A tündérkapu titka - megjelent a második mesekönyvem :)

Juhú megjelentem! :) a kosárban pedig ott vannak a varázskavicsok. 

2017. decemberében a Mikulás meghozta A tündérkapu titkát a KMK webboltjába, kilencedikén pedig egy igazán hangulatos könyvbemutatóra is sor került. 

Könnyű annak akinek ennyire jó fej családja van: amikor a költözködés- mesemondó fellépések közepette levegőt venni is alig volt időm, akkor a szüleim vetették bele magukat nagy lelkesen a bemutató szervezésébe. Anyukám ismét megvarrta a mesém egyik hősét, apu kartondobozokból felépítette díszletnek a mesebeli kaput, és az egész család beállt mikulásozás után tündérkavicsot festeni, hogy mindenkinek jusson, aki eljön a könyvbemutatóra. (És anyu még sütit is sütött, csak mondom). 

A fogadott nagybátyám másodszor is keresett nekem szabad termet a KMO -ban, ráadásul éppen azt, amiben a Lea és a viharbanyák bemutatója is volt.  Kezdő mesemondó barátném, Reznák Edit és édesanyám vállalták a mese részleteinek felolvasását, szerkesztőm, Kozma Réka pedig szuper kérdéseket talált ki. Nekem már csak annyi volt a dolgom, hogy felvegyem a kedvenc színeim és meséljek a közönségnek a regényről. 

Boróka története egy régi fehérvári nyáron kezdődött, amikor véletlenül összetalálkoztam egykori gimnáziumi osztálytársammal és a kisfiával. Az akkor 5 éves fiúcskáról kiderült, hogy egy ételallergia miatt nem ehet édességeket, viszont hatalmas vonzalmat érez a könyvek iránt. Amikor más gyerek az anyukáját cukorkáért cipeli a boltba, őt antikváriumba kell vinni mert könyvet kér. A dolog nagyon megérintett, így felajánlottam Rékának, hogy ha megmondják, mi a kisfiú kedvenc állata, írok neki róla egy mesét. Nemsokára kaptam is egy levelet: Lívió kedvenc állata egy fehér sárkány, és úgy hívják hogy Gilice. (Nem ám cica vagy kutya, hanem sárkány, ráadásul egy bizonyos). Így történt, hogy Lívió azóta is szülinapra, karácsonyra mesét kap, ami a sárkányról, és róla szól. Amikor pedig belekezdtem Boróka meséjébe, belecsempésztem egy kicsit őket is. 

Gombóc tündér és jómagam

A mesébe kerültek még a kelta tündérvilág hiedelemalakjai: persze kicsit újragondolva. Nagyon szeretek azzal játszani, hogy népmesei elemeket felhasználva saját világot teremtek. A felnőtt olvasó, aki ismeri az ír népmesék szabályosságait, tündéralakjait, majd jól szórakozik azon, hogy melyik figurát ihlette bheansidhe, melyiket pixie, és mit tettem hozzá én, a gyerekolvasóknak pedig remélem kedvet csinálok a népmesékhez. Egyébként olvasóként én is imádom az ilyen könyveket, szórakoztat, amikor felismerhetem a népmesékből, néprajzkönyvekből ismerős hiedelmeket. 

A másik dolog, amivel szívesen szórakozom írás közben, hogy tovább gondolom a lakóhelyem környékét, de akár a saját lakásunkat is. Például a 13. kerületi spájzunkban közvetlen átjáró vezet Középföldére, A tündérkapu titka tündéreinek varázskapuja pedig a Vizafogó teherpályaudvar egykori romkapuja:  

márpedig ez a vizafogói átjáró Tündérországba :)

A Lea és a viharbanyák boszorkányai pedig a székesfehérvári gyerekkori kert almafáján üldögéltek. Ha visszaolvasom egy-egy történetem, még ha mesebeli is a helyszín, én mindig látom magam előtt hogy mi hol játszódik. Személyes ismerőseim közül is sokan felismerhetik ezeket és jókat derülnek rajta. Remélem a történeteimet olvasó gyerekek is megtanulják majd így látni a világot. 

 A napi munkám során sok gyerekkel találkozom, természetesen ők is hatnak rám és a történeteimre. Nagyon szeretem hogy ma divatosak a különleges keresztnevek. Igazán mesébe illő a Zorka, a Bodza, a Mirkó, igazi tündérnév szerintem a Kiara, Léna is. Mivel ma már egyre gyakoribbak ezek, szerintem sokkal életszerűbb, ha a meseíró ilyen neveket is ad a főszereplőinek, hiszen mai gyerekeknek írok akiknek ez a napi valóság. Ráadásul ezek a nevek igazán jól passzolnak egy tündérekkel játszó, varázsvilágot járó gyerekhez. 

Igazán remek hangulatban telt a könyvbemutató, és hogy mégegyszer a családomra utaljak: édesapám gyakran hangoztatja, hogy ha rekordkísérletre készülsz, vedd meg előre a pezsgőt. Így én bizony két üveggel is vettem, barackos és almás gyerekpezsgőt. Megittuk! :)

még Frugilega, a Lea és a viharbanyák varjasboszorkája is tiszteletét tette :)

Mindenkinek köszönöm aki eljött!



Lemaradtál a könyvbemutatóról de szeretnél egy Tündérkaput? Szerezz egyet itt :)

Csillagles a Mályva utcában

...csak ültek fent a tetőn, Fátia kisasszony meg a tarka macska. Nem csináltak semmit, bámultak fölfelé. Bár azzal se lett volna baj, ha éppenséggel lefele néznek: aki naponta az eget járja, annak ismeretlen fogalom a tériszony. 

- Ma fájront van. Néha kell pihenni is. Ennyi nyüzsgés után! - mondta a kisasszony, és jólesően elnyújtózott a langyos cserepeken. - Ma csak lessük őket. 

A csillagok eleinte kissé feszengtek, de hozzászoktak a dologhoz. 

- Heló Fáti! Hoztam levendula fagyit kértek?

- Már hogyne, ugorj fel! 

- Nohiszen, könnyű azt mondani!

De a világszép, ám kerek Mályvarózsa valahogy csak felszuszakolta magát a nővére mellé a háztetőre. Mit kibír egy ilyen háztető...! Fagyi is jutott mindenkinek. Lila lett tőle az orruk. 

Na jó, valójában nem csak a Mályva utcában van csillagles, hanem a moly.hu Csillagles című antológiájában megjelent a Mályva utca című novellafüzérem több része. Az antológiát pedig én már a kezemben is tarthatom, sőt, már el is olvastam. 

A novellák története valahol tavaly karácsonykor kezdődött, amikor a férjem nagymamájának ajándékot kerestünk egy antikváriumban. Valami jó kis csíkos könyvre gondoltunk, ahogy válogattunk a Múzeum körúton, nagy kupac régi fényképen akadt meg a szemem. 1911 körüli portrék voltak, eredetiek. Fájni kezdett a szívem értük, hogy valaha ezek rettentő fontosak lehettek valakinek, hiszen nem véletlenül éltek túl két világháborút. És hát milyen nagyon kellett ezekre a sérülékeny papír holmikra vigyázni, hogy ma is a kezünkbe vehessük őket! Valakinek a szülei, vagy nagyszülei lehettek, esetleg soha viszont nem látott kedvese, és most itt osztogatják a képeket pár száz forintért a turistáknak... Valahogy nem éreztem rendben levőnek az egészet. Napokig töprengtem a dolgon, hogy igen oda megyek, megveszem, de aztán mit csinálok velük? 

És akkor elhatároztam, hogy új neveket, új történeteket kell írnom a képekhez. Hogy újra valakik lehessenek és az emberek újra szeressék őket. Így történt, hogy a moly.hu oldalra karcolgatni kezdtem a meséiket. Amikor pedig kiderült, hogy beválogatták a novellákat az antológiába, elhatároztam, hogy magammal viszem őket a könyvbemutatóra. Valami jópofa keretet gondoltam keresni a számukra, amire ráférnek azok a kézi csipkék is, amiket egy turkálóból mentettem ki hasonló érzelmi megfontolásokból. Végül a sors úgy hozta, hogy egy tervezett védett terület előzetes felmérésén az illegális hulladék között egy törött üvegű, két szárnyú, régi fa ablakra bukkantam. Nem keveset kellett könyörögnöm a férjemnek hogy cipeljük haza, de végül még egy jóbarátom és az egyik munkahelyi feljebbvalóm is besegített. 

Férfiklub

Két hónap munkám van benne, mire fogóval kihúzkodtam belőle a törött üveget, lecsiszoltam a fehér festéket és kifestettem maradék festékkel ilyen szép sötétbarnára. A feliratokat a férjem készítette, én varrtam fel a csipkét a keménypapírra, és a rajzok is tőlem származnak. A képeket képsarokkal rögzítettük, így bármikor meg lehet nézni a hátlapjukat is. Nagy-nagy örömmel cipeltük magunkkal a batárnagy ablakot metrón-villamoson a könyvbemutatóra. 

Sajnos az előző, Magánvégtelen című antológia könyvbemutatójára nem jutottam el, így idén úgy voltam vele, hogy ha kis piros elefántok potyognak is az égből, akkor is elmegyek. Hát, volt hogy úgy éreztem, hogy kiadós elefánt eső lesz, de csak eljutottunk. A molyos eseményekben azt szeretem legjobban, hogy annyi rég nem látott, vagy soselátott, ám internetről olyan kedves ismeretlen ismerőssel lehet találkozni, örülni egymásnak. Voltak pillanatok, amikor valóban azt se tudtam, merre forduljak, hogy ne maradjak le senki üdvözléséről.

Fátia kisasszony gratulációkat fogad - öninspiráló akvarell

A szervezők is alaposan kitettek magukért. És itt köszönném meg @Ciccnyog és @virezma molyoknak hogy harmadszorra is összehozták, hogy volt türelmük a szerzők millió egy kérdésének megválaszolására, a gondolom rengeteg írás elolvasására, értékelésére, és még egy ilyen szuper bemutatót is összehoztak nekünk. Igazán molyosan szeretetteljes rendezvény volt. 

Jó volt ismerős arcokat látni a közönség soraiban és a színpadon,  örültem a  gitárszónak, meg annak is, hogy bár nem voltak jelen, elhangzott a két illusztrátor üzenete és @Ciccnyog igazán személyes és kedves, az antológiák születésének ötletét elmesélő önvallomását is jólesett meghallgatni. 

Külön köszönöm a szervezőknek, hogy lehetőséget adtak rá, hogy elhangozzon az Édes kis túlzás című írásom, amit az édesanyám olvashatott fel. Még nem volt alkalmunk ilyen formában együtt dolgozni, de szerintem jól sikerült nagyon. 

Édes kis túlzás - Világszép Mályvarózsa, Keserédes úr

Amikor pedig végre belekukkanthattam az antológiába, megint találtam örülni valót: két, szívemnek nagyon kedves illusztrátor készítette a rajzokat, @Leoni Fátia kisasszonyról, @Lahara pedig Világszép Mályvarózsáról készített egy-egy igen jellemző képet. 

Amíg pedig a férjem a barátaimmal molyantológia afterpary gyanánt Trónok harca társasozott, addig én végre elolvashattam az antológiát: szép, erős a mezőny idén is. Most a versek fogtak meg jobban, de a prózából is akadt, amihez vissza-visszatérnek a gondolataim. A könyvbemutatón is elhangzott Az utolsó dedikáció, mókás-szomorú pillanatfelvétel Esterházy Péterről csodaszép.  

A legjobban a címadó vers, @csucsorka csillaglesen című műve tetszett, ezt azóta szinte kívülről fújom. Van annak valami elmondhatatlan bája, ahogy az ember megtalálja az apróban a nagyot, a férje szeplős hátán a saját univerzumát. És olyan jó, hogy nem csak be nem teljesült szerelmekről írnak hosszú és fájdalmas dolgokat idősödő férfiak (bocs, a felsős tankönyvem valahogy inkább ilyeneket tartalmazott), hanem végre egy költőnő, aki valami egészen gyönyörűt fogalmazott meg egy jól sikerült házasságról és a férjéről. 

 A másik, ami nagyon megtalált @Littlewood Pár nap címűje, amiben megleltem azt a rám talán túlságosan is jellemző, múltakba révedező nosztalgiát. Mégis csak volt valami jó a kamaszkorban, és akkor még észre se vettük. 

@déli_báb, @Fehér_Csaba meg @Psyche verseit is nagyon megszerettem, remélem Adéltól és Anettől is olvashatunk egyszer önálló kötetet! Csabától pedig itt olvashattok még! :)

az ablak a múltra

Hogy azért kicsit elégedetlenkedjek is, a Barhole-t továbbra is utálom. Nem otthonos ez a sötét, a zöld fénytől alig láttuk, ki van a színpadon. Nem tudom dicsérni, aki a pince- és romkocsmákat feltalálta. A másik bánatom az antológia előszava volt: túl messziről indít, és túl kevés köze van ahhoz, ami a könyvben van, nem eléggé szól nekünk, rólunk. 

Ámde összességében... Köszönöm moly.hu, @Bence, @Ciccnyog, @virezma, köszönöm a sok vidám barátnak akik az orrom alá tolták dedikálni az antológiájukat, akikkel összenevettünk, akiket hallhattam-olvashattam és rájuk csodálkozhattam. Jó hozzátok tartozni na! Mindörökkémoly. 

A jó mesékből nem lehet kinőni - gondolatok a kortárs gyerekirodalomról

Megkaptam a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadótól, hogy szeptember 9-én az Aranyláz rendezvényen részt vehettem a Mitől lesz egy mese a gyerekek nagy kedvence?című beszélgetésen Kozári Dorka, K. László Szilvia meseírókkal és Kozma Réka szerkesztővel.  

Azért is nagyon örültem a felkérésnek, mert épp a nyáron teljesítettem egy kis egyszemélyes kihívást: igyekeztem megismerkedni néhány, a moly.hu -n gyakran szembe jövő kortárs gyerekirodalmi művel. Nagyon kellemes kaland volt, a reggeli kása mellé képes meséket olvastam, a kedvenceimet felolvastam a férjemnek is. Húsz magyar nyelven megjelent mesekönyvet olvastam el a nyáron, így még egész sok példát is tudtam hozni a beszélgetésre.

Most a blogon is válaszolok a beszélgetésen előkerült kérdések egy részére, és megosztom a nyári olvasmányélményeimet is. 

Mitől is lesz jó szerintem egy mese? Például attól, hogy nem lehet belőle kinőni. Szerintem azokat a könyveket, amiket felnőttként csalódottan tol félre az ember, már hét évesen is kár volt elolvasni. Az igazán jó mese az, amit a felnőtt és a gyerek is szívesen olvas, akár a gyerekkel együtt olvasó szülő, akár maga a gyerek, felnőtt korában. Épp így van ez az illusztrációkkal is: ami egy felnőttnek is ízléses, vicces, azok az igazán jó képek. Idei nyári élményeim alapján kedvenc példám erre Sven Nordqvist Pettson és Findusz sorozata. A szerző maga az illusztrátor is, a rajzokon sok apró részlet van, még a 32 éves férjem is lelkesen keresgélte a muklákat. A Könyvmolyképző Kiadó könyvei közül pedig Bodor Attila: A ló, aki édességet tüsszentett  című lett családi kedvencünk: elsőre kissé meglepő a cím, de ha az ember túlteszi magát ezen az első meglepődésen (fúj, lótakony!) utána már nagyon rá lehet hangolódni Attila humorára, rengeteg belső poén forrása tud lenni a mese. 

"Egy ló mégsem lakhat örökké a kanapé mögött!" 

Bodor Attila: A ló aki édességet tüsszentett

  Szimonidesz Kovács Hajnalka finom akvarell festményei is olyanok, hogy nem csak a gyerekek fogadják szívesen az élénk színeket, hanem a szülők is elgyönyörködhetnek az igényes képeken.

Akiről még az derült ki a számomra hogy méltán híres, az Berg Judit és az ő Ruminije . Rumini amolyan Rejtő regényhős, gyerekeknek. Kedvesen ismerős figura a vásott kikötői csavargó, aki tengerre szállva leleményességével és bátorságával érdemli ki a kapitány megbecsülését. A kaland és a humor is olyasmi, ami a gyerek- és felnőtt olvasóknak is nagyon fontos. 

Manapság sokan beleesnek abba a hibába, hogy gyerekkönyvnek álcáznak kifejezetten felnőtteknek szóló történeteket, konkrétan felnőtteknek szóló szépirodalmi alkotások bújnak meg a gyerekkönyv címke alatt. Azt nem értem pontosan hogy miért teszik, mert elég hamar lebuknak vele, de ezt én a kisebbik hibának tartom. Ha kedvük van ilyesfajta álarcot (könyvek esetében álcímkét?) viselni, ám tegyék, ha amúgy jó irodalom, én ezt elnézem neki. Ha egy-két lelkes szépirodalom olvasó anyuka megszeretteti a gyerekével, (mert bizonyos korban a szülő hathat úgy a gyerekre, hogy ami anyának tetszik azt ő is szívesen olvassa), azzal nincs is semmi baj. Inkább azt tartom hibának, ha rossz irodalmat adnak a gyerek kezébe. Gyönge szövegre nincs mentség.

A beszélgetésen szóba kerültek a problémamegoldó mesék is: velem is történt már meg, hogy megkaptam a kérést: írj mesét válásról! Persze hiába, nem tudtam vele mihez kezdeni. Hiszen én magam sosem voltam elvált szülők gyereke, én sem váltam el, így a téma nem foglalkoztat, ettől aztán nem is tudnék róla hitelesen írni. Emellett a beszélgetésen is egyetértettem K. László Szilviával, szerintem is jó, ha a szülők kapnak segítséget ahhoz, hogy egy mesekönyv kapcsán tudjanak beszélgetni a gyerekekkel mozaik családok, a szivárvány családok, vagy a  halál elfogadásáról meg a  környezetvédelemről, de erőltetni nem érdemes. Nem minden írónak való minden téma, csak azért, mert valamilyen témára igény van, nem elvárható a szerzőtől hogy írjon róla. Egy író akárhogy csűrjük-csavarjuk, mégsem iparos mesterember, aki bármilyen széket elő tud állítani a vevő kérése szerint. Inkább bűvész, aki az általa ismert, valóságos dolgokat tudja úgy megmutatni, mint egy új csodát.

Valamennyire azért lehet és kell is alkalmazkodni ahhoz, hogy mi érdekli a közönséget, nem szabad teljesen elszakadni tőle, mert abból vagy valami rettenetes giccs lesz, vagy a fent említett szélsőség, a gyerekkönyv borító alatt megbúvó felnőtt irodalom. Kezdő szerzőknek ajánlom ehhez azt a gyakorlatot, ami nálam teljesen véletlenül alakult ki: egy rég látott, gimnáziumi osztálytársammal és a kisfiával futottam össze egyszer az utcán, és nekik ajánlottam fel, hogy írok a gyereknek mesét, ha megmondja, mi a kedvenc állata. Hamarosan kaptam egy üzenetet az anyukától, hogy egy fehér sárkány ez a kedvenc. Azóta születésnapra, névnapra, karácsonyra gyakran írok történeteket ennek a kisfiúnak az ő fehér sárkányáról Előtte gondosan interjút készítek az anyukával a facebookon, hogy épp mi érdekli a fiát: csillagászat, a tenger élővilága, vagy éppen egy időgép és a múlt nagy tudósai. És persze ő maga is mindig szerepel a történetben, a gyerekek azt is nagyon szeretik, ha ők maguk a mese hősei. 

A gyerekek azt is nagyon szeretik, ha maguk a szülők találnak ki nekik történeteket, ehhez nem kell profi szerzőnek lenni. Gyerekként nekem is azok voltak a kedvenc meséim, amiket a szüleim fejből meséltek, akár úgy, hogy én is beleszólhattam, hogy merre alakuljon a történet. Az Aranyláz színpadán Kozári Dorka  is megosztotta velünk, hogy ő is mesélt együtt az anyukájával kicsiként. 

Végezetül pedig ide teszem életem egyik első khm irodalmi alkotását. Ezt valószínűleg kevesen tudják rólam, de nem prózával, hanem versekkel kezdtem. Kamaszként rémesen cikinek éreztem, amikor a madarásztábor honlap szerkesztője előtúrta egy régesrégi antológiából a 8 éves kori verseim egyikét, de azóta kinőttem a kamaszkorból. Így itt hagyom nektek a végére, mosolyogni ér:

LOVRANITS JÚLIA

Kutya zenebona

Elöl megyen Bodri,

utána megy Berci,

hátuk mögött síppal-dobbal

a kicsi kis Morzsi.

(1994) (8 éves)

a régesrégi antológiát itt éritek el

...és még egy külön köszönet @adricca molynak, amiért eljött meglátogatni, meghallgatni bennünket a kerekasztal beszélgetésen! :)

fotók: Lovranitsné Ollerinyi Valéria

Tökhintó meseest a tévében

Az 54. perctől mesélünk. :) a Tökhintó meseesten ott járt a Kispest tv.

http://www.kispesttv.hu/

Könyves óév búcsúztató - 2016 olvasmányai

"Végtelen nagy csönd van, ünneplő, erdei csönd."

213. oldal

Sterbetz István: Őszi vizeken

Kissé megcsúsztam az évértékelővel, mert a karácsony és a szilveszterezés elvonta a figyelmem az ilyesmiről, de íme, lássuk, mit is olvastam 2016-ban:

84 könyvet olvastam, melyből:

19 valamilyen természettudományos ismeretterjesztő könyv, többnyire madaras, egy kivételével ami paleontológiai. 

Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a férjemmel esténként felolvasunk egymásnak, én neki valamilyen angol nyelvű mesét olvasok (amivel én gyakorlom az angolt, ő javítgatja a kiejtésem), illetve ő nekem valamilyen ismeretterjesztő könyvet olvas, mert madarakból, természetismeretből mindketten szeretnénk fejlődni. Ez a napi 10 percet foglalkozz valamivel dolog tényleg működik, ha semmi másra nincs időnk egész nap, legalább ilyen "esti mesére" mindig van. 

Visszatérő szerző: Schmidt Egon. A sokadik könyvet olvassuk (újra) tőle, tökéletes karácsonyi alaphangulat-megadó könyve számunkra A madáretető vendégei. Több novelláját olvastuk el karácsony előtt különböző könyvekből válogatva, amik valamilyen téli természetleírások. Schmidt Egont olvasva észrevétlenül tanul az ember, nem kell görcsösen jegyzetelni, mert a könyvekben többször bukkannak fel nagyjából ugyanazok az ismeretek, és mire másodszor-harmadszor hallod, megtanulod. Kedvet csinál kirándulásokhoz, és elhozza a séta, túra élményét az otthon pihenős hétköznap estébe is.

"Lassan oda jutunk, hogy kulacsban kell vinnünk csapvizet, ha kirándulunk a hegyekbe, mert a valaha kristálytiszta patak vize is elszennyeződött."

5. oldal

Schmidt Egon – Bécsy László: Ezer ágán ezer fészek

Kiemelkedő szerző, meglepetés: Sterbetz István. Az első könyvélményem tőle túl száraz és nehézkesen szakmai volt. Egyetemista koromban kezdtem bele az Élő múzeumokba, de félbe is hagytam. Az Őszi vizeken viszont az idei könyvélményeim egyik legkedvesebbikévé vált. 

"Sátor előtt, rőzsetűznél vacsorázok. A szalonna minden zsírját kiizzadta, és üvegesre sült a nyárs végére tűzött hagyma is. A karéj kenyerek lassan megpirultak, így hát falatozhatok. 

A tábortűz hamvad, pislákol. Parázs lesz a lángból, a parázsból hamu, tücskök ciripelnek, időtlen nagy nyugalom van… 

Ilyen a nyár. Ezt adja Vásárhely meg a Tisza, a Barci-rét. 

Belebújok a hálózsákomba, fejem alá szénaköteg kerül párnaként. 

Nincs most egyéb dolgom, mint az eget bámulni, millió és millió közül kivárni a netalán aláhulló csillagot. 

Azt hiszem ez is olyan pillanat, amikor az ember tudja, érzi, hogy most a boldogsággal találkozott."

217. oldal

Sterbetz István: Őszi vizeken

2 fotós könyv év elején

Mert még mindig szeretnék tisztességesen megtanulni fényképezni, de egyelőre a gépem használati utasítása és a fotós könyvek nem vittek eléggé előre, tanfolyamra meg nincs pénzem, időm sem ismeretem, hogy mire, hova érdemes beiratkozni. Tippeket szívesen fogadok!

25 könyv angolul (ebből kettőt félbe hagytam, mert még túl nehezek voltak).

Az év felfedezése volt számomra, hogy a Dagály utcai Könyvtárban szép számmal vannak angol nyelvű gyerekkönyvek, ami nekem tökéletes gyakorlás és önbizalom növelő. Ráadásul szívesen is olvasom, mert magyarul is szeretek mesét olvasni, így pedig legalább legalizálva van az érdklődés. Nem céltalan időtöltés, angol tanulás! Egy részüket a férjemnek olvastam fel, őt is szórakoztatja. 

kedvenc szerző: Jill Murphy, The Worst Witch sorozatát folytattam 2016-ban is, egy kötet maradt 2017-re. Még mindig sokkal jobban tetszik mint a Harry Potter, sajnálom hogy gyerekként nem találkoztam vele. Ez is boszorkány iskolás könyv, de régebbi mint a HP, és jobban hasonlít az én képzeletemben élő boszorkányiskolára, mint a Roxfort. Jill Murphy főszereplője először is lány, ami engem HP-ban mindig zavart gyerekként is. (Egy kisfiúval eleve nehezebben azonosultam, ráadásul a boszorkányság mint olyan a népmesék és a régi műmesék alapján is inkább lányos, lányokhoz tartozó valami és ezért is idegen volt számomra Rowling világa elsőre. Bár később megszerettem, de elsőre le se emeltem a polcról a könyvesboltban mert "fiú van a borítón"). Miss Cackle iskolája az a hamisítatlan lányiskola, annak minden pöttyöskönyves bájával. De mellőzi az igazán sötét, tragikus dolgokat, ami a HP után szintén kellemes csalódásként ért. Egészen más lelkületű embereknek íródott, sokkal inkább nekem. 

Nagy csalódás: Aprilynne Pike Wings. Valaha még Horvátországban vásároltam a könyvet, csekélyke angoltudással, hogy de jó lesz ez egyszer majd gyakorolni. Tetszett a borító, nagyjából tündéres, biztos érdekes lesz. Hát nem... Kiborítóan erőltetett könyv, de angol gyakorlásnak és sikerélménynek megtette. 

Leltem viszont három sorozatot, aminek jó lenne beszerezni a köteteit. Szintén a Dagály utcai Könyvtárban találtam rá a The ​Little Book Of Elves And Fairies című könyvre és ennek a hercegnős változatára, amik tulajdonképpen szépen illusztrált népmese válogatások. Rettentő szórakoztató volt a Monster ​Stories For Bedtime, aminek a boszorkányos részét már olvastam, és új felfedezésem Lucy Daniels állatorvosos, állatrajongós gyerekregény-sorozata is. Utóbbi amolyan igazi szündiei olvasmány, kár hogy nem fordították le a magyar gyerekeknek is. 

Népmesés kötetek: izalndi, horvát, keleti szláv, görög, magyar (felső-tiszai), szlovák, szlovén. A Mítoszok Csatája miatt igyekeztem több mítoszt is olvasni, egyáltalán arról olvasni hogy mi az a mítosz, erre A mítoszok rövid története egészen megfelelőnek bizonyult.

"A páfrány is azon növények közé tartozik, amelyek bűvös erejüknél fogva használhatnak és árthatnak az embereknek, megjövendölhetik a várható szerencsét vagy a bajt. Erre szolgál nem csak a növény hanem a magva is. 

A páfránymagnak a nyári napforduló idején a legnagyobb az ereje. amikor a legrövidebb az éjszaka, és a leghosszabb a nap."

88. oldal

Gállos Orsolya (szerk.): A kígyómenyasszony

Szlovén népmesék

Szintén a népmese témához tartozik, hogy 2016-ban jelent meg Zalka Csenge Virág új könyve a mesemondásról, a Mesemondók márpedig vannak . Csenge könyvbemutatója és a közös mesélés is nagyban hozzáadott a népmeseolvasási motivációmhoz.

Év vége felé megszaporodtak az olvasmánylistámon a néprajzi könyvek, szintén a Dagály utcai Könyvtár közelsége miatt, ami dugig van velük. Jó néha olyasmit olvasni, ami nem kapcsolódik semelyik tulajdonképpeni munkámhoz, csak úgy önmagáért olvassa az ember. A kedvencem
Dömötör Tekla A ​magyar nép hiedelemvilága című könyve lett, amit azóta be is szereztem saját példánynak. 

Boldog új évet és hasonlóan jó olvasány-élményeket mindenkinek 2017-re is! (És kiránduljatok a Normafára mert télen ilyen szép!)