"virágos" Szent János, Szent Iván és a többi

nem újdonság, hogy baromira esik az eső, így aztán nem nagyon van mit csinálni egy diáktáborban... anyukámat hívták segítségül, hogy tartson kézműves foglalkozást holnap délután, és hogy hogy nem, nagyon bájos faág-manókat, meg gondbabákat készül csinálni. :) a manóihoz kapcsolódva ma este végeztem némi kutatómunkát a neten, és ezt találtam az elmúlt nyári napfordulóról illetve közelgő a Szent Iván napról. Este majd ugorhatnak tüzet is a gyerekek. :)

Nyári napforduló:

Szent Iván-nap, Szent Iván-éj, Keresztelõ Szent János napja, "virágos" Szent János napja, nyári napforduló, Alban Hefin (druida), Alban Heruin ("A Part Fénye": a "Föld Fénye" és a "Víz Fénye" - azaz a két napforduló közti ünnep), verbéna-ünnep (spanyol), Tölgyünnep (kelta)

(Keresztelõ Szent János: Firenze védõszentje. Ez a nap a születésnapja.)

Csillagászat:

A napforduló (latinul solstitium (sol+stare)) csillagászati kifejezés, mellyel aNapnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. Valójában az év két pillanata, a Nap legmagasabb déli, illetve északi pozíciója a Baktérítőn, illetve aRáktérítőn; az az időpont, amikor (látszólagos) éves égi útján a Nap észak-déli mozgása valamilyen irányba megváltozik.

A nyári napforduló alkalmával a nappal, a téli napforduló alkalmával pedig az éjszaka a leghosszabb, azonban a téli, illetve nyári napforduló ellentétes a Föld déli és északi felén.

Szent Iván:

Szent Iván éje a napforduló misztikumával, mágiákkal, apró csodákkal fűszerezett éjszaka. A napfordulót már a keresztény egyház létrejötte előtt megünnepelték Egyiptomban, a közelkeleti népeknél.

Ez az éj titokzatos értelmű és hatású népi virrasztás: a fény az élet, a szerelem, a termékenység ünnepe. Még a XX. században is a határban rakott nagy tüzek mellett töltötte az éjszakát az egész falu, énekkel, szertartásos táncokkal ünnepelve az élet diadalát.

A nyári napfordulós tűzünnepet Szent Iván napjának előestéjén tartották, de mára a csilalgászati értelemben vett nyári napfordulót tartjuk a helyes időpontnak.

A régi korok emberei a tüzet a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintették. A tűznek különös jelentősége volt, azt őrizték, nem szabadott kialudnia, a házban égő tűzbe szemetet nem dobtak. Szavaink és gyermekjátékaink megőrizték ezt (háztűznéző, Bújj, bújj itt megyek). Így már érthető, hogy a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakoroltak Európa szerte ezen az éjszakán.

A Kárpát medence nagyon sokáig kelta hatás alatt állt, erről a feltárt leletek is tanúskodnak. A kelta hagyományokból így sok fennmaradt. Szerintük a Napisten és Földanya nászünnepe ez az éj (neve Tölgy ünnep), és Litha, a napforduló istennője védelmét élvezi. Ez az év leghosszabb napja, a Föld a bősége, ereje teljében van. A csúcspont. E nap alkonyán megnyílnak a világok közti kapuk és a tündérnép átjön a mi világunkba. Fogadjuk őket szeretettel, vendégeljük meg őket. A dolgok ma megkeverednek, az ellenkezőjükre fordulnak. (Shakespeare: Szentivánéji álom). Ez a nap a kívánságok ideje.

A kelták együtt éltek a természettel, követték annak ritmusát. Az évszakok váltakozása szerint négy részre osztották az évet a két napéjegyenlőség és a két napforduló szerint. Hitük szerint az évszakválasztó határnapok és a négy kozmikus fordulónap mágikus erőkkel bírtak. A kelták mindig napnyugtától napnyugtáig számítottak egy napot. Ezért ünnepeik is a megadott nap előestéjén kezdődtek.

Ehhez a kozmikus fordulathoz kötődik Keresztelő Szent János ünnepnapja a magyar néphagyományban. Keresztelő Szent János az utolsó próféta és Jézus előfutára, ő kereszteli meg Jézust. Az ő személye kapcsolja össze az Újszövetséget az Ószövetséggel. A keresztény egyház Szent Jánost tette e nap védőszentjévé, ünnepe az V. századtól vált általánossá. Az egyház a középkori liturgiában építette és megszentelte a Szent Iván napi tüzet.

Ehhez a tűzgyújtáshoz különböző hiedelmek kapcsolódnak.

A félig elégett nagyobb faágak, faszéndarabok az eresz alá helyezve, a ház különböző sarkaiba rejtve, vagy amulettként helyezve a testre megvéd az ártó hatásoktól (villámkár, dögvész, betegségek, köd, jégeső, rontás). A füsttel az ártó szellemeket űzték el. A tűz maradványaival körbejárva a földeket bő termést segítettek elő.

Ezt a tüzet egészség varázslásra is használták. A tűzben elégetett, megégett, megfüstölt növényeknek (fodormenta, vasfű, bodza) gyógyító hatását vélték, a tűz átugrásakor a betegségek elmúlását kívánták (Kezem-lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjon).

Szerelemvarázsló, párválasztó célja is volt a szertartásnak. A tüzet lányok gyújtották meg. A tűz meggyújtásának és átugrásának szertartásos módja volt. A tűz átugrásakor párosító és kiházasító dalokat énekeltek. Mindig annyiszor énekelték, ahány lány volt a csoportban. Gyakran elhangzó szó az énekekben a rutafa, amely a szüzességre, a két ága pedig a tiszta szerelemre utalt.

Érdekes, misztikus része a néphitnek az aranyosan fénylő páfrányvirág megkeresése. Aki megtalálja a páfrány virágát (csak ezen az éjjelen virágzik és csak néhány percig), az megérti az állatok nyelvét, meglátja a földbe rejtett kincseket és láthatatlan lesz. De vigyázni kell, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsájthat az emberre.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium:

A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög-szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a nyelveken szólt eleinkhez.) Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.

A katolikus egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent János esetében ünnepli névnapként a szent feltételezett evilági születésnapját. A napfordulati János-nap kiválasztásakor az egyházdoktorok a Szentírásra támaszkodtak.

A növekedés a téltől nyárig hosszabbodó nappalokra, az alábbszállás a nyártól télig rövidülő napokra is érthető (mennél alacsonyabban jár a Nap, annál rövidebbek a napok, és fordítva). Bod Péter XVIII. századi leírása jelzi, hogy az ő idejében a János-nap napfordulat-ünnep jellege köztudomású volt: „Néhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a’ maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult.” Dömötör Tekla hívta fel a figyelmet arra az énekbe foglalt előírásra, mely szerint az Iván-napi tüzet „négy szögre rakálták” (rakták). Ez a négyszög bizony a Nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi.