Nagyon szeretek egyes szám első személyben, pláne napló formában íródó történeteket olvasni. Van egy sajátos hangulatuk, ebben a könyvben is szerettem ezt. Tetszettek a "kézzel írt" fejezetcímek, meg a borítón lévő lány képe is nagyon szuggesztív szerintem. (Bár amikor anyukám meglátta, ő undorodva fordult el, hogy "egy zavaros tekintetű nőtől" még nem lesz szuggesztív a könyv, csak hogy egy másfajta véleményt is szerepeltessek). Tetszett a tengeri utazás leírása is, pláne, mert egy hasonló könyvet épp tenger mellett olvastam a nyáron, így végig éreztem és láttam én is, hogy mit lát Mary.
A történet második felét már jóval kevésbé tartottam érdekesnek és izgalmasnak, sőt inkább meglehetősen kiszámítható és idealizálrt volt (ahogy az egész történet maga), ami mondjuk nem valami meglepő egy ilyen típusú könyv esetében, de pl az indiánok megjelenítésénél már kifejezetten zavart.
Tényleg nem haosnlít túlságosan a Nell - egy boszorkány unokája című könyvre, dacára annak, hogy mindkettő nagyon hasonlóan kezdődik, de ahol az egyik véget ér, ott kezdődik a másik. Nell története egy Salembe tartó hajón ér véget, Maryé pedig ott kezdődik. Érdekes egybeesés és tetszett. De Nell világa nekem sokkal érdekesebb és izgalmasabb volt, ráadásul (ez már az én személyes szívügyem) jóval többet mutatott meg a varázsvilágból, ami a boszorkányokat körülveszi. Sokkal jobban végigizgultam azt a történetet, és sokkal jobban otthon éreztem magam benne. A Mary folytatását még nem tudom, hogy elolvasom-e, de nem vagyok benne biztos. Összességében mérve "szolid smile", fülek nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése