora méretűre, mint amekkora korábban volt.
–Most nem is kellett
varázsige, Marika néni? – kérdezte Bori.
– Ugyan dehogy! – vágta
rá a konyhás néni. –Anélkül is megy. Csak azért szoktam használni őket, mert
régimódi boszorkány vagyok, és szeretem a nagy hacacárét!
Bori és Flóra még időztek
kicsit az öregasszonynál, de nem sokáig, hiszen még ki kellett választaniuk a jelmezüket
estére.
– Csókolom, Marika
néni! – csicseregték elfelé menet. – Holnap májgombócleves legyen az ebéd, jó?
A konyhás néni biccentett.
Elégedetten nézte, ahogy a lányok csevegve elindulnak, majd a macskájához
fordult:
– Ez egy igen jó nap
volt. Nem gondolod, kiscicám? De nem volna-e még jobb, ha mindjárt este lenne?
– Nyau! – felelte a
macska, aki mindeddig a borostyánok tövében nyammogott egy csirkecombon. Tudta,
hogy most el kell búcsúznia az ebédjétől.
– Akkor hát tedd a
dolgod, Trícia! –kurjantotta az öregasszony, és felpattant az időközben fekete sárkánnyá
változott macska hátára. Szélsebesen szelték az eget, hogy megkergessék a napkorongot,
és beűzzék a nyugati horizont alá.
A csokigyűjtő gyerekek
egész este hallották egy boszorkány hátborzongatóan rikácsoló kacaját. Azt
azonban csak Bori és Flóra tudták, hogy a sulimenzás Marika néni volt az meg az
ő fekete macskája, Trícia.
ez volt Judit három kívánsága, ami alapján a mese íródott:
szereplő: Trícia, aki egy fekete macska
mesei elem: zenélő sárkánytojás
cím: Zsebboszi nagy napja
Itt találtok egy mókás videót arról, hogy hogy is megy ez a játék, kik is vagyunk:
https://www.youtube.com/watch?v=Tt5cuMFI1fA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése