Csillagles a Mályva utcában

...csak ültek fent a tetőn, Fátia kisasszony meg a tarka macska. Nem csináltak semmit, bámultak fölfelé. Bár azzal se lett volna baj, ha éppenséggel lefele néznek: aki naponta az eget járja, annak ismeretlen fogalom a tériszony. 

- Ma fájront van. Néha kell pihenni is. Ennyi nyüzsgés után! - mondta a kisasszony, és jólesően elnyújtózott a langyos cserepeken. - Ma csak lessük őket. 

A csillagok eleinte kissé feszengtek, de hozzászoktak a dologhoz. 

- Heló Fáti! Hoztam levendula fagyit kértek?

- Már hogyne, ugorj fel! 

- Nohiszen, könnyű azt mondani!

De a világszép, ám kerek Mályvarózsa valahogy csak felszuszakolta magát a nővére mellé a háztetőre. Mit kibír egy ilyen háztető...! Fagyi is jutott mindenkinek. Lila lett tőle az orruk. 

Na jó, valójában nem csak a Mályva utcában van csillagles, hanem a moly.hu Csillagles című antológiájában megjelent a Mályva utca című novellafüzérem több része. Az antológiát pedig én már a kezemben is tarthatom, sőt, már el is olvastam. 

A novellák története valahol tavaly karácsonykor kezdődött, amikor a férjem nagymamájának ajándékot kerestünk egy antikváriumban. Valami jó kis csíkos könyvre gondoltunk, ahogy válogattunk a Múzeum körúton, nagy kupac régi fényképen akadt meg a szemem. 1911 körüli portrék voltak, eredetiek. Fájni kezdett a szívem értük, hogy valaha ezek rettentő fontosak lehettek valakinek, hiszen nem véletlenül éltek túl két világháborút. És hát milyen nagyon kellett ezekre a sérülékeny papír holmikra vigyázni, hogy ma is a kezünkbe vehessük őket! Valakinek a szülei, vagy nagyszülei lehettek, esetleg soha viszont nem látott kedvese, és most itt osztogatják a képeket pár száz forintért a turistáknak... Valahogy nem éreztem rendben levőnek az egészet. Napokig töprengtem a dolgon, hogy igen oda megyek, megveszem, de aztán mit csinálok velük? 

És akkor elhatároztam, hogy új neveket, új történeteket kell írnom a képekhez. Hogy újra valakik lehessenek és az emberek újra szeressék őket. Így történt, hogy a moly.hu oldalra karcolgatni kezdtem a meséiket. Amikor pedig kiderült, hogy beválogatták a novellákat az antológiába, elhatároztam, hogy magammal viszem őket a könyvbemutatóra. Valami jópofa keretet gondoltam keresni a számukra, amire ráférnek azok a kézi csipkék is, amiket egy turkálóból mentettem ki hasonló érzelmi megfontolásokból. Végül a sors úgy hozta, hogy egy tervezett védett terület előzetes felmérésén az illegális hulladék között egy törött üvegű, két szárnyú, régi fa ablakra bukkantam. Nem keveset kellett könyörögnöm a férjemnek hogy cipeljük haza, de végül még egy jóbarátom és az egyik munkahelyi feljebbvalóm is besegített. 

Férfiklub

Két hónap munkám van benne, mire fogóval kihúzkodtam belőle a törött üveget, lecsiszoltam a fehér festéket és kifestettem maradék festékkel ilyen szép sötétbarnára. A feliratokat a férjem készítette, én varrtam fel a csipkét a keménypapírra, és a rajzok is tőlem származnak. A képeket képsarokkal rögzítettük, így bármikor meg lehet nézni a hátlapjukat is. Nagy-nagy örömmel cipeltük magunkkal a batárnagy ablakot metrón-villamoson a könyvbemutatóra. 

Sajnos az előző, Magánvégtelen című antológia könyvbemutatójára nem jutottam el, így idén úgy voltam vele, hogy ha kis piros elefántok potyognak is az égből, akkor is elmegyek. Hát, volt hogy úgy éreztem, hogy kiadós elefánt eső lesz, de csak eljutottunk. A molyos eseményekben azt szeretem legjobban, hogy annyi rég nem látott, vagy soselátott, ám internetről olyan kedves ismeretlen ismerőssel lehet találkozni, örülni egymásnak. Voltak pillanatok, amikor valóban azt se tudtam, merre forduljak, hogy ne maradjak le senki üdvözléséről.

Fátia kisasszony gratulációkat fogad - öninspiráló akvarell

A szervezők is alaposan kitettek magukért. És itt köszönném meg @Ciccnyog és @virezma molyoknak hogy harmadszorra is összehozták, hogy volt türelmük a szerzők millió egy kérdésének megválaszolására, a gondolom rengeteg írás elolvasására, értékelésére, és még egy ilyen szuper bemutatót is összehoztak nekünk. Igazán molyosan szeretetteljes rendezvény volt. 

Jó volt ismerős arcokat látni a közönség soraiban és a színpadon,  örültem a  gitárszónak, meg annak is, hogy bár nem voltak jelen, elhangzott a két illusztrátor üzenete és @Ciccnyog igazán személyes és kedves, az antológiák születésének ötletét elmesélő önvallomását is jólesett meghallgatni. 

Külön köszönöm a szervezőknek, hogy lehetőséget adtak rá, hogy elhangozzon az Édes kis túlzás című írásom, amit az édesanyám olvashatott fel. Még nem volt alkalmunk ilyen formában együtt dolgozni, de szerintem jól sikerült nagyon. 

Édes kis túlzás - Világszép Mályvarózsa, Keserédes úr

Amikor pedig végre belekukkanthattam az antológiába, megint találtam örülni valót: két, szívemnek nagyon kedves illusztrátor készítette a rajzokat, @Leoni Fátia kisasszonyról, @Lahara pedig Világszép Mályvarózsáról készített egy-egy igen jellemző képet. 

Amíg pedig a férjem a barátaimmal molyantológia afterpary gyanánt Trónok harca társasozott, addig én végre elolvashattam az antológiát: szép, erős a mezőny idén is. Most a versek fogtak meg jobban, de a prózából is akadt, amihez vissza-visszatérnek a gondolataim. A könyvbemutatón is elhangzott Az utolsó dedikáció, mókás-szomorú pillanatfelvétel Esterházy Péterről csodaszép.  

A legjobban a címadó vers, @csucsorka csillaglesen című műve tetszett, ezt azóta szinte kívülről fújom. Van annak valami elmondhatatlan bája, ahogy az ember megtalálja az apróban a nagyot, a férje szeplős hátán a saját univerzumát. És olyan jó, hogy nem csak be nem teljesült szerelmekről írnak hosszú és fájdalmas dolgokat idősödő férfiak (bocs, a felsős tankönyvem valahogy inkább ilyeneket tartalmazott), hanem végre egy költőnő, aki valami egészen gyönyörűt fogalmazott meg egy jól sikerült házasságról és a férjéről. 

 A másik, ami nagyon megtalált @Littlewood Pár nap címűje, amiben megleltem azt a rám talán túlságosan is jellemző, múltakba révedező nosztalgiát. Mégis csak volt valami jó a kamaszkorban, és akkor még észre se vettük. 

@déli_báb, @Fehér_Csaba meg @Psyche verseit is nagyon megszerettem, remélem Adéltól és Anettől is olvashatunk egyszer önálló kötetet! Csabától pedig itt olvashattok még! :)

az ablak a múltra

Hogy azért kicsit elégedetlenkedjek is, a Barhole-t továbbra is utálom. Nem otthonos ez a sötét, a zöld fénytől alig láttuk, ki van a színpadon. Nem tudom dicsérni, aki a pince- és romkocsmákat feltalálta. A másik bánatom az antológia előszava volt: túl messziről indít, és túl kevés köze van ahhoz, ami a könyvben van, nem eléggé szól nekünk, rólunk. 

Ámde összességében... Köszönöm moly.hu, @Bence, @Ciccnyog, @virezma, köszönöm a sok vidám barátnak akik az orrom alá tolták dedikálni az antológiájukat, akikkel összenevettünk, akiket hallhattam-olvashattam és rájuk csodálkozhattam. Jó hozzátok tartozni na! Mindörökkémoly.