Volt már itt a gyerekkönyves interjú alanyaim között bábos-énekes lány, világjáró mesemondó, illusztrátor, most végre egy Férfi. :) A kedvenc Hagyományok Házás mesemondó csapatom, a Gárembucka férfi tagjáról van szó. Először a mesemondó találkozón , a Népmese Napján láttam szerepelni Gárembuckáékat, és első látásra meggyőztek. Tehetségesek, ügyesek, a gyerekek is remekül szórakoznak az előadásaikon, a felnőtt meséléseik is szuperek. Mi kell még? :)
Gregus László mesemondó így mutatja be magát:
Már gyerekkoromban is az érdekelt, hogy hogyan működik a világ, mi mozgatja a dolgokat. Ez a kíváncsiság megmaradt felnőtt koromra is. Így történt, hogy sokáig asztrológiát tanultam, mert érdekelt, van-e olyan dolog, ami láthatatlanul mozgatja a világot. Aztán az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás központban tanultam, mert érdekelt, hogy hogyan működök én, és esetleg hogyan működnek mások. A tánc és a mozgás fontos szerepet tölt be az életemben, így lehetett, hogy több mint tíz éve elkezdtem taichi-t tanulni. Így nagyon sokat tanultam arról, hogyan működik a testem. Talán látszik mindebből, hogy szeretek sok mindent kipróbálni, az élet látszólag egymástól távol eső területeit összekapcsolni. Próbálom az életet egészként megtapasztalni.
Hogy kerültem közel a mesékhez? A mesék folyton jelen voltak az életemben, gyerekkoromtól egészen felnőtt koromig. De sokáig nem is nagyon gondoltam arra, hogy én magam meséljek. Egészen addig, amíg 2010-ben be nem kopogtattam a Hagyományok Háza ajtaján, hogy én a mesemondó tanfolyamon bizony szeretnék megismerkedni ezzel a régi és nemes művészettel. Amit ott találtam, arra viszont a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. A tanfolyam után életre hívtuk a Gárembuckát, mesemondó társaimmal mi lettünk a Napos- Holdas mesemondók (garembucka.hu). Azóta mesélünk és járjuk a világot, a hetedhét országon is túl, meg még az üveghegyen is túl.
És amikor én kérdeztem:
Rigó: Honnan tudtad, hogy a mesemondás, mint foglalkozás létezik?
Gregus László: Boldizsár Ildikó meseterápiája kezdett érdekelni, és ő mondta sokszor, hogy régen nem mindenki mondott mesét, nem mindenkiből lett mesemondó.
Elkezdett érdekelni, hogy hogyan is volt ez régen, és bekopogtattam a Hagyományok Háza mesemondó tanfolyamára.
Akkor döbbentem rá, hogy létezhet ilyen foglalkozás, mint mesemondó.
Rigó: Hogyan választasz mesét?
Gregus László: Természetesen azt a mesét választom, amit tetszik.
Rigó: Könyvből, internetről, másoktól hallod...? És milyen mesék állnak hozzád közel? Legyen benne királyfi, banya...?
Gregus László: Ha mesélni hívnak, és engedik, hogy szabadon válogassam meg a meséket, akkor a kedvenceim közül választok, amik nagyon megérintenek, amelyeket nagyon szeretek.
Egyszer felfedeztem magamnak Karl May Winnetou című könyvét. Elég vaskos, és kétszer akkora, mint egy átlagos könyv. Volt mit olvasni rajta. És persze akkor indián, vagy az indiánok barátja akartam lenni. Gregus László
Amikor például a saját meseestjeinkre készülünk, akkor előre megbeszéljük, mi lesz a téma, és a köré gyűjtjük a meséket.
De akkor az a fő szempont, hogy melyikkel tudok azonosulni, melyik az, amelyiket magam köré tudom csavarni. Van, amikor másoktól hallok egy jó mesét, és azt adom tovább.
Sokkal könnyebben "tanulok" mesét hallás után. Van, amikor annyira tetszik, hogy meghallgatom a történetet, és bennem ragad. Szinte el sem tudom felejteni.
De sajnos nem terem minden bokorban mesemondó. Így sokszor marad a könyv.
Lassan már alig férek be a lakásba a rengeteg mesegyűjteménytől.
Ezért is szeretek összejárni a mesemondó cimborákkal, hogy egymásnak meséljünk, egymástól tanuljunk. Havonta egyszer körbeülünk, és csak mesélünk, mesélünk.
Rigó: Van kedvenc korosztályod, akiknek a legszívesebben mesélsz?
Gregus László: Még nem sikerült minden korosztálynak mesélnem, vannak még hiányosságaim. Például kiskamaszoknak és nagykamaszoknak még nem meséltem.
Minden korosztálynak másért szép mesélni.
Az óvodásoknak úgy kell mesélni, hogy közben ne unatkozzanak, kicsit szeretem őket megmozgatni, vagy eljátsszuk velük a mesét. (Bumberák Majával, vagy Kriván Andrea Gyopárkával, mesemondó társaimmal, akikkel a Gárembucka - Napos- Holdas Mesemondók vagyunk.)
Ők nagyon rá tudnak csodálkozni a mesékre, hihetetlen fantáziájuk van, és olyan meglátásaik, hogy öröm hallgatni őket.
Felnőtteknek azért jó mesélni, mert ők már sok rétegét értik a meséknek, a szavaknak. Lehet célozgatni, utalgatni, kikacsintani.
De időnként azért nehéz nekik mesélni, mert úgy gondolják, hogy ők felnőttek, és egy ilyen "gyerekes" dolog őket nem érdekelheti. Nem egyszer előfordult, hogy amíg a gyerekeknek meséltem, a felnőttek titokban, nehogy valaki észrevegye őket, odasettenkedtek, és szinte nagyobb élvezettel hallgatták a meséket, mint a gyerekek.
Rigó: Mi a kedvenc könyved a lehető legkisebb korodból amire vissza tudsz emlékezni?
Gregus László: Arra emlékszem, hogy gyerekkoromban esténként nyaggattam édesanyámat, hogy meséljen a Grimm könyvből. Mindig a leghosszabbat akartam hallani.
Rigó: Az miért jó? Hogy pont a leghosszabbat. Úgy tapasztalom, az óvodásoknak sokszor nincs türelmük hosszú szövegeket meghallgatni.
Gregus László: Hogy minél tovább tartson. Akkor biztosan sok minden történik, és úgy izgalmasabb. Azért is kellett a hosszú, mert akkor sokáig fent lehet maradni, és ott ült az ágy mellett az anyukám.
Édesanyám sokat mesélt nekünk este. Akkor még nem volt divat az esti tévénézés, és fejezetről fejezetre haladtunk egy-egy könyvben.
Amikor már nagyobb lettem, és én olvastam magamnak, bizony velem is előfordult, hogy a takaró alatt, zseblámpával bújtam a könyvet.
Rigó: Jajj de jó! Én is nagyon szeretem Török Sándort. Olyanra még emlékszel belőle, hogy kedvenc szereplő, kedvenc sztori vagy momentum? Mondjuk, hogy kisfiúként szívesen hajókáztál volna velük.
Gregus László: Igen, az varázslatos volt, hogy apróra tudták varázsolni a kisfiút (Andrist), és mindenféle mesebeli helyre vitték éjszaka. Ez nagyon megfogott.
Mind a mai napig eszembe jut ez a könyv, ha mondjuk csöpögő csapot hallok.
Nagy kedvenceim voltak a népmesék. Kolozsvári Grandpierre Emil A csodafurulya című könyvéhez mind a mai napig sokszor visszanyúlok.
Arra már nem emlékszem sajnos, hogy melyik volt az első könyv, amit egyedül olvastam végig. Talán Rege Sándor Gumimókus kalandjai, de nem vagyok benne biztos.
De nagyon sokat olvastam, gyűjtöttem a könyveket, időnként még akkor is a könyvesboltban voltam, ha nem is volt pénzem könyvre, vagy az utolsó forintjaimból - akkor még fillérjeimből- is könyvet vettem.
Rigó: Saját mesétek volt otthon? Amit a szüleid találtak ki.
Emlékszem, Verne Nemo kapitányát a földön kuporogva olvastam, és mindig ugyan azt a kazettát hallgattam, aminek az lett a vége, ha meghallom azt a zenét, akkor egy pillanatra újra az a földön kuporgó gyerek leszek, és a tenger alatti kalandokon izgulok. Gregus László
Gregus László: Arra emlékszem, hogy édesapám mesélgette időnként a kis csotrogány történetét. Nagyon tetszett ez a szó, mindig nevettem rajta, de arra már nem emlékszem, mik történtek a kis csotrogánnyal.
Rigó: Mik a kedvenc könyveid most?
Gregus László: Sajnos sokszor volt, hogy csak szakirodalomig jutottam, és regény vagy mese nem jutott el hozzám. De mind a mai napig el tudok veszni egy-egy jó könyvben. Olyankor előfordul, hogy inkább nem is alszom, csak megtudjam, hogyan folytatódik a történet.
Nagy kedvenc Terry Pratchett. A Korongvilág, úgy ahogy van, varászlóstul(!), boszorkányostul, halálostul.
Nehezen tudok egy-egy könyvet kiemelni. Sokszor éppen az az aktuális kedvenc, amelyiket éppen olvasom, vagy olvastam.
Nagyon szerettem Michael Crichton könyveit, a felvetéseit, ahogy gondolkodott a világról. (Ő írta az Őslénypark c. könyvet is, amiből később a világhírű Jurassic park c. film készült.)
Aztán nagy rajongója voltam David Attenborough könyveinek. Kézbe venni is öröm őket, és még ha ismeretterjesztő könyvek is az ő könyvei, nekem nagyon olvasmányosak. Nagyon szerettem olvasni Spiró György Fogság című könyvét. Örkény egypercesei is a kedvenceim között vannak. Itt most következhetne még egy nagyon hosszú lista.
Legutóbb James Clavell A Tajpan c. könyvét olvastam.
Rigó: Személyiségformáló regényhősök, mesehősök voltak az életedben?
Gregus László: Valahogy nekem kimaradtak az életemből az ideálok és a példaképek. Sem a regény- és mesehősök között, sem az élő személyek között nem találtam olyat, aki olyan mélyen megérintett volna, hogy rá akartam hasonlítani. Persze egy-egy izgalmas könyv után én is Bornemissza Gergő, Kinizsi Pál, vagy legkisebbik királyfi akartam lenni. De sosem lebegett sokáig az a szemem előtt, hogy én is pont olyan akarok lenni, mint ők.
Rigó: 12-13 évesen mit olvastál?
Gregus László: Elég későn fedeztem fel aTüskevárat . Amikor kellett, akkor nem olvastam el, nem fogott meg. Talán épp 12-13 éves voltam, amikor rátaláltam, és akkor már nagyon tetszett. Többször is újraolvastam. Nagyon szerettem Tatay Sándor Kinizsi Pálját. Azt is többször elolvastam. Talán ebben az időben olvastam az Egri csillagokat, hamarabb, mint hogy kötelező olvasmány lett volna.
Talán 12-13 évesen olvastam a legtöbbet.
Szinte mindent, amit otthon a könyvespolcon találtam, és elég izgalmas volt, vagy megértettem gyerekfejjel. Ilyen élmény volt Michael Ende Végtelen története, ami gyerekfejjel egy borzasztóan vastag könyvnek tűnt.
Emlékszem, Verne Nemo kapitányát a földön kuporogva olvastam, és mindig ugyan azt a kazettát hallgattam, aminek az lett a vége, ha meghallom azt a zenét, akkor egy pillanatra újra az a földön kuporgó gyerek leszek, és a tenger alatti kalandokon izgulok.
Egyszer felfedeztem magamnak Karl May Winnetou című könyvét. Elég vaskos, és kétszer akkora, mint egy átlagos könyv. Volt mit olvasni rajta. És persze akkor indián, vagy az indiánok barátja akartam lenni.
Volt egy sorozat régen, a Delfin könyvek, talán még emlékszel rá te is, abban mindig nagyon jó történetek voltak, nagyon szerettem őket.
Rigó: Mit fogsz olvasni saját gyerekednek? Műmesét, népmesét? Népmesés kötetet lehet-e szerinted csak úgy olvasni gyereknek, ahol kinyílik/ cím alapján, vagy jobb, ha a szülő előre megválogatja a meséket?
Gregus László: Népmesét nem biztos, hogy fogok olvasni a gyerekeimnek - mesemondó lennék, vagy nem? Inkább mesélem majd őket, a saját szavaimmal.
A népmeséket régen egyáltalán nem a gyerekeknek mesélték. Felnőtt műfaj volt, ezért vannak olyan mesék, amelyeket gyerekeknek nem biztos, hogy mesélni kellene. Inkább a gyerek életkorának megfelelő mesét kell megtalálni, és azt elmesélni neki. Én úgy gondolom, hogy ha a gyerek megtalálja a neki megfelelő mesét, akkor azt többször fogja majd kérni. Érdemes akkor figyelni arra, hogy mi történik abban a mesében, mi az, ami izgatja az ő fantáziáját, és ezen a vonalon továbbindulva hasonló meséket keresni.
Rigó: És a műmesék közül mit olvasnál?
Gregus László: Tény és való, hogy a mostani gyerekirodalmak között nem ismerem ki magam, és egy könyvesboltban, ha a gyerekkönyvek közé tévedek, sokszor elborzadok, hogy milyen könyvek jelennek meg. Lehet, hogy a gyerekkorom kedvenc könyveihez nyúlnék vissza először, és azokat olvasnám. Például a Kököjszi és Bobojszát. De Lázár Ervint is szinte biztos, hogy olvasnék, és Csukás Istvánt is.
Rigó: Én a kismalac és a farkasok, Forró vizet a kopaszra című mesét szerettem gyerekként. Ezt egy pszichológusnak ne meséljem el? (A rózsaszín párduc figura volt a kopasz farkas, szegény nagyanyám rengetegszer mesélte)
Gregus László: Nyugodtan elmesélheted pszichológusnak. A kismalac és a farkasok még egy habkönnyű gyerekmese más mesékhez képest. Például a Szépjány Ibronkát nem ajánlom esti meseként egy gyereknek és szülőnek sem.
Rigó: Mikor lesz a legközelebbi fellépésetek?
Gregus László: A legközelebbi felnőtt meseest időpontját még nem beszéltük meg, de valószínű, hogy december 19., szerda este lesz.
Gyerekeknek Mikulás alkalmából mesélünk legközelebb, illetve a Hagyományok Házában az adventi vásár alkalmából is mesélünk majd december 8-án. Maja délelőtt, én délután.
Rigó: Köszönöm a beszélgetést!
