Gyógyító növények, spontán mesék

Az év utolsó madarásztábora programszervezés szempontjából a szokásos totál káoszos módon zajlott, mégis jól sikerült és kerek egész lett. Ez már-már hagyomány, nem tudjuk mi lesz másnap, vagy a következő fél órában, vannak halálosan unalmas üresjáratok és sehol máshol nem tapasztalható, felejthetetlen élmények. Én minden esetre vittem magammal kétféle korosztálynak mesét, hajtogatott madárálarcokat és egy gyógynövényes előadást, amit a dr Babulka Péter nyári táborában  tanultak alapján állítottam össze. 

Hamar kiderült, hogy főleg a "kemény mag" jött el idén, kevés laikus, és sok, régi madarász. A mieink gyerkőcei meg nem annyira mesét hallgatni, vagy hajtogatni, mint inkább rohangálni és sakkozni szerettek volna. Őszintén szólva korábban életemben nem sakkoztam, de ha ez van, hát ez van: meg Csigának amúgy sem könnyű ellenállni. Így aztán sakkoztunk, amolyan vak vezet világtalant módon: én a nulla gyakorlatommal és zéró matematikai logikámmal, ő meg az összes nyolc évével. De hamar kaptunk két-három kibicet, azóta tudjuk, hogy a sakk igazából sokkal szórakoztatóbb, ha négyen vagy öten játsszák. Pláne, ha közben valami galád eldugja Csiga bátyjának a vacsoráját is. Így aztán röhögéstől fulladozva próbáltunk játszani, és úgy tenni, mint akik mit sem tudnak az egészről, amíg Csocsó a túrós csuszája után nyomozott. 

(Csiga, alias Virág és Leó) :)

Hamar kiderült viszont, hogy rengeteg mézeskalács és egyéb süti felett, a meleg szobában üldögélve a felnőttek szívesen hallgatnak mesét (sőt, Barta Gábor konkrétan mesemondót keresett), így aztán egy délutánon jó néhány huszonéves "gyermeknek" leadtam a gyerekműsorom, néhány haladóknak szánt, sárkányos meg kígyófejes kézjellel kiegészítve. A dolog teljes sikert aratott, bár Marcsi kis híján csomót kötött az ujjaira, végül szépen kialakultak a béka- vagy kígyó-, meg sárkányfejek. Utána aztán Gáboron volt a sor, egy jóval modernebb, szanszkrit teremtéstörténet és magyar népmese közé becsúszott, hosszú-hosszú mesével rukkolt elő, aminek a végén megtudtuk, hogy jelenleg ő maga Szent László király udvarmestere (?). 

Még a madaras álarcot is szívesen meghajtogatták velem- ismét csak huszonéves illetők. Még egy egészen új teknőcös kézjelet is tanultam tőlük. 

Másnap bejártuk a Fertőt, megnéztük a nyári táborhelyünket  és a gyülekező ludakat: egy csomó, szép, fehér homlokfoltú nagyliliket láttunk, vörösnyakú lúdhoz sajnos nem volt szerencsénk. Én még nagyliliket se láttam eddig élőben, vagy legalábbis nem sikerült megkülönböztetnem a nyári ludaktól: de így legközelebb már könnyen fog menni, mert a fehér homlokfolt már messziről is jól észre vehető. (Később egészen közelről is szemügyre vehettem egy ilyen madarat, mert egy meglőtt szárnyú nagy lilik szomorkodik most Fenyvesi Laciék udvarában, a gyógyulására várva). 

Még egy kékes rétihéjához is szerencsénk volt, ami az akácos mögött vadászgatott, az után vissza indultunk a táborba. 

Esténként különböző előadásokat hallgattunk, hol lelkesebben, hol lankadó figyelemmel. Megismerhettünk néhány memóriafogast a rovásírás könnyebb megtanulásához (ez egy több, mint két órás előadás volt, amit nem sikerült egészen fegyelmezetten végighallgatnom: de Csiga megmentette a helyzetet, feldobta vele a hangulatom, hogy rajzolt nekem szép, hóemberes tetkót a kezemre, egészen helyes lett). 

Annál jobban lekötött viszont a madárfiókák játékáról szóló előadás: kevesen tudják, de a játék nem csak az emlősállatokra és azok kölykeire, hanem a madarakra és fiókáikra is jellemző. A ragadozók az emlős ragadozókéhoz hasonló játékokat játszanak. De a többi madár is hintázik ágak végén, vagy kergeti egymást játékosan, mint például a varjúfélék. 

Nagyon tetszett az állatok téli álmáról szóló előadás is, és Fenyvesi Laci könyvbemutatója. 

Én néhány nem túl ritka, könnyen hozzáférhető növényfajt mutattam be, és arról is beszéltem, hogy hogyan érdemes gyűjteni, szárítani és használni a növényeket. A madarásztáborhoz erősen kötődött az előadásom, hiszen az első növényeket az egyik barátnőmtől épp a pákozdi vándortáborban tanultam. Épp ezért egy kedves képpel kezdtem a diasort, amin ez a lányzó alszik a virágok között, láthatóan többen ismerték a régi táborozók közül és megörültek neki. 

Zita segítségével időben elkészült a citromfű tea is, ami az utolsó cseppig el is fogyott. 

Sajnos a szilvesztert némi betegség miatt ismét nem sikerült a táborban tölteni, de talán majd jövőre! 

(a legkisebb boszorka: Hajnal Anna :P :))

(hóemberes tetkóm Virágtól)

Kossuth Kiadó vs szerzők, könyvesbloggerek. a Vándorsólyom Kisasszony pályázat befejezése

... avagy a matrózok a mennybe mennek :P

… és akkor arról, hogy mi történt tegnap. (azon kívül, hogy majdnem megvágtak tizenvalahányezer forintra a metrón, mert elvesztettem a jegyemet, illetve azon kívül, hogy vettem helyette egy szép, csillagos-holdas bakancsot, mert a BKV-s megsajnált és mégse írt fel). 

szussz. a fenti dolgok már önmagukban is mesébe illőek. ám de lehet ezt fokozni.

a Kossuth Kiadó valami hatalmas szeretettel fogadott bennünket. ahogyan ezt már többen írtuk-mondtuk, maga a verseny hangulata is teljesen szokatlanul jó és valami egészen igazi dolog volt, a játékostársak és a szervezők hozzáállása miatt is, és mindez egészen hasonlóan folytatódott tegnap. 

a kiadó vezetősége (!) illetve Kapitány (aki egyébként egy helyes, fiatal, szőke hölgy :P) is őszinte érdeklődéssel fordult felénk, bár valóban és szerintem egyáltalán el nem ítélhető módon volt reklámértéke az összejövetelnek, (de könyörgöm, azt nem várhatjuk egy kiadótól, hogy anyukánk-apukánk-tanárbácsink legyen és önzetlenül, ingyen és bérmentve csináljon nekünk találkozókat, és nem mosóport kaptunk, hanem könyveket), de igazából az egész nagyon is rólunk szólt. arról, hogy kik vagyunk, mit olvasunk és miért, kiknek a véleménye számít abban, hogy miért olvasunk el könyveket (igen, kíváncsiak voltak a molyra és a könyvesbloggerekre is). 

És ami nekem a legfontosabb és leglényegesebb az egészből: nem csak az, hogy a mostani verseny kapcsán olyan szépen beszéltek a beküldött írásainkról, nem csak azokról, amikkel helyezést értünk el. mert ez lehetne egy lezárt dolog. hanem azt mondták, hogy később csinálnának egy válogatást a képtárukból, amihez megint mi írhatnánk történeteket, és lenne olyan pályázat is esetleg, ahol páros alkotásokat várnak, mármint ketten kell összeállni alkotni valamit… és hogy havonta egyszer összegyűlhetünk náluk, beszélgethetünk nem csak befutott szerzőkkel, hanem ami szerintem egy kezdő író számára sokkal érdekesebb, szerkesztőkkel is. nem csak most, egyszer voltak kíváncsiak ránk, hanem terveik vannak velünk. 

és nekem ez az, ami az igazán nagyszerűnek tűnik az egészben, hogy amikor más kiadók megengedik (és a kézirattömegek miatt meg is engedhetik :S sajnos) maguknak, hogy félvállról kezeljenek, kioktatóak és lekezelőek legyenek, (kaptam már úgy vissza kéziratomat nem nevesíteném melyik kiadótól, hogy amit a lektor írt, az minden volt, csak kíméletes visszautasítás nem, hanem két oldalas tömény bunkóság, mindezt úgy, hogy egy évet vártam, mire bármit reagáltak), szóval amikor akkor se tudnánk védekezni, ha így kezelnének, akkor leállnak velünk beszélgetni, és valódi érdeklődéssel fordulnak felénk, akár hosszútávon is… 

szóval ez nekem valami teljesen valószínűtlen és álomszerű dolognak tűnik, és őszintén szólva most én félek. félek, hogy megérdemeljük ezt a bizalmat, hogy néhány akart-akaratlan furcsa fogalmazás, vagy az érdeklődés hiánya miatt ne ábránduljanak ki belőlünk és ne hagyjanak visszasüllyedni a kéziratokkal hadonászók névtelen tömegébe…