old tale

... avagy mi jön ki "old tale" keresőszóra deviantarton:

French, Jackie - Hekja, egy lány a vikingek fogságában

Érdekes a világa, szeretem, ahogy bemutatja az akkori emberek hétköznapjait, mindennapi teendőit. (Más kérdés, hogy mennyire hiteles a dolog, ezt nem tudom megítélni). A kis falu élete éppolyan érdekes volt számomra, mint a vikingek hajója vagy telepei. Közepeske, szórakoztató regény, nem unalmas, de nem eget rengető.

spoiler gyanús magánvélemény következik:

Viszont kifejezetten bosszantott, ahogy Hekja igazi rabszolgává vált, engedelmessé, hálássá azok iránt, akik elpuszították a faluját és az édesanyját. Végig reménykedtem benne, hogy csak felgyújtja a hajókat egy éjszaka, csak megtalálja a módját, hogy bosszút álljon... Nem volt valami szimpatikus, ahogy mindent feledve az elismerésüket kereste.

Békés Pál: A (F)élőlény

Kicsit emlékeztet a Micimackóra, kicsit emlékeztet a Lázár Ervin mesékre, azt azért mégse mondanám, hogy felér velük. Viszont nagyon kedves történet. Ahogy olvastam, végig diákszínpadot láttam magam előtt, abszolút olyasmi, amit akár eleve diákszínjátszók számára is írhattak volna. Szerettem a humorát is. Még a főkritikus anyukámnak is mindenestül tetszett. :)) (Egyáltalán, az már nagy dolog, ha egy könyvet az ő kezébe merek adni. Komoly elismerés a könyv számára). :))

Terry Pratchett: Őrség! Őrség!

Szokásos színvonal, szokásos humor, szerethető figurák, mókás fordulatok. Szeretem, ahogy Pratchett tud úgy bánni a teljesen giccsessé és közhellyé silányított dolgokkal, mint "sárkány", "harc", "nagy, fegyveres férfiak", "nemeskisasszony" hogy eredetien hassanak, és letehetetlen, vidám könyvet legyen belőle. Ha mindenképpen kifogásolni akarok valamit, hát csak annyit, hogy hiányoltam belőle a kedvenc boszorkányaimat. :))

Viszont nem hiszem, hogy minden Pratchett könyvről érdemes külön írni, kicsit hasonlít ebben Durrell és Agatha Christie könyveihez: mind egyformán jó, de valahogy egyforma is. Mondjuk engem ez nem zavar. Valahogy megnyugtató ugyanazt kapni, ha ilyesmire van szükségem.

Celia Rees: Bűbájos Mary

Nagyon szeretek egyes szám első személyben, pláne napló formában íródó történeteket olvasni. Van egy sajátos hangulatuk, ebben a könyvben is szerettem ezt. Tetszettek a "kézzel írt" fejezetcímek, meg a borítón lévő lány képe is nagyon szuggesztív szerintem. (Bár amikor anyukám meglátta, ő undorodva fordult el, hogy "egy zavaros tekintetű nőtől" még nem lesz szuggesztív a könyv, csak hogy egy másfajta véleményt is szerepeltessek). Tetszett a tengeri utazás leírása is, pláne, mert egy hasonló könyvet épp tenger mellett olvastam a nyáron, így végig éreztem és láttam én is, hogy mit lát Mary.

A történet második felét már jóval kevésbé tartottam érdekesnek és izgalmasnak, sőt inkább meglehetősen kiszámítható és idealizálrt volt (ahogy az egész történet maga), ami mondjuk nem valami meglepő egy ilyen típusú könyv esetében, de pl az indiánok megjelenítésénél már kifejezetten zavart.

Tényleg nem haosnlít túlságosan a Nell - egy boszorkány unokája című könyvre, dacára annak, hogy mindkettő nagyon hasonlóan kezdődik, de ahol az egyik véget ér, ott kezdődik a másik. Nell története egy Salembe tartó hajón ér véget, Maryé pedig ott kezdődik. Érdekes egybeesés és tetszett. De Nell világa nekem sokkal érdekesebb és izgalmasabb volt, ráadásul (ez már az én személyes szívügyem) jóval többet mutatott meg a varázsvilágból, ami a boszorkányokat körülveszi. Sokkal jobban végigizgultam azt a történetet, és sokkal jobban otthon éreztem magam benne. A Mary folytatását még nem tudom, hogy elolvasom-e, de nem vagyok benne biztos. Összességében mérve "szolid smile", fülek nélkül.